A Star Trek Discovery 2. évadáról

Megnéztem a Star Trek Discovery második évadjának nyitóepizódját, íme az első benyomásaim az új évadról.

2017-ben, hosszú évek után megérkezett az új Star Trek-sorozat: vártam is, de tartottam is tőle.
Ugyanis a sorozatvilágban azóta elterjedt egy olyan profizmus és igényesség, amelynek köszönhetően manapság jobbnál jobb sorozatok közül lehet válogatni. A korábbi Star Trekek ráadásul csúnyán öregedtek, az a stílus, tempó, dialógusok, megoldások mai szemmel már nem igazán működnek, így nagyon reméltem, hogy a Discovery is képes lesz megújulni.

Az első néhány rész kifejezetten tetszett, a koncepció és a főbb karakterek működtek, a bukott és traumákkal terhelt Michael Burnham, mint főhősnő kifejezetten újfajta, friss lendületet adott, nem beszélve a kísérleti spórameghajtásban rejlő lehetőségekről, ami egyben az egyik legizgalmasabb Trek-csillaghajóvá emelte a Discoveryt.
Utána viszont több, középszerű töltelékepizód úgy elvette a kedvemet, hogy hét rész után abbahagytam a sorozatot, és csak vagy fél évvel később vettem rá magam, hogy folytassam. Ekkor azonban elindult egy érdekes, átívelő történetszál, ami végre berántott, és nagyon tetszett, hogy a főbb karakterek mindegyike: Michael Burnham, Saru, Gabriel Lorca kapitány és Ash Tyler is mentálisan sérült, személyes drámákkal terhelt személyiség.
Az évad lezárása ugyan kicsit ügyetlen volt, de aztán a végén még egy ravasz húzással bedobták a végére az Enterprise-t Pike kapitánnyal, így összességében inkább elégedett voltam az első évaddal.

Tegnap pedig megérkezett a második évad első epizódja...

Technológia a mágia ellen, avagy fejtsük meg a bűvésztrükköket!

„Bármely kellően fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától.” - mondta Arthur C. Clarke.

A mai, modern bűvészek egyre elképesztőbb trükköket találnak ki, de a figyelemelterelésre és illúzióra alapuló trükkök egy jelentős része azért nyomon követhető, elég, ha nem a látványos mozdulatokra fókuszál az ember, hanem pl. a másik kézre, vagy a pillanatnyi kitakarásokra. Ha pedig másként nem megy, itt van a technológia, hiszen a felvétel leállítható, visszatekerhető, lelassítható, hogy kiderüljön a ravaszság, hova tűnt a kézben tartott kártyalap vagy érme.
Ez azonban semmit nem von le a fantasztikus mutatványok és hihetetlen ügyesség értékéből.

Egy biztos: egyre nehezebb bűvésznek lenni, mert a technológia miatt sokkal komolyabb munkát igényel az illúziót megteremtése, főleg ha nem élő előadásról van szó.

Hanem most belefutottam Eric Chien, a tavalyi bűvészvilágbajnok műsorába.
Először is, ezt tényleg érdemes többször megnézni, mert elképesztő, amit a kínai srác művel a győztes showjában. Néha egyszerűen olyan, mintha CGI-trükkökkel lenne tele az egész műsora, pedig nem.
Íme a világbajnoki címet érő előadása:

Hogyan jósolnak a sci-fi írók? | Jövőjegyzetek 6.

A Jövőjegyzetek előző része arról szólt, hogy milyennek gondolta Isaac Asimov 2019-et 1983-ban.

A science fiction írókat sokszor állítják be titokzatos, rosszabb esetben botcsinálta jósoknak, akik meg akarják mondani, milyen lesz a jövő. Rengeteg cikkel találkozni, szerte az interneten, mint pl. "10 sci-fi, ami megjósolta a jövőt", vagy "11 sci-fi, amelynek fogalma sem volt, milyen lesz a jövő", nem beszélve az örök kérdésről, hogy hol vannak a repülő autók és a jetpackek, amiket a science fiction írók megígértek?

Bevallom, ezek a bagatellizáló, bulváros cikkek gyakorta felbosszantanak, és erre válaszul valószínűleg bármely sci-fi író azt tudja erre mondani az Arany János-féle anekdota után szabadon, hogy: Ígérte a fene.

Ezért most elmondom, valójában hogyan is jósolják meg a science fiction írók a jövőt.

A TOP10 blogposzt 2018-ban

Idén igyekeztem többet és átgondoltabban blogolni, és ez sikerült, hiszen az elmúlt évekhez képest kétszer annyi bejegyzés született, ráadásul ezek olvasottsága is meredeken emelkedett, nem beszélve a blogéról.
Ennek ellenére mégsem éreztem magam túl aktívnak, valószínűleg azért, mert ennél sokkal több mindent terveztem, és a tervek csak részben valósultak meg.

Na de majd idén talán ez is sikerülni fog. 

És íme az általatok legjobban kedvelt bejegyzések 10-es toplistája:

Új könyvek - 2018 december

Először is üdv mindenkinek 2019-ben!

Íme 2018-as utolsó havi könyvbeszerzéseim kupaca. (Közülük a három Battle Angel Alitát és Junji Itótól a szokás szerint beteg Gyót már el is olvastam, a Frankensteint pedig nemrég kezdtem.)

Mint látható, továbbra is kitartó fanja vagyok Battle Angel Alitának, sőt, azóta már megrendeltem a vaskor Last Order omnibus következő kötet is (és februárban jön a moziváltozat, amit nagyon várok, de félek is tőle ugyanakkor), Junji Ito életművével pedig ezzel a két kötettel már majdnem beértem az amerikai kiadásokat (róluk bővebben az év végi Mit olvastam blogposztban írtam.).
A Locke&Key-t két éve pont karácsonykor olvastam angolul, zseniális Joe Hill-sztori. Családi szabály, hogy minden könyvünknek egyetlen tulajdonosa van, és az angol díszdobozos változatot Anita 2016 karácsonyra kapta tőlem, amire  elolvasása óta irigykedem, így muszáj volt, hogy nekem is legyen saját Locke&Key-m. Na, most már a harmada megvan, köszönhetően a Fumax kiadónak.
Wilsontól Az élet jövője egy régi ismeretterjesztő elmaradásom, a Hadállatról pedig hamarosan írok az SFmagra.
Cardtól a Végjáték-sorozat régi kedvencem, még akkor is, ha nem minden kötetért tudok lelkesedni, viszont azok, amelyekben Ender szerepel, eddig maradéktalanul tetszettek. Nem is értem, hogy Az elme gyermekeit, ami A holtak szószólójával kezdődő történetívet zárja le, miért nem szereztem be eddig. Talán az lehet az oka, hogy elég megosztó véleményeket hallottam róla. De majd meglátjuk.

Ha nem szeretnél lemaradni a brandonhackett.hu bejegyzéseiről, akkor ajánlom bal felső sarokba kikerült  Email feliratkozást, amely révén azonnal értesítést kapsz, ha új bejegyzés kerül ki. Azt még pontosan nem tudom, hogy működik, mert én is tesztelem, de talán van valami értelme.:)