Toplistázzuk 2015-öt! (könyv, film, képregény, videójáték témában)

A Próza Nostra magazin felkérésére a könyvvel
Igyekszem a fantasztikum minél szélesebb palettáját figyelemmel kísérni, és a 2015. ebből a szempontból is egy nagyon jó év volt. Úgyhogy most egy hosszú, fantasztikus történetekkel teli, szubjektív lista következik 2015-ről. (Néhányukról írtam ismertetőt az SFmag.hu-ra, ezek a címekre kattintva olvashatóak.)

KÖNYVEK:

Az Íliont még 2004-ben olvastam angolul, de végre megjelent magyarul is, és újraolvasva ugyanúgy hatalmas élményt jelentett.
A Trójai mondakör és science fiction egy könyvben? Egy 21. századi történelemprofesszor az istenek megbízásából dokumentálja az akhájok és a trójaiak csatáit, majd pimasz módon belepiszkál az eseményekbe: kvantumteleportál, a Marson található Olümposz-hegyen élő istenek után kémkedik, és nem mellesleg lefekszik Szép Helénével. És ez még semmi! Persze Dan Simmons Ílionja ennél jóval több, komolyabb és mélyebb, tele ínyenceknek való irodalmi utalásokkal Shakespeare-től Proustig, amelyekről egyébként roppant szimpatikus, érző robotok társalognak műértő lelkesedéssel.

2. Michel Houllebecq: Behódolás (Magvető)
Jövőben játszódó szépirodalmi regény, egy társadalmi sci-fi Franciaországról a 2020-as évekből, ahol egyre nagyobb a muszlim lakosság aránya, és a választásokon a jobb és a bal oldal egymással szembeni gyűlölködését kihasználva egy középre helyezkedő, mérsékelt muszlim párt győzedelmeskedik. Nagyon finoman és elegánsan, mégis nyomasztó hangulattal ábrázol, és ráadásul félelmetesen aktuális is.

3. Jack Campbell: Rendíthetetlen
Ez a regény bizony meglepett. Egyszerű, funkcionális, katonai sci-fi, ami az első pillanattól kezdve működik, és izgalmas. Jack Geary, a Szövetség egy évszázaddal korábban hősi halált halt és kultikus hőssé emelkedett kapitánya mégsem halt meg, és kényszerűségből a nyakába szakad a vereség küszöbére került, tőrbe csalt szövetségi flotta vezetése. Száz év sok idő, és az azóta is tartó háborúban a tudás és szakértelem megkopott, és Gearynek a flotta moráljának helyreállítása mellett saját hőskultuszával is meg kell küzdenie.
Okos, hiteles, izgalmas, és egy hosszú sorozat első kötete. Érdemes belekezdeni.

KÉPREGÉNYEK:
Idén a képregények adták a legtöbbet a fantasztikus zsánerek közül, három olyan történettel is találkoztam, amely kiérdemelte az igen szűkmarkúan osztogatott "kedvenc" kategóriát, de ezen kívül is akadt még két nagyon izgalmas és érdekes, friss sorozat.

Az első helyen rögtön egy holtverseny:

1. Lazarus (Image)
A Lazarus világképe végletekig precíz és húsba vágó, amely ráadásul a ma divatos disztópiákkal szemben egy valóban borzongatóan valósághű jövőbeli világot tár elénk az élelmezési és vízproblémákkal küzdő, globális felmelegedéssel sújtott, saját mocskában rekedt Földről, ahol tizenhat, nagyon gazdag család kezében lévő gigakonszern birtokolja a világ termőföldjeit, fél kontinensnyi területeket felügyelve. És ők rendelkeznek az emberek felett is.
Az utóbbi évek legjobb képregénye, sőt, egyben az utóbbi évek egyik legjobb sci-fi története is!

