A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Írás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Írás. Összes bejegyzés megjelenítése

Jövőszilánkok - Brandon Hackett egypercesek a 24.hu-n | 2. Egyetlen lélegzet

Hetente jelentkező, hat részes, science fiction egyperces novellasorozatom indult nemrég a 24.hu-n Jövőszilánkok sorozatcímmel.

A novellák közül három a közeljövőben játszódik, az ember és a technológia kapcsolatával foglalkozik, három pedig a távoli jövőbe és a messzi kozmoszba merészkedik.

Íme a második történet, melynek címe Egyetlen lélegzet. Ismerjétek meg az univerzum legtöbb bolygón járt emberét.

Itt olvashatjátok el a teljes történetet:

https://24.hu/kultura/2020/10/03/brandon-hackett-egyetlen-lelegzet-egypercesek/

Így kezdődik:

Én akarok lenni a legtöbb bolygón járt ember, mondtam szüleimnek egy tíz éves minden megfontoltságával, mire apám a szemembe nézett, és azt felelte: Ha ez a vágyad, akkor dolgozz meg érte, fiam, és legyél az.

Egy fényhajlító bárkán születtem, mutatványos szüleimmel naprendszerből naprendszerbe utaztunk, gyerekkoromat az újabb és újabb bolygókra érkezés izgalma határozta meg. Ekkorra már közel ezer bolygón jártam, amit hatalmas számnak gondoltam, mígnem apám felvilágosított, hogy az emberi űr több milliárd világból áll, és naponta százával alapítanak új kolóniákat.

Nem baj, feleltem. A legtöbbre, a legszebbekre akkor is el fogok jutni...

Jövőszilánkok - Brandon Hackett egypercesek a 24.hu-n | 1. Mikor hal már meg

Hetente jelentkező, hat részes, science fiction egyperces novellasorozatom indult el a 24.hu-n Jövőszilánkok sorozatcímmel.

Ez valahol nagy szó, hiszen az írott science fiction nagyon ritkán kerül csak be országos médiumokba, pláne az egyik legolvasottabb hazai hírportálra.

A novellák közül három a közeljövőben játszódik, az ember és a technológia kapcsolatával foglalkozik, három pedig a távoli jövőbe és a messzi kozmoszba merészkedik.

Az első történet címe Mikor hal már meg, és egy 21. század végi családi ebéd hangulatát idézi meg.

Így kezdődik:

A száztizedik születésnapomra összegyűlt a család, és szokás szerint ostoba politikusokról, elsüllyedt városokról és mesterséges szigetállamokról beszélgetünk. Udvariasan úgy teszünk, mintha jól éreznénk magunkat.

Márk fiam a feleségével, Edittel érkezett, három gyermekük, a negyvenes éveiben járó Odett a párjával, Mirandával és közös lányukkal, Nórával, Kriszta a japán vőlegényével, Hideóval, Robina pedig a kanadai Craiggel és három dédunokámmal. Az ő nevükre sajnos nem emlékszem, és nem is értem, miket beszélnek, csak nézem, ahogy kölyökkutyaként ide-oda rohangásznak a házban, élvezik az ódon parketta nyikorgását, és félős kíváncsisággal lapozgatják a régi könyveimet.

A pincéből felhozok egy újabb üveg bort, és visszafelé elcsípem a menyem megjegyzését a nappaliból:

– Mikor hal már meg végre?

És itt olvashatjátok el a teljes történetet:

https://24.hu/kultura/2020/09/26/brandon-hackett-mikor-hal-mar-meg-egypercesek/

Jövő hét végén érkezik a második történet, ha minden igaz, az Egyetlen lélegzet című.

***

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon is!

Az M5 Fülszöveg című irodalmi tévéműsorában jártam

Szombat délután, Bán János M5-ön futó, Fülszöveg című tévéműsorának vendége voltam.

Itt megtekinthető online a fél órás beszélgetés.

A felvétel még július elején készült, amikor a járványhelyzet miatt még az sem volt biztos, hogy az Eldobható testek idén meg tud jelenni, így én is óvatosan meséltem róla. Viszont most már pár nap, és kapható esz.

