A következő címkéjű bejegyzések mutatása: személyes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: személyes. Összes bejegyzés megjelenítése

2023-as évértékelő

2023-ban a blogolást látványosan elhanyagoltam. Míg 3 éve, az Eldobható testek megjelenésének évében 33 (!) bejegyzés született, most, amikor szintén új könyv érkezett, mindössze 3. Persze, ez részben azért inkább azt jelenti, hogy a legtöbb poszt közvetlenül a Facebookra vagy az Instagramra került.

Úgyhogy legalább év elején megpróbálok kicsit belehúzni.

A tavalyi összegző szerint 2022-t a legrosszabb és legjobb évnek neveztem. Nos, 2023-at leginkább egy fárasztó, de rengeteg élménnyel és tanulással teli évnek éreztem. Meglepően sok minden tűnt már túl soknak, legyen az inger, információ, megoldandó probléma, menedzselendő feladat, sokszor éreztem azt, hogy már a határán vagyok annak, amit még be tudok fogadni, eközben túl sok mindent is akartam egyszerre csinálni, amiből az lett, hogy sokszor végül semmit nem csináltam.

Alapvetően jóval kevesebb időt tudtam írással tölteni, mint szerettem volna, és ennek elég prózai oka van: sokkal többet dolgoztam a főállásomban, ami sokszor teljesen legyalulta az agyamat, kreativitásomat. Hiába, új pozíció, új felelősség, folyamatosan új dolgok tanulása, megszórva néhány mini krízissel, ez így együtt nem volt egyszerű menet. Az írás, mint második állás/műszak ezt kicsit megsínylette, és gyakran emiatt csak szerettem volna írni, de agykapacitás híján ez inkább görcsös akarásba torkollott. Ebből pedig végül csak nyögés lett, meg elvesztegetett idő, ami alatt pl. pihenhettem is volna. Ezek miatt az év folyamán mentálisan nagyjából közepesen éreztem magam, na de a rendszeres futás mindig segített abban, hogy ezt a szintet legalább fenntartsam.;)

Szerencsére, ettől függetlenül egyáltalán nem éreztem eredménytelennek az évet, sőt!

2022: A legrosszabb és legjobb év. Felkészül: 2023

Minden év végi, év eleji bejegyzésnek úgy kezdek neki, hogy elolvasom az előző évi évértékelőt, előretekintőt, most a 2022-est. Meglepetésemre, ezúttal pont az történt, amit ott előrevetítettem. Csak minden sokkal durvábban.

1. Költözés, kutyázás, munkahelyi égszakadás-földindulás

2020 és 2021 Covid miatti nyomasztó és ingerszegény évek után 2022 egy egészen másfajta évvé kerekedett. Persze, tudtuk, hogy vár ránk tavasszal egy költözés minden velejárójával, selejtezés, átcuccolás, pakolászás, lakberendezés az alapoktól és megannyi gyűlölt adminisztrációval, de szerencsére, valójában fogalmunk sem volt, mivel jár, mennyi energiát emészt el, különben biztos kifutottunk volna a világból. Én legalábbis biztosan.

Dzsízösz, ezek bolondok!
A költözés miatt még előtte be akartam fejezni a Felfalt kozmosz nyers kéziratát, ami április közepén, alig két héttel a kulcsátadás előtt sikerült is. Aztán jött egy durva két hónap, ami persze, tök jó volt, mert miután végre letudtunk minden papírozást, megkaptuk az új lakás kulcsait, amit a nulláról építettünk be, bútorról bútorra, polcról polcra, szőnyegről szőnyegre haladtunk, közben külön áthordtuk a legfontosabb tárgyainkat, az összes könyvet, ami azért nem volt kevés, majd végre véglegesen átcuccoltunk mindent. Csak közben végtelen sok energiát emésztett fel a napi munka, teendők melletti pluszként.

Ráadásul Anitának megjelent az új kötete, ami előtte pláne rengeteg munka, a megjelenés pedig mindig óriási feszültséget jelent, hiába sokadik könyv (és ez vár rám is idén), szóval, ez így együtt azért tényleg elég kemény volt.

De a lényeg, hogy tök jó lett minden, beköltöztünk, nagyon jól érezzük magunkat minden tekintetben minőségi váltás volt, és akkor a közben beütött energiaválság és a teljesen új építésű lakás a régihez képest nevetségesen semmi energiafelhasználásának  költséghatékonyságáról nem is beszélek.
És amint ezt letudtuk, szinte rögtön jött Borsó kutya.

