Dedikálás a Könyvfesztiválon, április 21-én 16 órától


Április 19 és 22 között kerül megrendezésre a XXV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ahol rengeteg íróval lehet találkozni, beszélgetni, dedikáltatni.
Köztük velem is.

BRANDON HACKETT DEDIKÁLÁS:
Április 21-én, szombaton, 16 órától, a Millenáris Parkban (Millenáris, 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20), az Agave Könyvek standjánál.


Lehet hozni az új regényt, a Xenót, ezen túl Az időutazás napját, Az ember könyvét, Isten gépeit és A poszthumán döntést, valamint bármit, ha én írtam.:D
Szeretettel várok mindenkit, poszthumánokat, MI-ket, időutazókat és xenókat is.:D

Két új novella

Az év első két hónapja regényírás helyett novellázással telt.

Hogy tetszik mondani?

Bevallom, engem is meglepett, főleg azért, mert újkori, A poszthumán döntéstől "számított pályafutásom" során mindössze két említésre méltó novellát írtam: Az utolsó írót és a Rajaniemi fanfictionként is értelmezhető Homokba írt történetet (Galaktikákban jelentek meg régebben). Ez azt jelenti, hogy most hirtelen megdupláztam a novelláim számát.
Ennek persze oka van, a novella sosem volt a kedvenc műfajom, sem olvasóként, sem íróként, mert szeretek elmélyedni a történetekben, megismerni a karaktereket, ráadásul jobban szeretem a nagyszabásúbb történeteket. Na, a novella ezek közül egyik sem.
Így íróként is kifejezetten bizonytalanul mozgok ezen a területen, úgyhogy ez most jóval több volt, mint kihívás.
De mi is ez a két novella pontosan, és honnan kerültek elő hirtelen?

Instagramozzunk!

Néhány hete elkezdtem kíváncsiságképpen Instagramozni, és most már úgy tűnik, hogy nem csak fellángolás lesz, hanem többé-kevésbé tartós addikció.
Szóval, ez itt a profilom: https://www.instagram.com/markovicsbotond/
Oldalsávba pedig bekerült egy betekintő ablaki.
Elsősorban olvasós, írós, geek és gamer képek várhatók, amelyeket néha megzavarok egy kis macskakontenttel.

Vigyázat, fotózni nem tudok! De ettől még fogok!:D

Illusztráció: Mars bolygós sci-fi könyveim egy kupacban. (Egy John Carter mondjuk nagyon hiányzik a csapatból.)


Az idei (2018-as) Oscar-díjról, avagy hogyan szólítsalak?

Hétvégén jön az Oscar-díj, és mivel a napokban megnéztük A víz érintését, a fő kategória kilenc jelöltből jelenleg hat filmet láttam (hátra van még az Én, Tonya, meg A négyzet a közeljövőben). Szóval, ez most nem esélylatolgatás lesz, csak arról néhány gondolat, hogy számomra a látottak közül melyik film mit adott. 
+ a Testről és lélekrőlt még tavaly, az év első felében láttam, és nagyon drukkolok Enyedi Ildikóéknak.