Bán Jánossal az ezredforduló környékén még a Cherubion kiadónál jelentünk meg mindketten. Akkor kezdtünk el emailezni, amikor én még csak a fióknak írogattam, és sokáig el sem mondtam, hogy én is írok. Jó barátok lettünk, aztán az élet teljesen másfelé sodort bennünket. Én maradtam a science fiction zsánerben, de egészen másfajta regényeket írok már, János pedig soha nem látott sikerre vitte a magyar történelmi regényt a monumentális és hihetetlenül népszerű Hunyadi sorozatával.


***

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon is!

Eldobható testek - OLVASS BELE és a Naprendszer 2338-ban

Egy kronológia és utána egy beleolvasó következik, azaz íme egy hosszabb ízelítő a jövő héten megjelenő Eldobható testekből.

Szeretem, amikor egy regény világához az író függeléket készít, imádtam olvasni pl. a Dűne végén szereplő esszéket, életrajzokat, szószedetet, a Trónok harcában kifejezetten hasznosnak bizonyult az egyes házak, családok karaktereinek felsorolása, szeretem Peter F. Hamilton regényei eleji kronológiáit vagy Ian McDonald Luna-trilógiájában folyton lapozgattam a családok tagjainak jegyzékét.

Azonban a saját regényeimben mégis ódzkodtam ilyesmitől. Az Eldobható testek viszont ebből a szempontból kivétel, és talán azért, mert a történet jelene, a világ bemutatása mellett ennek a világnak a folyamatos, alapjaiban történő változását próbáltam ábrázolni, ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy maga a regény jelene miképp jött létre.

Emiatt a regény ezzel a történelmi áttekintővel fog kezdődni. Ezek a részletek természetesen idővel kiderülnek a szövegből is, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha az elején van egy röpke áttekintő is.

Eldobható testek - részlet

Az Eldobható testek az eredeti tervek szerint jelenleg már kapható lenne a könyvesboltokban, de pár hónap csúszással, szeptember 17-én most már tényleg megjelenik.


Addig is, íme egy rövid részlet ízelítőként. Ez egy visszatekintés a főszereplőnő, Vireni Orlando gyerekkorába egy jegyzőkönyv formájában.

Ez volt az a rész, ami talán legelőször összeállt, és sokat segített a későbbi, felnőtt Vireni karakterének kidolgozásában, így önállóan, mindenféle egyéb információ nélkül is önmagában is érthető jelenet.
(Annyit azért talán érdemes megemlíteni, hogy a jelenet másik szereplője, a főügyésznő egy Libra nevű, az egész Naprendszerre kiterjedő igazságügyi szervezet képviselője.)
(A kép hangulati illusztráció, copyright: Luis Royo).

2018-ból jelentem: Mit írtam?

Bár, még nincs év vége, de mindjárt lesz, úgyhogy egy több részes áttekintő következik. Ez a poszt most arról szól, hogy mit írtam, mi jelent meg, és mi történt velem írói fronton, na meg mit írok most és jövőre.
De itt nincs vége, mert utána sorban következik:
Mit olvastam? (dec. 22.),
Milyen videojátékokkal játszottam? (december 27.)
Mit láttam? (december 30.),
Ugyanis ez az év több tekintetben is rengeteg élményt hozott, így majd az is kiderül, hogy miért van nálam már augusztus óta karácsony.:)

Elsőként nézzük a science fictiont és az írást.

Nem tudom eldönteni, hogy ez az év termékenynek nevezhető-e vagy nem.
Idén írtam három novellát, és ez engem is meglepett, mert abszolút anti-novellistának tartom magam. Az év elején és közepén az Isten gépei új változatával szüttyögtem, mert ráfért a szövegre az átdolgozás, és eközben belecsempésztem többek közt Mark Zuckerberget, Elon Muskot és Jeff Bezost is. Sokkal többet dolgoztam a szöveggel, mint eredetileg terveztem, de megérte, mert így lett kerek a történet.

Melyik Markovics/Hackett-regényt olvassam?

Ha már régóta az olvasóm vagy, ez az írás valószínűleg nem Neked szól.
Ha viszont még nem olvastál tőlem semmit, vagy már találkoztál valamelyik regényemmel, de érdekelnének más történetek is, csak nem tudod, hogy melyik milyen, akkor megpróbálok segíteni.

(Frissítés: 2024. jan.)

