Egyik regénytől a másikig, avagy hogyan írok

Hogyan írsz? A kérdés gyakran el szokott hangzani interjúkban, és a választ többnyire ahhoz szoktam igazítani, hogy ki, milyen médiumtól kérdezi, és várhatóan kik fogják majd zömében olvasni.
Ilyenkor én (és általában más írók is) mesélni szoktam a napi írói rutinról, hogy milyen napszakban, milyen rendszerességgel írok, vagy arról, melyik regényem hogyan épül fel, melyik elemét találom ki először.
Van azonban egy komplexebb válasz is a kérdésre, és most jöttem rá, hogy erről nem igazán szoktam beszélni.
Merthogy egy regény írása nálam nem úgy működik, hogy leülök az üres monitor elé, és elkezdek az adott történethez jegyzetelni, majd írni, átírni, újra átírni, végül megszerkesztjük, és aztán kitalálok egy új ötletet, és kezdem elölről az egészet.

Egészen máshogy történik.
Illusztráció: Daniel Liang

A folyamatot leginkább a videojáték fejlesztéshez tudom hasonlítani. Egy mai videojátékon több százan dolgoznak, és a fejlesztési idő 3-6 éven át tart, cégmérettől és gyakran a minőségtől függően. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az a cég, aki pl. 6 éven át készít egy játékot, 6 évente jelentet meg egy új címet. Ugyanis egy videojáték fejlesztése több munkafolyamatra bomlik. Az elején van az ötletelés, a koncepció, karakterek, történet és világ felvázolása, miközben grafikusok készítenek rengeteg látványtervet, karakterskiccet, a fejlesztők új grafikus technológiákkal kísérleteznek. A fejlesztők java viszont még éppen az előző játék véglegesítésén dolgozik, pályákat, küldetéseket terveznek, az elkészült részeket csiszolják. Amikor az aktuális videojáték megjelenik, akkorra kezd általában összeállni a következő projekt koncepciója, és kezd egyre több fejlesztő csatlakozni az új projekthez, és ekkor pörög fel a fejlesztés.

A mostani regényemen (Eldobható testek munkacímen fut) konkrétan 2011 óta dolgozom. Egyszer egy egészen másfajta módon, másfajta háttérvilággal már megírtam a felét, majd kidobtam, aztán elkezdtem egy új verziót, majd elkezdtem egy újabb változatot, ami viszont a mostani történet után játszódik. Nagyon nehéz volt megtalálni, hogy hogyan is szeretném ezt a sztorit elmesélni. Elvileg ennek a regénynek egy másfajta változatát megírhattam volna akár Az ember könyve után is. Viszont azóta megjelent Az időutazás napja, Az időutazás tegnapja és a Xeno is. Ezek könnyebben találták meg a megfelelő irányt.
Azonban mialatt a Xenót írtam, pihenésképpen félregénnyi háttérvilágot, karakterkapcsolatokat, történetvázakat jegyzeteltem az Eldobható testekhez, plusz rengeteget olvastam a Jupiter-Szaturnusz térségről. Azaz már a Xeno közepén tudtam (vagy inkább reméltem, hogy ezúttal tényleg tudom), hogy mi lesz a következő regényem, amit így a Xeno után kis pihenéssel el is tudtam kezdeni írni. Furcsa visszagondolni, hogy ennek a történetnek az alapjai valójában a Xeno írása közben bontakoztak ki. Persze, valami mindig történik, mert ezt az eredetileg trilógiának tervezett történetfolyamot idén tavasszal végül egyetlen regénybe gyúrtam össze, és most nyílegyenesen haladok előre (igaz, közben írtam három novellát és átdolgoztam az Isten gépeit is.)

És ezen a ponton nemrég elkezdtem gondolkodni egy új regény történetén.
Olyan ez, mintha az agyamnak szüksége lenne erre a világ/sztori/karakterépítkezős játékra, és amint az egyik már összeállt, máris elkezd egy másik sztori után szimatolni, és azon pörögni. Ez egyébként jelen verziójában egy 2090 környékén játszódó sci-fi lesz. Majd valamikor. Mindenesetre elkezdtem tapogatózni, és ha be beugrik valami apróság, már megyek is jegyzetelni.
Mindezt csak azért írtam le, mert mindig nagy élmény, amikor egy új ötlet bevillan, és elkezd növekedni. Gondoltam, ha már számomra izgalmas élmény ez a pillanat, amikor valami új elkezd motoszkálni a fejemben, hátha érdekel benneteket is.

