John Scalzival dübörgök

Először 2009-ben volt alkalmam ismert, híres, díjazott science fiction íróval találkozni, akkor a Hugo-díjas Robert Charles Wilson járt nálunk a Galaktika meghívására. Sajnos az akkori élményeket elnyelte a régi blogom.

A tavalyi Pierce Brown-interjú után, idén John Scalzit is sikerült elcsípni legalább egy interjú erejéig, amelyet hamarosan olvashattok majd az SFmag.hu-n.

Addig is, íme egy közös fotó, amelyen én inkognitóban vagyok, Markovics Botond álnéven.:)

5 éve jelent meg Az időutazás napja

"Abban a pillanatban, amikor az első időgép működésbe lép, kétszázmilliárd időutazó jelenik meg a Földön."
Az idő relatív, de nagyon gyorsan telik: 
ugyanis ma 5 éve, 2014. április 8-án jelent meg 'Az időutazás napja' című regényem (és egy évre rá a folytatása/befejezése, Az időutazás tegnapja.

A regény röpke öt év alatt megélt két kiadást, ráadásul a második kiadás is már majdnem elfogyott, emiatt már csak itt-ott kapható, és nagyon sokan szerettétek a Beregi-család korokon és az időn kívül átívelő történetét.
A könyv révén lett egyik pillanatról a másikra irodalmi ügynököm az USA-ban, és már majdnem készen van belőle egy angol nyelvű filmforgatókönyv is, úgyhogy meglepően sok minden történt vele ez alatt az öt év alatt.


Pedig korábban úgy voltam vele, hogy engem aztán nem érdekel az időutazás, de aztán a kétszázmilliárd időutazó ötlete annyira intenzíven támadott le, hogy ha jól emlékszem, három napnyi lázas jegyzetelés után neki is ugrottam a regény első változata írásának. Emiatt az első változat elkészülte után újra kellett írni az egész regényt, és csak ekkor került bele az időutazás feltalálójának nézőpontja. Pont olyan furcsán, kaotikusan történt az egész, mint maga az időutazás.

Az 'Életjáték' novellám nevelési foglalkozás témájaként

Tavaly tavasszal jelent meg a Móra kiadó '2050' című ifjúsági antológiájában az Életjáték című novellám.
Ami nemrég váratlanul teljesen önálló életre kelt, és olyan helyekre jutott el, amire nem számítottam: középiskolás olvasásra nevelő foglalkozás témája lett. (A kötetet ajánlom mindenkinek, nagyon jó sci-fi novellák vannak benne 2050 és Magyarország témában.)

Korábban sosem írtam még ifjúsági novellát, ezért a felkérést is félve vállaltam el, mert azért mégis csak ott lebegett az ifjúsági szó, bármit is jelentsen ez.
Viszont rengeteg kérdés merült fel bennem: ki fogja olvasni a kötetet, valóban eljut a tizenévesekhez, vagy inkább felnőttek lesznek a tényleges olvasói? Vajon sci-fit szeretőket céloz meg vagy inkább azokat, akik csak ismerkednének a sci-fi-vel? Mennyire legyen így sci-fi? Milyen legyen ehhez mérten a szöveg nyelvezete?
Túl sok kérdés, és egyikre sincsen válasz.
Végül úgy döntöttem, elsődlegesen a tizenéveseket érintő témáról írok, és egy magamhoz képest visszafogott, személyesebb történet született. Egyrészt szerettem volna a mai világhoz képest is rettentően elavult és merev iskolarendszer helyett egy másfajtát ábrázolni, emellett fontosnak tartottam azt is, hogy a történet lényegét adó zaklatásos rész megmaradjon egy viszonylag biztonságos keretben.

És nemrég megkeresett a Vekker Műhelytől Kuklis Katalin drámaoktató, és elmesélte, hogy olvasta az antológiát, és nagyon tetszett neki a novellám, amelyre építve foglalkozásokat szerveznek 9.-11. éves diákoknak.