Egyik regénytől a másikig, avagy hogyan írok

Hogyan írsz? A kérdés gyakran el szokott hangzani interjúkban, és a választ többnyire ahhoz szoktam igazítani, hogy ki, milyen médiumtól kérdezi, és várhatóan kik fogják majd zömében olvasni.
Ilyenkor én (és általában más írók is) mesélni szoktam a napi írói rutinról, hogy milyen napszakban, milyen rendszerességgel írok, vagy arról, melyik regényem hogyan épül fel, melyik elemét találom ki először.
Van azonban egy komplexebb válasz is a kérdésre, és most jöttem rá, hogy erről nem igazán szoktam beszélni.
Merthogy egy regény írása nálam nem úgy működik, hogy leülök az üres monitor elé, és elkezdek az adott történethez jegyzetelni, majd írni, átírni, újra átírni, végül megszerkesztjük, és aztán kitalálok egy új ötletet, és kezdem elölről az egészet.

Egészen máshogy történik.

Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról, avagy szeptemberben jön a 10. évfordulós új kiadás

Tíz éve, 2008 októberben jelent meg az Isten gépei.
Sok minden történt azóta a regénnyel: 2009-ben majdnem megjelent román nyelven (de aztán az érdeklődő kiadót bedöntötte a gazdasági válság), elektronikus könyv verziója hazai rekorderként az első e-könyv lett, amely elérte az akkor bűvös 100 eladott darabot, papíron és e-könyvben együtt a sci-fi zsánerkönyvekhez képest igen jól fogyott. Jelenleg még tudtommal ez a legtöbb példányban fogyott regényem, de Az időutazás napja hamarosan le fogja körözni. Vagy egyelőre mégsem, mert...

Szeptember 27-én érkezik az Agave kiadótól az új, javított, átdolgozott kiadás, a címe: Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról.
Itt a Moly.hu adatlap a fülszöveggel.
Ez nem csak egy újrakiadás, hanem annál sokkal több, egy 10. évfordulós kötet, amelynek tematikája az MI-k köré épül, és a  regényen túl négy, mesterséges intelligenciákkal kapcsolatos sci-fi novellámat is tartalmazza, továbbá Bécsi József esszéjének aktualizált változatát is. (A novellák közül kettő korábban már megjelent nyomtatásban, a másik kettőt idén írtam, és az egyik bekerült a Gabo Az év legjobb magyar science fiction és fantasy novellái 2018 válogatásba is.)
A regényt igyekeztem a lehetőségekhez képest még jobbá és izgalmasabbá tenni, ezért közel harmadában változott: több, felesleges részt kihúztam, egyes jelenetek kicsit megváltoztak, és a szövegen is rengeteget csiszoltam.

Íme a borító, én első látásra megszavaztam neki az írói pályafutásom eddigi legjobb borítója címet.
A borítófestő, mint a Xenónál, most is Stephan Martiniere.
Itt pedig az Agave kiadó Facebook bejelentése.

További infók hamarosan!



Mesterséges istenek, avagy már megint egy novella

Még márciusban említettem, hogy év elején írtam két novellát. Ebből az egyik már megjelent a 2050 antológiában, a másik még vár a sorára.
Nemrég viszont elkészült egy harmadik is. Ez azért meglepő számomra is, mert előtte, az elmúlt tíz-tizenöt évben mindössze két novellát írtam, és sosem éreztem magaménak a rövidpróza műfajt. Úgy tűnik, ez megváltozott.
A novella címe Mesterséges istenek, egymással háborúzó MI-kről és bizarr humán civilizációkról szóló mikro-űropera űrcsatákkal, megabolygókkal, és egy prófétával, aki gyűlöli az elfajzott humánokat.
Minden sorát nagyon élveztem írni, mert teljesen elborult a világ, és a főszereplő Próféta viszonya a különböző emberi civilizációkhoz. Azt hiszem, szeretnék még ilyen hangulatú sztorikat írni.
Mint nemrég kiderült, ez a történet bekerült a Gabo kiadó Az év magyar science fiction és fantasy novellái - 2018 antológiaválogatásába is, amely a szerzőlista alapján nagyon izgalmas kötetnek ígérkezik.

