Jövőszilánkok - Brandon Hackett egypercesek a 24.hu-n | 2. Egyetlen lélegzet

Hetente jelentkező, hat részes, science fiction egyperces novellasorozatom indult nemrég a 24.hu-n Jövőszilánkok sorozatcímmel.

A novellák közül három a közeljövőben játszódik, az ember és a technológia kapcsolatával foglalkozik, három pedig a távoli jövőbe és a messzi kozmoszba merészkedik.

Íme a második történet, melynek címe Egyetlen lélegzet. Ismerjétek meg az univerzum legtöbb bolygón járt emberét.

Itt olvashatjátok el a teljes történetet:

https://24.hu/kultura/2020/10/03/brandon-hackett-egyetlen-lelegzet-egypercesek/

Így kezdődik:

Én akarok lenni a legtöbb bolygón járt ember, mondtam szüleimnek egy tíz éves minden megfontoltságával, mire apám a szemembe nézett, és azt felelte: Ha ez a vágyad, akkor dolgozz meg érte, fiam, és legyél az.

Egy fényhajlító bárkán születtem, mutatványos szüleimmel naprendszerből naprendszerbe utaztunk, gyerekkoromat az újabb és újabb bolygókra érkezés izgalma határozta meg. Ekkorra már közel ezer bolygón jártam, amit hatalmas számnak gondoltam, mígnem apám felvilágosított, hogy az emberi űr több milliárd világból áll, és naponta százával alapítanak új kolóniákat.

Nem baj, feleltem. A legtöbbre, a legszebbekre akkor is el fogok jutni...

Jövőhéten következik a Relatív fizika című történet, ami egy olyan helyre vezet, ahol a fizikai törvények egészen másképp működnek, mint a Földön és az univerzum ismert részén.

***

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése