2021 a science fiction szerint

Mindjárt elköszönünk ettől a remek 2020-tól, amit szerintem mindenki másképp tervezett, és sokkal vidámabbnak képzelt el egy éve. 2021 pedig remélhetőleg vidámabb és kevésbé nyomasztó év lesz, mint az idei.

Kíváncsiságból kigyűjtöttem az ismertebb sci-fi regényeket és filmeket, amelyek 2021-ben játszódnak. Van itt minden, disztópia, robotok, androidok és űrutazás, cyberpunk jövő és időutazás, sőt, még egy saját regény is.:)

Nézzük, hogyan képzelte el a science fiction 2021-et!

A Cyberpunk 2077 PlayStation 4-en

Két videojátékot vártam idén nagyon, ráadásul két kedvenc játékfejlesztő cégemtől: az egyik a The Last of Us part II a Naughty Dogtól, a másik pedig a Witcher 3 fejlesztőinek, a CD Projektnek évek óta készülő sci-fi játéka, a Cyberpunk 2077.

A sors iróniája, hogy mindkét videojáték körül akkora botrány kerekedett, amilyet ritkán látni a játékiparban. A The Last of Us part II egy szerencsétlen történetkiszivárgás miatt került a célkeresztbe, igaz, leginkább olyanokéba, akiknek a The Last of Ushoz, de egy részüknek még a videojátékokhoz is alig van köze. Ez a zsigeri gyűlölethullám sajnos nem arról szólt, hogy kinek tetszett, kinek meg nem tetszett a történet, abból nem lett volna tizedekkora zaj sem, de ez most nem is lényeges. A játékosokat mindez nem nagyon érdekelte, mert The Last of us II. ettől még hatalmas siker lett, és év végén most sorra nyeri az év játéka díj szakmai és közönségszavazásokat - sőt, az összes többi idei játék nem nyer annyi díjat összesen, és zöld utat kapott az HBO sorozatadaptáció is.

A The Last of us Part II egyetlen komoly ellenfele ezeken az év játéka szavazásokon a Cyberpunk 2077-e lehetett volna, azonban az eredeti, áprilisi megjelenési dátumát háromszor tolták el, mire decemberben, az év játéka szavazási időszakon kívül végre megjelent.

És még ekkor sem kellett volna, mert technikailag olyan szinten optimalizálatlan volt, hogy az döbbenetes. Ez igaz volt a PC-s verzióra is, de leginkább a régi konzolokéra, mint a PS4, vagy az Xbox One. Az ebből kialakult botrány néhány hét alatt odáig fajult, hogy jelenleg digitálisan egyik konzolra sem lehet megvenni a játékot, mert mind a Sony, mind a Microsoft átmenetileg beszüntette a forgalmazását minőségi problémák miatt, és aki kérte, annak többnyire visszafizették az árát. A CD Projekt részvényárfolyama a mélybe zuhant (de azért szép csendben araszol felfelé, mert még így is döbbenetesen sok példány kelt el), a cég befektetői perek elé néz, miközben gőzerővel dolgoznak, hogy legalább játszhatóvá tegyék a Cyberpunk 2077-et. Megjegyzem, szerintem ez azért már nagyjából sikerült, de a végeredmény még így is több, mint felemás. A régi konzolokon a legészrevehetőbb hardverkorlátot a kihalt, szellemvárosra emlékeztető utcák, valamint az ingadozó, és gyakran csúnyán bezuhanó képfrissítési sebesség, és az időnként késve betöltődő textúrarétegek jelentik.

Viszont a végeredmény köszönőviszonyban sincs az elhangzott ígéretekkel.

Az első exobolygótól az idegen civilizációkig | Jövőjegyzetek

Ez itt a Jövőjegyzetek újabb része.

1995 októberben, a Nature magazinban megjelent egy cikk az 51 Pegasi csillag körül keringő Jupiterhez hasonló gázóriásról. A tanulmányt a Genfi egyetemen tanító Michel Mayor és doktorandusz hallgatója, Didier Queloz jegyezte, és ez volt az első bizonyítottan más naprendszerben felfedezett, úgynevezett exobolygó.

24 évvel később pedig az első exobolygó felfedezőinek ítélte oda a Svéd Tudományos Akadémia a 2019-es fizikai Nobel-díj egyik felét (a díj másik felét John Peebles kapta kozmológiai/elméleti fizikai eredményeiért).

Miért érdekes ez?

Induljunk egy kicsit messzebbről. A jelenlegi becslések szerint a galaxisunkban 100-400 milliárd csillag van.

Itt a Xeno újranyomás

Az utóbbi időben úgy alakult, hogy az utóbbi regényeim kezdtek kifogyni a könyvesboltokból. Már csak elvétve bukkan fel itt-ott Az időutazás napja második kiadása, ahogy a folytatás, Az időutazás tegnapja, vagy Az ember könyve, ezek az Agave webboltjában már jóideje nem is rendelhetők. Hogy belőlük mikor lesz újabb kiadás, azt nem tudom.

Viszont a Xeno is nagyon fogyóban van, itt viszont számomra is váratlan meglepetésként jön az utánnyomás, november 30-án, és nov. 29-ig újra előrendelhető az Agave kiadónál 35% kedvezménnyel.

Számomra mindig nagy öröm (és persze büszkeség is), ha egy regényem eljut idáig, főleg, ha az egyik olyan sztori, amit a legjobban szeretek. Persze, elsősorban az számít, hogy a könyveim megtalálják az olvasóikat, bármennyien is vannak, de mivel a könyvkiadás üzlet is, ezért mégsem lehet azt mondani, hogy mindegy, hányan vannak, mert a kereskedelmileg is sikeres könyvek biztosítják, hogy a következő regényeim is eljussanak hozzátok.

Szóval, köszönöm, hogy ennyien szeretitek a Xenót, mert igazán sok kedves szót, visszajelzést, véleményt kapott már eddig is, nem beszélve a "mikor lesz folytatása?" kérdésekről:).

Ha tudjátok még hírét vinni, esetleg ismerősöknek ajándékozni, hogy az újranyomás is megtalálja az olvasóit, azért nagyon hálás vagyok.