Sorok mögött: Az ihletről

Néhány írótárssal körblogolásba kezdünk, és ugyan nem igazán szoktam kedvelni a körblogolást, de egyszer ezt is el kell kezdeni.:)

Mi is az ihlet?
A "hivatalos" definíció valami ilyesmi:
A művészi alkotások létrehozását megindító sajátos lelkiállapot, melyet felfokozott érzékenység, lelkesült hangulat, alkotásra ösztönzöttség jellemez. E sajátos lelkiállapot magyarázatát a régebbi gondolkodók abban keresték, hogy a művészt ilyenkor valamilyen isteni, túlvilági hatalom szállja meg, s ez nyilatkozik általa..

Biztos vagyok benne, hogy ahány író, annyiféle válasz születik, mindenki másként éli meg az írást.
Számomra az ihletett állapot összefonódik az ötletekkel, azok születésével. Régen, kiskoromban vagy száz regényötletem is volt, és azt hittem, ez bármiféle büszkeségre ad okot, pedig a meg nem írt regényötlet addig nem létezik, amíg meg nem írják. Aztán amikor már komolyabbra fordult ez az írás-dolog (valahol 2004 körül, amikor kidobtam minden korábbi ötletemet, és elkezdtem írni A poszthumán döntést), az agyam is átállt egy másfajta működésre.
A fókuszált ötletkeresésre. Ez azt jelenti, hogy amikor elkezdek egy regényt, az ötletek mind ennek a regénynek rendelődnek alá, csak ez számít, minden más ötletkezdeményt elhessegetek, kivéve, ha valami nagyon jó, mert akkor azt azért megőrzöm, hogy később hátha kinő majd abból is valami.
Így folyamatosan egy adott témán tudok dolgozni, és nem csapong számtalan irányba a gondolkodásom. Viszont olyan nincs, hogy ne lennének gondolataim, ne tudnék két perc után az adott történethez, világhoz, a karakterekhez hozzátenni valami újat, ami előreviszi a regényt, vagy választ ad egy kérdésre, teljessé tesz egy eddig hiányos motivációt, jelenetet. Ez a hosszú évek során alakult ki, mert mint mindent, azt is lehet gyakorolni, hogy akkor legyen ihleted, ötleted, amikor csak akarod.

Interjúknál elő szokott fordulni a következő kérdés:

− Honnan jönnek az ötleteid?

− Hogyhogy honnan, hát a fejemből! − szoktam felelni szemöldökömet felhúzva, mert nem értem a kérdést. Aztán persze rájövök, hogy ami a számomra triviális, az másnak nem biztos, hogy az, és nem mindenki kel-fekszik kiskora óta fura sztorikkal, saját világokkal, képzelt barátokkal a fejében.

Elképzelhető, hogy azt a jelenet, amelyet éppen meg akarok írni, nem tudom befejezni, mert nincs hozzá kedvem, vagy még nem állt össze teljesen, de akkor megy helyette más: vagy egy másik jelentet írok meg, vagy egyszerűen csak eszembe jut egy csomó apróság a történet vagy a karakterek kapcsán, esetleg hirtelen világossá válik egy összefüggés. Hogy éppen mi jön, az kiszámíthatatlan, de nincs olyan, hogy csak ülök, és nem megy az írás, és nincs egyetlen gondolatom, ötletem sem. Valami mindig van, ami előre viszi a regényt.
Az írás agymunka, és nem csak akkor produktív az ember, ha gépel. Akkor az, amikor gondolkodik, mert a szöveg megszületése csak a folyamat vége.
Joe Abercrombie egy tipikus, írással töltött napja

Miért is érdekes mindez az ihlet szempontjából?
Azért, mert azt gondolom (persze, nem biztos, hogy igazam van), hogy azon írók többsége számára, akik életvitelszerűen írnak,  az ihlet nem más, mint az az idősáv, amikor van idő írni és foglalkozni az éppen aktuális történettel. Én ha végre odajutok, hogy kinyitom az írásra elkülönített laptopomat, azonnal belemélyedek az adott világomba, és töprengek rajta, jegyzetelek, ha pedig megérett rá, akkor írom tovább a történetet. Ha túlságosan fáradt vagyok, inkább ki sem nyitom a laptopot, mert tudom, hogy nincs értelme, nem fog menni, hiszen ez agymunka, amihez tiszta fej kell.

