Xeno-felolvasás október 19-én a Margó fesztiválon - Vj Unflyable / DJ Lee’n’gum audiovizuális túravezetésével.

Egy izgalmas programot ajánlok figyelmetekbe, mégpedig a jövő heti október 19-22 közötti Margó-fesztivál keretein belül.

Egy exkluzív részletet fogok felolvasni a Xenóból, méghozzá Vj Unflyable / DJ Lee’n’gum audiovizuális effektjei közepette. Hogy ez milyen lesz pontosan, azt még nem tudom, mert jelenleg még csak alakulóban van még, de nagyon izgalmasnak ígérkezik, és sokkal közelebb hozza a részlet hangulatát is.

Időpont Október 19, csütörtök: 21:30-22:00
A helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy u. 21. Tesla Budapest
FACEBOOK esemény

A rendezvényen sok más, érdekes program is lesz, sőt, könyvsásár is (persze, e Xenót még nem lehet kapni, majd csak november 7-én.)


2117-ben ​a Föld lakossága tizenötmilliárd fő: ebből hatmilliárd ember, kilencmilliárd idegen fajú, más néven xeno.

A gazdasági, környezeti és politikai káoszba süllyedt bolygót vízhiány, nyomor és helyi háborúk tépázzák. A lakosság a migrátorok, egy magasan fejlett idegen civilizáció uralma alatt szenved, akik féreglyukak ezrei révén három másik xenovilággal kapcsolták össze, és kényszerítették egymásra a különböző kultúrákat.

A túlnépesedett Spektrum bolygón ötvenmilliárd, alkotási kényszerben élő firka nyomorog, az energiazabáló hidrák a fagyott holdjuk jégrétege alatti óceánban élnek, amelyet azonban a mélybe süllyesztett, sugárzó atomhulladék-temetők egyre forróbbá tesznek, míg az egykor fejlett, mára azonban haldokló ostoros faj utolsó képviselői lassan elfelejtik, kik ők valójában, és az ősi bolygójuk maradványaiból épített aszteroidalánc mélyén múltjuk emlékeit kutatják.

Dr. Olga Ballard, az idegen kultúrákat tanulmányozó xenológusnő egy olyan összeesküvés közepébe csöppen, amely során nagy szükség van a szakértelmére és tudására. Xenókkal kell együttműködnie, és a legapróbb félreértések is katasztrófához vezethetnek. Idegen civilizációkon és különleges világokon átívelő csillagközi utazásra indul, melynek végén súlyos válaszok és kegyetlen döntések várnak rá.

Szeptember

Te jó ég, máris eltelt egy hónap, úgyhogy újabb mi történt mostanában bejegyzés következik. És úgy tűnik, ez a kísérlet egyelőre még nem halt el.:)

Írás:
Ez a javítgatások, szerkesztések hónapja volt. A Xeno első változata ugyan már tavaly augusztusban elkészült, de egy könyvnél innen azért még rengeteg munka vezet a végleges szövegig, nálam is jópár átírás, javítás, finomítás történt, míg végül nyár elején leadtam a kéziratot. Most visszakaptam a szerkesztett változatot, úgyhogy még egyszer alaposan végigmentem rajta, tudva, hogy több ilyen lehetőségem nem lesz.
Ilyenkor mindig furcsa érzés leadni a végleges szöveget, mert ezt követően már tényleg nincs visszaút, mert a korrektúra körök után már megy a nyomdába.
És mindjárt itt a november 7-ei megjelenés. Ehhez kapcsolódóan két hét múlva (október 19-én) lesz egy exkluzív, audiovizális élménnyel megtámogatott felolvasás is az őszi Margó Fesztiválon, ami még formálódik, de fogok írni róla részletesebben nemsokára...

Stephan Martiniere, avagy a Xeno borítófestőjéről

Befejeződött a Xeno szerkesztése, úgyhogy lassan megy a regény a nyomdába. Ennek örömére még egy pár szó a borítójának festőjéről, Stephan Martiniere-ről, mert egyrészt többen kérdeztétek, hogy kinek a munkája, másrészt már régebb óta ismerem a festményeit.

Martiniere munkáival valamikor a kézezres legelején találkoztam először, és már akkor lenyűgöztek a részletgazdag és modern képei, borítói, mondhatni, az egyik kedvenc SF-festőművészemmé vált, akinek időnként átpörgetem a honlapját, hogy megnézzem a legújabb munkáit.

Azt viszont sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd valamelyik festménye szolgál az egyik regényem borítójául.

Martiniere francia származású, és számtalan díjat nyert már, köztük a Chesley-díjat legjobb borító kategóriájában, a Hugo-díjat legjobb művész kategóriában, Rengeteg videojátékon és mozifilmen dolgozott concept artistként, pl. a Star Wars II. és III. epizódján, A galaxis őrzőin, a Bosszúállók: Ultron korán, az Én, a roboton, vagy éppen a 2018 tavaszán érkező Ready Player One filmadaptáción, ami valószínűleg az év egyik leglátványosabb SF-je lesz.

Magyarul is több könyv borítója használta fel a festményeit, ő készítette többek közt pl. Brandon Sandersontól az Elantris, a Ian McDonald A dervisház és a Brazil, Greg Egan: Diaszpóra, újabban Jack Campbell regényei, legutóbb pedig Kim Stanley Robinson New York 2140 című regényének borítófestményét. Összesen több, mint 150 könyvborítót készített, valamint számos illusztrációt többek között a National Geographicsnak vagy a Popular Science-nek.

A Xeno borítójának alapjául szolgáló festmény eredetileg Ben Bova egyik regényéhez készült, de szerintem a Xeno címfelirat sokkal jobban sikerült, mint Bováé.

Martiniere honlapja további festményekkel: www.martiniere.com




XENO borító!

Brandon Hackett: Xeno
megjelenés: november 7.
További részletek az Agave kiadó Facebook oldalán.
Moly.hu adatlap

A borító egyébként egyik kedvenc SFF-festőművészem, Stephan Martiniere munkája alapján készült, aki számtalan szuper könyborítót készített, plusz egy sor sci-fi filmnél dolgozott concept artistként, mint pl. az Avengers 2, a Galaxis őrzői vagy a jövőre érkező Ready Player One filmadaptáció.

Fülszöveg:
2117-ben ​a Föld lakossága tizenötmilliárd fő: ebből hatmilliárd ember, kilencmilliárd idegen fajú, más néven xeno.

A gazdasági, környezeti és politikai káoszba süllyedt bolygót vízhiány, nyomor és helyi háborúk tépázzák. A lakosság a migrátorok, egy magasan fejlett idegen civilizáció uralma alatt szenved, akik féreglyukak ezrei révén három másik xenovilággal kapcsolták össze, és kényszerítették egymásra a különböző kultúrákat.

A túlnépesedett Spektrum bolygón ötvenmilliárd, alkotási kényszerben élő firka nyomorog, az energiazabáló hidrák a fagyott holdjuk jégrétege alatti óceánban élnek, amelyet azonban a mélybe süllyesztett, sugárzó atomhulladék-temetők egyre forróbbá tesznek, míg az egykor fejlett, mára azonban haldokló ostoros faj utolsó képviselői lassan elfelejtik, kik ők valójában, és az ősi bolygójuk maradványaiból épített aszteroidalánc mélyén múltjuk emlékeit kutatják.

Dr. Olga Ballard, az idegen kultúrákat tanulmányozó xenológusnő egy olyan összeesküvés közepébe csöppen, amely során nagy szükség van a szakértelmére és tudására. Xenókkal kell együttműködnie, és a legapróbb félreértések is katasztrófához vezethetnek. Idegen civilizációkon és különleges világokon átívelő csillagközi utazásra indul, melynek végén súlyos válaszok és kegyetlen döntések várnak rá.

Augusztus

Hektikus blogírási szokásomba megpróbálok egy kis rendszerességet beépíteni, így kísérleti jelleggel egyfajta havi összegzésfélét fogok ezentúl összeszedni, elsődlegesen a fantasztikumra szorítkozva, úgyhogy cicás képek, utazásos képek, mit ettem ma-képek nem várhatók.
Azért ne lepődjetek meg, ha a kezdeményezés gyorsan elhal, de hátha nem.

Peter Jackson lenyűgöző Augmented Reality demója

A Wingnut AR, Sir Peter Jackson kiterjesztett valóság/augmented reality (AR) cége nemrég kiadott egy demót - ami valami elképesztően néz ki, és fantasztikus jövőbeli lehetőségeket ígér. A demo ráadásul egy látványos sci-fi jelenet.

Íme:

Tíz éves A poszthumán döntés!

Tegnap arra ébredtem, hogy hoppá, elfelejtkeztem valamiről, ugyanis július második felében kerek 10 éve jelent meg A poszthumán döntés című regényem.

Megpróbálom feleleveníteni az ezzel kapcsolatos emlékeimet, ami azért sem könnyű, mert a tíz évvel ezelőtti kapcsolódó blogbejegyzések is köddé váltak már. Ellenben találtam egy térképet, amelyet magamnak készítettem a Tau bolygóról, ez majd a bejegyzés végén található.

Ez a regény egy komoly vízválasztó az írói pályám során. Az első írásaim 2002-ben kezdtek el megjelenni a Cherubion kiadónál, és ezek a zömében ifjúkori történetek inkább könnyedebb űropera kategóriába tartoztak, amelyeket kevésbé tudatosan, de nagy lelkesedéssel írtam.

Aztán történt valami, ami a korábbiakhoz képest egy egészen más irányba terelt.

Sőt, valójában két, számomra a mai napig emlékezetes élmény is történt...

Valerian és Laureline - képregény és film

A héten mutatják be a Valerian és az ezer bolygó városa című francia sci-fi filmet Luc Besson rendezésében, és még előtte sort kerítettem a régi, klasszikus Valerian képregények elolvasására, egyrészt mert a 40 éven átívelő sorozat a sci-fi képregénytörténelem része, másrészt mert rengeteg film, kezdve rögtön a Star Warsszal nem keveset merített ezekből a történetekből.


Az európai science fiction képregények kapcsán Moebius és Mézières neve talán sokaknak ismerős (Enki Bilal és Philippe Druillet mellett). Moebiusról biztos vagyok benne, hogy idehaza a legtöbbeknek Az idő urai animációs film jut eszébe, de az ő nevéhez fűződik többek közt az Incal című képregény, amelyet Alejandro Jodorowskyval közösen hoztak létre.


Jean-Claude Mézières neve pedig elsősorban a Valerian és Laureline képregénysorozattal fonódott össze, amelyet gyerekkori barátjával, Pierre Christin íróval alkottak meg. A sorozat 1967-ben indult, és az utolsó, 21. kötet, amely lezárta a történetfolyamot, 2010-ben jelent meg, azaz egy több, mint negyven évet átívelő sorozatról beszélünk.

Az SFmag.hu-n egy két részes cikkben próbáltam bemutatni a Valerian és Laureline képregények világát, hogy a filmadaptáció milyen módon kapcsolódhat ezekhez a történetekhez, illetve, az évtizedek folyamán hány mozi hányféle helyről merített, másolt, ihletődött meg Pierre Christin és Jean-Claude Mézières kultikus képregénye nyomán.

Az első rész itt, a rengeteg képpel és filmes utalások keresésével teli második rész pedig itt olvasható.


Az új Metabáró képregényről

Aki sokat olvas, szerintem tudja, hogy idővel egyre feljebb emelkedik az ingerküszöb, és egyre nehezebb olyan alkotásokat találni, amelyek igazán tetszenek, amelyeket nehéz letenni, amelyek teljesen bevonnak a világukba.

Nemrég sikerült megint találnom egy ilyen alkotást, mégpedig egy régi, kultikus sorozat folytatását, amelyek pedig nagyon ritkán szoktak jól sikerülni.

A hajdani Metabárók 1992 és 2003 között futott, Alejandro Jodorowsky történetei Juan Gimenez fantasztikus, festett oldalain keltek életre, egy nem titkoltan a Dűnét és a görög drámákat megidéző monumentális űropera képében, amely a Metabárók öt generációjának történetét meséli el a kaszt születésétől kezdve odáig, hogy az univerzum leggazdagabb és legfélelmetesebb harcosaivá válnak, és ahol a gyermek úgy válik az új Metabáróvá, hogy megöli az őt kiképző apját. Mindez high-fantasys és űroperás túlzásokkal, elképesztő agymenéssel, vérbő brutalitással és mitikus kerettörténettel megfűszerezve, ahol a grandiózus ötletek gyakran agyontapossák a dramaturgiát és a narrációt, de mindennek ellenére egy fontos és kultikus science fictionné nőtték ki magukat.

És nemrég, 2016-ban újraindult (francia, majd angol nyelven is), illetve folytatódott a Metabáró-történetfolyam (The Metabaron), méghozzá teljesen új alkotókkal, akik az utolsó Metabáró történetét viszik tovább. Ezek a látszólag kényszerű, pénzorientált folytatások nagyon ritkán szoktak jól elsülni, de, és ez egy nagybetűs DE, itt valami egészen más történt. Az új Metabáró ugyanis az egyik legjobb sci-fi képregény, amit az utóbbi tíz évben olvastam.

Bővebben az SFmag.hun írtam, illetve áradoztam az új The Metabaron kötetekről.

Már csak a képi világuk miatt is fantasztikus alkotás mind a kettő, hatalmas, keménykötetes kiadásban gyönyörű rajzokkal, de emellett sikerült azt a bravúrt is meglépni Jerry Frissen, az új író jóvoltából, hogy azokat a dramaturgiai és narrációs bakugrásokat, amelyek miatt sosem tudtam maradéktalanul élvezni Jodorowsky agymenéseit, itt szinte teljesen kigyomlálták, ami miatt a történet sokkal erőteljesebbé és karakter központúbbá vált, ráadásul sikerült közel hozni a karaktereket az olvasóhoz, és nem csak a Metabárót, hanem az antagonistáit is. Emellett olyan, új művészek rajzolják felváltva a köteteket, mint Valentin Sécher és Niko Henrichon, akik nemcsak, hogy méltóak Gimenez vizualitásához, de szerintem túl is szárnyalják azt, és órákig el lehet gyönyörködni egy-egy oldal apró részleteiben, a világ monumentalitásában.

Profi munka, nagyszerű science fiction és fantasztikusan megrajzolt képregény.
És most egy évet kell várnom a lezárásig.
(Kár, hogy valószínűleg sosem lesz magyar kiadása, de aki csak kicsit is tanult angolul, a képregények mindig remek motivációk egyben a nyelvtudás fejlesztésére is, ráadásul viszonylag kevés szöveg és egyszerű nyelv miatt megérteni sem nehéz őket.)

Xeno, avagy ősszel jön az új regény

"2117. október. A Föld gyarmat lakossága tizenötmilliárd fő: ebből hat milliárd ember, kilencmilliárd földönkívüli, más néven xeno."
A kép illusztráció (c) JoeyJazz és Frieso Hoevelkamp

Hova tűnt az író?
Két hónap eltelt anélkül, hogy bármit is blogoltam és írtam volna az idei regényről, a Xenóról. Így van ez, amikor az írás sok minden mást kiszorít. Egyrészt a Xeno szövegének véglegesítésén dolgoztam, másrészt közben már javában a következő regényt írom, így ezúttal éppen a párhuzamos alkotás kalandjába csöppentem bele.

A Xeno első draftja már 2016. augusztusban elkészült, aztán elmúlt hónapokban vagy négyszer átírtam a nyers szöveget, míg végre minden a helyére került. Ennek ellenére még egy utolsó sokadik draft hátravan, aztán ütemterv szerint szerkesztés alá kerül, és ősszel meg is jelenik végre.

Miről fog szólni a Xeno?
A regény egy olyan identitásválságba került Földön (továbbá más bolygókon, plusz BDO-Nagy Néma Objektumokon is) játszódik, ahol az emberiség évtizedek óta összezárva kénytelen élni három másik, meglehetősen különböző idegen kultúrával egy magasan fejlett, gyakorlatilag elérthetetlen és felfoghatatlan idegen civilizáció irányítása alatt. A migrátor nevű, felsőbbrendű faj több ezer féreglyukból álló hálózat révén kapcsolja össze a fajokat, és módszeresen egymásra kényszeríti őket. (Magukról a xenocivilizációkról majd később.)
A főhős dr. Olga Ballard xenológusnő, aki xenocivilizációk tanulmányozásával és megértésével foglalkozik, és akinek életét családi tragédiák és ideológiai konfliktusok árnyékolják be: egykori édesanyja a migrátorok akaratát közvetítő, milliárdok által gyűlölt emberi szónokok egyike, édesapját, a híres xenológusprofesszort xenók ölték meg, bátyja, Mark pedig ezt követően egy xenofób politikai világszervezet befolyásos tagjává vált.
Olga belekeveredik egy összeesküvésbe, amely a miértekre keresi a választ, de ehhez együtt kell működniük a másik három civilizációval, akikkel kommunikálni meglehetősen nehéz, ugyanis a legapróbb félreértések is katasztrófához vezethetnek, ráadásul helyenként gyökeresen eltérő feltételek szükségesek az életben maradáshoz is.
Mindezek mellett talán ez az első regényem, amely valahol nagyon mélyen túlmutat a science fiction tematikán, ugyanis a történet alapja az aktuális világpolitikával és a migrációs hullámmal kapcsolatos félelmekből és reakciókból is táplálkozik. Ettől még maximálisan science fiction történet, viszont az áthallások elkerülhetetlenek.

Szemfüles olvasók talán már észre is vették, hogy idén az Agave kiadónál teljesen spontán módon, valamiféle "2017-es magyar SF-trendet" teremtünk, hiszen a napokban jelent meg László Zoli Távolvíz című SF-je, amelyben a jövőben megjelenik százmillió idegen lény az Atlanti-óceánban, és mind az emberiséget akarja szolgálni, Könyvhétre jön Veres Attila: Odakint sötétebb című weird-SF regénye, amelyben a '80-as évek Magyarországában egyik pillanatról a másikra megjelenik egy idegen faj, akiket telepeken tartunk, és számos dologra lehet őket felhasználni, ősszel meg jön a Xeno, ahol idegen civilizációk és emberek próbálják elviselni egymást.
Ezzel egyébként a Könyvesztiválon, mi is egy teljesen véletlen, hármas találkozáskor szembesültünk.:) Természetesen azon túl, hogy vannak idegen fajok mindegyik regényben, teljesen különböző irányokba kanyarodik mindhárom történet.