Jövőszilánkok - Brandon Hackett egypercesek a 24.hu-n | 1. Mikor hal már meg

Hetente jelentkező, hat részes, science fiction egyperces novellasorozatom indult el a 24.hu-n Jövőszilánkok sorozatcímmel.

Ez valahol nagy szó, hiszen az írott science fiction nagyon ritkán kerül csak be országos médiumokba, pláne az egyik legolvasottabb hazai hírportálra.

A novellák közül három a közeljövőben játszódik, az ember és a technológia kapcsolatával foglalkozik, három pedig a távoli jövőbe és a messzi kozmoszba merészkedik.

Az első történet címe Mikor hal már meg, és egy 21. század végi családi ebéd hangulatát idézi meg.

Így kezdődik:

A száztizedik születésnapomra összegyűlt a család, és szokás szerint ostoba politikusokról, elsüllyedt városokról és mesterséges szigetállamokról beszélgetünk. Udvariasan úgy teszünk, mintha jól éreznénk magunkat.

Márk fiam a feleségével, Edittel érkezett, három gyermekük, a negyvenes éveiben járó Odett a párjával, Mirandával és közös lányukkal, Nórával, Kriszta a japán vőlegényével, Hideóval, Robina pedig a kanadai Craiggel és három dédunokámmal. Az ő nevükre sajnos nem emlékszem, és nem is értem, miket beszélnek, csak nézem, ahogy kölyökkutyaként ide-oda rohangásznak a házban, élvezik az ódon parketta nyikorgását, és félős kíváncsisággal lapozgatják a régi könyveimet.

A pincéből felhozok egy újabb üveg bort, és visszafelé elcsípem a menyem megjegyzését a nappaliból:

– Mikor hal már meg végre?

És itt olvashatjátok el a teljes történetet:

https://24.hu/kultura/2020/09/26/brandon-hackett-mikor-hal-mar-meg-egypercesek/

Jövő hét végén érkezik a második történet, ha minden igaz, az Egyetlen lélegzet című.

Kedvenc science fiction szövegrészeim 5. - Greg Egan: Diaszpóra

Szeretnék néhány, számomra kedves szövegrészt bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek önmagukban, a regényből kiragadva váltak emlékezetessé számomra olvasás közben - attól függetlenül, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.

Lehet ez egy mély és emberi beszélgetés, egy szép, plasztikus leírás, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Különösen érdemes ezeket azoknak is elolvasni, akik esetleg úgy gondolják, hogy a sci-fi nem igazi irodalom.

5. Greg Egan: Diaszpóra

Greg Egan a valaha élt legfurcsább science fiction szerző. Kezdjük rögtön azzal, hogy senki nem tudja, ki ő valójában, azontúl, hogy Ausztráliában él és matematikus. Egyetlen fénykép sincs róla az interneten (ez nem vicc, tényleg nincs), nem tudni, hogy néz ki, egyáltalán ez-e a valódi neve. Nem vesz részt science fiction rendezvényeken, és soha nem dedikál. Nagyjából annyi lényegest lehet róla tudni, hogy vegetáriánus és ateista. Olyan, mint egy fantom.

A regényei a hard/tudományos science fictiont mérő skála maximális végpontján helyezkednek el. Senki nem tud (és nem is akar szerintem) nála keményvonalasabb science fictiont írni. Valószínűleg azért sem, mert nincs is értelme ennél messzebbre merészkedni, ugyanis túlságosan kevés olvasó tudja követni és élvezni. Greg Egan a végső határ.

Az M5 Fülszöveg című irodalmi tévéműsorában jártam

Szombat délután, Bán János M5-ön futó, Fülszöveg című tévéműsorának vendége voltam.

Itt megtekinthető online a fél órás beszélgetés.

A felvétel még július elején készült, amikor a járványhelyzet miatt még az sem volt biztos, hogy az Eldobható testek idén meg tud jelenni, így én is óvatosan meséltem róla. Viszont most már pár nap, és kapható esz.

Bán Jánossal az ezredforduló környékén még a Cherubion kiadónál jelentünk meg mindketten. Akkor kezdtünk el emailezni, amikor én még csak a fióknak írogattam, és sokáig el sem mondtam, hogy én is írok. Jó barátok lettünk, aztán az élet teljesen másfelé sodort bennünket. Én maradtam a science fiction zsánerben, de egészen másfajta regényeket írok már, János pedig soha nem látott sikerre vitte a magyar történelmi regényt a monumentális és hihetetlenül népszerű Hunyadi sorozatával.


***

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon is!

Eldobható testek - OLVASS BELE és a Naprendszer 2338-ban

Egy kronológia és utána egy beleolvasó következik, azaz íme egy hosszabb ízelítő a jövő héten megjelenő Eldobható testekből.

Szeretem, amikor egy regény világához az író függeléket készít, imádtam olvasni pl. a Dűne végén szereplő esszéket, életrajzokat, szószedetet, a Trónok harcában kifejezetten hasznosnak bizonyult az egyes házak, családok karaktereinek felsorolása, szeretem Peter F. Hamilton regényei eleji kronológiáit vagy Ian McDonald Luna-trilógiájában folyton lapozgattam a családok tagjainak jegyzékét.

Azonban a saját regényeimben mégis ódzkodtam ilyesmitől. Az Eldobható testek viszont ebből a szempontból kivétel, és talán azért, mert a történet jelene, a világ bemutatása mellett ennek a világnak a folyamatos, alapjaiban történő változását próbáltam ábrázolni, ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy maga a regény jelene miképp jött létre.

Emiatt a regény ezzel a történelmi áttekintővel fog kezdődni. Ezek a részletek természetesen idővel kiderülnek a szövegből is, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha az elején van egy röpke áttekintő is.

Kedvenc science fiction szövegrészeim 4. - William Gibson: Neurománc

Szeretnék néhány, számomra kedves szövegrészt bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek önmagukban, a regényből kiragadva váltak emlékezetessé számomra olvasás közben - attól függetlenül, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.

Lehet ez egy mély és emberi beszélgetés, egy szép, plasztikus leírás, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Különösen érdemes ezeket azoknak is elolvasni, akik esetleg úgy gondolják, hogy a sci-fi nem igazi irodalom.

4. William Gibson: Neurománc

A regény angolul 1984-ben látott napvilágot, és megkapta a Hugo-, a Nebula- és a Philip K. Dick-díjat is. Nem véletlenül, mert a maga nemében korszakalkotó science fiction regény, ami alapjaiban formálta át a science fictiont. Viszont én valamiért sosem váltam igazi Gibson-fanná, és ennek néhány viszonylag egyszerű oka van.

Kedvenc science fiction szövegrészeim 3. - Alastair Reynolds: Napok háza

Egy irodalmi szöveg sokféleképpen lehet jó. Ebben a blogbejegyzés-sorozatban szeretnék néhány, számomra kedves szöveget bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek a regényből kiragadva, önmagukban váltak emlékezetessé számomra - függetlenül attól, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.

3. Alastair Reynolds: Napok háza

Alastair Reynolds a 2000-es évek elején, nagyjából China Miéville-el egy időben tört be a fantasztikus irodalomba, Reynolds a Jelenések tere című, azonos sorozatcímű gótikus hard sci-fi űropera sorozatával szerzett magának hatalmas rajongótábort, majd 2010 környékén kötött egy 1 millió fontos gigaszerződést. És onnan érzésem szerint egyelőre egy kicsit elhalványult, legalábbis az utóbbi években megjelent regényei messze nem kaptak annyi pozitív visszajelzést, rajongást, mint a 2010 előttiek.

Reynolds magyar kiadása, mint sok más kiváló fantasztikus íróé eléggé kaotikusra sikerült.
Az Alexendra kiadó 2011-ben nagy lelkesedéssel vágott bele Reynolds életművébe, Bujdosó István fordításában megjelent a Napok háza, majd a Jelenések tere legelső kötete, aztán itt több más sorozattal egyetemben abba is hagyták az egészet. (Pedig a Jelenések tere nélkül lehet, hogy a legendás Mass Effect videojáték sem létezne, vagy ki tudja, mindenesetre az alapkonfliktus igen erőteljesen, mondhatni szóról szóra egyezik, legyenek a galaxis biológiai életformáit ciklusonként eltörlő gépi intelligenciák Inhibitorok vagy Reaperek.)
Szerencsére aztán tavaly jött a Delta Vision kiadó, és újra belevágott Reynolds könyveinek kiadásába. Nagy sajnálatomra azonban nem a Jelenések terét folytatták, hanem a Kék emlékezetű Föld jelent meg, ami a Poszeidon gyermekei-trilógia első kötete, és közel sem annyira tetszett, mint szerettem volna. Mindegy, reméljük, eljutunk újra a Jelenések tere-könyvekig, amely sorozatot hajdanán naivan azért hagytam félbe angolul, mert elindult a magyar kiadás.

Kedvenc science fiction szövegrészeim 2. - China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás

Egy irodalmi szöveg sokféleképpen lehet jó. Ebben a blogbejegyzés-sorozatban szeretnék néhány, számomra kedves szöveget bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek a regényből kiragadva, önmagukban váltak emlékezetessé számomra - függetlenül attól, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.

Lehet ez egy szép, már-már költői, hangulatos leírás, egy érdekes gondolat kifejtése, egy mély, emberi párbeszéd, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Ezek mind olyan részletek, apróságok, amelyek az olvasásuk óta is újra és újra eszembe jutnak.

2. China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás

A brit China Miéville az ezredfordulón robbant be az angolszász  fantasztikus irodalomba, és hamarosan a new weird egyik legismertebb alakjává vált. Az első igazán nagy sikerét a 2000-ben megjelent Perdido pályaudvar, végállomás című regényével aratta, amit - és aztán minden magyarul megjelent Miéville-t - Juhász Viktor kiváló fordításában olvashatunk, aki egyben Miéville nagy rajongója is.

Na de sci-fi-e egyáltalán a Perdido?

Eldobható testek borító - megjelenik szeptember 17-én, a Könyvhéten

Egy kis meglepetés!

2020. szeptember 17-én, a Könyvhétre megjelenik az Eldobható testek című sci-fi regényem. A borító már tavaly ősszel összeállt (Müller Péter szuper hangulatos munkája), nagyon vártam már, mikor oszthatom meg veletek. Ha nagyon címkézni kellene a történetet, akkor egy 2338-ban játszódó transzhumanista űroperának nevezném.

ITT ELŐRENDELHETŐ szeptember 17-ig!

A regény moly adatlapja

Bővebb infók az Agave kiadó facebookján

Részlet a regényből

Előrendelés augusztus végétől.

Szóval, itt a borító, alább pedig a fülszöveg:

Brandon Hackett: Eldobható testek fülszöveg

2338-ban a Föld már csak egy emlék. A világ Melvin Kadeknek, a Naprendszer leggazdagabb emberének és az emberi civilizáció megmentőjének jövőjét követi. A Naptevékenység drasztikus megváltozásának fenyegetése miatt a milliárdos technológiai befektető még évszázadokkal korábban meghirdette az Exodust, azt az elképesztő léptékű űrprojektet, amelynek révén az emberiség a Jupiter és a Szaturnusz lakhatóvá tett holdjaira, valamint több ezer aszteroida belsejébe tervezett mesterséges életterekbe költözött.

Vireni Orlando ügyésznő azonban arra készül, hogy letartóztassa a mindenki által hősként ünnepelt Kadeket, mert szerinte köze van a Földet felperzselő és lakhatatlanná tevő szupernapkitörésekhez, ami a bolygón maradt milliárdnyi ember halálához is vezetett. Az áldozatok egy része ráadásul digitalizált, újhumán tudatként most visszatért, élükön egy rendkívüli vezetővel, aki eldobható testek formájában egy olyan, újfajta technológiát terjeszt el a világban, amely lehetővé teszi, hogy bárki megszabaduljon a test évezredes börtönéből, és ezáltal legyőzze a halált, az emberiség utolsó ellenségét.

A korlátok nélküli, halhatatlan létezés csábítása viszont alapjaiban forgatja fel a Naprendszert.

***

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon is!

Kedvenc science fiction szövegrészeim 1. - Ian McDonald: Luna - Ordashold

Egy irodalmi szöveg sokféleképpen lehet jó. Ebben a blogbejegyzés-sorozatban szeretnék néhány, számomra kedves szöveget bemutatni a science fiction irodalom ismert vagy kevésbé ismert művei közül. Ezek olyan részletek, amelyek a regényből kiragadva, önmagukban váltak emlékezetessé számomra - függetlenül attól, hogy az adott könyv végül tetszett vagy nem tetszett.

Lehet ez egy szép, már-már költői, hangulatos leírás, egy érdekes gondolat kifejtése, egy mély, emberi párbeszéd, vagy egy olyan jelenet, amelyet csak sci-fi író tud kitalálni, megírni. Ezek mind olyan részletek, apróságok, amelyek az olvasásuk óta is újra és újra eszembe jutnak. (Első körben tizenöt szöveget gyűjtöttem ki, a második és harmadik kedvencem egy-egy hét múlva következik, aztán kéthetente jövök az újabb résszel.)

Az első az a szövegrészlet, amely ezt a bejegyzés sorozatot is ihlette, és amely jelenleg a legutóbbi, ilyen meghatározó élményem volt.

Ian McDonald: LUNA - Ordashold

A brit Ian McDonald a kortárs science fiction irodalom legalulértékeltebb szerzőinek egyike. Pedig van Hugo-díja, Locus-díja, Philip K. Dick-díja, BSFA-díja, stb., de valahogy mégsem ismerik el annyira, mint szerintem megérdemelné, pedig jelenleg szerintem az egyik legszebb nyelvezettel író fantasztikus szerzők egyike. McDonald regényei egymástól és a kortárs SF fősodrától is elütnek, lásd pl. a gyönyörű nyelvezetű A dervisházat, a Brazylt, a Desolation Roadot, vagy a River of Godst.

Science fiction regény mindenkinek, avagy Orson Scott Card: Végjáték

Ha valaki éppen ismerkedik a science ficionnel, akad néhány kortalan alapregény, amelyekkel érdemes kezdeni. Itt most nem a klasszikusokra gondolok, mert nem biztos, hogy pl. Asimov, Clarke, Herbert mai szemmel is bárki számára élvezetes tud lenni, hiszen ezek a regények 60-80 évvel ezelőtt íródtak, szinte egy másik korban, másfajta olvasási igények közepette, és ugyan szuper könyvek, de nem feltétlenül kortalanok.

Meg lehetne említeni Andy Weirtől A marsit, Ernest Cline-tól A Ready Player One-t, vagy John Scalzitól a Vének háborúját, mint a 21. század legsikeresebb sci-fi regényeit, de én mégsem ezeket szoktam kezdésnek javasolni, hanem Orson Scott Card 1985-ben írt regénye, a Végjátékot.

A Végjáték úgy tud ízig-vérig keményvonalas és mély science fiction lenni, hogy közben minimálisan használja a sci-fi, sokszor bizonyos mértékű háttér tudásra építő, sajátos nyelvét, és megmarad egy univerzális befogadható szinten, emellett fiatal szereplőket mozgat, remek jellemábrázolással, izgalmas történettel, és rendkívül erős befejezéssel.

Ráckevén, egy Pest megyei városkában nőttem fel, 40 km-e Pestről, és kamasz koromban ahányszor csak feljutottam a fővárosba, mindig tettem egy hosszú kitérőt az Üllői út 107 alatti Galaktika könyvesboltba, ahol 1-2 órán át is ellapozgattam a sok sci-fi könyvet, és megvettem a legújabbakat.
A Végjáték magyarul 1991-ben jelent meg, 16 éves voltam, és láttam a plakátokat, elcsíptem a róla szóló, izgatott beszélgetéseket a Galaktika boltban, de valamiért mégsem vettem meg. Fogalmam sincs, mi lehetett az oka.
Azt nem tudom, hogyan hatott volna rám akkor, mindenesetre csak valamikor az ezredforduló környékén szereztem be egy antikvár példányt, és akkor kutattam fel a két kötetben megjelent A holtak szószólója című folytatást is, és mindkét kötet letaglózott.

A Végjáték néhány kiemelkedő képességű gyerek története, köztük a főszereplő, Ender Wigginé, akiket a Föld kormánya tudtukon kívül manipulatív eszközökkel katonai stratégákká képez egy idegen faj inváziója ellen. A Végjáték azóta több mint egy tucatnyi regényből álló, terebélyes világgá nőtt (és van egy halvány filmadaptációja is Harrison Forddal és Asa Butterfielddel), amelyek közül a fontosabbak magyarul is megjelentek, köztük a Végjáték közvetlen folytatásai, A holtak szószólója, a Fajirtás és Az elme gyermekei, vagy az Árnyék-sorozat néhány kötete, amelyek Ender barátjának, Beannek a történetét mesélik el.
Card hihetetlen érzékenységgel képes írni az emberi fajról, az esendőségünkről, a hibáinkról, úgy, hogy az Ender-történetekben ugyanekkor végig jelen van az emberi fajba, az egymás elfogadásába, megértésébe vetett hit.

Nagyon szeretem a Végjátékot, viszont a sorozatból mégsem a klasszikus első kötet a kedvencem, hanem a folytatása, A holtak szószólója, a felnőtt Ender és a malackák nevű idegen civilizáció története, amely Ender az első kötet eseményei miatti bűntudatára épül, emellett a malackák képében egy nagyon különleges idegen faj életébe és gondolkodásába enged betekintést.
Ráadásul ennek a könyvnek íróként is rengeteget köszönhetek, legfőképp a fantasztikus előszavának, melyben Card a regény megszületéséről, valamint az írásról mesél. Többek közt ezt a gondolatot, amelyet nem felejtek el egyetlen regényem írása közben sem:
„A veszély, ami miatt minden könyvem írása közben félek egy kicsit, éppen az, hogy talán túl gyakran vállalkozom erőm feletti dolgokra, túl sokszor foglalkozom olyan történetekkel, amelyek megírásához egyszerűen nincs elég tehetségem vagy szakmai tudásom. Ez a dilemma, amivel minden mesélőnek szembe kell néznie. A bukás fájdalmas, de még ennél is szomorúbb, amikor egy író többé már nem akarja próbára tenni magát.”

(A Végjáték eddig három kiadásban jelent meg magyarul, utoljára 2013-ban, a filmváltozattal egy időben, filmes borítóval, és szerintem még bőven kapható a boltokban. Ha még nem olvastátok, ne hagyjátok ki, és mindenképpen a könyvet ajánlom a filmváltozat helyett.)

***

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon is!

Eldobható testek - részlet

Az Eldobható testek az eredeti tervek szerint jelenleg már kapható lenne a könyvesboltokban, de pár hónap csúszással, szeptember 17-én most már tényleg megjelenik.


Addig is, íme egy rövid részlet ízelítőként. Ez egy visszatekintés a főszereplőnő, Vireni Orlando gyerekkorába egy jegyzőkönyv formájában.

Ez volt az a rész, ami talán legelőször összeállt, és sokat segített a későbbi, felnőtt Vireni karakterének kidolgozásában, így önállóan, mindenféle egyéb információ nélkül is önmagában is érthető jelenet.
(Annyit azért talán érdemes megemlíteni, hogy a jelenet másik szereplője, a főügyésznő egy Libra nevű, az egész Naprendszerre kiterjedő igazságügyi szervezet képviselője.)
(A kép hangulati illusztráció, copyright: Luis Royo).

A Star Trek: Picard első évadáról

Érleltem egy kicsit a Star Trek: Picardról a teljes első évad alapján született benyomásaimat, úgyhogy némileg spoileres vélemény következik.

Az első részek után nagyon lelkes lettem, és ez tulajdonképpen kitartott a zseniális 7. részig, ahol Picard, Riker és Troi együtt szerepelt (már ezért az egy epizódért megérte egyébként megnézni az egész évadot), utána azonban sajnos rettentően nagyot csalódtam.
Innen ugyanis szerintem hatalmas mélyrepülésbe fordult az évad, még annak ellenére is, hogy a 8. részben a Borg kocka életre keltése egy elemi erejű, noha kicsit rövid jelenet volt.

Egy ilyen hatalmas, szerteágazó franchise-hoz készült új sorozatot nem szabad úgy nézni, hogy ugyanazt várjuk tőle, amit 30-50 éve nyújtott.
Ami régen működött, ma már nem fog. Nem, tényleg nem fog, a televíziózás, a sorozatkészítés és fogyasztás, eleve a világ dinamikája, de még a közhangulat, a jövőbe vetett hit is alapjaiban megváltozott.
Ezek miatt ez a Star Trek óhatatlanul sötétebb, mint a régiek, de csak a felszínen. Mert eközben egyáltalán nem felejti el Star Trek pozitivista üzenetét, és aki végignézte az évadot, erre maga is rájöhetett, mert szerintem ez az egész évad lényege, hogy a kezdeti traumákat követően végül visszatérjünk az eredeti pozitivizmushoz.

A konfliktus alapja a szintetikus életformák lázadása, majd kizárása a Föderációból, egy a világot alapjaiban felforgató esemény, ami egyúttal Jean-Luc Picard személyes drámájává is válik, de egyben a tökéletes és utópisztikus berendezkedésű Föderáció drámája is lesz.
Picard pedig, mint a "Föderáció lelkiismerete" megpróbálja helyrehozni ezt a hibát, és ez a premissza abszolút Trek-kompatibilis.
Nemrég visszanéztem egy halom TNG epizódot. Régebben nem tűnt fel, hogy a Föderáció ideái nem a flottában, hanem sokkal inkább az egyes kapitányokban testesültek meg, és ez gyakran a saját feletteseikkel, a legkevésbé sem humánus döntésekkel való szembeszállást jelentette.
És készítők pontosan erre építették fel Picard és a Csillagflotta viszonyát.

De akkor mi a bajom vele?

Ingyenes e-könyv akció

Sziasztok!

Remélem, a begyűrűző vírushelyzet ellenére jól vagytok. Ez most egy olyan időszak, amire nem voltunk felkészülve, amikor muszáj előre gondolkodni, és átszervezni rengeteg, megszokott rutint és kényelmi tevékenységet, valamint a korábbinál sokkal jobban oda kell figyelnünk egymásra.

De hogy legyen valami apró öröm is a jelen helyzetben, az Agave Könyvek és a magyar szerzői a következő két hétben (március 31-ig) ingyenesen letölthetővé tesszük több e-könyvünket a Dibook.hu-n.
Tőlem 'Az időutazás napja', az 'Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról', valamint 'Az ember könyve' érhető el 0 Ft-os "áron":

Itt az összes magyar kötet, ami most ingyenessé vált, válogassatok közülük kedvetekre, van köztük fantasy, sci-fi, weird/horror és krimi egyaránt - Csurgó Csabától, László Zoltántól, a Pacskovszky-fivérektől, Pék Zoltántól és Veres Attilától:

Ez pedig itt az Agave posztja, amiből megtudhatjátok, mire lehet számítani a vírushelyzet miatt a következő időszakban:

Ha tehetitek, maradjatok otthon, és vigyázzatok magatokra, valamint egymásra!

Látjuk-e életünkben a Betelgeuse óriáscsillag felrobbanását? | Jövőjegyzetek 8.

Szupernóvák. A nagy tömegű csillagok életük végén történő összeomlásukkor létrejövő, hatalmas erejű robbanások.
A galaxisunkban 30-40 évente történik egy ilyen esemény.
De vajon láthatunk-e egy ilyen szupernóva-robbanást a közeljövőben, mit is fogunk látni, ha megtörténik, és lesz-e bármilyen hatása a földi életre?

Ha igen, akkor erre talán a Betelgeuse  nevű vörös szuperóriás a legjobb jelentkező.
A Betelgeuse az Orion-csillagkép legfényesebb csillaga (Alfa Orionis), tőlünk 642,5 fényévnyire található, vörös óriáscsillag, ami 950-szer nagyobb a Napnál, és már 8-9 millió éves élete végén jár. A méreténél fogva pedig egy hatalmas szupernóva robbanással fog élete végére érni, sőt, valószínűleg egy fekete lyuk jön létre a robbanás után.

Elhunyt Freeman Dyson, a Dyson-gömb atyja

Elsőként elnézést, amiért kicsit bulvárosan ezt a Dyson-gömbös címet választottam, de talán így a legegyszerűbb elhelyezni a február 28-án, 96 éves korában elhunyt Freeman Dysont, aki azonban ennél sokkal-sokkal fontosabb gondolkodója volt korunknak.

Freeman Dyson fizikus, matematikus, író, ismeretterjesztő, eszkatológus volt, egy briliáns elme, aki a jelen és a közeljövő problémáinál, lehetőségeinél mert jóval távolabbra kitekinteni. Elsősorban a kvantum-elektrodinamika, a fizika, a csillagászat és a nukleáris technika területén végzett munkájáról ismert, de foglalkozott klímaváltozással, az űrkutatással, nukleáris hadviseléssel is.
Kiskora óta imádta az űrutazást, amikor is találkozott kora híres sci-fi regényeivel, mint például Olaf Stapledon Star Makerével 1937-ből. (Ne feledjük, hogy Dyson 1923-ban született, ez akkor egy kortárs sci-fi regény volt).
Hosszú életes során számos díjat, elismerést kapott, de a Nobel-díj nincs köztük, saját megfogalmazása szerint ahhoz minimum tíz évet kellett volna eltöltenie egy adott, mély és fontos problémával, de ez sosem volt az ő stílusa. Nem is tudott volna ennyi mindennel foglalkozni másképp.