Az egyetlen, ami megnehezíti az írást, a gonosz tudatalatti, ami gyakorta gátat szab annak, hogy tényleg hozzákezdjünk az íráshoz. Ez egyfajta menekülési kényszer: az embernek lenne ugyan ideje írni, de helyette minden mást csinál,  pl. elnetezi az időt, vagy a története helyett saját magával foglalkozik, jó-e amit ír, van-e értelme ennek az egésznek. Jobbra példaként látható Joe Abercrombie facebook oldalára kitett grafikon egy átlagos, írással töltött napjáról.:)
Ha azonban sikerül elkezdeni írni, akkor nincs megállás.


Regénystátusz

Néhány infó a regény kapcsán.

Az időutazás napja április 10-én fog megjelenni.

A regény 70.000 szó terjedelmű, kb. annyi, mint az Isten gépei volt, és kicsit rövidebb, mint Az ember könyve. (Tényleges könyvoldalszámot nem tudok még, kb. 280-290 oldalra jöhet ki szerintem tördelve.)

A szerkesztése már tavaly befejeződött, mostanában folyik a tördelés és a második korrektúrakör. (Ami után még egy utolsó átolvasás történik részemről, ez mindig ijesztő, mert utána már többé nincs "hatalmam" a szöveg felett.)

A borító készül, kíváncsian várom, milyen lesz, és reménykedem valami tökös és cool képben.:) Néhány héten belül, remélem, meg tudom mutatni.

Fülszöveg hivatalosan még nincs, de ebben az SFmag.hu-s írásban pl. olvashattok egy variációt, ami talán közel lesz a véglegeshez.

Végül a regény valamikor március/április fordulója környékén elmegy a nyomdába, és pikk-pakk már meg is jelenik.

Hivatalos dedikálásról jelenleg még nincs információ, korai is erről beszélni, de mivel az Agave Kiadó nem szokott a Könyvfesztiválra kimenni, én azt mondanám, hogy a június eleji Könyvhét a legesélyesebb. Ami azért is érdekes, mert addigra akár el is tudjátok olvasni, és el tudjátok mondani, milyen lett a történet.:)

 Bónusz infó: az ezt követő regény nyers szövege 42.000 szónál jár. Szóval, az idő nem áll meg.:)

Tervek 2014-re

Nem emlékszem, hogy írtam-e ilyesmit korábban, de mivel rövid az eszem, meglehet, hogy igen.

Először is, ami szerintem a legkevésbé érdekel bárkit rajtam kívül, 2014-ben is dolgozom majd jó sokat a munkahelyen (az idei horror év volt időnként), hogy legyen mit ennünk, legyen mit ennie a macskáknak, meg azért, hogy közelebb jussak dolgokhoz, amiket szeretnék elérni.:)

Na, de jöjjenek az ennél talán érdekesebb részek.

Elkészült Az időutazás napja

Kétszázmilliárd időutazó az első napon, avagy Az időutazás napjáról - a megjelenésről - a következő regényről

No, hát készen van az új regény, Az időutazás napja címmel.
Legalábbis a nyersváltozat, ami annyira már nem is nyers, mert rengetegszer újraolvastam közben is, de azért még csiszolgatom, és reménykedem, hogy nem bukik ki már semmi koncepcionális probléma.
Nem máshol sikerült befejezni, mint az Írókör éves és egyre jobban sikerülő hagyományos írótáborában, ezúttal Zalában, ami mindig hihetetlenül inspiráló közeg, mindannyian rengeteget írtunk, kikapcsolva magunkat a nagyvilágból (még Vavyen Fable is meglátogatott bennünket egy vendégelőadás erejéig).
Mint még márciusban írtam, egy nagyon kezdeti verziónak ugyan a végére értem már korábban, de az inkább csak vázlatnak volt jó, nagyjából a felét kidobtam, és újraírtam, plusz a régiek is alapos változáson mentek keresztül. Tulajdonképpen ez kellett ahhoz, hogy a részletek összeálljanak és a helyükre kerüljenek...

Homokba írt történet - avagy új novella a júniusi, 279. Galaktikában

"A végtelen sivatag közepén fekvő város harcosa, Cormac elindul, hogy találkozzon a város istenével..."

Említettem nemrég, és már itt is van, a mostani Galaktikában elolvasható az újabb novellám, a Homokba írt történet, és ezúttal dupla a megjelenés:
a 279-es, júniusi Galaktikában és egyúttal a bővített Galaktika XL párhuzamos első számában (ami tartalmazza a 279-es Galaktikát, plusz egyéb extrákat is...)