Úgyhogy most újra három kötetem elérhető a könyvesboltokban, a Xeno, a nemrég megjelent Eldobható testek, valamint a 2008-as Isten gépei újrakiadása, benne négy extra mesterséges intelligenciás novellával.

Kedvenc science fiction szövegrészeim - Dan Simmons: Hyperion

Szeretnék néhány, számomra kedves szövegrészt bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek önmagukban, a regényből kiragadva váltak emlékezetessé számomra olvasás közben - attól függetlenül, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.

Lehet ez egy mély és emberi beszélgetés, egy szép, plasztikus leírás, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Különösen érdemes ezeket azoknak is elolvasni, akik esetleg úgy gondolják, hogy a sci-fi nem igazi irodalom.

8. Dan Simmons: Hyperion

A Hyperionnal való kapcsolatomról rengetegszer írtam már (például 2019-ben, a 30 éves évforduló alkalmából), de hát emiatt nem hagyhatom ki. Azon túl, hogy Dan Simmons kortalan űroperája hatalmas kedvencem, egyben az írói pályámat is alapjaiban meghatározó könyv. Az első magyar kiadása (Cherubion,  2001) egyben a magyar SF-könyvkiadás rendszerváltást követő ponyvakáoszából kivezető út első alapköve, és ugyan anyagilag akkor még nem igazán tudott sikeres lenni, de ezt követően kezdtek el lassanként egyre jobb SF-regények megjelenni idehaza.

Húsevő faj | Brandon Hackett egypercesek a 24.hu-n 6.

A 24.hu-n futó, hat részes sci-fi novellasorozatom, a Jövőszilánkok, avagy Brandon Hackett egypercesek utolsó és talán legbizarrabb sztorija egy űrben élő, aszteroidaméretű élőlény testébe vezet. 

Mert az emberiség szereti a húst.

A történet címe: Húsevő faj, és itt olvashatod el:

https://24.hu/kultura/2020/11/07/brandon-hackett-husevo-faj-egypercesek/

A sorozat ezzel az egypercessel véget ért, köszönöm, ha elolvastál közülük akár egyet vagy néhányat. Részemről ez egy kísérleti projekt volt, de azért nem zárom ki, hogy lesz folytatása.:))

(A kép illusztráció, Viktor Bravo festménye)

A novella így kezdődik:

Julie az Élő Föld mozgalom aktivistájaként szülei tiltakozása ellenére utazott el az Epsilon Eridani csillagig, hogy csatlakozzon a tűntetéshez.

Meg akarta menteni a karneuszt, azt a kétszázötven kilométer átmérőjű, aszteroidaméretű élőlényt, ami a Földtől több mint tíz fényévnyire lebegett némán, magányosan.

Az első űrhajósok a felszínén szálltak le, kőszerű bőrére idővel űrbázis épült, majd az élőlény mélyére ástak, le, a húsrétegbe, de így sem sikerült kapcsolatba lépni vele. A karneusz vagy aludt, vagy csak az emberi fogalmaktól teljesen eltérő módon élt.

Egyesek szerint talán nem is volt értelmes lény, mindössze csak egy gigantikus, élő hústömeg.

A húsa azonban…

Fahrenheitpunk | Brandon Hackett egypercesek a 24.hu-n 5.

Itt a 24.hu-n futó science fiction egyperces novellasorozatom, a Jövőszilánkok új része.

A címe Fahrenheitpunk.

Amikor a technológia az emberi testbe költözik, a kibervírusok egészen másfajta fenyegetést kezdenek jelenteni.

Az alábbi linken olvasható el:

https://24.hu/kultura/2020/10/31/brandon-hackett-fahrenheitpunk-egypercesek/

És így kezdődik:

Arra ébredek, hogy éjjel másfél méter hosszúra nőtt meg a hajam. Tincsek lógnak a számba, és amikor félálomban félre akarom őket túrni, önkéntelenül marokra fogok egy sörényszerű bozontot.

Hunyorogva felülök, és a szekrény tükörajtajában egy ősemberrel nézek farkasszemet. A hajam az arcom elé lóg, mint valami függöny...

Futás közben regényt írni

Az egyik legzavarbaejtőbb kérdés, amit íróként kapni szoktam, az, hogy honnan jönnek az ötleteid? Erre ugyanis lehetetlen válaszolni. Fogalmam sincs, honnan jönnek, csak úgy jönnek. Bármiről eszembe juthat valami. Csalódást keltő válasz, mert nem derül fény semmilyen titokra.

Azonban egy ideje már tudok egy meghökkentőbb választ is adni erre: futás közben.

Ez a bejegyzés a futás és az írás számomra az évek folyamán kialakult, fura kapcsolatáról fog szólni. Két dolog vett rá, hogy megírjam ezt a bejegyzést. Az egyik általános iskolás/gimnáziumi évfolyamtársam, Mikola Bence szuper beszámolója az idei Ultrabalatonos futásélményéről, amit ajánlok mindenkinek, akit kicsit is érdekel a futósport, a másik pedig Murakami Haruki: Erről beszélek, amikor a futásról beszélek című, futásról és írásról szóló önéletrajzi könyve, amit nem sokkal ezután olvastam el, részben már ehhez a bejegyzéshez alapozva, mert kíváncsi voltam, hogy Murakami, mint író mire gondol futás közben. (Nos, mint kiderült, nem sok mindenre, nála egészen másképp működik ez, mint hittem.) Ettől függetlenül ez a bejegyzés, főleg a második felében az írásról fog szólni, merthogy én futás közben valójában fejben írni szoktam.

A futás fontos szerepet tölt be az életemben. Életem első közel két évtizedében gyűlöltem a sportot, a tornaóráknak ezt a részét gyötrelmes kínként éltem meg, ahogy szerintem a legtöbbünk így volt vele. Kerülgettük az iskolaudvart, a háztömböket, szúrt az oldalunk, kapkodtuk a levegőt, ugyan mi jó lenne ebben?

Jövőszilánkok - Brandon Hackett egypercesek a 24.hu-n | 4. Szexuális forradalom

Itt a 24.hu-n futó science fiction egyperces novellasorozatom, a Jövőszilánkok új része.

A történet címe: Szexuális forradalom. Takeda úr androidszeretői elhozzák a szép, új világot, amelyben az emberek egymás helyett android szeretőkkel szeretkeznek, de ez még csak a kezdet...

Az alábbi linken olvashatjátok el:

https://24.hu/kultura/2020/10/24/brandon-hackett-szexualis-forradalom-egypercesek/

És így kezdődik:

"Joshi Takeda, a világ leggazdagabb embere alacsony növésű, pókhasú férfi volt, aki imádta a vékony női combokat, a karcsú derekakat és a hosszú, illatos hajakat, azonban mindig is túl gátlásos volt ahhoz, hogy sikeres legyen a nők körében.

Takeda úr robotikai cégeknél szerzett mérnöki és programozói tapasztalatait kihasználva aztán harmincévesen létrehozta a saját androidgyártó- és fejlesztő vállalatát. Megalkották az élethű, női androidszeretőt, különféle arcokkal és alkatokkal sorozatgyártották, majd eladták a világ minden országába. Nem sokkal később pedig ugyanennyi tökéletes férfi androidot is piacra dobtak."

***

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon is!

Kedvenc science fiction szövegrészeim - Naomi Alderman: A hatalom

Szeretnék néhány, számomra kedves szövegrészt bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek önmagukban, a regényből kiragadva váltak emlékezetessé számomra olvasás közben - attól függetlenül, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.

Lehet ez egy mély és emberi beszélgetés, egy szép, plasztikus leírás, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Különösen érdemes ezeket azoknak is elolvasni, akik esetleg úgy gondolják, hogy a sci-fi nem igazi irodalom.

7. Naomi Alderman: A hatalom

Naomi Alderman A hatalom című regényét 2018-ban olvastam (21. század kiadó, fordította: Borbély Judit Bernadett), és abban az évben ez volt az a könyv, ami abszolút a kedvencemmé vált. Nem hagyományos, klasszikus sci-fi, se technológia, se űrhajók és távoli jövő nincs benne, viszont egy nagyon érdekes, fantasztikus történet a nemi szerepek kifordításáról, de még sokkal inkább az emberi természet és a hatalom kapcsolatáról egy apokaliptikus világba helyezve.

Szerintem az a fajta könyv, ami érzékletesen, sőt, húsba vágóan megmutatja azt, hogy milyen berögzült és sok esetben normálisnak hitt hatalmi viszonyok lapulnak a társadalmunk mélyén, és miért nincs rendben sok klasszikus társadalmi szokás attól, hogy évezredek óta így működik.

Jövőszilánkok - Brandon Hackett egypercesek a 24.hu-n | 3. Relatív fizika

Hetente jelentkező, hat részes, science fiction egyperces novellasorozatom indult nemrég a 24.hu-n Jövőszilánkok sorozatcímmel.

A harmadik történet címe Relatív fizika. A világűr távoli szegletébe küldött expedíció egy olyan világgal szembesül, ahol egészen másfajta fizikai törvények uralkodnak, és ahol a jelen irányítani próbálja a jövőt.

Az alábbi linken olvashatjátok el:

https://24.hu/kultura/2020/10/10/brandon-hackett-relativ-fizika-egypercesek/

És így kezdődik:

Fekszem a kabinomban, és érzem, hogy a jövőszellemem mindjárt megjelenik, ha pedig megjelenik, akkor azt kell tennem, amit ő tesz.

100 éve született Frank Herbert, avagy a Dűne és én

1920 október 8-án, azaz 100 éve született Frank Herbert (1920-1986), a Dűne-ciklus és több más science fiction regény szerzője.

Nem szeretnék sem életrajzot, sem a Dűne-ciklusról történetismertetést írni, ezt biztos megteszik majd mások. Ehelyett egy kicsit személyesebb irányba kanyarodva, elmesélem, nekem mit is jelentenek Herbert írásai, hogyan kerültem kapcsolatba a Dűnével kiskoromban, és miért tartom a korát messze megelőző, rendkívül intelligens sci-fi szerzőnek.

A Dűnéről, mint sci-firől először egy 1986-os Galaktikában olvastam, egy fantasztikus videofilmekkel kapcsolatos cikkben szerepelt a David Lynch féle film ismertetője, amit egy rossz minőségű fekete-fehér fotó illusztrált, amin Paul Atreides és a gyerekfejjel ijesztően fura Gaius Mohiam tisztelendő anya szerepelt. Tizenegy éves voltam, és a 80-as évek tényleg egy másfajta világ volt internet nélkül, így az ilyen apró információk, mint hogy a történet 10191-ben játszódik, tudattágító fűszer, hős Atreidesek, fremenek és gonosz Shaddam császár intenzíven megmozgatták a gyermeki agyamat. Úgy éreztem, esélyem sincs rá, hogy lássam ezt a filmet, vagy olvassam a könyvet.

Elképesztő utazás az Univerzum és az idő legvégéhez | Jövőjegyzetek

Ráakadtam egy lenyűgöző time-lapse videóra. Az univerzum (vélt, elméleti) életciklusát mutatja be mostantól az idők legvégéig. De tényleg a legvégéig. Ami sokkal-sokkal távolabb van, mint el tudod képzelni.

Ha van időd, szánd rá ezt a fél órát, és garantáltan eldobod tőle az agyad.

Na de mitől ilyen különleges ez a cucc? Hiszen tucatnyi ilyen ismeretterjesztő filmecske létezik. És ebben is jönnek egymás után a minőségi animációval bemutatott, ismerős események a pörgő évszám mellett: pl. mágneses pólus csere, a Voyager űrszonda egy másik csillag közelébe jut, harminc millió év múlva megszűnik a Szaturnusz gyűrűje, néhány milliárd év, és a Nap nóvává válik, a Föld elpusztul, még később pedig szép lassan kihuny az összes csillag, az univerzum kihűl.

Hurrá, tudjuk, vége.

De akkor mi ebben az érdekes?

Hát az, hogy ezen a ponton a fél órás videóból még négy perc sem telt el.

Kedvenc science fiction szövegrészeim 6. - Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga

Szeretnék néhány, számomra kedves szövegrészt bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek önmagukban, a regényből kiragadva váltak emlékezetessé számomra olvasás közben - attól függetlenül, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.

Lehet ez egy mély és emberi beszélgetés, egy szép, plasztikus leírás, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Különösen érdemes ezeket azoknak is elolvasni, akik esetleg úgy gondolják, hogy a sci-fi nem igazi irodalom.

6. Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga

Eddig több olyan könyv is akadt már ebben a sorozatban, ami annak ellenére, hogy valami megragadott történetben, a szövegben, nem feltétlenül tartozott a legnagyobb kedvenceim közé, de most itt az ideje, hogy rátérjek néhány ilyen regényre is. Ráadásul Peter F. Hamilton írásai szerintem rávilágítanak arra is, hogy mennyiféleképpen lehet jó, kiemelkedő, fantasztikus egy irodalmi szöveg. Hamiltont nem a stílusáért szeretem, hanem minden másért. Mert nem az jut az ember eszébe, hogy nyelvileg mennyire sokrétű és gazdag a prózája, Hamilton inkább az a fajta író, aki egyszerűen, kicsit néha terjengősen, és funkcionálisan ír, és a mit mond és hogyan nála erősen a mit mond felé billen.

Jövőszilánkok - Brandon Hackett egypercesek a 24.hu-n | 2. Egyetlen lélegzet

Hetente jelentkező, hat részes, science fiction egyperces novellasorozatom indult nemrég a 24.hu-n Jövőszilánkok sorozatcímmel.

A novellák közül három a közeljövőben játszódik, az ember és a technológia kapcsolatával foglalkozik, három pedig a távoli jövőbe és a messzi kozmoszba merészkedik.

Íme a második történet, melynek címe Egyetlen lélegzet. Ismerjétek meg az univerzum legtöbb bolygón járt emberét.

Itt olvashatjátok el a teljes történetet:

https://24.hu/kultura/2020/10/03/brandon-hackett-egyetlen-lelegzet-egypercesek/

Így kezdődik:

Én akarok lenni a legtöbb bolygón járt ember, mondtam szüleimnek egy tíz éves minden megfontoltságával, mire apám a szemembe nézett, és azt felelte: Ha ez a vágyad, akkor dolgozz meg érte, fiam, és legyél az.

Egy fényhajlító bárkán születtem, mutatványos szüleimmel naprendszerből naprendszerbe utaztunk, gyerekkoromat az újabb és újabb bolygókra érkezés izgalma határozta meg. Ekkorra már közel ezer bolygón jártam, amit hatalmas számnak gondoltam, mígnem apám felvilágosított, hogy az emberi űr több milliárd világból áll, és naponta százával alapítanak új kolóniákat.

Nem baj, feleltem. A legtöbbre, a legszebbekre akkor is el fogok jutni...

Jövőszilánkok - Brandon Hackett egypercesek a 24.hu-n | 1. Mikor hal már meg

Hetente jelentkező, hat részes, science fiction egyperces novellasorozatom indult el a 24.hu-n Jövőszilánkok sorozatcímmel.

Ez valahol nagy szó, hiszen az írott science fiction nagyon ritkán kerül csak be országos médiumokba, pláne az egyik legolvasottabb hazai hírportálra.

A novellák közül három a közeljövőben játszódik, az ember és a technológia kapcsolatával foglalkozik, három pedig a távoli jövőbe és a messzi kozmoszba merészkedik.

Az első történet címe Mikor hal már meg, és egy 21. század végi családi ebéd hangulatát idézi meg.

Így kezdődik:

A száztizedik születésnapomra összegyűlt a család, és szokás szerint ostoba politikusokról, elsüllyedt városokról és mesterséges szigetállamokról beszélgetünk. Udvariasan úgy teszünk, mintha jól éreznénk magunkat.

Márk fiam a feleségével, Edittel érkezett, három gyermekük, a negyvenes éveiben járó Odett a párjával, Mirandával és közös lányukkal, Nórával, Kriszta a japán vőlegényével, Hideóval, Robina pedig a kanadai Craiggel és három dédunokámmal. Az ő nevükre sajnos nem emlékszem, és nem is értem, miket beszélnek, csak nézem, ahogy kölyökkutyaként ide-oda rohangásznak a házban, élvezik az ódon parketta nyikorgását, és félős kíváncsisággal lapozgatják a régi könyveimet.

A pincéből felhozok egy újabb üveg bort, és visszafelé elcsípem a menyem megjegyzését a nappaliból:

– Mikor hal már meg végre?

És itt olvashatjátok el a teljes történetet:

https://24.hu/kultura/2020/09/26/brandon-hackett-mikor-hal-mar-meg-egypercesek/

Jövő hét végén érkezik a második történet, ha minden igaz, az Egyetlen lélegzet című.

***

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon is!

Kedvenc science fiction szövegrészeim 5. - Greg Egan: Diaszpóra

Szeretnék néhány, számomra kedves szövegrészt bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek önmagukban, a regényből kiragadva váltak emlékezetessé számomra olvasás közben - attól függetlenül, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.

Lehet ez egy mély és emberi beszélgetés, egy szép, plasztikus leírás, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Különösen érdemes ezeket azoknak is elolvasni, akik esetleg úgy gondolják, hogy a sci-fi nem igazi irodalom.

5. Greg Egan: Diaszpóra

Greg Egan a valaha élt legfurcsább science fiction szerző. Kezdjük rögtön azzal, hogy senki nem tudja, ki ő valójában, azontúl, hogy Ausztráliában él és matematikus. Egyetlen fénykép sincs róla az interneten (ez nem vicc, tényleg nincs), nem tudni, hogy néz ki, egyáltalán ez-e a valódi neve. Nem vesz részt science fiction rendezvényeken, és soha nem dedikál. Nagyjából annyi lényegest lehet róla tudni, hogy vegetáriánus és ateista. Olyan, mint egy fantom.

A regényei a hard/tudományos science fictiont mérő skála maximális végpontján helyezkednek el. Senki nem tud (és nem is akar szerintem) nála keményvonalasabb science fictiont írni. Valószínűleg azért sem, mert nincs is értelme ennél messzebbre merészkedni, ugyanis túlságosan kevés olvasó tudja követni és élvezni. Greg Egan a végső határ.

Az M5 Fülszöveg című irodalmi tévéműsorában jártam

Szombat délután, Bán János M5-ön futó, Fülszöveg című tévéműsorának vendége voltam.

Itt megtekinthető online a fél órás beszélgetés.

A felvétel még július elején készült, amikor a járványhelyzet miatt még az sem volt biztos, hogy az Eldobható testek idén meg tud jelenni, így én is óvatosan meséltem róla. Viszont most már pár nap, és kapható esz.

Bán Jánossal az ezredforduló környékén még a Cherubion kiadónál jelentünk meg mindketten. Akkor kezdtünk el emailezni, amikor én még csak a fióknak írogattam, és sokáig el sem mondtam, hogy én is írok. Jó barátok lettünk, aztán az élet teljesen másfelé sodort bennünket. Én maradtam a science fiction zsánerben, de egészen másfajta regényeket írok már, János pedig soha nem látott sikerre vitte a magyar történelmi regényt a monumentális és hihetetlenül népszerű Hunyadi sorozatával.


***

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon is!

Eldobható testek - OLVASS BELE és a Naprendszer 2338-ban

Egy kronológia és utána egy beleolvasó következik, azaz íme egy hosszabb ízelítő a jövő héten megjelenő Eldobható testekből.

Szeretem, amikor egy regény világához az író függeléket készít, imádtam olvasni pl. a Dűne végén szereplő esszéket, életrajzokat, szószedetet, a Trónok harcában kifejezetten hasznosnak bizonyult az egyes házak, családok karaktereinek felsorolása, szeretem Peter F. Hamilton regényei eleji kronológiáit vagy Ian McDonald Luna-trilógiájában folyton lapozgattam a családok tagjainak jegyzékét.

Azonban a saját regényeimben mégis ódzkodtam ilyesmitől. Az Eldobható testek viszont ebből a szempontból kivétel, és talán azért, mert a történet jelene, a világ bemutatása mellett ennek a világnak a folyamatos, alapjaiban történő változását próbáltam ábrázolni, ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy maga a regény jelene miképp jött létre.

Emiatt a regény ezzel a történelmi áttekintővel fog kezdődni. Ezek a részletek természetesen idővel kiderülnek a szövegből is, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha az elején van egy röpke áttekintő is.

Kedvenc science fiction szövegrészeim 4. - William Gibson: Neurománc

Szeretnék néhány, számomra kedves szövegrészt bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek önmagukban, a regényből kiragadva váltak emlékezetessé számomra olvasás közben - attól függetlenül, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.

Lehet ez egy mély és emberi beszélgetés, egy szép, plasztikus leírás, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Különösen érdemes ezeket azoknak is elolvasni, akik esetleg úgy gondolják, hogy a sci-fi nem igazi irodalom.

4. William Gibson: Neurománc

A regény angolul 1984-ben látott napvilágot, és megkapta a Hugo-, a Nebula- és a Philip K. Dick-díjat is. Nem véletlenül, mert a maga nemében korszakalkotó science fiction regény, ami alapjaiban formálta át a science fictiont. Viszont én valamiért sosem váltam igazi Gibson-fanná, és ennek néhány viszonylag egyszerű oka van.

Kedvenc science fiction szövegrészeim 3. - Alastair Reynolds: Napok háza

Egy irodalmi szöveg sokféleképpen lehet jó. Ebben a blogbejegyzés-sorozatban szeretnék néhány, számomra kedves szöveget bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek a regényből kiragadva, önmagukban váltak emlékezetessé számomra - függetlenül attól, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.

3. Alastair Reynolds: Napok háza

Alastair Reynolds a 2000-es évek elején, nagyjából China Miéville-el egy időben tört be a fantasztikus irodalomba, Reynolds a Jelenések tere című, azonos sorozatcímű gótikus hard sci-fi űropera sorozatával szerzett magának hatalmas rajongótábort, majd 2010 környékén kötött egy 1 millió fontos gigaszerződést. És onnan érzésem szerint egyelőre egy kicsit elhalványult, legalábbis az utóbbi években megjelent regényei messze nem kaptak annyi pozitív visszajelzést, rajongást, mint a 2010 előttiek.

Reynolds magyar kiadása, mint sok más kiváló fantasztikus íróé eléggé kaotikusra sikerült.
Az Alexendra kiadó 2011-ben nagy lelkesedéssel vágott bele Reynolds életművébe, Bujdosó István fordításában megjelent a Napok háza, majd a Jelenések tere legelső kötete, aztán itt több más sorozattal egyetemben abba is hagyták az egészet. (Pedig a Jelenések tere nélkül lehet, hogy a legendás Mass Effect videojáték sem létezne, vagy ki tudja, mindenesetre az alapkonfliktus igen erőteljesen, mondhatni szóról szóra egyezik, legyenek a galaxis biológiai életformáit ciklusonként eltörlő gépi intelligenciák Inhibitorok vagy Reaperek.)
Szerencsére aztán tavaly jött a Delta Vision kiadó, és újra belevágott Reynolds könyveinek kiadásába. Nagy sajnálatomra azonban nem a Jelenések terét folytatták, hanem a Kék emlékezetű Föld jelent meg, ami a Poszeidon gyermekei-trilógia első kötete, és közel sem annyira tetszett, mint szerettem volna. Mindegy, reméljük, eljutunk újra a Jelenések tere-könyvekig, amely sorozatot hajdanán naivan azért hagytam félbe angolul, mert elindult a magyar kiadás.

Kedvenc science fiction szövegrészeim 2. - China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás

Egy irodalmi szöveg sokféleképpen lehet jó. Ebben a blogbejegyzés-sorozatban szeretnék néhány, számomra kedves szöveget bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek a regényből kiragadva, önmagukban váltak emlékezetessé számomra - függetlenül attól, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.

Lehet ez egy szép, már-már költői, hangulatos leírás, egy érdekes gondolat kifejtése, egy mély, emberi párbeszéd, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Ezek mind olyan részletek, apróságok, amelyek az olvasásuk óta is újra és újra eszembe jutnak.

2. China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás

A brit China Miéville az ezredfordulón robbant be az angolszász  fantasztikus irodalomba, és hamarosan a new weird egyik legismertebb alakjává vált. Az első igazán nagy sikerét a 2000-ben megjelent Perdido pályaudvar, végállomás című regényével aratta, amit - és aztán minden magyarul megjelent Miéville-t - Juhász Viktor kiváló fordításában olvashatunk, aki egyben Miéville nagy rajongója is.

Na de sci-fi-e egyáltalán a Perdido?

Eldobható testek borító - megjelenik szeptember 17-én, a Könyvhéten

Egy kis meglepetés!

2020. szeptember 17-én, a Könyvhétre megjelenik az Eldobható testek című sci-fi regényem. A borító már tavaly ősszel összeállt (Müller Péter szuper hangulatos munkája), nagyon vártam már, mikor oszthatom meg veletek. Ha nagyon címkézni kellene a történetet, akkor egy 2338-ban játszódó transzhumanista űroperának nevezném.

ITT ELŐRENDELHETŐ szeptember 17-ig!

A regény moly adatlapja

Bővebb infók az Agave kiadó facebookján

Részlet a regényből

Előrendelés augusztus végétől.

Szóval, itt a borító, alább pedig a fülszöveg:

Brandon Hackett: Eldobható testek fülszöveg

2338-ban a Föld már csak egy emlék. A világ Melvin Kadeknek, a Naprendszer leggazdagabb emberének és az emberi civilizáció megmentőjének jövőjét követi. A Naptevékenység drasztikus megváltozásának fenyegetése miatt a milliárdos technológiai befektető még évszázadokkal korábban meghirdette az Exodust, azt az elképesztő léptékű űrprojektet, amelynek révén az emberiség a Jupiter és a Szaturnusz lakhatóvá tett holdjaira, valamint több ezer aszteroida belsejébe tervezett mesterséges életterekbe költözött.

Vireni Orlando ügyésznő azonban arra készül, hogy letartóztassa a mindenki által hősként ünnepelt Kadeket, mert szerinte köze van a Földet felperzselő és lakhatatlanná tevő szupernapkitörésekhez, ami a bolygón maradt milliárdnyi ember halálához is vezetett. Az áldozatok egy része ráadásul digitalizált, újhumán tudatként most visszatért, élükön egy rendkívüli vezetővel, aki eldobható testek formájában egy olyan, újfajta technológiát terjeszt el a világban, amely lehetővé teszi, hogy bárki megszabaduljon a test évezredes börtönéből, és ezáltal legyőzze a halált, az emberiség utolsó ellenségét.

A korlátok nélküli, halhatatlan létezés csábítása viszont alapjaiban forgatja fel a Naprendszert.

***

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon is!

Kedvenc science fiction szövegrészeim 1. - Ian McDonald: Luna - Ordashold

Egy irodalmi szöveg sokféleképpen lehet jó. Ebben a blogbejegyzés-sorozatban szeretnék néhány, számomra kedves szöveget bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek a regényből kiragadva, önmagukban váltak emlékezetessé számomra - függetlenül attól, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.

Lehet ez egy szép, már-már költői, hangulatos leírás, egy érdekes gondolat kifejtése, egy mély, emberi párbeszéd, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Ezek mind olyan részletek, apróságok, amelyek az olvasásuk óta is újra és újra eszembe jutnak. (Első körben tizenöt szöveget gyűjtöttem ki, a második és harmadik kedvencem egy-egy hét múlva következik, aztán kéthetente jövök az újabb résszel.)

Az első az a szövegrészlet, amely ezt a bejegyzés sorozatot is ihlette, és amely jelenleg a legutóbbi, ilyen meghatározó élményem volt.

Ian McDonald: LUNA - Ordashold

A brit Ian McDonald a kortárs science fiction irodalom legalulértékeltebb szerzőinek egyike. Pedig van Hugo-díja, Locus-díja, Philip K. Dick-díja, BSFA-díja, stb., de valahogy mégsem ismerik el annyira, mint szerintem megérdemelné, pedig jelenleg szerintem az egyik legszebb nyelvezettel író fantasztikus szerzők egyike. McDonald regényei egymástól és a kortárs SF fősodrától is elütnek, lásd pl. a gyönyörű nyelvezetű A dervisházat, a Brazylt, a Desolation Roadot, vagy a River of Godst.

Science fiction regény mindenkinek, avagy Orson Scott Card: Végjáték

Ha valaki éppen ismerkedik a science ficionnel, akad néhány kortalan alapregény, amelyekkel érdemes kezdeni. Itt most nem a klasszikusokra gondolok, mert nem biztos, hogy pl. Asimov, Clarke, Herbert mai szemmel is bárki számára élvezetes tud lenni, hiszen ezek a regények 60-80 évvel ezelőtt íródtak, szinte egy másik korban, másfajta olvasási igények közepette, és ugyan szuper könyvek, de nem feltétlenül kortalanok.

Meg lehetne említeni Andy Weirtől A marsit, Ernest Cline-tól A Ready Player One-t, vagy John Scalzitól a Vének háborúját, mint a 21. század legsikeresebb sci-fi regényeit, de én mégsem ezeket szoktam kezdésnek javasolni, hanem Orson Scott Card 1985-ben írt regénye, a Végjátékot.

A Végjáték úgy tud ízig-vérig keményvonalas és mély science fiction lenni, hogy közben minimálisan használja a sci-fi, sokszor bizonyos mértékű háttér tudásra építő, sajátos nyelvét, és megmarad egy univerzális befogadható szinten, emellett fiatal szereplőket mozgat, remek jellemábrázolással, izgalmas történettel, és rendkívül erős befejezéssel.

Ráckevén, egy Pest megyei városkában nőttem fel, 40 km-e Pestről, és kamasz koromban ahányszor csak feljutottam a fővárosba, mindig tettem egy hosszú kitérőt az Üllői út 107 alatti Galaktika könyvesboltba, ahol 1-2 órán át is ellapozgattam a sok sci-fi könyvet, és megvettem a legújabbakat.
A Végjáték magyarul 1991-ben jelent meg, 16 éves voltam, és láttam a plakátokat, elcsíptem a róla szóló, izgatott beszélgetéseket a Galaktika boltban, de valamiért mégsem vettem meg. Fogalmam sincs, mi lehetett az oka.
Azt nem tudom, hogyan hatott volna rám akkor, mindenesetre csak valamikor az ezredforduló környékén szereztem be egy antikvár példányt, és akkor kutattam fel a két kötetben megjelent A holtak szószólója című folytatást is, és mindkét kötet letaglózott.

