Idegenség és elnyomás a kortárs SFF regényekben, avagy ViTa-est és közönségtalálkozó június 1-én

Június 1-én Világok Találkozása-est a Próza Nostra csapata szervezésében, kortárs sci-fi és fantasy kötetekről szóló kerekasztal-beszélgetésekkel és egy sokak által várt magyar szerző új könyvének bemutatójával.
Alább olvasható a részletes program, és az első beszélgetés témája az Idegenség és elnyomása kortárs SFF regényekben, amelybe engem is meginvitáltak a Xeno kapcsán.

Facebook esemény

Tervezett program:

18:30 Idegenség és elnyomás a kortárs SFF regényekben
Brandon Hackett: Xeno (Agave) ; N. K. Jemisin: A megtört föld-trilógia (Agave); Naomi Alderman: A hatalom (21. század); Rivers Solomon: Kegyetlen szellemek (Főnix)
Résztvevők: Brandon Hackett, Kleinheincz Csilla (szerkesztő, Gabo) és Ballai Mária (fordító)

19:30 Határátlépések: a tér a kortárs fantasyben

China Miéville: A város és a város között (Agave); Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána (Gabo); Kameron Hurley: A tükörbirodalom (Delta Vision)
Résztvevők: Juhász Viktor (fordító), Borbíró Aletta (kritikus, PN), Benczik Vera (adjunktus, ELTE Amerikanisztika Tanszék)

20:30 Éjféli iskolák: Veres Attila könyvbemutatója (Agave)

Résztvevők: Veres Attila és Pintér Bence (Spekulatív Zóna)

Helyszín:
CDFŰ Kultúrpince

Fejér György u. 1, Budapest, Hungary, 1053

Házigazdák: Takács Gábor és Gaborják Ádám

Sorozatokról röviden

Végre újra felpörgött a sorozatnézési kedvünk, így az eddig is követetteken túl belenéztünk néhány új címbe  is. És egészen jó arányban futottunk minőségi sztorikba.

WACO
Befejezett, 6 részes minisorozat
Röviden: Hatrészes szektás minisorozat, megtörtént események alapján, és brutálisan jó!
Hosszabban: Michael Shannon és Taylor Kitsch a két főszereplő, utóbbi a John Carter és a Torpedo-mozifilm buktája után nagyon gyorsan eltűnt a nagy költségvetésű mozifilmek közeléből (nem igazán sikerült belőle akciósztárt faragni), és mint most számomra kiderült, pocsékul választott filmeket, mert itt viszont meglepően karizmatikusan hozta David Koresh szektavezér figuráját. A Waco ugyan némileg ugyan elrugaszkodott a valóságtól, pl. az igazi Koresh sokkal kellemetlenebb ember volt, de a sorozatban így sokkal inkább értettem, hogy miért követték ennyien (Az igazi Koreshről megnéztem pár felvételt, és nem igazán láttam benne semmilyen szektavezér jellemvonást).
A Waco végig feszült, végig nyomasztó, a vége pedig brutálisan megrázó. Így kell sorozatot készíteni.

HALT AND CATCH FIRE

4 évad, összesen 40 rész, lezárt, kerek történetív (2017-ben véget ért)
Röviden: Számomra magasan az utóbbi évek legjobbja, még úgy is, hogy a vége felé a tempója kicsit egyenetlenné válik.
Hosszabban: Pedig milyen hülye címe van, hiába magyarázzák el a legelején, szerintem hozzánk hasonlóan rengetegen átsiklottak emiatt felette.
A Guardian úgy jellemezte, hogy a legjobb sorozat, amit senki sem nézett. Szerintem a marketingnél valamit nagyon nem jó csinálhattak, mert hát én maximálisan célcsoport vagyok, de még csak nem is hallottam róla, szerencsére egy barátunk addig ajánlgatta, amíg neki nem kezdtünk.
A történet a '80-as, majd '90-es évek évek számítástechnikai forradalmának közepébe visz, és mivel 7 évesen ZX-Spectrummal, majd később Commodore 64-el nyomultam, eléggé betalált. Hőseink számítógépet fejlesztenek (8 kg alatti hordozható masinát!), majd játékfejlesztésbe fognak, közben véletlenül feltalálják az online közösségi hálózatot, majd pedig tárhelyszolgáltatásba vágnak, végül pedig mindenki előtt felfedezik az internetben rejlő lehetőségeket.
Viszont ami miatt a sorozat szerintem nem csak a téma iránt fogékonyabbak számára is működik, az a közérthetőség mellett a karakterek: Cameron Hurley, az őrült hackercsaj, Joe MacMillan, a Steve Jobsra emlékeztető látnoki sales-es, Gordon Clark, az introvertált hardvermérnök, valamint felesége Donna, aki szintén ifnrmatikai mérnök végzettség után ambícióit feladó háziasszonyból jár be a végére egy meglepően változatos szakmai karriert, valamint a köztük alakuló kapcsolatrendszer miatt működik igazán a Halt and Catch Fire, az ő zsenialitásukba kódolt kudarcuk keserédes és rengeteg mindenről szól egyszerre.