Hogy áll az új regény?

Úgy áll, hogy kapott ugyan egy komoly rakétatalálatot a közepébe, ami darabokra robbantotta, de mivel önszerveződő nanotikus elemekből áll, a magja már újra összeállt, és most új, friss részek épülnek hozzá.:)

Komolyra fordítva, nemrég az alkotói folyamat nálam szokásos pontjához értem, és nem sokkal a februári lelkes "kész a regény nyersváltozata" bejelentésem után gyorsan rájöttem, hogy ez még csak egy nagyon első verzió. Hemingway megmondta, hogy bárminek az első változata szar ("The first draft of anything is shit."), és még ha ez talán kicsit túlzás is, nálam sokadszor tűnik úgy, hogy elég jól alkalmazható szabály.
Az első verzió és az első próbaolvasók viszont segítettek átlátni a teljes sztorit.
Mi volt vele a baj? Nem a történet nem működött, hanem a tálalás. Az ugyanis túl könnyedre sikerült, és egyúttal sajnos kicsit felszínes is lett a megközelítés. Hiányzott egy csomó minden, plusz a finálé elsőre eléggé gyengére sikerült.
Mindenesetre nem akarom kismillió időbeli kavarással követhetetlenné tenni az eseményeket, ezt már megtették sokan mások. Amióta Robert Heinlein megírta az "All you zombies" című novelláját, amúgy sincs értelme ezt túlragozni.:D
Nálam nem az ide-oda időtrükközéseken lesz a hangsúly (persze, sztoricsavar lesz bőven), hanem az időutazás hatásain, különféle ideológiai megközelítések ütköztetésén a karaktereken keresztül, plusz, hogy mi is történik valójában az idővel.
Belekerült a történetbe továbbá egy második narrátor karakter. Már javában átírom a regényt, és viszonylag jól haladok vele.
A fő kérdés így az, hogy mikorra lesz akkor kész, mikor jelenhet meg?

Két opció van.
Ha június elejére összeáll minden, akkor nyár végén, ősz elején meg tud jelenni a regény. Ez kizárólag rajtam múlik, eddig jól haladok, az önszerkesztés/újraírás gyorsabban megy, mint a szimpla írás, de a legfontosabb, hogy minden apróság a helyére kerüljön.
Ha nem sikerül ekkorra leadnom, akkor ez esetben 2014 elejére csúszik a megjelenés.
Az, hogy melyik változat játszik, az 1-2 hónapon belül kiderül.

Az időutazás napja - avagy az új regény

Szóval:
1. Az új regény címe: AZ IDŐUTAZÁS NAPJA
2. Ha minden a tervek szerint alakul, ősz tájékán talán meg is jelenhet.
3. A történet többek közt az időutazás következő ezer évre tett társadalmi-gazdasági hatásaival és következményeivel foglalkozik. A főhős, Beregi Ádám az időutazás napján eltűnt feleségét és fiát keresi, és az időutazás elterjedése okozta káosz közepette belekeveredik az időn kívül, mesterséges mikrouniverzumokban rejtőző hatalmak manipulációiba.
Sok egyebet a történetről még nem mondhatok, de egészen csavaros és nagyszabású regény várható, mindenesetre az első mondat a következő lesz (vagy valami hasonló):

"Abban a pillanatban, amikor az első időgép működésbe lép, kétszázmilliárd időutazó jelenik meg a világon."

Jubilál

Most jöttem rá, hogy május elején volt 10 éve, hogy nyomtatásban megjelent az első hosszabb írásom, mégpedig az Én, a halhatatlan, az azonos című Cherubion antológiában négy összefüggő novella formájában.

Rengeteg minden történt velem írásügyileg (is) az elmúlt 10 évben, amik közül a szerintem legfontosabb esemény valamikor 2004 őszén történt, amikor egy számámra emlékezetes és tanulságos könyves-kéziratos beszélgetés után hazamentem, és elkezdtem írni A poszthumán döntést. Ez a beszélgetés egyfajta vízválasztó pont lett aztán régi írásaim és a mostaniak között. 