Azonban most nagyon előreugrottam az időben.
A lényeg, hogy eközben éppen ma értem a végére az Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról kötet végső szerkesztésének, hogy aztán szeptember 27-én végre megjelenhessen.

5 megjegyzés:

  1. És mi a helyszínek és a karakterek kiválasztásának (ha valós személyek vagy háziállatok), ill. megalkotásának a menete? Használsz valamilyen segédprogramot a karakterek külső és belső tulajdonságainak leírásához? Készülnek térképvázlatok, rajzok vagy képek (pl. tájfotók átszerkesztésével) a bonyolult helyszínekről, pl. A poszthumán döntésben a Tau felszínéről vagy (valamilyen 3D-s tervezőprogrammal) az Akhilleusz szerkezeti felépítéséről?

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    A legbonyolultabb eszköz, amit használtam, az a word és az excel.:) Nincs semmi extra, azt gondolom, minden író saját személyisége alapján találja meg a legalkalmasabb módszert. Én eleinte kaotikusan szoktam összedobálni mindenféle apró gondolatot a karakterekről, amiből kiforrja magát valami massza, amit aztán szövegben, cselekményben mozgatva próbálok finomítani, de ez egészen addig tart, amíg a regény végére nem érek. Szóval, írás közben is nagyon sokszor alakul még a karakter, együtt formálódik a történettel.
    Régebben lerajzolgattam magamnak a karaktereimet, sőt, néha helyszíneket is vázlatoltam magamnak, de aztán sajnos a rajzolási időszakom elhalványult, így mostanában ez már nincs meg, néha kicsit hiányzik is.
    A térképeket imádom, de A poszthumán döntés óta nem volt szükség újabb térképre, mert azóta nem írtam ennyire egy helyszínes regényt. Bár, amit most írok, abban lehet, hogy megint lesz, de az csak egy egyszerű Naprendszer, azon belül a Jupiter és holdjai, valamint a Szaturnusz környéke és ezek egymáshoz viszonyított helyzete lesz, amit meg nem kell megrajzolni, mert elérhető a neten is. A jövőbeli sztoriknál meg majd meglátjuk, mi lesz.:)

    VálaszTörlés
  3. Szia

    Köszi a választ.
    A karakterek rajzolgatásnál talán ez segíthet:
    http://flashface.ctapt.de/
    (Korábban, amikor még volt belőle online változat, kipróbáltam, és akkor egész jónak tűnt. Valószínűleg alkalmas lenne a bikanyakú, kopasz, brutális, génmanipulált transzhumán katonák hegek és kívülről látható implantátumok nélküli ábrázolására is. :-) Feltéve, hogy így néznek ki.)

    VálaszTörlés
  4. Köszi a linket, ez nagyon szuper, videojátékokban is szeretem az ilyen arckreálást, mindjárt le is töltöm az appot.
    (Írott szövegben nyilván nem lehet ezt ilyen részletesen visszaadni, de nekem viszont sokat segíthet a karakternél.)

    VálaszTörlés
  5. Nincs mit. Az emberi arcokhoz tervezett fantomkép rajzolóval Hullámos Korallkerülő körözési plakátját (a Xeno 2-höz) :-) aligha lehet elkészíteni, de sajnos jobbat nem találtam. (Az itt ajánlott programok közül az elsőnél, a kép alapján be lehet illeszteni az egyes karakterekhez tartozó arcképeket, de azt nem tudom, hogy azok előre legyártott képek, vagy importáltak: https://windowsreport.com/novel-writing-software Persze az is lehet, hogy az ilyen teljeskörű írástámogatásra szánt szoftverek már túl vannak bonyolítva, és nem érdemes velük foglalkozni.)

    VálaszTörlés