Borsó, más néven Borsi, néha csak Bors, akit már egy ideje nézegettünk az MFÖEK alapítvány oldalán, egy kisvárdai gyeptelepről mentett kislányeb, de úgy hittük, mire mi fogadóképesek lennénk, régen elviszik. Szerencsénkre, meg az övére is, több próbagazdinál is akadtak olyan nehézségek, amik miatt mégis megismerkedhettünk vele, és az első találkozástól nagyon gyorsan a család része lett, mivel Behemót és Mutyu cica is rábólintott a befogadásra.

Szóval, pihenés helyett Borsival való összeszokás kezdődött, eleinte túl korai ébredéses séták, majd rájöttünk, hogy Borsó is inkább szeret aludni, így szépen összecsiszolódtunk, és közben még az is kiderült, hogy egy rendkívül jó természetű, és rendkívül okos és nagyon gyorsan tanuló kutyával élünk együtt.

És innen azt hittem, jön a jól megérdemelt feltöltődés, és visszatérés a napi, normális életbe, de nyár végén beütött egy munkahelyen belüli pozícióváltás, a magyarországi területem mellé kaptam még hat másik országot, plusz egy lengyel projektet, és ez meghatározta az utolsó három hónapomat. Valójában azt hiszem, majdnem az energiatartalékaim határára jutottam, úgyhogy ennyire még sosem vártam a karácsonyi szünetet. 10 nap és rengeteg alvás és futás kellett, hogy azt érezzem, feltöltődtem, és újra van agyam következő regénnyel foglalkozni. Szerintem 10 év alatt nem történt annyi körülöttem, mint 2022-ben.

(Volt azért a munkában rengeteg jó dolog is, pl. három év után újra eljutottam kedvenc lengyel városomba, Gdanskba, és maradt egy kis idő egy gyors sétálásra is a belvárosban.)

De ennyi elég is a privát témákból.

2. 2022 és az írás

Karcsú, mondhatnám, és tényleg az.

Viszont legalább befejeztem az új regényt, lassan kezdődik a szerkesztés, a Felfalt kozmosz valamikor 2023 második felében meg is jelenik. Nagyon szerettem írni, nagyon közel kerültek a szereplők hozzám, viszont az első változatot, azaz magát a sztorit 2021 szeptemberében befejeztem. Több, mint egy éve. Normál esetben 2022-ben simán olvashattátok is volna, de mint látható, ez most nem az az időszak volt, amikor ezt össze tudtam volna rakni ennyi idő alatt.

20 év az írói pályán

2002 májusban jelentek meg első írásaim az Én, a halhatatlan című Cherubion antológiában. Azaz idén 20 éve, május, június környékén indult az írói pályafutásom. És idén 10 éve, 2012 június elején kerültem az Agave kiadóhoz, akkor jelent meg Az ember könyve.

Így ez egy dupla jubileum, ami egyben lehetőséget is ad egy kis visszatekintésre, hogy mi is történt az elmúlt két évtizedben könyvpiaccal, hogyan zajlott két évtizede a kiadókeresés, mik voltak az én tapasztaltaim, könnyebb vagy nehezebb ma kiadókhoz bejutni, és miként változtam én is íróként nagyon sokat.

Szóval, ez most egy személyesebb bejegyzés lesz, amit ugyan igyekeztem rövidebbre fogni, de nem sikerült teljesen.:) Először két részben akartam kitenni, de végül egy hosszabb bejegyzés lett belőle.

1. Író leszek

Nyolc éves koromban kezdtem el írogatni, első művem a Háry János rajzfilm szöveges folytatása, egy egész kis füzetkönyvet raktam össze rajzokkal illusztrálva. Aztán jött pár már csak szöveges történet, mint például A Jedi visszatér folytatása a harmadik Halálcsillaggal, űrcsatákkal, mindezt három oldalban, arizonai UFO-sztori, Indiana Jones-kaland.

Aztán mivel nagyon szerettem rajzolni, és imádtam a képregényeket, inkább áttértem a képregényrajzolásra. Eközben kezdtek el egy kicsivel már komolyabb, önállóbb sztorijaim is megszületni, de zömében még mindig utánérzések, mint például az 1986-os Galaktikákban megjelent Funky Koval képregénysorozat nyomán, ami egyébként egy nagyon igényes lengyel scifi/thriller volt, menő űrhajókkal, egyedi vizuális elemekkel.

Az évek folyamán aztán gyakorlatilag egyetlen képregényt sem fejeztem be. Ennek egyszerű oka volt, közben folyamatosan fejlődött a rajztudásom (magamhoz képest), ezért félúton minden történet kezdett felemás lenni: béna az eleje, sokkal jobb a közepe. És mivel rajzolni lassabb, ezért közben mindig támadt egy új, izgalmasabb ötletem.

Kész az új regény

Hétfő este 20:45-kor pontot raktam az utolsó mondat végére, és lecsuktam a laptopot. Elkészült a regény, a Felfalt kozmosz, legalábbis annak első teljes, nyers változata.

Egyszerre tört rám elégedettség és egy fura üresség érzése. A szöveg nulladik változatának ugyan már tavaly nyár végén eljutottam egyfajta végére, de egy kis pihenő után kellett még ez az 5-6 hónap megfeszített munka, hogy abból a szöveghalomból kialakuljon egy összefüggő kézirat, amire valóban azt lehet mondani, hogy regényszöveg. Ez a pillanat mindig nagyon különleges, semmivel össze nem hasonlítható érzés, mert valami egésszé, létezővé válik, de ugyanakkor megszakad egy hosszú, bensőséges kapcsolat a történettel, szereplőkkel, ami már sosem tér vissza.

Szóval, itt van, kész van, és ugyan még mindig rengeteg munka lesz, mire véglegessé válik, de az már egészen másfajta feladat, nem a klasszikus írás.

Itt az Eldobható testek újranyomás!

Egy kis örömhír, februárban újranyomásra kerül az Eldobható testek, és addig az Agave webshopban újra előrendelhető státuszba került 35%-os kedvezménnyel. Szóval, ha valakinek még nincs meg, most itt az alkalom.

Egészen meghökkentő számomra, mi történt az elmúlt egy és negyed évben a könyvvel: Zsoldos Péter-díj, Monolit-díj, az SFF Vektor az év science fiction könyvének választotta, közönségszavazásos díjak mellett ráadásul most a leggyorsabban utánnyomásra kerülő regényem is lett belőle.

Pedig meg voltam győződve róla, hogy Az időutazás napja példányszámait nem nagyon fogja még nagyon sokáig semmi megközelíteni, hiszen abból már elfogyott két kiadás is, és nem minden nap írok annyira populáris témájú sztorit.

Köszönöm, hogy ennyien szeretitek ezt a regényt is, főleg azért, mert az olvasói-kritikai siker nem minden, a jó eladási számok biztosítják azt, hogy a következő regényeim is eljussanak hozzátok. És most az Isten gépei, Az időutazás napja és a Xeno után az Eldobható testek is bekerült a több kiadásos klubba.

Furcsa, mert magára a regényre és a megírására alig emlékszem már, és ez valahol kicsit szomorú. Még 2018-2019-ben írtam,  akkor nagyon mélyen benne voltam Vireni Orlando fejében, érzéseiben, na meg a testnyomtatás káoszában, viszont azóta már egy egészen más univerzumban járok, és más szereplőkkel beszélgetek nap, mint nap. Vireni ezért kénytelen volt háttérbe húzódni. Idővel persze minden kedves szereplő erre a sorsra jut, mert mindig érkeznek az újabbak.

Ha tudjátok a regénynek hírét vinni, esetleg ismerősöknek ajándékozni, hogy az újranyomás is megtalálja az olvasóit, azért nagyon hálás vagyok.

Jövőre pedig jön az új regény, amelynek Felfalt kozmosz a munkacíme.

***

MARKOVICS BOTOND Zsoldos Péter- és Monolit-díjas science fiction író - BRANDON HACKETT írói néven - az Agave kiadó szerzője, közgazdász, az SFmag.hu alapítója.

Legutóbbi regényei: Eldobható testek, a Xeno és az Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról, valamint Az időutazás napja.

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon!

2021: Olvas, néz, játszik, avagy Best of listák

Az év végi személyes, írós poszt után ez itt a szokásos, éves összegző lista (itt az előző évi, 2020-as is).

Ugyan a mozivilág még mindig csak éledezik, a producerek rettegve figyelik a harmatos box office eredményeket (aztán év végén meg váratlanul jött egy Pókember 3), nekem még messze nem jött meg a kedvem az aktív moziba járáshoz. Cserébe viszont ismét rengeteg remek sorozatra bukkantunk, mert a streaming oldalak viszont öntik a sorozatokat. Sajnos eközben az írás és az új regény miatt sokkal kevesebbet olvastam, mint szerettem volna, jobbnál jobb könyvek tornyosulnak a várólistámon, de azért így is akadtak a kezembe emlékezetes könyvek, képregények.

Szóval, jöjjön a mindenféle kedvenc lista, szokás szerint elsődlegesen a fantasztikumra koncentráltam, de messze nem minden esetben.


Üdv, 2022!

Ha visszagondolok 2021-re, akkor elsőként egy szó jut eszembe: munka.

Második éve, hogy a munkahelyemen krízisekből krízisekbe pottyanunk, idén is leginkább a Covid gazdasági következményei miatt, elszállt alapanyagárak miatti folyamatos káosz, majd ősszel a hírekből is hetekig ömlő AdBlue-pánik, amelynek a közepében ültem, számoltam, telefonáltam. Nagyon sokat.

Eközben valahogy mégis csak befejeztem a Felfalt kozmosz próbacímen futó új regény első, de inkább nulladik változatát, és az utolsó hónapokban nekiálltam helyrerázni a még nagyon nem partiképes szövegszörnyet.

Mindennek az volt az ára, hogy jóval kevesebbet tudtam pihenni, olvasni, kikapcsolódni, mint szerettem volna. Mert hát, az írás nem csak egy hobbi, hanem egyrészt a pihenés, kikapcsolódás, szabadidő ellensége, másrészt szintén kőkemény munka, még ha esetleg időnként nem is úgy gondolok rá. Általában esténként és hétvégenként is gyakran írok, ha bírok, de elvileg akkor kéne pihenni, feltöltődni, vagy mi. Ezt pedig hajlamos vagyok elfelejteni.

Eközben a pandémia közepén, még 2020-ban megjelent Eldobható testek élte a maga életét, és tavaly történt ezzel kapcsolatban egy csomó örömteli esemény: a regény megkapta a Zsoldos Péter-díjat, és annak közönségdíját is, majd az Avana Egyesület által gondozott Monolit-díjat, és az SFF Vektor olvasói közössége is az Év legjobb science fiction regényének választotta (a Qualityland című regénnyel közösen), valamint a kiírt közönségszavazáson is az első helyen végzett. Nem a díjaktól lesz jó vagy kevésbé jó egy regény, de ettől még nagyon örülök mindegyik elismerésnek.

Podkasztolások 2021-ben

Először is, BÚÉK mindenkinek!

Szokás szerint jön néhány évösszegző, előretekintő poszt, szám szerint három. Lesz egy írós-összegzős, egy TOP-listázós. 

Elsőként pedig egy 2021-es podkaszt szerepős linkgyűjtés.

A pandémia következménye ugyanis, hogy az élő események, találkozások többsége átvándorolt az internetre, plusz elindult, lendületet kapott egy sor podkaszt adás is, és nagyon sok helyen voltam beszélgetni (nem is tudtam mindent elvállalni sajnos). Mivel ezeknek a többségét a Facebookon osztottam csak meg, ezért most itt van a 2021. évi podkaszt gyűjtés, lehet közülük válogatni, ha lemaradtatok valamiről, ami érdekel benneteket (és csak remélem, hogy nem hagytam ki semmit).

Évközi

Lassan eltelt fél év ebből a megint fura, de talán helyenként már újra emberi kapcsolatokkal, találkozásokkal is megízesített évből, lássuk, mi történt eddig idén, és mit szeretnék csinálni még a második félévben.

Eldobható testek

Az Eldobható testek tavaly ősszel, a második hullám közeledte előtt nem sokkal jelent meg, egy elmaradt Könyvfesztivál helyén, csak úgy. Ehhez képest most, kilenc hónappal később az eddigi legjobban fogyó regényem, időarányosan közel harmadával több ment el belőle, mint az eddigi abszolút rekorder, Az időutazás napjából (amelyből két kiadás is kifutott már). Igazán köszönöm, hogy a körülmények közepette is ennyien kitartottatok mellettem, vagy új olvasóként bizalmat szavaztatok a könyvnek.

Tavasszal a regény megkapta a 2020-ban megjelent legjobb fantasztikus regénynek járó Zsoldos Péter-díjat egy olyan zsűritől, akiknek a sci-fi és fantasy irodalomelméleti munkásságát személyenként is végtelenül tisztelem, emellett nektek köszönhetően megnyerte a Zsoldos Péter-díj közönségszavazását, majd nemrég az SFF Vektor olvasói közössége az év könyvének választotta, és - kiegészítés 07.01-én: ezen a közönségszavazáson is szintén közönségkedvenc lett.