Nem sokkal korábban ugyanis az akkor frissen elindult Agave kiadóhoz kopogtattam be ugyanis kéretlenül és ismeretlenül az aktuális regényem félkész kéziratával, és Csurgó Csaba, valamint Varga Bálint, tulajdonos/szerkesztők meglepő módon leültek velem beszélgetni a regényről (ez a régi, Halhatatlanos-Erdőholdas sorozatom félbemaradt kézirata), amit azóta sem értek, mert tudták ők is (én akkor még nem), hogy nagyon távol volt az a szöveg attól a minőségtől, ami mindezt indokolná. Talán jó időben voltam jó helyen, amikor még mindenki nyitottabb volt az ismeretlen kéziratokra. Azon a beszélgetésen aztán feltették nekem a nagybetűs kérdést, hogy mitől más ez a regény, mint a piacon lévő összes többi.

A kérdésre nem tudtam válaszolni, és ez sok mindent megváltoztatott bennem. Félredobtam minden korábbi regényötletemet, mondhatni kiléptem a komfortzónámból, (ami az író legnagyobb ellensége az önhittség és az olvasók tiszteletének hiánya mellett,) és elindultam egy másik, meglehetősen ingoványos úton, ami felettébb veszélyesnek tűnt, de még inkább izgalmasnak. És azóta is ugyanilyen ez az út.:)

Ami pedig a fenti kérdésből következett, azt már ismeritek: az azóta eltelt 8 évet három regény A poszthumán döntés, az Isten gépei és Az ember könyve írásával töltöttem. Számomra mindegyik hatalmas munka volt, és egyikkel sem vagyok maradéktalanul elégedett, de legalább azt érzem, hogy mindegyik egy újabb kicsi lépés előre, egy jövőbeli, még jobb regény felé.

Pár hete, a Könyvhéten elmeséltem Csurgó Csabának ezt a történetet 2004-ből, de nem is emlékezett arra, hogy egyáltalán találkoztunk akkor.:D

(Akad itt aztán még egy másik jubileum is, ami ehhez kapcsolódik, ugyanis 2007. július közepén, azaz nagyjából 5 éve, hogy megjelent A poszthumán döntés. Félelmetes, hogy öt év telt el azóta.)

Megjelent Az ember könyve

Bár, én kézbe majd csak holnap kapom, de ettől már a Könyvhéten, a Vörösmarty téren, a mai naptól, az Agave kiadó standjánál már lehet kapni a regényt, de a netről is megrendelhető, és talán már a nagy könyvesboltokban is fellelhető.

A mai naptól pedig az e-könyv verzió is elérhető, ami ugye egyben két regényt jelent a bónusz A poszthumán döntés jóvoltából.

Szombaton 17 órától pedig dedikálás.

Az utolsó író, avagy novella a Galaktikában

Írtam már Az utolsó író című novellámról korábban, amit még tavaly júliusban hoztam össze hirtelen felindulásból, de aztán nagy lett körülötte a csend. Ennek oka, hogy többször újraírtam, de egyáltalán nem éreztem jónak, így hónapokra félreraktam. Majd megint előszedtem, csiszolgattam, végül idén megint darabjaira szedtem, és próbáltam most már megtalálni a helyes arányokat. Hiába, nem vagyok gyakorlott novellaíró, nem is szeretek novellákat írni (bár, ezt egészen élveztem), utolsó próbálkozásomat 3 éve szépen kitöröltem, a korábbiakat pedig inkább hagyjuk.:) És végül csak kiadtam a kezemből.

Az utolsó író az írás és olvasás fiktív jövőjével foglalkozik egy jövőbeli író személyén keresztül, és gyanítom azért írtam meg, mert mostanában sokat foglalkoztat a könyvek jövője, és itt kedvemre eljátszadozhattam az eszembe jutó lehetőségekkel. (És belecsempésztem egy kis Hemingwayt is, de csak a nagyon vájtfülűek kedvéért.)

A novella a mostani, májusi Galaktikában (266.) olvasható, többek közt nagy kedvencem, Alastair Reynolds egy írásával együtt: http://galaktikabolt.hu/termek/galaktika_266.html

Bármilyen meglepő, ez az első írásom, ami megjelenik a Galaktikában (ja, aki nem ír novellát, ne csodálkozzon). És nemrég még egy érdekes dolog történt a novellával, ugyanis éppen lengyel nyelvre fordítódik egy váratlan felajánlás jóvoltából. Aztán majd meglátjuk, mi lesz ennek az eredménye.