A Végjáték néhány kiemelkedő képességű gyerek története, köztük a főszereplő, Ender Wigginé, akiket a Föld kormánya tudtukon kívül manipulatív eszközökkel katonai stratégákká képez egy idegen faj inváziója ellen. A Végjáték azóta több mint egy tucatnyi regényből álló, terebélyes világgá nőtt (és van egy halvány filmadaptációja is Harrison Forddal és Asa Butterfielddel), amelyek közül a fontosabbak magyarul is megjelentek, köztük a Végjáték közvetlen folytatásai, A holtak szószólója, a Fajirtás és Az elme gyermekei, vagy az Árnyék-sorozat néhány kötete, amelyek Ender barátjának, Beannek a történetét mesélik el.
Card hihetetlen érzékenységgel képes írni az emberi fajról, az esendőségünkről, a hibáinkról, úgy, hogy az Ender-történetekben ugyanekkor végig jelen van az emberi fajba, az egymás elfogadásába, megértésébe vetett hit.

Nagyon szeretem a Végjátékot, viszont a sorozatból mégsem a klasszikus első kötet a kedvencem, hanem a folytatása, A holtak szószólója, a felnőtt Ender és a malackák nevű idegen civilizáció története, amely Ender az első kötet eseményei miatti bűntudatára épül, emellett a malackák képében egy nagyon különleges idegen faj életébe és gondolkodásába enged betekintést.
Ráadásul ennek a könyvnek íróként is rengeteget köszönhetek, legfőképp a fantasztikus előszavának, melyben Card a regény megszületéséről, valamint az írásról mesél. Többek közt ezt a gondolatot, amelyet nem felejtek el egyetlen regényem írása közben sem:
„A veszély, ami miatt minden könyvem írása közben félek egy kicsit, éppen az, hogy talán túl gyakran vállalkozom erőm feletti dolgokra, túl sokszor foglalkozom olyan történetekkel, amelyek megírásához egyszerűen nincs elég tehetségem vagy szakmai tudásom. Ez a dilemma, amivel minden mesélőnek szembe kell néznie. A bukás fájdalmas, de még ennél is szomorúbb, amikor egy író többé már nem akarja próbára tenni magát.”

(A Végjáték eddig három kiadásban jelent meg magyarul, utoljára 2013-ban, a filmváltozattal egy időben, filmes borítóval, és szerintem még bőven kapható a boltokban. Ha még nem olvastátok, ne hagyjátok ki, és mindenképpen a könyvet ajánlom a filmváltozat helyett.)

***

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon is!

Eldobható testek - részlet

Az Eldobható testek az eredeti tervek szerint jelenleg már kapható lenne a könyvesboltokban, de pár hónap csúszással, szeptember 17-én most már tényleg megjelenik.


Addig is, íme egy rövid részlet ízelítőként. Ez egy visszatekintés a főszereplőnő, Vireni Orlando gyerekkorába egy jegyzőkönyv formájában.

Ez volt az a rész, ami talán legelőször összeállt, és sokat segített a későbbi, felnőtt Vireni karakterének kidolgozásában, így önállóan, mindenféle egyéb információ nélkül is önmagában is érthető jelenet.
(Annyit azért talán érdemes megemlíteni, hogy a jelenet másik szereplője, a főügyésznő egy Libra nevű, az egész Naprendszerre kiterjedő igazságügyi szervezet képviselője.)
(A kép hangulati illusztráció, copyright: Luis Royo).

A Star Trek: Picard első évadáról

Érleltem egy kicsit a Star Trek: Picardról a teljes első évad alapján született benyomásaimat, úgyhogy némileg spoileres vélemény következik.

Az első részek után nagyon lelkes lettem, és ez tulajdonképpen kitartott a zseniális 7. részig, ahol Picard, Riker és Troi együtt szerepelt (már ezért az egy epizódért megérte egyébként megnézni az egész évadot), utána azonban sajnos rettentően nagyot csalódtam.
Innen ugyanis szerintem hatalmas mélyrepülésbe fordult az évad, még annak ellenére is, hogy a 8. részben a Borg kocka életre keltése egy elemi erejű, noha kicsit rövid jelenet volt.

Egy ilyen hatalmas, szerteágazó franchise-hoz készült új sorozatot nem szabad úgy nézni, hogy ugyanazt várjuk tőle, amit 30-50 éve nyújtott.
Ami régen működött, ma már nem fog. Nem, tényleg nem fog, a televíziózás, a sorozatkészítés és fogyasztás, eleve a világ dinamikája, de még a közhangulat, a jövőbe vetett hit is alapjaiban megváltozott.
Ezek miatt ez a Star Trek óhatatlanul sötétebb, mint a régiek, de csak a felszínen. Mert eközben egyáltalán nem felejti el Star Trek pozitivista üzenetét, és aki végignézte az évadot, erre maga is rájöhetett, mert szerintem ez az egész évad lényege, hogy a kezdeti traumákat követően végül visszatérjünk az eredeti pozitivizmushoz.

A konfliktus alapja a szintetikus életformák lázadása, majd kizárása a Föderációból, egy a világot alapjaiban felforgató esemény, ami egyúttal Jean-Luc Picard személyes drámájává is válik, de egyben a tökéletes és utópisztikus berendezkedésű Föderáció drámája is lesz.
Picard pedig, mint a "Föderáció lelkiismerete" megpróbálja helyrehozni ezt a hibát, és ez a premissza abszolút Trek-kompatibilis.
Nemrég visszanéztem egy halom TNG epizódot. Régebben nem tűnt fel, hogy a Föderáció ideái nem a flottában, hanem sokkal inkább az egyes kapitányokban testesültek meg, és ez gyakran a saját feletteseikkel, a legkevésbé sem humánus döntésekkel való szembeszállást jelentette.
És készítők pontosan erre építették fel Picard és a Csillagflotta viszonyát.

De akkor mi a bajom vele?

Ingyenes e-könyv akció

Sziasztok!

Remélem, a begyűrűző vírushelyzet ellenére jól vagytok. Ez most egy olyan időszak, amire nem voltunk felkészülve, amikor muszáj előre gondolkodni, és átszervezni rengeteg, megszokott rutint és kényelmi tevékenységet, valamint a korábbinál sokkal jobban oda kell figyelnünk egymásra.

De hogy legyen valami apró öröm is a jelen helyzetben, az Agave Könyvek és a magyar szerzői a következő két hétben (március 31-ig) ingyenesen letölthetővé tesszük több e-könyvünket a Dibook.hu-n.
Tőlem 'Az időutazás napja', az 'Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról', valamint 'Az ember könyve' érhető el 0 Ft-os "áron":

Itt az összes magyar kötet, ami most ingyenessé vált, válogassatok közülük kedvetekre, van köztük fantasy, sci-fi, weird/horror és krimi egyaránt - Csurgó Csabától, László Zoltántól, a Pacskovszky-fivérektől, Pék Zoltántól és Veres Attilától:

Ez pedig itt az Agave posztja, amiből megtudhatjátok, mire lehet számítani a vírushelyzet miatt a következő időszakban:

Ha tehetitek, maradjatok otthon, és vigyázzatok magatokra, valamint egymásra!

Látjuk-e életünkben a Betelgeuse óriáscsillag felrobbanását? | Jövőjegyzetek 8.

Szupernóvák. A nagy tömegű csillagok életük végén történő összeomlásukkor létrejövő, hatalmas erejű robbanások.
A galaxisunkban 30-40 évente történik egy ilyen esemény.
De vajon láthatunk-e egy ilyen szupernóva-robbanást a közeljövőben, mit is fogunk látni, ha megtörténik, és lesz-e bármilyen hatása a földi életre?

Ha igen, akkor erre talán a Betelgeuse  nevű vörös szuperóriás a legjobb jelentkező.
A Betelgeuse az Orion-csillagkép legfényesebb csillaga (Alfa Orionis), tőlünk 642,5 fényévnyire található, vörös óriáscsillag, ami 950-szer nagyobb a Napnál, és már 8-9 millió éves élete végén jár. A méreténél fogva pedig egy hatalmas szupernóva robbanással fog élete végére érni, sőt, valószínűleg egy fekete lyuk jön létre a robbanás után.

Elhunyt Freeman Dyson, a Dyson-gömb atyja

Elsőként elnézést, amiért kicsit bulvárosan ezt a Dyson-gömbös címet választottam, de talán így a legegyszerűbb elhelyezni a február 28-án, 96 éves korában elhunyt Freeman Dysont, aki azonban ennél sokkal-sokkal fontosabb gondolkodója volt korunknak.

Freeman Dyson fizikus, matematikus, író, ismeretterjesztő, eszkatológus volt, egy briliáns elme, aki a jelen és a közeljövő problémáinál, lehetőségeinél mert jóval távolabbra kitekinteni. Elsősorban a kvantum-elektrodinamika, a fizika, a csillagászat és a nukleáris technika területén végzett munkájáról ismert, de foglalkozott klímaváltozással, az űrkutatással, nukleáris hadviseléssel is.
Kiskora óta imádta az űrutazást, amikor is találkozott kora híres sci-fi regényeivel, mint például Olaf Stapledon Star Makerével 1937-ből. (Ne feledjük, hogy Dyson 1923-ban született, ez akkor egy kortárs sci-fi regény volt).
Hosszú életes során számos díjat, elismerést kapott, de a Nobel-díj nincs köztük, saját megfogalmazása szerint ahhoz minimum tíz évet kellett volna eltöltenie egy adott, mély és fontos problémával, de ez sosem volt az ő stílusa. Nem is tudott volna ennyi mindennel foglalkozni másképp.

Gondolatok éjszakája | kerekasztal beszélgetés január 30-án

Idei évi első, hivatalos programom a Budapesti Francia Intézetben lesz (Fő utca 17, Budapest, 1011), január 30-án a Gondolatok Éjszakája "Genetika, forradalom a robotika terén és mesterséges intelligencia: az élő határai" című rendezvény keretein belül, ahol robotika workshop, előadások, kerekasztal beszélgetések, kiállítás megnyitó is megrendezésre kerül.

A 18 órától kezdődő kerekasztal beszélgetésen Philippe Huneman (biológiai kérdésekre, az élőlényekre és különösen az evolúcióra szakosodott filozófus), Indira Béraud (kurátor és művészetkritikus), Sylvain Argentiéri (az Intelligens Rendszerek és Robotika Intézetének kutatója), valamint Brandon Hackett (Markovics Botond) (magyar sci-fi író), azaz én fogok részt venni.

Ha van kedvetek, időtök, gyertek, szerintem nagyon érdekes ez a koncepció, nem beszélve a témáról. A belépés ingyenes.

A facebook esemény

Mit néztem, olvastam, mivel játszottam 2019-ben, avagy Best of listák!

2019 volt az az év, amikor véget ért a Trónok harca, véget ért Star Wars, legalábbis eljutottunk a IX. epizódig, és lezárult a Marvel filmes univerzum egy korszaka Thanossal, az Endgame-ben.

Most azonban ezek egyikéről sem lesz szó, ellenben egy halom, általam kedvelt ismertebb vagy ismeretlen filmet, sorozatot, könyvet ajánlok 2019-ből.

Avagy ezek voltak a kedvenceim tavaly.:)

2020, a science fiction éve, avagy idén 100 éve született Isaac Asimov, Frank Herbert és Ray Bradbury

Science fiction éve: ezt a fellengzős kijelentést egy-egy ígéretes science fiction filmekkel teli évkezdetekkor gyakran ellövik, de általában csalódás lesz a vége, mert csak töredékük lesz tényleg jó, emlékezetes film.
Kérdés, miért lenne más 2020, és miért lenne pont ez a science fiction éve?

Nos, szerintem azért, mert idén 100 éve, azaz 1920-ban született egyrészt Isaac Asimov (január 2.), valamint Frank Herbert (október 8), a két legnagyobb hatású science fiction író, és Ray Bradbury (augusztus 22) is, aki pedig másfajta utat járt be, mint kortársai, a fantasztikumhoz szépirodalmi oldalról közelített.
Három SF-író ikon lesz idén 100 éves, sőt, Asimov pont ma töltené a százat.