MINDHUNTER
Röviden: A sorozat, ami úgy tűnik, mindenkinek tetszik, kivéve engem.
Hosszabban: Van ez a zseniális ötlet, mélyinterjúk sorozatgyilkosokkal, egyben betekinthetünk az FBI első pszichológiai profilozóinak munkájába. A valódi sorozatgyilkosokkal készített interjúk tényleg fenomenálisak és borzongatóak. A gond a két központi FBI-ügynök karakterrel van, akik cseppet sem érdekesek, ehhez képest az epizódok jelentős része a Holden és Trench magánéletével foglalkozik. Ami nekem agyonvágta az egészet. Nincs nagyon íve sem, látványosan küzd a forgatókönyv azzal, hogy újra és újra visszazavarja az ügynököket valamelyik sorozatgyilkoshoz. Így sajnos 7 rész után elkaszáltuk.

ALTERED CARBON
Egyelőre 1 évad, 10 rész, kerek történet
Röviden: csalódás.
Hosszabban: Nagyon vártam a Richard Morgan regényéből készült méregdrága Netflix sorozatot, mert az alapanyag elég jó, a végeredmény felemás lett. Az első három rész pedig tetszett, nagyon ügyesen építkezett, és a főszereplőt, Joel Kinnamant a The Killing című nagyszerű sorozatban Holder nyomozó karakteréért, valamint a House of Cardsban Conway elnökjelölt megformálásáért nagyon kedvelem.
Viszont három rész után elkezdődött a szokásos időhúzás, lelassult a tempó, jöttek a fölösleges töltelékrészek, egyre ostobábbá váltak a karakterek, és egyre cikibb jelenetek váltották egymást. Pont az veszett el, ami a könyvben igazán jó volt. Meg kellene néznem az utolsó két részt, de nincs nagyon motivációm. Sajnálom nagyon.

AMERICAN CRIME STORY: Gianni Versace meggyilkolása
Röviden: Biztos jó, de nem számomra, így csak két részt bírtunk belőle.
Hosszabban: Az antológiasorozat második évadja a pszichopata és sorozatgyilkos Andrew Cunahanról szól, aki többek közt Versace-t is megölte. A mozaikos szerkezet, valamint a felépítésből adódóan a meglepetések teljes hiánya nem tudott meggyőzni arról, hogy lesz benne több. Elvileg a harmadik résztől egész más irányba kanyarodik a sztori, és Andrew Cunahan előző áldozatairól lesz szó, de annyira nem érdekelt, hogy folytassuk. (Pedig azért Cunahan karaktere meglehetősen érdekesnek tűnt.)

TERROR
Befejezett, 10 részes minisorozat
Röviden: Még csak egy részt láttam, de a hangulata engem már most meggyőzött.
Hosszabban: Ez a sorozat kicsit kilóg a sorból, mert még csak éppen az elején járunk. Sajtóvetítésen láttam az első részt, és azóta várom, hogy odajussunk, hogy a saját tempónkban haladjunk vele. Dan Simmons nemrég magyarul is megjelent regényéből készült, Ciaran Hinds és Jared Harris a két főszereplő kapitány, a köztük dúló feszültség el is vitte a hátán az első részt, a felétől pedig én már velük dideregtem a sarkkörön. Fantasztikus a látvány, nagyon erős atmoszféra, remélem, tartja ezt a szintet.

LEGION
Röviden: Nem.
Hosszan: Nagyon-nagyon nem az én világom, egy részt is alig bírtunk belőle.

DARK
Röviden: Az első rész egy közhelyparádé.
Hosszan: Annyi jót hallottam a Darkról, erre egyetlen rész után elkaszáltuk. Olvastam, merre kanyarog a sztori, az sem győzött meg. Szerintem ez egy kifejezetten amatőr sorozat, ami nagyon akart erőlködni, hogy misztikus legyen, hogy Stranger Things és Twin Peaks is legyen. Csak közben nagyon rosszak a karakterek, erőltetett a dráma, és kifejezetten bénán vannak végigvezetve az egyes jelenetek. Szóval, nem a mi sorozatunk.


PEAKY BLINDERS
Jelenleg 4 évad, évadonként 6 rész, minden évad egy külön történetív
Röviden: Újabb igazgyöngy a sorozattengerben.
Hosszabban: A Halt and Catch Fire után ismét egy cím, amelyre igaz, hogy a legjobb sorozat, amit nem nézel.
Az első világháború után pár évvel a birminghami ír maffiacsalád, a Shelby-klán felemelkedéséről szóló BBC-sorozat a főszerepben Cillian Murhpyvel, mellette olyan ismert színészek bukkannak fel évadokra, mint Sam Neill, a korrupt nyomozóparancsnok, Tom Hardy, a zsidó uzsorás és szeszcsempész, a 4. évadban pedig Adrien Brody, mint a vendettára készülő, brutális amerikai-olasz maffiavezér. Szóval, meglepően minőségi cucc, és ami külön tetszik, hogy a 6 részes évadok miatt sallangmentes a történet, nincs üresjárat, ellenben vannak erős karakterek és hangulat (Nick Cave and the Bad Seeds zeneszámokkal).
Minden egyes évad egyre jobb, szóval, nagyon ajánlott, akkor is, ha hozzám hasonlóan nem feltétlenül izgul fel valaki a maffiatémára. Ez még így is tetszeni fog.

Ha tudtok még a fentiek alapján jó tippeket, szívesen fogadjuk.:)

Novellám a 2050 - Ifjúsági novellák a jövőről című Móra kiadós antológiában


Idén előreláthatólag két kötetben fogok valamilyen módon szerepelni. Íme az első. (A másik egészen júliusig még titok, és ez a kettő a jelenleg "már biztos" kategória.)

Szóval, a júniusi Könyvhéten jelenik meg a Móra kiadó ifjúsági antológiája, 2050 - Ifjúsági novellák a jövőről címmel, és többek közt engem is felkértek, hogy írjak bele egy novellát. (A címe Életjáték.)

A Móra kiadó a témában tavaly nyilvános pályázatot hirdetett, amelynek három győztese: Makai Máté, Bégányi Dániel, Lapis József lett, mellettük további öt szerző: Farkas Balázs, Garaczi Zoltán, Gáspár-Singer Anna, Jassó Judit, Zelei Bori novellája került a kötetbe.
Lackfi János, Moskát Anita, Szöllősi Mátyás, Totth Benedek és én pedig felkérésre írtunk egy-egy novellát. Számomra külön öröm, hogy a szépirodalmi részről és az SFF zsánerből is hívtak írókat, így még színesebb a kötet.

Milyen lesz 33 év múlva a kamaszok élete? Hogyan fest majd Magyarország 2050-ben? 13 fiatal író novellája kutatja a jövőt a nagy sikerű, ifjúsági kategóriában Év Gyermekkönyve díjat nyert Jelen!című antológia folytatásában. Ezúttal is a tizenévesek mindennapjai állnak a szövegek középpontjában a szerelmi sztoriktól a családi problémákig, és egészen különös víziókról olvashatunk. Droidnagyi vagy gumicukorszív? Pacsirta formájú drón vagy virtuális gimi? A 2050 szerzői nem ismernek lehetetlent!

ÉLETJÁTÉK
Petrát egy szerdai napon hekkelték meg.
A történet a magánszféra megsértésének a technológia fejlődésével egyre veszélyesebb következményeiről, valamint a bizalomról szól, és úgy kezdődik, hogy a Budapesti Virtuális Gimnáziumban tanuló Petrát egy ismeretlen alak kezdi el zaklatni.

A kötetnek van Facebook oldala is: https://www.facebook.com/2050antologia/
Itt a szerzőkkel készített mini-interjúkat (itt van az enyém) és egyéb információkat olvashattok a novellákról és a kapcsolódó eseményekről, a Könyvhétre szervezett könyvbemutatóról és dedikálásról.
Amint lesznek konkrét események, írom ki a Facebbokra azokat is.


A kozmikus nyelvek (Xeno-jegyzetek 3.)


A tavaly év végén megjelent Xeno című regényem kapcsán összeszedtem néhány háttérinfót a világról és a fő témákról..

Elsőként a Fermi-paradoxonról írtam, valamint arról, hogy mennyi esélye van, hogy létezik vagy valaha találkozunk egy másik, idegen civilizációval. A második bejegyzés a Xeno idegen fajaival foglalkozott.

Ez az utolsó, harmadik bejegyzés pedig a Xenóban szereplő idegen civilizációk kommunikációs formáiról és azok megértési lehetőségeiről szól.

A regény alapfelállása szerint az emberi faj három másik idegen civilizációval kénytelen együtt élni. Azt szerettem volna elérni, hogy ezek az idegen fajok többé-kevésbé, de különböző mélységben legyen érthetőek, viszont eközben megmaradjon az idegenség érzése is.
És ehhez szükségem volt minimum három eltérő gondolkodáson, lehetőleg fogalmi rendszeren alapuló kommunikációs formára. Lehetőleg olyanokra, amelyek nem csak abban különböznek egymástól, hogy a kutyát mondjuk bruggának mondják, és más szimbólumú betűkészlettel írják le, hanem egyrészt nem mondanak semmit, főleg az emberi nyelvekre emlékeztető hangképzést, nyelvtant használva, hanem egy teljesen másfajta gondolkodás és biológiai sajátosság alapján kommunikálnak, ahol a teljes megfeleltetés komoly problémákat okoz. Emellett legalább egy kommunikációs formát az érthetetlenség határát súrolóan idegennek szerettem volna.
Azonban a másik oldalon nagyon fontos szempont volt, hogy amit a xeno karakterek közölnek, az legalább részben érthető legyen, mert különben nem működne a történet.
Azaz meg kellett találni a kommunikációs formák közt az átjárhatóság logikáját.

Elhatárolódás a Zsoldos Péter-díjtól

Az Avana Egyesület által gondozott Zsoldos Péter-díjat az általuk delegált zsűri ítélete alapján évente ítélik oda a legjobbnak tartott magyar SF regénynek és novellának. A díj történetéhez számos botrány kapcsolódik, és képtelen betölteni azt a funkciót, amelyet az Avana célul tűzött ki és amelyet az SF-olvasók elvárhatnak egy ilyen díjtól. Ezt többek között az olvasók által is megkérőjelezhető szakmai döntések, vállalhatatlan írásos értékelések az elmúlt években számtalanszor igazolták.

Több író - köztük jómagunk - évek óta távolmaradásával hívja fel a figyelmet a nyilvánvaló problémákra.
Idén azonban az Avana a szabályok megváltoztatásával igyekszik megakadályozni, hogy kiadók vagy szerzők visszaléphessenek a jelöléstől. Ezt elfogadhatatlannak tartjuk, mert nem lehet elvitatni a szerzőtől az álláspontjához való jogát, és akarata ellenére valamiféle legitimációs eszközként felhasználni. Továbbá a Zsoldos Péter-díj egy hivatalos szervezethez, jogi személyhez, az általa képviselt nézetekhez, elvekhez, szakmai és egyéb tényezőkhöz köthető. Ha az alkotó ezekkel nem szeretne azonosulni, megilleti a nyilvános nevezési listáról történő visszalépés lehetősége.

Mivel azonban Avana többszöri tiltakozásunk ellenére is bele akar kényszeríteni a díjra történő nevezésbe, és eszközként akarnak felhasználni, a következőket tesszük:

Nyilvánosan elhatárolódunk az Avana Egyesülettől és a Zsoldos Péter-díjtól egészen addig, amíg magát a díjat az Avana Egyesület gondozza.
A magyar sci-fi, az olvasók, kiadók és az írók érdeke nem egy olyan díj, amelybe erőszakkal próbálják berángatni és felhasználni az alkotókat, hanem egy olyan díj, amelyen bárki szívesen részt vesz, és ahol bárki szabadon dönthet, hogy szeretne-e részt venni.

Ha bármiféle Avana által szervezett közönségdíjas szavazás történik a jövőben, a fentiek miatt kérjük, hogy ne szavazzatok a Xenóra, a Távolvízre, sem a jövőben semmilyen általunk írt műre.

Továbbá kérjük, hogy ha valaki közvetlen kapcsolatban áll a zsűri tagjaival, juttassa el ezt a bejegyzést hozzájuk, hogy ők is tudják, mihez asszisztálnak. Ezúton kérjük a zsűritagokat, hogy ha más lehetőség nincs a listáról lekerülésre, ne értékeljék a regényeinket.

Brandon Hackett és László Zoltán

(Ugyanez a nyilatkozat Zoli blogján szintén megtalálható.)

Utólagos kiegészítés:
Csak a tények kedvéért, miután ez a blogposzt publikálásra került, a Facebook oldalamon Avana-tagok, sőt zsűritag is megjelent, gúnyolódott, beszólogatott.
Ez pedig nagyon sokat elmond a morális állapotokról, és arról, hogy mit is jelent az, amikor egy szervezet sokkal jobban akarja, hogy nevezzenek a díjára, és ennek érdekében semmilyen eszköztől nem riad vissza. Ez az egy gondolat kifejezi azt, hogy miről is van szó valójában.
És ez sajnos már régen nem a magyar sci-fi.

Pierce Brown Magyarországon

Avagy hogyan öltözz Pierce Brownhoz.:)

Pierce Brown, a Red Rising/Vörös lázadás sorozat amerikai írója az Agave kiadó meghívására hétvégén, a Könyvfesztiválon Magyarországon járt néhány napra, hogy megküzdjön a három órás, az épületből a parkba kígyózó dedikálásra váró sorral.

Pénteken az SFmagtól interjúztunk vele, amely hamarosan írott formában olvasható is lesz, viszont az interjú rögtön érdekesen indult, mivel véletlenül pont egy Visit Arrakis-os Dűne póló volt rajtam.
Pierce azonnal egy elismerő rácsodálkozással kezdett, ahogy meglátta, merthogy a Dűne a kedvenc regénye, ráadásul nemrég olvasta újra.
Lelkesen feleltem, hogy nekem is a kedvencem. Ráadásul én több, mint húsz éve olvastam, de nemrég éppen a végére értem az audiobooknak, úgyhogy szintén viszonylag friss az élmény. Mire rákontrázott, hogy valójában ő is audiobookban hallgatta. És innen csillogó szemekkel percekig áradoztunk a csodálatos audiobookról, mert öt színész olvasta fel, emiatt inkább olyan, mint egy rádiójáték, hanghatásokkal, minimál hangulatzenével és fantasztikus orgánumú színészekkel...

A XENO idegen civilizációi (Xeno-jegyzetek 2.)

A tavaly év végén megjelent Xeno című regényem kapcsán összeszedtem néhány háttérinfót. Valójában hónapok óta tervezgetem már ezt a néhány blogbejegyzést, de csak most jutottam el odáig, hogy végre meg is szülessenek. Jobb későn, mint soha.:) 

Moly-adatlap és olvasói értékelések a Xenóról

Dedikálás április 21-én a Könyvfesztiválon

A Xeno az Agave kiadó webshopjában

Bevezetésként a Fermi-paradoxonról írtam, valamint arról, hogy mennyi esélye van, hogy létezik vagy valaha felfedezünk, más idegen civilizációkat.

Az idegen civilizációk a science fiction irodalom egyik kedvenc témája. A legizgalmasabb kérdések egyike, hogy itt van a hatalmas világmindenség: lehet, hogy élnek másfajta lények is benne? Ha pedig élnek, vajon milyenek lehetnek? Mióta létezhetnek, mi viszi előre őket? Egyáltalán miféle civilizációk alakulhattak ki? Hasonlítanak hozzánk? Különböznek tőlünk? Agresszívek, barátságosak, vagy lehet, hogy ezeket a fogalmakat nem is ismerik? Mit tennének, ha találkoznának velünk? És mit tennénk mi? Tudunk-e velük kommunikálni?

Olvasóként imádom a minél szokatlanabb, minél idegenebb civilizációk felfedezését, megértését. A másfajta gondolkodást.
A Xenóban részben ugyanazt szerettem volna én is elérni, amit olvasóként is szeretek: minél szokatlanabb, minél idegenebb idegeneket szerepeltetni. Csakhogy van itt rögtön egy jó nagy csapda is, mert egyrészt nehéz elvonatkoztatni az emberi civilizációs alapoktól, másrészt egy fiktív idegen civilizáció esetén az idegenség mellett ugyanolyan fontos a megértés élménye is. Emiatt nagyon fontos megtalálni az idegenség és a megértés közti egyensúlyt.
A Xenóban három, illetve négy különböző civilizációt próbáltam egyszerre bemutatni. Ez nem csak egy szimpla kapcsolat, hanem egy olyan komplex rendszer, ahol mindenki hat mindenkire, és ráadásul nagyon fontos, hogy mindegyik idegen fajt érthetővé, hihetővé váljon a regényben. Az érthetőség magyarázatokat igényel, viszont ezek a szövegbe ékelve sokszor megakasztották a cselekményt. Innen jött az ötlet, hogy a fejezet előtti fiktív cikkekben árnyalom - ha valakit mélységében nem érdekelnek a fajok, át lehet ugrani, viszont, akit meg igen, azok számára talán érdekesek lesznek ezek a részek is.

Hol vagytok, idegenek? (Xeno-jegyzetek 1.)

A tavaly év végén megjelent Xeno című regényem kapcsán összeszedtem néhány, talán érdekes háttérinfót a világról, a fő témáiról. Valójában hónapok óta tervezgetem ezt a néhány blogbejegyzést, de csak most jutottam el odáig, hogy végre meg is szülessenek. Jobb későn, mint soha.:) 

Xeno 2117-ben játszódik, egy olyan jövőben, ahol 2058-ban egy magasan fejlett idegen civilizáció vonta irányítása alá a Földet. Az emberiségnek esélye sem volt az ellenállásra: minden informatikai rendszer leállt, irányított roboteszközök lepték el a bolygót, miközben magukról a hódítókról semmit sem lehetett tudni. A hódítók három másik idegen fajjal kezdik el összekeverni a Föld lakosságát: a világot ellepő féregjáratain keresztül fokozatosan embereket telepítettek át más bolygókra, és idegen lényeket költöztettek ide. Ennek eredményeképpen 2117-ben a Föld lakossága 15 milliárd főre nőtt: ebből hatmilliárd ember, kilencmilliárd pedig más fajú, úgynevezett xeno.

Na, de a tudomány oldaláról nézve mennyi esélye van annak, hogy egyszer majd idegen civilizációkkal találkozzunk?

Fermi-paradoxont leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy ha léteznének idegenek, már itt lennének.
És a legtöbb felelős kutató sem fog szakmai alapon nagyon mást mondani, mint, hogy jelenlegi ismereteink szerint nem sok.

De akkor hol vannak?

