2017. július 18., kedd

Valerian és Laureline - képregény és film

A héten mutatják be a Valerian és az ezer bolygó városa című francia sci-fi filmet Luc Besson rendezésében, és még előtte sort kerítettem a régi, klasszikus Valerian képregények elolvasására, egyrészt mert a 40 éven átívelő sorozat a sci-fi képregénytörténelem része, másrészt mert rengeteg film, kezdve rögtön a Star Warsszal nem keveset merített ezekből a történetekből.


Az európai science fiction képregények kapcsán Moebius és Mézières neve talán sokaknak ismerős (Enki Bilal és Philippe Druillet mellett). Moebiusról biztos vagyok benne, hogy idehaza a legtöbbeknek Az idő urai animációs film jut eszébe, de az ő nevéhez fűződik többek közt az Incal című képregény, amelyet Alejandro Jodorowskyval közösen hoztak létre.


Jean-Claude Mézières neve pedig elsősorban a Valerian és Laureline képregénysorozattal fonódott össze, amelyet gyerekkori barátjával, Pierre Christin íróval alkottak meg. A sorozat 1967-ben indult, és az utolsó, 21. kötet, amely lezárta a történetfolyamot, 2010-ben jelent meg, azaz egy több, mint negyven évet átívelő sorozatról beszélünk.

Az SFmag.hu-n egy két részes cikkben próbáltam bemutatni a Valerian és Laureline képregények világát, hogy a filmadaptáció milyen módon kapcsolódhat ezekhez a történetekhez, illetve, az évtizedek folyamán hány mozi hányféle helyről merített, másolt, ihletődött meg Pierre Christin és Jean-Claude Mézières kultikus képregénye nyomán.

Az első rész itt, a rengeteg képpel és filmes utalások keresésével teli második rész pedig itt olvasható.


2017. július 3., hétfő

Az új Metabáró képregényről

Aki sokat olvas, szerintem tudja, hogy idővel egyre feljebb emelkedik az ingerküszöb, és egyre nehezebb olyan alkotásokat találni, amelyek igazán tetszenek, amelyeket nehéz letenni, amelyek teljesen bevonnak a világukba.

Nemrég sikerült megint találnom egy ilyen alkotást, mégpedig egy régi, kultikus sorozat folytatását, amelyek pedig nagyon ritkán szoktak jól sikerülni.

A hajdani Metabárók 1992 és 2003 között futott, Alejandro Jodorowsky történetei Juan Gimenez fantasztikus, festett oldalain keltek életre, egy nem titkoltan a Dűnét és a görög drámákat megidéző monumentális űropera képében, amely a Metabárók öt generációjának történetét meséli el a kaszt születésétől kezdve odáig, hogy az univerzum leggazdagabb és legfélelmetesebb harcosaivá válnak, és ahol a gyermek úgy válik az új Metabáróvá, hogy megöli az őt kiképző apját. Mindez high-fantasys és űroperás túlzásokkal, elképesztő agymenéssel, vérbő brutalitással és mitikus kerettörténettel megfűszerezve, ahol a grandiózus ötletek gyakran agyontapossák a dramaturgiát és a narrációt, de mindennek ellenére egy fontos és kultikus science fictionné nőtték ki magukat.

És nemrég, 2016-ban újraindult (francia, majd angol nyelven is), illetve folytatódott a Metabáró-történetfolyam (The Metabaron), méghozzá teljesen új alkotókkal, akik az utolsó Metabáró történetét viszik tovább. Ezek a látszólag kényszerű, pénzorientált folytatások nagyon ritkán szoktak jól elsülni, de, és ez egy nagybetűs DE, itt valami egészen más történt. Az új Metabáró ugyanis az egyik legjobb sci-fi képregény, amit az utóbbi tíz évben olvastam.

Bővebben az SFmag.hun írtam, illetve áradoztam az új The Metabaron kötetekről.

Már csak a képi világuk miatt is fantasztikus alkotás mind a kettő, hatalmas, keménykötetes kiadásban gyönyörű rajzokkal, de emellett sikerült azt a bravúrt is meglépni Jerry Frissen, az új író jóvoltából, hogy azokat a dramaturgiai és narrációs bakugrásokat, amelyek miatt sosem tudtam maradéktalanul élvezni Jodorowsky agymenéseit, itt szinte teljesen kigyomlálták, ami miatt a történet sokkal erőteljesebbé és karakter központúbbá vált, ráadásul sikerült közel hozni a karaktereket az olvasóhoz, és nem csak a Metabárót, hanem az antagonistáit is. Emellett olyan, új művészek rajzolják felváltva a köteteket, mint Valentin Sécher és Niko Henrichon, akik nemcsak, hogy méltóak Gimenez vizualitásához, de szerintem túl is szárnyalják azt, és órákig el lehet gyönyörködni egy-egy oldal apró részleteiben, a világ monumentalitásában.

Profi munka, nagyszerű science fiction és fantasztikusan megrajzolt képregény.
És most egy évet kell várnom a lezárásig.
(Kár, hogy valószínűleg sosem lesz magyar kiadása, de aki csak kicsit is tanult angolul, a képregények mindig remek motivációk egyben a nyelvtudás fejlesztésére is, ráadásul viszonylag kevés szöveg és egyszerű nyelv miatt megérteni sem nehéz őket.)