Az Eldobható testek lett 2020-ban az év sci-fi könyve az SFF Vektor zsűrije szerint

Az SFF Vektor a Moly.hu könyves közösségi oldal olyan felhasználóiból alakult, akik kellően sok sci-fit vagy fantasyt olvasnak ahhoz, hogy segítséget nyújthassanak az olvasóknak az eligazodásban. Immár hatodik éve összegzik az adott év science fiction és fantasy megjelenéseit, és választják ki a szerintük legjobbakat, és közülük kerül ki az ÉV KÖNYVE is.

Idén az Eldobható testek (Agave) és Marc-Uwe Kling: Qualityland (Helikon) regénye megosztva kapta a 2020. év legjobb science fiction könyve elismerést a legjobb könyvek listájáról.

És ráadásként megnyerte a közönségszavazást is: https://sffvektor.hu/2021/07/01/a-kozonsegszavazas-eredmenye-2/

A részleteket itt olvashatjátok, az Eldobható testekről ezt írta az SFF Vektor csapata:


"Amikor napvilágot lát egy-egy Hackett regény, a hazai science fiction olvasók szinte mindig a kedvencüknek választják és csak ritkán akad méltó vetélytársra abban az évben. Ennek többek között az lehet az oka, hogy Markovics Botond sosem fél megújulni, elképesztő látomásai mellett írásaiban mindig találhatunk magunknak új kérdéseket és új szempontokat az emberiség jövőbeli távlatainak megrajzolásában. Az Eldobható testek egy olyan 24. századi Naprendszerben játszódik, ahol a kényszerből szétszóródott emberiség egy új formájú létezés lehetőségének félelmetes valóságával és következményeivel szembesül. A transzhumanizmus és a digitalizált tudatok jelensége nem először jelenik meg a szerző könyveiben, de ez a regény mélyen beleássa magát a kérdés szociokulturális vetületébe is, különösképpen az igazságszolgáltatás és a hatalom kapcsolatát boncolgatja, méghozzá egy elkötelezett ügyész szemszögéből, aki igen hamar az események sűrűjében találja magát."

https://sffvektor.hu/2021/06/09/az-ev-sci-fi-konyvei-2020-ban

A legjobb fantasy regények listáját itt találjátok, közülük Susanna Clarke: Piranesi (Agave) című szuper és különleges regénye lett az SFF Vektor kedvence.

https://sffvektor.hu/2021/06/09/az-ev-fantasy-konyve-2020-ban/

***

MARKOVICS BOTOND science fiction író - BRANDON HACKETT írói néven - az Agave kiadó szerzője, közgazdász, az SFmag.hu alapítója. Legutóbbi regényei: Eldobható testek, Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákrólXenoAz időutazás napja.

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon!

Üdv, 2021!

És rohadj meg, 2020 - akartam még írni a címben, de bármilyen jól hangzott volna, nem érezném igaznak, mert akadt ugyan egy csomó nem annyira kellemes dolog, kezdve azzal, hogy kiesett az életemből a szociális interakciók jelentős hányada, viszont eközben ért egy csomó pozitív élmény is, amelyekre szívesen emlékszem vissza.

2020 eleje még az Eldobható testekkel telt, javítások, újabb javítások, szerkesztés, véglegesítés, korrektúra átnézés, ráadásul feszített határidőkkel, mert a kiadói tervek is meglehetősen feszítettek voltak. Aztán megjött a covid, és minden összekuszálódott.

A munkahelyen eközben nyakamba zúdult életem legdurvább stresszidőszaka: a vírushelyzet kezdetén cégszinten lecsöppentünk a kézfertőtlenítő-üzlet közepébe, és amit ez magával hozott, az nagyon nem volt kellemes.

Nem szeretem a stresszt. Eleve meglehetősen nyugodt természetem van, és az évek folyamán profin kifejlesztettem azt a létezési módot, amiben megmaradok ebben a kedélyes, szórakoztató állapotban. Ez alól a regény megjelenések utáni egy-két hónap a kivétel, ami mindig egy nagyon nyugtalanító időszak, mert hiszen ott van az új regény, ti olvassátok, én meg feszengek, hogy tetszik-e, mi van, ha nem lett elég jó, ha nem jön át, amit el akartam mondani. Tavaly, az Eldobható testek kapcsán erre tudatosan készültem, és ősszel egészen sokat tanultam magamról, sőt, úgy tűnik, jobban is kezelem már ezeket a kezdeti heteket. Talán. A tavaszi munkastressz viszont más volt. Azt nem én generáltam, az ott volt minden nap, minden órában, vég nélkül ömlött rám követhetetlen mennyiségben, és azt éreztem, hogy bármennyire is gyorsan dolgozom, az sem elég, telefon, meeting, email, egy kipipálva, de jön közben három új. Előfordult, hogy lenémítottam a telefonomat, és 10 percet csak ültem, és relaxáltam, amíg le nem nyugodtam.

Szerencsére végül megtaláltam a megfelelő túlélési stratégiát: este és hétvégenként a zombiállapotban fekvés és a plafonbámulás helyett írtam és futottam.

2020: Mit olvastam, mit néztem, mivel játszottam, avagy Best of listák

Érdekes visszanézni, hogy a 2020. év eleji blogbejegyzésemben feltettem azt a kérdést, hogy vajon a 2020 a science fiction éve lesz-e? Mert itt volt Asimov, Bradbury, Herbert 100. születésnapja, vártuk a Dűne filmet, a Tenetet, az Alapítvány-sorozatot, a videojátékos téren a két talán legkörülrajongottabb cég új játékát, a Cyberpunk 2077-et és a The Last of Us Part II-t, amelyek mind a könyveken túl jókora figyelemre számítottak. (És nekem itt volt még az Eldobható testek megjelenése is, ráadásként.)

Az azóta történtek fényében ez egy kacagtatóan naiv bejegyzés volt. Mert aztán jött a Covid, és minden nagyon furcsa irányba kanyarodott. A Dűne mozit majd idén ősszel megnézzük, az Alapítvány-sorozat elkészültének esélye sem volt, a Tenet a vírushelyzet közepette megpróbált árral szemben úszni, de ez kevésbé sikerült, ráadásul Nolan egyik legambiciózusabb, de egyben legridegebb filmje is lett szerintem. A Cybperpunk 2077 és a The Last of Us part II pedig két brutális botrányba keveredett - bár, utóbbi azért ennek ellenére lazán az év játéka lett több száz és azóta is növekvő számú Game of the Year díjjal.

És akkor nézzük a kedvenc listákat, szokás szerint kategóriánként!

Futás közben regényt írni

Az egyik legzavarbaejtőbb kérdés, amit íróként kapni szoktam, az, hogy honnan jönnek az ötleteid? Erre ugyanis lehetetlen válaszolni. Fogalmam sincs, honnan jönnek, csak úgy jönnek. Bármiről eszembe juthat valami. Csalódást keltő válasz, mert nem derül fény semmilyen titokra.

Azonban egy ideje már tudok egy meghökkentőbb választ is adni erre: futás közben.

Ez a bejegyzés a futás és az írás számomra az évek folyamán kialakult, fura kapcsolatáról fog szólni. Két dolog vett rá, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Az egyik általános iskolás/gimnáziumi évfolyamtársam, Mikola Bence szuper beszámolója az idei Ultrabalatonos futásélményéről, amit ajánlok mindenkinek, akit kicsit is érdekel a futósport, a másik pedig Murakami Haruki: Erről beszélek, amikor a futásról beszélek című, futásról és írásról szóló önéletrajzi könyve, amit nem sokkal ezután olvastam el, részben már ehhez a bejegyzéshez alapozva, mert kíváncsi voltam, hogy Murakami, mint író mire gondol futás közben. (Nos, mint kiderült, nem sok mindenre, nála egészen másképp működik ez, mint hittem.) Ettől függetlenül ez a bejegyzés, főleg a második felében az írásról fog szólni, merthogy én futás közben valójában fejben írni szoktam.

A futás fontos szerepet tölt be az életemben. Életem első közel két évtizedében gyűlöltem a sportot, a tornaóráknak ezt a részét gyötrelmes kínként éltem meg, ahogy szerintem a legtöbbünk így volt vele. Kerülgettük az iskolaudvart, a háztömböket, szúrt az oldalunk, kapkodtuk a levegőt, ugyan mi jó lenne ebben?

100 éve született Frank Herbert, avagy a Dűne és én

1920 október 8-án, azaz 100 éve született Frank Herbert (1920-1986), a Dűne-ciklus és több más science fiction regény szerzője.

Nem szeretnék sem életrajzot, sem a Dűne-ciklusról történetismertetést írni, ezt biztos megteszik majd mások. Ehelyett egy kicsit személyesebb irányba kanyarodva, elmesélem, nekem mit is jelentenek Herbert írásai, hogyan kerültem kapcsolatba a Dűnével kiskoromban, és miért tartom a korát messze megelőző, rendkívül intelligens sci-fi szerzőnek.

