Sorok mögött: Az ihletről

Néhány írótárssal körblogolásba kezdünk, és ugyan nem igazán szoktam kedvelni a körblogolást, de egyszer ezt is el kell kezdeni.:)

Mi is az ihlet?
A "hivatalos" definíció valami ilyesmi:
A művészi alkotások létrehozását megindító sajátos lelkiállapot, melyet felfokozott érzékenység, lelkesült hangulat, alkotásra ösztönzöttség jellemez. E sajátos lelkiállapot magyarázatát a régebbi gondolkodók abban keresték, hogy a művészt ilyenkor valamilyen isteni, túlvilági hatalom szállja meg, s ez nyilatkozik általa..

Biztos vagyok benne, hogy ahány író, annyiféle válasz születik, mindenki másként éli meg az írást.
Számomra az ihletett állapot összefonódik az ötletekkel, azok születésével. Régen, kiskoromban vagy száz regényötletem is volt, és azt hittem, ez bármiféle büszkeségre ad okot, pedig a meg nem írt regényötlet addig nem létezik, amíg meg nem írják. Aztán amikor már komolyabbra fordult ez az írás-dolog (valahol 2004 körül, amikor kidobtam minden korábbi ötletemet, és elkezdtem írni A poszthumán döntést), az agyam is átállt egy másfajta működésre.
A fókuszált ötletkeresésre. Ez azt jelenti, hogy amikor elkezdek egy regényt, az ötletek mind ennek a regénynek rendelődnek alá, csak ez számít, minden más ötletkezdeményt elhessegetek, kivéve, ha valami nagyon jó, mert akkor azt azért megőrzöm, hogy később hátha kinő majd abból is valami.
Így folyamatosan egy adott témán tudok dolgozni, és nem csapong számtalan irányba a gondolkodásom. Viszont olyan nincs, hogy ne lennének gondolataim, ne tudnék két perc után az adott történethez, világhoz, a karakterekhez hozzátenni valami újat, ami előreviszi a regényt, vagy választ ad egy kérdésre, teljessé tesz egy eddig hiányos motivációt, jelenetet. Ez a hosszú évek során alakult ki, mert mint mindent, azt is lehet gyakorolni, hogy akkor legyen ihleted, ötleted, amikor csak akarod.

Interjúknál elő szokott fordulni a következő kérdés:

− Honnan jönnek az ötleteid?

− Hogyhogy honnan, hát a fejemből! − szoktam felelni szemöldökömet felhúzva, mert nem értem a kérdést. Aztán persze rájövök, hogy ami a számomra triviális, az másnak nem biztos, hogy az, és nem mindenki kel-fekszik kiskora óta fura sztorikkal, saját világokkal, képzelt barátokkal a fejében.

Elképzelhető, hogy azt a jelenet, amelyet éppen meg akarok írni, nem tudom befejezni, mert nincs hozzá kedvem, vagy még nem állt össze teljesen, de akkor megy helyette más: vagy egy másik jelentet írok meg, vagy egyszerűen csak eszembe jut egy csomó apróság a történet vagy a karakterek kapcsán, esetleg hirtelen világossá válik egy összefüggés. Hogy éppen mi jön, az kiszámíthatatlan, de nincs olyan, hogy csak ülök, és nem megy az írás, és nincs egyetlen gondolatom, ötletem sem. Valami mindig van, ami előre viszi a regényt.
Az írás agymunka, és nem csak akkor produktív az ember, ha gépel. Akkor az, amikor gondolkodik, mert a szöveg megszületése csak a folyamat vége.
Joe Abercrombie egy tipikus, írással töltött napja

Miért is érdekes mindez az ihlet szempontjából?
Azért, mert azt gondolom (persze, nem biztos, hogy igazam van), hogy azon írók többsége számára, akik életvitelszerűen írnak,  az ihlet nem más, mint az az idősáv, amikor van idő írni és foglalkozni az éppen aktuális történettel. Én ha végre odajutok, hogy kinyitom az írásra elkülönített laptopomat, azonnal belemélyedek az adott világomba, és töprengek rajta, jegyzetelek, ha pedig megérett rá, akkor írom tovább a történetet. Ha túlságosan fáradt vagyok, inkább ki sem nyitom a laptopot, mert tudom, hogy nincs értelme, nem fog menni, hiszen ez agymunka, amihez tiszta fej kell.

Az egyetlen, ami megnehezíti az írást, a gonosz tudatalatti, ami gyakorta gátat szab annak, hogy tényleg hozzákezdjünk az íráshoz. Ez egyfajta menekülési kényszer: az embernek lenne ugyan ideje írni, de helyette minden mást csinál,  pl. elnetezi az időt, vagy a története helyett saját magával foglalkozik, jó-e amit ír, van-e értelme ennek az egésznek. Jobbra példaként látható Joe Abercrombie facebook oldalára kitett grafikon egy átlagos, írással töltött napjáról.:)
Ha azonban sikerül elkezdeni írni, akkor nincs megállás.


2 megjegyzés:

  1. " a meg nem írt regényötlet addig nem létezik, amíg meg nem írják" gondolom ennek a továbbgondolásáról is hasonlóan vélekedsz, amíg egy megírt könyvet nem olvas senki, az írón kívül az olyan, mintha meg sem lenne írva?
    Ha szabad még kérdezni, bár lehet ez hülye kérdés lesz, de amikor kipattan egy ötlet, az mekkora (csúnya szóval)? Egy érdekes esemény, vagy egy fordulat a történetben, vagy egy körvonalazódott téma, amit érdemes lenne kifejteni? Mi van akkor, ha az embernek eszébe jut egy gondolat valamiről, de ahhoz, hogy ezt a gondolatot átadja történetbe kell foglalni. Érdemes köré írni egy történetet, vagy ez így alapra elvetélt dolog? Egy hozzáértő gondolom jobban átlátja ezt, hogyan is működik? :D

    VálaszTörlés
  2. Krisztián:
    Nem, a megírt könyv már létezik, és függetlenül attól, hogy hányan olvassák. Itt arra akartam utalni, hogy számtalan olyat hallottam, hogy valakinek száz meg száz regényötlete van, amelyek megírására valójában tíz élet sem lenne elegendő. Ezen ötletekből tényleg soha nem lesz regény, és lehet, hogy nem is elég jó ötletek, különben utat történek maguknak.
    Kipattanó ötlet: itt az első ötletre, szikrára, gondolsz, ugye?
    Szerintem ez bármekkora lehet, és önmagában valószínűleg nem is lenne elég, ellenben elindít egy folyamatot, amelyben ötlet ötletet követ, amelyek egymásra épülnek, összefonódnak, ebből születhet a történet. Szóval, bárhonnan elkezdődhet, akár egy karakter jellegzetes vonásától kezdve a világ egy részletéig.
    Az időutazás napja pl. egy időutazós beszélgetés alatt született, előjött egy gondolat az időgép bekapcsolásakor megjelenő sokmilliárd időutazóról. Az ember könyvének első ötlete egy dokumentum film nézése közben született, amelyet a Bikini-szigetek őslakóiról néztem (aztán teljesen más lett a végleges történet, mint amelyet elsőre terveztem), az Isten gépei első kezdeményében éppen a vörös törpecsillagok körül keringő bolygókról olvastam, amikor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a Föld valahogy áthelyeződne (és a technológiai szingularitás csak jóval később került a történetbe).

    VálaszTörlés