2013. július 29., hétfő

Elkészült Az időutazás napja

Kétszázmilliárd időutazó az első napon, avagy Az időutazás napjáról - a megjelenésről - a következő regényről

No, hát készen van az új regény, Az időutazás napja címmel.
Legalábbis a nyersváltozat, ami annyira már nem is nyers, mert rengetegszer újraolvastam közben is, de azért még csiszolgatom, és reménykedem, hogy nem bukik ki már semmi koncepcionális probléma.
Nem máshol sikerült befejezni, mint az Írókör éves és egyre jobban sikerülő hagyományos írótáborában, ezúttal Zalában, ami mindig hihetetlenül inspiráló közeg, mindannyian rengeteget írtunk, kikapcsolva magunkat a nagyvilágból (még Vavyen Fable is meglátogatott bennünket egy vendégelőadás erejéig).
Mint még márciusban írtam, egy nagyon kezdeti verziónak ugyan a végére értem már korábban, de az inkább csak vázlatnak volt jó, nagyjából a felét kidobtam, és újraírtam, plusz a régiek is alapos változáson mentek keresztül. Tulajdonképpen ez kellett ahhoz, hogy a részletek összeálljanak és a helyükre kerüljenek...
A regényötlet szikrája tavaly szeptember 15-én lobbant fel, és nagyon gyorsan össze is állt a történet lényege, tényleg régen indította be valami ennyire a fantáziámat... Mivel nem akartam újra 3 éven át szöszmötölni, kemény elhatározást tettem, ami úgy tűnik, működött, mert magamhoz képest tempósan haladtam, még akkor is, ha az első verzió ismét félrement kicsit. Utoljára az Isten gépeit írtam meg ennyi idő alatt, és a terjedelme is nagyjából akkora 70.000 szó.
A történetről egyelőre nem mondhatok semmit, de majd idővel azért csepegni fognak az információk.:)

Nehéz megmondani, hogy Az időutazás napja végül melyik regényemre hasonlít inkább, már ha hasonlít bármelyikre. Én most úgy látom, hogy az utóbbi három erényei megtalálhatók meg benne, így a Posztumán döntés fordulatossága, az Isten gépei monumentalitása és technológiai megközelítése, valamint Az ember könyve karakterközpontúsága és érzelmi töltete, plusz olyasmi is, amivel korábban nem próbálkoztam. Aztán majd kiderül, Ti hogyan látjátok.:)
(A Facebook-oldalra korábban felkerült néhány rövidebb részlet, idézet a regényből.)

Megjelenés:
Korábban említettem már párszor, hogy kb. mikor jelenhet meg a regény.
Az idei évből egyértelműen kicsúsztam, de nem baj, mert kellett ennyi idő a történetnek, mire összerázódott, és megtalálta azt a formát.
Így 2014 tavaszra van ütemezve az Agave kiadónál. Annak külön örülök, hogy jövőre is igen nívós külföldi sci-fi címek közé került Az időutazás napja is.

Hogy mi lesz ezután?
Az biztos, hogy ezt a fajta munkatempót szeretném megőrizni, így idén szeptember 15-én mindenképpen elkezdem írni a következő regényt (maradjunk a bevált dátumoknál).
A címe, témája még titok, de még az is elképzelhető, hogy szintén köze lesz az időutazáshoz.:)

11 megjegyzés:

  1. Ez jó gyors volt, nagyon várós!
    Egy dolgot árulj csak el: kicsit optimistább lett mint Az ember könyve. Mert azután tök depis voltam napokig. :)

    VálaszTörlés
  2. Jo a borito. Irotabort nemtudom elkepzelni , az valami olyasmi ami elvonja az embert - az irastol - ;)

    VálaszTörlés
  3. elmouse:
    Kicsit optimistább.:)

    AnarchoiD:
    Ez még nem a borító, csak egy fantáziakép a netről, ami kicsit passzolt.
    Írótábor: tizenöt ember ír, ennyi.:) Furcsán néztek a vendéglátók is azért bennünket, az tény.:)

    VálaszTörlés
  4. Magas a mérce hackett.