1. Locke and Key (IDW)
Joe Hill nevét talán már hallottátok, Stephen King fia, aki alanyi jogon vált néhány év alatt apa segítsége nélkül, legutóbbi regénye, a 900 oldalas NOS4A2-t idén mindenképpen elolvasom. A Locke and Key egy 1000 oldalas fantasy képregény, amely egy család történetét meséli el azt követően, hogy az apát meggyilkolják. A tragédia elől az anya három gyermekével, Bode-val, Kinsey-vel és a legnagyobb Tylerrel a család régi, 200 éves házába menekül, ahol a családfő, Rendell a gyerekkorát töltötte. Aztán előkerülnek a kulcsok.
A kulcsok, amelyek mágikus hatalommal bírnak, és amelyekre bűnözők és nem evilági entitások is vadásznak. Félelmetesen összetett és ugyanakkor nagyon emberi történet, az a mű, ami képes megszerettetni bárkivel a képregényt. És egyre gyakrabban jut eszembe, hogy újra kellene olvasni, pedig alig egy éve olvastam.

3. The Manhattan projects (Image)
Ez a képregénysorozat már fut egy ideje, de ahányszor szembejött a gépfegyveres Einstein képe belőle, legyintettem, hogy mi ez a marhaság. Nos, szerencsére végül mégis a kezembe került az első kötet, és onnan nem volt megállás, mind az öt eddigi kötet a polcomon pihen, és szintén nagyon várom a hatodikat. Az SFmagos ismertetőben már mindent leírtam erről a félelmetesen jó agymenésről: mert hát a Manhattan-terv valójában nem úgy történt, mint a törtémelemkönyvekből ismerjük, az atombomba csak egy mellékes fedősztori volt, Robert Oppenheimer, Albert Einstein, Richard Feynman és a többiek gyakorlatilag minden mással kísérletezgetnek, dimenzió- és térkapukat nyitnak, feltöltik a halott Roosevelt elnök tudatát egy számítógépbe és egyfajta MI-t csinálnak belőle, emellett idegen civilizációkkal tárgyalgatnak. Mindezt a tudomány égisze alatt.
Szemtelen és abszurd az egész, a legendás fizikusok ilyesfajta heroizálása pedig elképesztően jól működik. Nem gondoltam volna.

Nagyon tetszett még ezeken túl a Manifest Destiny című futó sorozat, ami egy Vernét idéző utazós történet némi horrorral, idegen teremtményekkel fűszerezve. Az Invisible Republic pedig egy tavalyi újonc sorozat, ami nagyon okos, távoli jövős politikai fictionnek ígérkezik.

FANTASZTIKUS FILMEK:

1. Mad Max: A harag útja
Lehet azt mondani, hogy nincs története, lehet azt mondani, hogy nincsenek benne párbeszédek, de hogy odabasz, az egyértelmű. Ráadásul az első öt perc alatt apró villanásokkal olyan világépítést művel, amilyet nagyon ritkán látni. Párbeszédek helyett Charlize Theron egyetlen szomorú pillantásában több mélység csillant meg a világból, mint más filmben egy óra alatt, a doof wagon elején őrjöngő gitárossal hergelt Immortan Joe féle üldözőcsapathoz hasonlót pedig még sosem láttam.

2. Mission Impossible 5. Nemzet
A legjobb James Bond film az elmúlt 10 évből.:) És az MI-sorozat legjobbja, tökéletesen adagolt történettel, motivált karakterekkel, és a történetet kiszolgáló, ügyes akciójelenetekkel. Na, ilyen egy jó kémfilm. Érdekesség, hogy az alaptörténet szinte teljesen ugyanaz, mint a James Bond: Spectre esetében - itt is van egy titkos szervezet, főgonosz, feloszlatott ügynökség, renegát akciózás, csakhogy minden egyes elemében sokkal okosabb és jobb, mint a Spectre.

Rengeteg dühítő és fájdalmas ostobasággal van tele az új Star Wars, nem tudom, hogy megérdemli-e, hogy erre a helyre rakjam (nagyon nem), de a hangulat, valamint Rey karakteréért, plusz mert ezen nőttem fel, mégis ide teszem. A VIII. epizódra hatalmas feladat hárul, többek közt egy sor, a VII-ben felvázolt, de egyelőre zavaros konfliktust kell a helyére tennie, de ez egy újabb remény lesz.

És meg is állnék megint háromnál, mert "megnézem, és fél óra múlva elfelejtem" kategóriájú filmeket nem szeretnék listázni, hiába tetszettek. (Magyarázatként az Ex Machina nálam közepes kategória, maga a film jól volt összerakva, de a témája és annak bemutatása maga a sci-fi közhely. Nekem, mint keményvonalas sci-fi olvasónak szinte semmit nem adott a nagyszerű színészi játékokon túl, ennél azért több frissességre és ötletre lett volna szükség. A Marsi pedig jó és szórakoztató volt, de itt meg is állt, ráadásul a végén időhiány miatt elbagatellizálták Watney 3200km-es utazását az Ares 3-ig, ami a könyv legparább és ijesztőbb része volt.)

NEM FANTASZTIKUS FILMEK:
Főleg az év elejei Oscar-szezonos filmek találtak meg idén, és noha ez itt a kakukktojás, hiszen nincs bennük fantasztikum, ettől még nem fogom kihagyni őket.

1. Whiplash
Még nagyon az év elején láttam, így főleg benyomások maradtak meg belőle: katartikus film a határok feszegetéséről és a fanatizmusról, sosem gondoltam volna, hogy egy dobolásról szóló "sportfilm" ennyire közel tud kerülni hozzám.

2. Sicario
A legvalóságosabb film, amit láttam, jó volt kijönni utána a moziból, és szembesülni vele, hogy azért nem ennyire nyomasztó és szar a világ.Emily Blunt, Benicio del Torro és Josh Brolin egy moziban. De komolyan, nézzétek meg!

3. Kódjátszma
Dupla katarzis, Cumberbatch és Enigma.

4. Ifjúság
Depresszív és keserédesen vidám elmélkedés az elmúló fiatalságról. Kötelező megnéznie mindenkinek.

VIDEÓJÁTÉKOK:

1. The Witcher 3: Hearts of Stone (CD Projekt Red)
2. The Witcher 3: Wild Hunt
(CD Projekt Red)
Ez itt talán némi magyarázatra szorul. A Witcher 3 magasan az év játéka nálam, de azt nem gondoltam volna, hogy a Hearts of Stone című első kiegészítője egy olyan, teljes játéknyi (15-20 órás) fordulatos történettel áll elő, amelyben fantasztikus karakterek sorakoznak fel, miközben megküzdünk egy óriásbékaszörnnyel, paktumot kötünk egy tükörvarázslóval, megidézünk egy halottat, akivel részt veszünk egy esküvőn - ez a játék csúcsa, nagyon emberi és hihetetlenül vicces -, részt veszünk egy rablásban, konkrétan ahol egy házat (!) kell elrabolnunk, sőt, még egy impresszionista festmény belsejében is meg kell küzdenünk a múlttal.

Egy PS3-as exkluzív játék, amelyből 2014-ben gyorsan elkészült a PS4 remastered kiadás is. Tudtam, hogy az elsők között lesz, amit pótolni fogok. Mondhatnánk azt rá, hogy posztapokaliptikus zombiszerű történet, de olyan, ami után bármely más feldolgozás szégyenkezve elkulloghat a sarokba. És itt nem arra a vizualitásra gondolok, ahogy a pusztulást ábrázolták, a kihalt városokat benőtt gazra, a szétrohadt lakásokra, vagy arra a nyomasztó érzésre, hogy mindig meg kell gondolni, hogy a kb. 4 töltényedből el akarsz-e használni egyet, sem arra, hogy miféle eszközöket kreálhatunk a romos lakások mélyén talált szemétből.
Azonban nem tudok még egy olyan játékot mondani, amelynek szereplői ennyire emberiek és ennyire közel tudtak volna kerülni hozzám, ahol ilyen fantasztikusan ábrázolták volna két ember kapcsolatának változását, elmélyülését. Igazság szerint nagyon kevés film és könyv is képes csak erre. És ez az, ami magasan kiemeli a The Last of Ust a videójátékok közül, ugyanis a történetnek lelke van, hihetetlenül erős érzéseket és morális dilemmákat tol a játékos arcába Ellie és Joel kettősén keresztül egészen a végéig, ami pedig egy hatalmas, de az első pillanattól következetesen előkészített gyomros. Olyan befejezés, amelyre évek múltán is emlékezni fogok.