A Dűnéről, mint sci-firől először egy 1986-os Galaktikában olvastam, egy fantasztikus videofilmekkel kapcsolatos cikkben szerepelt a David Lynch féle film ismertetője, amit egy rossz minőségű fekete-fehér fotó illusztrált, amin Paul Atreides és a gyerekfejjel ijesztően fura Gaius Mohiam tisztelendő anya szerepelt. Tizenegy éves voltam, és a 80-as évek tényleg egy másfajta világ volt internet nélkül, így az ilyen apró információk, mint hogy a történet 10191-ben játszódik, tudattágító fűszer, hős Atreidesek, fremenek és gonosz Shaddam császár intenzíven megmozgatták a gyermeki agyamat. Úgy éreztem, esélyem sincs rá, hogy lássam ezt a filmet, vagy olvassam a könyvet.

Tervek 2014-re

Nem emlékszem, hogy írtam-e ilyesmit korábban, de mivel rövid az eszem, meglehet, hogy igen.

Először is, ami szerintem a legkevésbé érdekel bárkit rajtam kívül, 2014-ben is dolgozom majd jó sokat a munkahelyen (az idei horror év volt időnként), hogy legyen mit ennünk, legyen mit ennie a macskáknak, meg azért, hogy közelebb jussak dolgokhoz, amiket szeretnék elérni.:)

Na, de jöjjenek az ennél talán érdekesebb részek.

Sci-fi könyves összefoglaló - 2013

Idén gyalázatosan keveset olvastam, jóval kevesebbet, mint szerettem volna.
Munka és munka, mellette egyéb dolgok, és  kevéske szabadidő. Az írást ráadásul ebben az évben masszívan minden szabadidős tevékenység elé helyeztem, mert mégsem normális, hogy Az ember könyvére 4 évet kellett várni.
Ez pedig az olvasás rovására is ment. Nem mondom, hogy nem irigylem pl. a főállású írókat, mennyivel több idejük van olvasni.:D
Mivel a sci-fi mellett a nem sci-fi irodalomból is igyekszem szemezgetni, plusz néha fantasy is belefér, nem beszélve arról, hogy 6-8 vaskos tudományos könyvet is feldolgoztam Az időutazás napja kapcsán, így bizony nem sok sci-fi regény jutott idénre...

Könyvfesztivál és Hannu Rajaniemi

Szép idő, sok új könyv, mi lehet ennél jobb egy Könyvfesztiválon?

Pl. egy kortárs science fiction író, az amúgy húrelméletből PhD-ző Hannu Rajaniemi, aki első könyvével, a Kvantumtolvajjal is nagy sikert aratott Angliában, majd az USA-ban is. Ő az a szerző, akinek a regényét az első fejezet alapján megvette a Gollanz kiadó, és 3 regényre szóló szerződést is felajánlottak a számára.
Hannu a hétvégén itt volt a Könyvfesztiválon, és szerintem nagyon jól érezte magát. Már pénteken kint ücsörgött az Ad Astra kiadó standján, ráérő idejében megírt egy kis programot a másnapi dedikáláshoz, ami bárkinek a  nevéből egy random sci-fi regénycímet generált. Ez szerintem sokat elmond a matematikus-fizikus íróról.:)
Másnap, a dedikálóknak tervezte ezt a kis pluszt ajándékba adni, csak aztán szerintem ő is meglepődött, ugyanis a másfél órás dedikálás alatt végig állt a sor hozzá, így gyorsan letett róla, különben még most is ott ülne.

Néhányunknak előző este volt szerencséje  együtt is vacsorázni vele, ahol rengeteg mindent mesélt, többek közt, hogy szerda éjjel fejezte be a 3. kötet first draftját, ami valószínűleg a The Causal Angel címen fog megjelenni, és az első két kötet fordítója, Juhász Viktor rögtön vakarni is kezdte a fejét, hogy hogyan lehetne ebből is egy egyszavas magyar címet kihozni, hogy passzoljon az előző két címhez.

Sajnos a könyvbemutató beszélgetésről lecsúsztunk, mert a terem nagyjából harmadakkora volt, mint ahányan be szerettek volna jutni, de emélem, hamarosan lesz publikus videó is.