    VálaszTörlés
  5. Ezt a képet én is simán el tudnám képzelni borítónak.

    E-book lesz belőle?

    VálaszTörlés
  6. Doc:
    Igen, a kép valóban elég jól néz ki.
    Majd meglátjuk, van még egy másik ötletem, ami szintén izgalmas lehet. Jövő év elején kiderül, mi lesz a borító, de szeretnék most tényleg valami nagyon ütőset.

    E-book: az örök kérdés.:) Jó lenne, de a kiadói e-könyv stratégián múlik elsősorban. Most mindenki vár valamire éppen, ami nem tudni, mikor következik be, és egyáltalán mi az.:)))
    Annyit tudok csak mondani, hogy az utolsó három könyvem mindegyike volt/van e-verzióban is, szóval, talán nem szakad meg a sorozat.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az utolsó három könyved meg is van e-bookban is (meg papírváltozatban, dedikálva :) )
      A gondom csak az, hogy az Agave a saját webboltjából is eltüntette a e-könyveket, de még az e-könyv szekciót is! A könyveidet csak innen-onnan lehet összeszedni: a Poszthumán döntést például csak a Deltavisionnél láttam mostanában, az Isten gépeit a Galaktikaboltban, az Ember könyvét meg csak csomagban lehet megvenni a Bookline-nál...
      Szóval az hogy készül belőle e-könyv az egy dolog, az meg hogy meg is tudom venni, az meg egy másik :(
      Hátha az Agave a papírváltozat mellé odaadja - az nekem pont megfelelne :)

      Törlés
  7. Ú, nagyon várom már!
    Greg

    VálaszTörlés
  8. Lehet tudni a történetről valami bővebbet is? Esetleg részlet?
    Nagyon szeretem az időutazást, és remélem, valami újfajta ötletet, megközelítést olvashatunk. Az író úrtól az eddigi regényei alapján ez a minimum.;)

    VálaszTörlés
  9. elevator:
    Az volt a terv, hogy valami egészen újfajta, de logikus megközelítéssel álljak hozzá az időutazáshoz, és ez úgy tűnik, sikerült, a regény fiktív világában sokkal nagyobb káoszt teremtettem, mint amit egy-két paradoxon okozna.:))
    Lesznek benne érdekes kozmológiai fejtegetések az idő és a technikai fejlődés összefüggéséről, lesznek mesterségesen létrehozott mikrouniverzumok - az egyik ilyen az Entrópia névre hallgat, és elég furcsa egy univerzum a maga kitekert valóságával, lesz temporális szingularitási esemény. A két nézőpont karakter egy magyar muksó és az időgép feltalálója, egy angol fickó, utóbbi elég furán áll a világhoz, és erős érzelmi kapcsolat fűzi egy Rebeca nevű nőhöz. Kb. ennyi, ami most elmondható.:)) (Tudom, ez leginkább semmi.:))

    Részlet még korai lenne, majd szerintem jövő év elején, a szöveg kész, de szerkesztetlen szöveget kirakni nem sok értelme lenne. Egy-két mondatot a facebookra kiraktam korábban, azokból lehet esetleg csemegézni.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így mostmár csak attól félek, hogy a kozmológiai fejtegetés uralni fogja a könyvet, mint a Fajirtást a filóták; meg persze attól is, hogy olyan lesz mint az Idővonal: egy kis fejtegetés az kvantumhabról meg a párhuzamos világokról, és már jöhet is az elmúlt harminc év legrosszabb időutazós története. Esetleg olyan mint a Nyomozás az időkutató intézetben: minden stimmel, csak unalmas :(
      Na jó, ez az utolsó nem valószínű :)
      Van ám bennem bizalom, bőven :)

      Félreértések elkerülése végett: a bizalmatlanság nem neked szól, csak fél kezemen meg tudom számolni, hogy hány jól sikerült időutazásos sztorit olvastam (pedig imádom őket)...

      Törlés