És újabb holtverseny következik:

3. Bloodborne (From Software)
Szintén PS4 exkluzív. Elmebeteg, frusztráló, minden ízében nyugtalanítóan egyedi, a nehézsége, mechanikája pedig a régi szép időket idézi.
Yharnam, elképesztően szépen és részletesen kidolgozott, gótikus városában elszabadult a káosz, az éjszakában kóborló szörnyek, elborult elméjű emberek közt vadászok járják a kovácsoltvas kerítésekkel övezett macskaköves utcákat, a katedrálisok és kápolnák mélyét, a környező erdőségeket, elhagyatott városrészeket, és Lovecraft és Miéville elméiből elszabadult szörnyekkel harcolva próbálják megmenteni Yharnam városát az éjszaka tébolyától.

3. Life is strange (Dontnod)
Max Caulfield, fotózás, iskolai évek, időmanipuláció és döntések, döntések, de milyen kegyetlen döntések. Aki még nem ismeri a Dontnod epizodikus kalandjátékát, azonnal próbálja ki. Nem kell hozzá semmi extra számítógép, csak egy-két csomag papírzsebkendő.

5. Uncharted collection (Naughty Dog)
Szinten PS-exkluzív. 1997 óta szeretem a Tomb Raidert, és nagyon tetszett a 2013-as reboot, ahol Lara végre hús-vér fiatal nővé változott az eddigi, dekoltált, lövöldöző robotlányból, lett személyisége, múltja, érzései.
Aztán ősszel kezembe került az Uncharted trilógia felújított változata, és rájöttem, hogy az új Tomb Raider mennyi mindent lopott az Unchartedtől, ami persze sokat nyúlt Indiana Jonestól kezdve az összes kalandtörténetből, viszont a Naughty Dog történetvezetésben nagyon profi, közben megismerjük Nathan Drake-et és a hozzá közel álló embereket, de emellett elképesztő akciójeleneteken verekedjük át magunkat. De komolyan, a látványos akciófilmek többsége elszégyellheti magát az Uncharted legtöbb, félelmetesen megkoreografált és emlékezetes jelenete mellett. Idén tavasszal pedig érkezik a befejező, 4. rész, amelynek ezen gameplay részlete nagyban hozzájárult, hogy PS4-re váltsunk. (Konkrétan akárhányszor meg tudom nézni.)


Meg kell még említenem a Journeyt (szintén PS-exkluzív), ami egy 4-5 órás indie játék, lenyűgöző hangulattal és csodálatos látványvilággal, egyetlen szó nélkül mesél el egy nagyon erős érzelmi utazást, a végén katartikus megvilágosodással.

És nagyon remélem, 2016. is hasonlóan gazdag terméssel ismertet meg.:)

2015 ment, 2016 érkezett

2015. valószínűleg nem a legtermékenyebb évemként vonul be személyes történelemkönyvembe, ugyanis rengeteg kidobott vagy félrerakott, látszólag felesleges szövegrészt írtam, vagy másképp fogalmazva alig írtam valamit, amit értékelhetőnek tartottam. De azért nem mondanám, hogy kárba veszett volna az év! Sőt!
Az év Az időutazás tegnapja szerkesztés előtti ízekre szedésével, majd a szerkesztésével kezdődött, majd rögtön utána, már márciusban elkezdtem írni az Inverzum munkacímen futó regényemet, amihez 2011. óta gyűjtöm a jegyzeteket, gondolatokat. Az előző években kétszer már elkezdtem különböző változatait, ezúttal egy harmadik, teljesen új történetvariációnak futottam neki, amelyhez már majdhogynem egy regénnyi jegyzetem gyűlt össze.
Azonban június tájékán, a regény nyers szövegének harmadánál azt éreztem, hogy valami megint nem akar összeállni, plusz elkövettem azt a hibát, hogy Az időutazás tegnapja után túl gyorsan csaptam bele az új ötletbe, nem vártam meg, hogy kiszellőzzön az agyam, ennek pedig egy írás szempontjából több hónapos alkotói nihil lett a következménye.

Közben májusban megjelent Az időutazás tegnapja, és ezzel lezárult a számomra két és fél évnyi időutazós kaland.
Kicsit féltem ettől a regénytől, mert folytatást írni mindig könnyű csábítás, ugyanakkor nagyon nehéz is, könnyű beleesni az önismétlés csapdájába, de az előző kötethez képest egészen más irányba kanyarodott a cselekmény, és végül minden szálat sikerült lezárni.
Örülök, hogy a Könyvhéten ennyien jöttetek el dedikálni, és, hogy Az időutazás tegnapja folytatásként is be tudott kerülni a Roboraptor által listázott 2015. legjobb fantasztikus regényei közé meglepően előkelő helyen, sőt, néhány blog toplistájába is bekerült, köszönöm szépen, hogy gondoltatok rá. Azt is jó hallani, hogy lassan elfogy az első kötet, és még ki tudja, mi minden történik az időutazóimmal 2016-ban.:)

Annak ellenére, hogy 2016. elején még nem tudok legalább egy félkész regénykéziratot lobogtatni (de néhány fejezetet már igen), egyáltalán nem telt írás nélkül a második félév, mert közben meg rengeteget jegyzeteltem egy másik regénykoncepcióhoz. (Azaz nem az Inverzumhoz.) Ez a történet szép lassan úszott be a gondolataim közé a menekültválság, a meg nem értés és a gyűlölködés hatására.
Az évek során azt vettem észre magamon, hogy kényszeresen menekülök a rutinból írás, a berögzült írói szokások elől, így nincsen két ugyanolyan körülmények között megírt regényem. Volt, amikor belevágtam a közepébe (Az időutazás napja), máskor rengetegszer átírtam (Az ember könyve), megint máskor pedig közben jókora szünetet kellett tartanom, míg a történet végül magától összeállt (Isten gépei).
Ezúttal egy jókora világhátteret vázoltam fel az új történethez, szerintem ez az első regényem, amelynél nagyjából pontosan látom a végig az egész történetet, konfliktusokat. Remélem, ez nem bosszulja meg magát, mert a legjobb ötletek mindig a történet közepén jönnek, de mivel még így is rengeteg részlet hiányzik, talán ez nem lesz hátrány.

Hogy mi ez a regény, arról most már azért sem akarok semmit mondani, mert előbb legyen készen. Az Inverzumot is beharangoztam tavasszal egy csomó interjúban, erre tessék, mi lett belőle.
Egy biztos, lesznek benne fura idegen civilizációk. Ezek közül néhány eredetileg az Inverzumban szerepelt volna, csak aztán rájöttem, hogy az a regény nem az idegenekről, hanem az emberi civilizáció távoli jövőjéről szólna, az idegenjeim csak terhelték a történetet, ezért kivettem onnan az összes fajt.
Csakhogy kiderült, hogy éppen ezek a civilizációk érdekeltek igazán, így szép lassan átkattantam egy köréjük épülő történetre.
Egyedi idegen kultúrákról írni nagyon-nagyon nehéz, főleg akkor, ha mélyebb kapcsolatban állnak az emberi fajjal, az egymásra hatás az élet minden részére kiterjed, főleg, ha több kultúra egymásra hatásáról beszélünk. És rögtön felmerül a kérdés,  egyáltalán miként lehetséges, hogy két civilizáció pont egy időablakban létezik, egyszerre jut el hasonló fejlettségi fokra.
A science fiction megközelítés szempontjából gumimaszkos "Star Trek-humanoidok" és a megérthetetlenül másfajta idegen civilizációábrázolások között csak egy nagyon keskeny sáv létezik, ahol megfér egymás mellett az idegenség és egy legalább részben megérthető az idegen kultúra, így most az a legnagyobb kihívás, hogy erről egyik irányba se tévedjek le. Meglátjuk, mi lesz belőle.
A lényeg az, hogy már javában írom a regényt, és valamikor 2017. tavaszára juthat megjelenés közelébe.

Nemsokára pedig következik egy 2015. évi listázgatás: összeválogattam, hogy mely filmek, könyvek, képregények, videójátékok tetszettek tavaly a legjobban.