Dedikálás a Könyvfesztiválon, április 21-én 16 órától


Április 19 és 22 között kerül megrendezésre a XXV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ahol rengeteg íróval lehet találkozni, beszélgetni, dedikáltatni.
Köztük velem is.

BRANDON HACKETT DEDIKÁLÁS:
Április 21-én, szombaton, 16 órától, a Millenáris Parkban (Millenáris, 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20), az Agave Könyvek standjánál.


Lehet hozni az új regényt, a Xenót, ezen túl Az időutazás napját, Az ember könyvét, Isten gépeit és A poszthumán döntést, valamint bármit, ha én írtam.:D
Szeretettel várok mindenkit, poszthumánokat, MI-ket, időutazókat és xenókat is.:D

Két új novella

Az év első két hónapja regényírás helyett novellázással telt.

Hogy tetszik mondani?

Bevallom, engem is meglepett, főleg azért, mert újkori, A poszthumán döntéstől "számított pályafutásom" során mindössze két említésre méltó novellát írtam: Az utolsó írót és a Rajaniemi fanfictionként is értelmezhető Homokba írt történetet (Galaktikákban jelentek meg régebben). Ez azt jelenti, hogy most hirtelen megdupláztam a novelláim számát.
Ennek persze oka van, a novella sosem volt a kedvenc műfajom, sem olvasóként, sem íróként, mert szeretek elmélyedni a történetekben, megismerni a karaktereket, ráadásul jobban szeretem a nagyszabásúbb történeteket. Na, a novella ezek közül egyik sem.
Így íróként is kifejezetten bizonytalanul mozgok ezen a területen, úgyhogy ez most jóval több volt, mint kihívás.
De mi is ez a két novella pontosan, és honnan kerültek elő hirtelen?

Instagramozzunk!

Néhány hete elkezdtem kíváncsiságképpen Instagramozni, és most már úgy tűnik, hogy nem csak fellángolás lesz, hanem többé-kevésbé tartós addikció.
Szóval, ez itt a profilom: https://www.instagram.com/markovicsbotond/
Oldalsávba pedig bekerült egy betekintő ablaki.
Elsősorban olvasós, írós, geek és gamer képek várhatók, amelyeket néha megzavarok egy kis macskakontenttel.

Vigyázat, fotózni nem tudok! De ettől még fogok!:D

Illusztráció: Mars bolygós sci-fi könyveim egy kupacban. (Egy John Carter mondjuk nagyon hiányzik a csapatból.)


Az idei (2018-as) Oscar-díjról, avagy hogyan szólítsalak?

Hétvégén jön az Oscar-díj, és mivel a napokban megnéztük A víz érintését, a fő kategória kilenc jelöltből jelenleg hat filmet láttam (hátra van még az Én, Tonya, meg A négyzet a közeljövőben). Szóval, ez most nem esélylatolgatás lesz, csak arról néhány gondolat, hogy számomra a látottak közül melyik film mit adott. 
+ a Testről és lélekrőlt még tavaly, az év első felében láttam, és nagyon drukkolok Enyedi Ildikóéknak.

5+1 regény, ami fontos volt a számomra

A Spekulatív Zóna sci-fi, fantasy oldalon új cikksorozat indul, várhatóan kétheti rendszerességgel egy-egy, a fantasztikum hazai világában ismert szerző, szerkesztő, fordító, blogger, stb. mesél mesél öt, számára fontos fantasztikus regényről vagy képregényről, illetve egy, számára szintén fontos nem fantasztikus regényről.
Én voltam az első megkérdezett, íme azok a könyvek, amelyek fontosak nekem, hatottak rám valamilyen módon Frank Herberttől Orson Scott Cardon és Dan Simmonson át egészen E. L. Doctorowig.

1. Frank Herbert: A Dűne

A Dűne tizenéves korszakom kedvenc regénye, azon kevés régebbi sci-fik egyike, amelyek témájuknál fogva nem avultak el, nem váltak porossá. Mire Paul Atreides és a sivatagbolygó története kb. 13-14 évesen a kezembe került, elég sok sci-fit olvastam, a Dűne elsősorban a Lynch-féle filmadaptáció miatt érdekelt, amely előtte nagy hatással volt rám, de itt gyorsan hozzáteszem, hogy a filmet kb. 1986 környékén láttam, egy egészen másfajta, ingerszegény világban, 11 évesen. Az ifjú Paul Atreides kifinomult intelligenciájával és felelősségtudatával pedig szinte példaképemmé vált, és ugyan csak a töredékét fogtam fel a szöveget körbefonó filozófiának, de a Dűne sivatagai és homokférgei ettől még ugyanúgy elvarázsoltak, mint később a további részek. Örülök, hogy ez a regény viszonylag fiatalon került a kezembe.

A további öt címet, történetet pedig a Spekulatív Zóna cikkében találjátok:

A Space Bar podcastban jártam

A Spacebar online podcast a leghallgatottabb sci-fi podcast, immár 146 adással a háta mögött. Nem is tudom már, mikor találtam rájuk, a második felismerésem az volt, hogy a srácok pedig olvassák az én regényeimet, sőt, néha teljes adásokat szenteltek egy-egy könyv kitárgyalására (Pl. A poszthumán döntésről és az Isten gépeiről is volt külön adás).

Na de most szintet léptünk:), és a legutóbbi adásban vendégszerepeltem másfél óra erejéig. Kicsit azért aggódtam, de nagyon jól éreztem magam, olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást, és csak éppen 5 perce kezdtünk volna el dumálni. Rengeteg minden jutott eszembe a beszélgetés közben, amit aztán később el is felejtettem elmondani.

Itt meghallgatható, mit hoztunk össze:

Érdemes figyelni az oldalt, meg az egyéb helyeket, pl. a Facebook oldalukat az újabb adásokért, mert rendkívül szórakoztató, szerteágazó sci-fi témák kerülnek elő.

2017. évi összegzés

Újabb évkezdet, újabb évösszegző, évindító poszt következik, avagy mit csináltam 2017-ben, és mit fogok csinálni 2018-ban. Mármint főleg az SFF-téren. Nézzük!
(A 2017. toplistázós bejegyzést itt találjátok.)

2017 és az írás:

A legfontosabb, hogy  2017. novemberben megjelent az új regényem, a Xeno (a link alatt megtalálsz mindent, amit tudni érdemes róla, kritikákkal, miegymással együtt.)
Valójában már 2016. augusztusában befejeztem a nyers szöveget, de ettől még rengeteg munka volt vele 2017-ben is, 4-5 újraírás, a megfelelő arányok megtalálása, a jelenetek finomítása, majd a szerkesztési körök, stb.
De megjelent, és remélem, Ti is szeretitek. A Xeno hozzám a többi könyvemnél kicsit közelebb áll, de hogy miért, azt nem igazán tudom pontosan megragadni. Talán, ha elolvasod, vagy már olvastad, megérted. Talán nem, ki tudja.
Ugyan önálló történet, de pár év múlva majd mindenképpen szeretnék visszatérni Olga Ballardhoz, Markhoz és a többiekhez, a firkákhoz, hidrákhoz, az ostorosokhoz egy 8 évvel később játszódó gyarmatrendszerbe, mert nagyon érdekel, hogy mihez tudtak kezdeni a Xeno-ban történtek után. Ehhez persze nyilván sok minden kell, például, hogy jól fogyjon, és a kiadó is lásson fantáziát a folytatásban, valamint, hogy lépten-nyomon megkérdezze valaki, hogy mikor jön a folytatás. Előbbiről még nincs információ, utóbbi kapcsán viszont már most, egyre több kíváncsi kérdést kapok, pedig még éppen csak megjelent a regény.

Új regény?
Emellett azért haladtam a következő regényprojekttel is az év első felében, úgyhogy van egy új, 3/4 regényem is, amit 2018. év elején szeretnék befejezni végre. Ez ebben az évben még nem fog megjelenni, majd csak 2019-ben, mert egyrészt rengeteg munka van még vele, másrészt 2018-ra is készül valami más.
A regény Transzhumán háború címen fut jelenleg (és a végleges címe még bármi lehet), avagy egy kicsit megint fejest ugrom kedvenc témáim egyikébe, közben pedig felforgatom a 23.-24. századi emberi civilizáció amúgy sem nyugodt életét. Nagyon várom már, hogy újra belemélyedjek a sztoriba.

Futottam is sokat...
Nem én vagyok, loptam a netről:)
Néhány éve visszatértem a futáshoz.
A 2017. ebből a szempontból is egészen jó év volt, 800 feletti lefutott km-el, úgy, hogy év elején kicsit kiestem a ritmusból, és tavasszal vissza kellett szoknom a heti kétszer 10 km-es távra, de azt azóta sikerült tartanom, sőt, még szilveszter kora délután is belefért egy utolsó.
Bár nem tervezem, hogy 10 km fölé megyek, annyi bőven elég (igaz, néha van kísértés), de idén azért valószínűleg így is bőven meglesz az 1000 km is.
A futásban azt szeretem, hogy teljesen jól kitisztítja a fejet, elég jól tudok gondolkodni közben az íráson, ötleteken, plusz a közepe táján elszabaduló endorfinlöket sem elhanyagolható. Biztos, hogy valamilyen szinten futásfüggő is lettem, de ez nem zavar.:)
Lassan húzom is a cipőmet, mert ma megint szuper az idő.

És a 2018:
Először is be szeretném végre fejezni a regényt.
Előtte azonban még meg fogok írni két sci-fi novellát. Hogy mit? Novellát! Jól olvastad.:) Az érdemi novelláim száma jelen pillanatban kettő (2!), úgyhogy január/februárban meg fogom duplázni a számukat. Az egyik egy friss felkérés, a másik, amely Az MI-építő munkacímen fut pedig saját indíttatás, és mindkettő még idén olvashatóvá válik, de erről majd év közben.

A minap John Scalzi blogjára tévedtem, éppen egy újévi fogadalmazás közepébe, amit én általában kerülök, mert nem kell nekem újév, ha valamin változtatni szeretnék. Azon viszont elgondolkodtam, hogy mennyi időt is töltök felesleges információk befogadásával, aztán azzal, hogy megpróbálom őket elfelejteni, és mennyi olvasással és írással, egyéb hasznos dolgokkal tölthetném az időmet helyette.
RENGETEG időt töltök értelmetlenséggel, és ezen mindenképpen szeretnék változtatni. Még nem tudom, hogyan, mert fogadkozni könnyű, de amikor csak egy percre ülök le a net elé, akkor is könnyen elsurran egy teljes óra kattintgatással és görgetéssel érdemi tartalom nélkül, úgyhogy veszélyes egy hely ez, én mondom.

BÚÉK mindenkinek, és hajrá, valósítsátok meg az idei terveiteket!


Toplistázzuk 2017-et! (könyv, film, képregény, videójáték témában)

És itt az elmaradhatatlan 2017-es privát toplista, avagy miket olvastam, láttam és milyen videojátékokkal játszottam tavaly, illetve ezek közül is melyeket szerettem. (Volt már ilyen 2016-ban, sőt 2015-ben is.)
Természetesen minden szubjektív, ami azt jelenti, hogy nekem ezek tetszettek, ráadásul egy csomó minden még hátravan a 2017-es megjelenésekből. (Az egyes címek helyenként linkeket rejtenek, mert a fantasztikumhoz köthető alkotások közül többről írtam az SFmag.hu-n ismertetőt, ezek a linkek ezekhez az ismertetőkhöz vezetnek.)

KEDVENC SCI-FI KÖNYVEK:

Dan Simmons: Olümposz
Simmonsnak sok tekintetben fontos helye van az életemben. Egyrészt hajdanán a Hyperion adott egy jókora lökést az írói pályámnak, amikor hajdanán a Hyperion-ciklusát olvastam olvastam, rávilágított arra, hogy merre menjek tovább, és hogy hova lenne jó majd egyszer eljutni. A Hyperion miatt olvastam el aztán angolul a megjelenéskor az Ilion-Olümposz duológiát, és ez a két könyv bebizonyítja, hogy nincs lehetetlen, megférnek egymás mellett a trójai háború görög és trójai hősei Akhielleusztól Hektórig, valamint az őket nanotechnológiával manipuláló, kvantumteleportáló istenek Zeusz vezetésével, a háborút Homérosz Íliászával összevető 20. századi történészprofesszor, a Jupiter közelében űrcivilizációként élő, Shakespeare-t olvasó, moravec nevű robotok, Prospero, Caliban, egy kis Nabokov, és rengeteg további irodalmi utalás. A lezárással továbbra sem vagyok kibékülve, de ettől még ez egy hihetetlen irodalmi alkotás minden tekintetben.
Hahó, Dan, nem akarsz végre megint sci-fit írni?

Patrick Ness: Szólít a szörny
Ez nem friss könyv, 2012-ben jelent meg magyarul, de csak most olvastam el, alig pár nappal a filmváltozat bemutatása előtt. A tizenhárom éves Conor édesanyja hosszú ideje rákkal küzd, és a kisfiú tehetetlenül nézi, ahogy kezelésről kezelésre jár, a kezelések után legyengül, de utána újra erőre kap, majd visszaesik, és újabb kezelések kezdődnek. Conor fájdalmát és félelmeit elnyomva reménykedik a gyógyulásban. Conorhoz ekkor ellátogat a szörny, a kert végéből látható, megelevenedő, rémisztő, ősöreg tiszafa-lény, aki alkut köt a fiúval: elmesél neki három történetet, és amikor ezt megtette, akkor Conornak is el kell mondania egy történetet, a sajátját…
Rendkívül súlyos történet, de ha közel engeded magadhoz, amit mondani akar, egy olyan könyvélménnyé válhat, amire sok-sok év múlva is emlékezni fogsz. Nekem legalábbis ilyen.

McDonald aprólékosságát, irodalmiságát és ötletességét régóta csodálom, de eddig valahogy mégsem tudott megtalálni a regényeivel. A Luna: Új Holddal azonban sikerült. Fantasztikus világépítés, lassan építkező, érdekes karakterekkel teli történet, ami 300 oldalon át hömpölyög, majd egyszer csak felrobban: ritkán olvasni ilyen utolsó 100 oldalt SF-regényben, a folyamatosan növekvő feszültség a végjátékban úgy robbantja szét a regény kereteit, hogy folyamatosan csak pislogtam: te jó ég, mi történik itt?