Update: azt meg elfelejtettem, hogy a Hannura váró sorban remek arcmemóriámnak köszönhetően kiszúrtam az Isten gépei majdnem kiadójának vezetőjét, Horia Nicola Ursut, gyorsan le is szólítottam, így volt alkalmunk beszélgetni egy kávé erejéig a román és hazai SF-életről és SF könyvpiacról, na meg ekéztük a Hugo-díj idei felhozatalát.:)
Éss persze, rengeteg jó könyvet hörcsögöltünk össze.:)

Linn Ullmann és a skandináv irodalom

Mostanság az egyik legnagyobb olvasmányélményem Linn Ullmanntól a Stella zuhan című regény volt, amit kedvesem, Anita tolt az orrom alá pár hónapja, "muszáj elolvasni" felkiáltással.  (Igen, ez most nem scifi poszt, hanem egy kis kitérő más vizekre.) Nos, nehéz bármit is mondani erről a regényről, az írónőnek olyan sallangmentesen erős a stílusa, olyan könnyedén és tisztán ábrázol 1-1 mondattal, odavetett szóval sorsokat, életutakat, különös embereket, ami egyszerűen lenyűgöző.

Linn Ullmann, aki egyébként a világhírű Ingmar Bergman és a szintén világhíres Liv Ullmann lánya, tehát mondhatni előnyös genetikai alapokról indult, a napokban éppen itt van Magyarországon. Tegnapelőtt el is mentünk legújabb regénye bemutatójára, ahol kiderült, hogy pl. a legutóbbi regényét, amit 3 év alatt akart megírni, végül 5 évig írta: írt, kidobta a szöveget, írt, kidobta a szöveget (ez nekem is ismerős). Ebből is látszik, hogy az a látszólag "egyszerű" és preciz szöveg mennyi munkát, áldozatot, fegyelmet kíván, mire minden mondat, jelenet, rezdülés a helyére kerül. Szórakoztató volt hallgatni a szintén író férjével (Niels Fredrik Dahl) kialakított otthoni világukról, munkamegosztásról, határidőkről megfogalmazott gondolatokat is (főleg mivel ugyanez a helyzet áll fenn nálunk is).

A skandinávok szeretnek olvasni. És írni is, amit ráadásul nagyon tudnak, az országok lakosságához képest szerintem rengeteg jó és világszerte kedvelt szépíró él. Valahol olvastam, hogy nem véletlen ez, és nem is feltétlenül ügyes marketingfogás a skandináv irodalom címke (amit ráadásul ők nem is ismernek, használnak, kivéve a skandináv krimi esetében, de az más), mivel az év javarészében sötét van és borús az idő, és arrafelé nem szokás a tévé előtt bambulni esténként, szinte minden családban kultúrája van az olvasásnak, az irodalomnak. Szép, idilli világ ez, de tényleg, olvasó embereknek maga a kánaán. Egy drága kánaán.

Nyáron elutaztunk egy kis időre Norvégiába, körbejártuk az alsó harmadát az Oslo, Alesund, Bergen, Oslo útvonalon, és noha elég sok európai országban jártam, Norvégia eddig mindent lekörözött szépségben, hangulatban, nyugalomban. És gazdagságban. Háromszor akkora, mint Magyarország, de mindössze 5 millióan lakják, és az emberek tényleg olvasnak, ezt már a repülőtéren megállapítottuk, mert a váróban szinte minden ember kezében könyvvel várt a gépére, hihetetlen élmény volt ezzel szembesülni.

A könyvesboltokban szinte minden könyv megtalálható norvégul és angolul is (méregdrágák a könyvek is, egy papírfedeles átszámítva 6000HUF, keményfedelest nem is említem - persze, az ottani átlagkeresetbe simán belefér), a különböző nyelvű kötetek gyakran összekeverednek, merthogy szinte mindenki beszél angolul. (Nádas Péter már akkortájt ott szerepelt a bolti TOP10-ben, pedig akkor még nem került szóba szerintem a neve az irodalmi Nobel-díjnál.) Este, a szállodákban belelestünk a norvég tévék kínálatába, és mit mondjak, biztos, hogy ez is segít nekik abban, hogy könyvet vegyenek a kézbe, mert még a hazai agyhalált is sikerült az ottani tévéadásoknak a totális érdektelen műsorokkal alulmúlni.

Visszatérve még egy gondolat erejéig Linn Ullmannra, legújabb regénye a Szemem fénye még talán jobb, érettebb is (felénél járok), mint a Stella zuhan, úgy, hogy tulajdonképpen nincs benne semmi "különös", egy mai diszfunkcionális család története, tragédiákkal, riasztóan őszintén ábrázolt emberi viszonyokkal, társas magányokkal, sérült emberekkel nagyon erőteljes stílusban megírva. Nem feltétlenül lesz tőle vidám az ember, de gondolatokban, érzésekben mindenképpen gazdagodik.

Néhány randomkép Norvégiából: