Pierce Brown Magyarországon

Avagy hogyan öltözz Pierce Brownhoz.:)

Pierce Brown, a Red Rising/Vörös lázadás sorozat amerikai írója az Agave kiadó meghívására hétvégén, a Könyvfesztiválon Magyarországon járt néhány napra, hogy megküzdjön a három órás, az épületből a parkba kígyózó dedikálásra váró sorral.

Pénteken az SFmagtól interjúztunk vele, amely hamarosan írott formában olvasható is lesz, viszont az interjú rögtön érdekesen indult, mivel véletlenül pont egy Visit Arrakis-os Dűne póló volt rajtam.
Pierce azonnal egy elismerő rácsodálkozással kezdett, ahogy meglátta, merthogy a Dűne a kedvenc regénye, ráadásul nemrég olvasta újra.
Lelkesen feleltem, hogy nekem is a kedvencem. Ráadásul én több, mint húsz éve olvastam, de nemrég éppen a végére értem az audiobooknak, úgyhogy szintén viszonylag friss az élmény. Mire rákontrázott, hogy valójában ő is audiobookban hallgatta. És innen csillogó szemekkel percekig áradoztunk a csodálatos audiobookról, mert öt színész olvasta fel, emiatt inkább olyan, mint egy rádiójáték, hanghatásokkal, minimál hangulatzenével és fantasztikus orgánumú színészekkel...

A XENO idegen civilizációi (Xeno-jegyzetek 2.)

A tavaly év végén megjelent Xeno című regényem kapcsán összeszedtem néhány háttérinfót a regényről. Valójában hónapok óta tervezgetem már ezt a néhány blogbejegyzést, de csak most jutottam el odáig, hogy végre meg is szülessenek. Jobb későn, mint soha.:) 

Moly-adatlap és olvasói értékelések a Xenóról

Dedikálás április 21-én a Könyvfesztiválon

A Xeno az Agave kiadó webshopjában

Bevezetésként a Fermi-paradoxonról írtam, valamint arról, hogy mennyi esélye van, hogy létezik vagy valaha felfedezünk, más idegen civilizációkat.

Az idegen civilizációk a science fiction irodalom egyik kedvenc témája. A legizgalmasabb kérdések egyike, hogy itt van a hatalmas világmindenség: lehet, hogy élnek másfajta lények is benne? Ha pedig élnek, vajon milyenek lehetnek? Mióta létezhetnek, mi viszi előre őket? Egyáltalán miféle civilizációk alakulhattak ki? Hasonlítanak hozzánk? Különböznek tőlünk? Agresszívek, barátságosak, vagy lehet, hogy ezeket a fogalmakat nem is ismerik? Mit tennének, ha találkoznának velünk? És mit tennénk mi? Tudunk-e velük kommunikálni?

Olvasóként imádom a minél szokatlanabb, minél idegenebb civilizációk felfedezését, megértését. A másfajta gondolkodást.
A Xenóban részben ugyanazt szerettem volna én is elérni, amit olvasóként is szeretek: minél szokatlanabb, minél idegenebb idegeneket szerepeltetni. Csakhogy van itt rögtön egy jó nagy csapda is, mert egyrészt nehéz elvonatkoztatni az emberi civilizációs alapoktól, másrészt egy fiktív idegen civilizáció esetén az idegenség mellett ugyanolyan fontos a megértés élménye is. Emiatt nagyon fontos megtalálni az idegenség és a megértés közti egyensúlyt.
A Xenóban három, illetve négy különböző civilizációt próbáltam egyszerre bemutatni. Ez nem csak egy szimpla kapcsolat, hanem egy olyan komplex rendszer, ahol mindenki hat mindenkire, és ráadásul nagyon fontos, hogy mindegyik idegen fajt érthetővé, hihetővé váljon a regényben. Az érthetőség magyarázatokat igényel, viszont ezek a szövegbe ékelve sokszor megakasztották a cselekményt. Innen jött az ötlet, hogy a fejezet előtti fiktív cikkekben árnyalom - ha valakit mélységében nem érdekelnek a fajok, át lehet ugrani, viszont, akit meg igen, azok számára talán érdekesek lesznek ezek a részek is.

Hol vagytok, idegenek? (Xeno-jegyzetek 1.)

A tavaly év végén megjelent Xeno című regényem kapcsán összeszedtem néhány, talán érdekes háttérinfót a regény világáról, témáiról. Valójában mónapok óta tervezgetem ezt a néhány blogbejegyzést, de csak most jutottam el odáig, hogy végre meg is szülessenek. Jobb későn, mint soha.:) 

Xeno 2117-ben játszódik, egy olyan jövőben, ahol 2058-ban egy magasan fejlett idegen civilizáció vonta irányítása alá a Földet. Az emberiségnek esélye sem volt az ellenállásra: minden informatikai rendszer leállt, irányított roboteszközök lepték el a bolygót, miközben magukról a hódítókról semmit sem lehetett tudni. A hódítók három másik idegen fajjal kezdik el összekeverni a Föld lakosságát: a világot ellepő féregjáratain keresztül fokozatosan embereket telepítettek át más bolygókra, és idegen lényeket költöztettek ide. Ennek eredményeképpen 2117-ben a Föld lakossága 15 milliárd főre nőtt: ebből hatmilliárd ember, kilencmilliárd pedig más fajú, úgynevezett xeno.

Na, de a tudomány oldaláról nézve mennyi esélye van annak, hogy egyszer majd idegen civilizációkkal találkozzunk?

Fermi-paradoxont leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy ha léteznének idegenek, már itt lennének.
És a legtöbb felelős kutató sem fog szakmai alapon nagyon mást mondani, mint, hogy jelenlegi ismereteink szerint nem sok.

De akkor hol vannak?

Dedikálás a Könyvfesztiválon, április 21-én 16 órától


Április 19 és 22 között kerül megrendezésre a XXV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, ahol rengeteg íróval lehet találkozni, beszélgetni, dedikáltatni.
Köztük velem is.

BRANDON HACKETT DEDIKÁLÁS:
Április 21-én, szombaton, 16 órától, a Millenáris Parkban (Millenáris, 1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20), az Agave Könyvek standjánál.


Lehet hozni az új regényt, a Xenót, ezen túl Az időutazás napját, Az ember könyvét, Isten gépeit és A poszthumán döntést, valamint bármit, ha én írtam.:D
Szeretettel várok mindenkit, poszthumánokat, MI-ket, időutazókat és xenókat is.:D

Két új novella

Az év első két hónapja regényírás helyett novellázással telt.

Hogy tetszik mondani?

Bevallom, engem is meglepett, főleg azért, mert újkori, A poszthumán döntéstől "számított pályafutásom" során mindössze két említésre méltó novellát írtam: Az utolsó írót és a Rajaniemi fanfictionként is értelmezhető Homokba írt történetet (Galaktikákban jelentek meg régebben). Ez azt jelenti, hogy most hirtelen megdupláztam a novelláim számát.
Ennek persze oka van, a novella sosem volt a kedvenc műfajom, sem olvasóként, sem íróként, mert szeretek elmélyedni a történetekben, megismerni a karaktereket, ráadásul jobban szeretem a nagyszabásúbb történeteket. Na, a novella ezek közül egyik sem.
Így íróként is kifejezetten bizonytalanul mozgok ezen a területen, úgyhogy ez most jóval több volt, mint kihívás.
De mi is ez a két novella pontosan, és honnan kerültek elő hirtelen?

Instagramozzunk!

Néhány hete elkezdtem kíváncsiságképpen Instagramozni, és most már úgy tűnik, hogy nem csak fellángolás lesz, hanem többé-kevésbé tartós addikció.
Szóval, ez itt a profilom: https://www.instagram.com/markovicsbotond/
Oldalsávba pedig bekerült egy betekintő ablaki.
Elsősorban olvasós, írós, geek és gamer képek várhatók, amelyeket néha megzavarok egy kis macskakontenttel.

Vigyázat, fotózni nem tudok! De ettől még fogok!:D

Illusztráció: Mars bolygós sci-fi könyveim egy kupacban. (Egy John Carter mondjuk nagyon hiányzik a csapatból.)


Az idei (2018-as) Oscar-díjról, avagy hogyan szólítsalak?

Hétvégén jön az Oscar-díj, és mivel a napokban megnéztük A víz érintését, a fő kategória kilenc jelöltből jelenleg hat filmet láttam (hátra van még az Én, Tonya, meg A négyzet a közeljövőben). Szóval, ez most nem esélylatolgatás lesz, csak arról néhány gondolat, hogy számomra a látottak közül melyik film mit adott. 
+ a Testről és lélekrőlt még tavaly, az év első felében láttam, és nagyon drukkolok Enyedi Ildikóéknak.

5+1 regény, ami fontos volt a számomra

A Spekulatív Zóna sci-fi, fantasy oldalon új cikksorozat indul, várhatóan kétheti rendszerességgel egy-egy, a fantasztikum hazai világában ismert szerző, szerkesztő, fordító, blogger, stb. mesél mesél öt, számára fontos fantasztikus regényről vagy képregényről, illetve egy, számára szintén fontos nem fantasztikus regényről.
Én voltam az első megkérdezett, íme azok a könyvek, amelyek fontosak nekem, hatottak rám valamilyen módon Frank Herberttől Orson Scott Cardon és Dan Simmonson át egészen E. L. Doctorowig.

1. Frank Herbert: A Dűne

A Dűne tizenéves korszakom kedvenc regénye, azon kevés régebbi sci-fik egyike, amelyek témájuknál fogva nem avultak el, nem váltak porossá. Mire Paul Atreides és a sivatagbolygó története kb. 13-14 évesen a kezembe került, elég sok sci-fit olvastam, a Dűne elsősorban a Lynch-féle filmadaptáció miatt érdekelt, amely előtte nagy hatással volt rám, de itt gyorsan hozzáteszem, hogy a filmet kb. 1986 környékén láttam, egy egészen másfajta, ingerszegény világban, 11 évesen. Az ifjú Paul Atreides kifinomult intelligenciájával és felelősségtudatával pedig szinte példaképemmé vált, és ugyan csak a töredékét fogtam fel a szöveget körbefonó filozófiának, de a Dűne sivatagai és homokférgei ettől még ugyanúgy elvarázsoltak, mint később a további részek. Örülök, hogy ez a regény viszonylag fiatalon került a kezembe.

A további öt címet, történetet pedig a Spekulatív Zóna cikkében találjátok:

A Space Bar podcastban jártam

A Spacebar online podcast a leghallgatottabb sci-fi podcast, immár 146 adással a háta mögött. Nem is tudom már, mikor találtam rájuk, a második felismerésem az volt, hogy a srácok pedig olvassák az én regényeimet, sőt, néha teljes adásokat szenteltek egy-egy könyv kitárgyalására (Pl. A poszthumán döntésről és az Isten gépeiről is volt külön adás).

Na de most szintet léptünk:), és a legutóbbi adásban vendégszerepeltem másfél óra erejéig. Kicsit azért aggódtam, de nagyon jól éreztem magam, olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást, és csak éppen 5 perce kezdtünk volna el dumálni. Rengeteg minden jutott eszembe a beszélgetés közben, amit aztán később el is felejtettem elmondani.

Itt meghallgatható, mit hoztunk össze:

Érdemes figyelni az oldalt, meg az egyéb helyeket, pl. a Facebook oldalukat az újabb adásokért, mert rendkívül szórakoztató, szerteágazó sci-fi témák kerülnek elő.

2017. évi összegzés

Újabb évkezdet, újabb évösszegző, évindító poszt következik, avagy mit csináltam 2017-ben, és mit fogok csinálni 2018-ban. Mármint főleg az SFF-téren. Nézzük!
(A 2017. toplistázós bejegyzést itt találjátok.)

2017 és az írás:

A legfontosabb, hogy  2017. novemberben megjelent az új regényem, a Xeno (a link alatt megtalálsz mindent, amit tudni érdemes róla, kritikákkal, miegymással együtt.)
Valójában már 2016. augusztusában befejeztem a nyers szöveget, de ettől még rengeteg munka volt vele 2017-ben is, 4-5 újraírás, a megfelelő arányok megtalálása, a jelenetek finomítása, majd a szerkesztési körök, stb.
De megjelent, és remélem, Ti is szeretitek. A Xeno hozzám a többi könyvemnél kicsit közelebb áll, de hogy miért, azt nem igazán tudom pontosan megragadni. Talán, ha elolvasod, vagy már olvastad, megérted. Talán nem, ki tudja.
Ugyan önálló történet, de pár év múlva majd mindenképpen szeretnék visszatérni Olga Ballardhoz, Markhoz és a többiekhez, a firkákhoz, hidrákhoz, az ostorosokhoz egy 8 évvel később játszódó gyarmatrendszerbe, mert nagyon érdekel, hogy mihez tudtak kezdeni a Xeno-ban történtek után. Ehhez persze nyilván sok minden kell, például, hogy jól fogyjon, és a kiadó is lásson fantáziát a folytatásban, valamint, hogy lépten-nyomon megkérdezze valaki, hogy mikor jön a folytatás. Előbbiről még nincs információ, utóbbi kapcsán viszont már most, egyre több kíváncsi kérdést kapok, pedig még éppen csak megjelent a regény.

Új regény?
Emellett azért haladtam a következő regényprojekttel is az év első felében, úgyhogy van egy új, 3/4 regényem is, amit 2018. év elején szeretnék befejezni végre. Ez ebben az évben még nem fog megjelenni, majd csak 2019-ben, mert egyrészt rengeteg munka van még vele, másrészt 2018-ra is készül valami más.
A regény Transzhumán háború címen fut jelenleg (és a végleges címe még bármi lehet), avagy egy kicsit megint fejest ugrom kedvenc témáim egyikébe, közben pedig felforgatom a 23.-24. századi emberi civilizáció amúgy sem nyugodt életét. Nagyon várom már, hogy újra belemélyedjek a sztoriba.

Futottam is sokat...
Nem én vagyok, loptam a netről:)
Néhány éve visszatértem a futáshoz.
A 2017. ebből a szempontból is egészen jó év volt, 800 feletti lefutott km-el, úgy, hogy év elején kicsit kiestem a ritmusból, és tavasszal vissza kellett szoknom a heti kétszer 10 km-es távra, de azt azóta sikerült tartanom, sőt, még szilveszter kora délután is belefért egy utolsó.
Bár nem tervezem, hogy 10 km fölé megyek, annyi bőven elég (igaz, néha van kísértés), de idén azért valószínűleg így is bőven meglesz az 1000 km is.
A futásban azt szeretem, hogy teljesen jól kitisztítja a fejet, elég jól tudok gondolkodni közben az íráson, ötleteken, plusz a közepe táján elszabaduló endorfinlöket sem elhanyagolható. Biztos, hogy valamilyen szinten futásfüggő is lettem, de ez nem zavar.:)
Lassan húzom is a cipőmet, mert ma megint szuper az idő.

És a 2018:
Először is be szeretném végre fejezni a regényt.
Előtte azonban még meg fogok írni két sci-fi novellát. Hogy mit? Novellát! Jól olvastad.:) Az érdemi novelláim száma jelen pillanatban kettő (2!), úgyhogy január/februárban meg fogom duplázni a számukat. Az egyik egy friss felkérés, a másik, amely Az MI-építő munkacímen fut pedig saját indíttatás, és mindkettő még idén olvashatóvá válik, de erről majd év közben.

A minap John Scalzi blogjára tévedtem, éppen egy újévi fogadalmazás közepébe, amit én általában kerülök, mert nem kell nekem újév, ha valamin változtatni szeretnék. Azon viszont elgondolkodtam, hogy mennyi időt is töltök felesleges információk befogadásával, aztán azzal, hogy megpróbálom őket elfelejteni, és mennyi olvasással és írással, egyéb hasznos dolgokkal tölthetném az időmet helyette.
RENGETEG időt töltök értelmetlenséggel, és ezen mindenképpen szeretnék változtatni. Még nem tudom, hogyan, mert fogadkozni könnyű, de amikor csak egy percre ülök le a net elé, akkor is könnyen elsurran egy teljes óra kattintgatással és görgetéssel érdemi tartalom nélkül, úgyhogy veszélyes egy hely ez, én mondom.

BÚÉK mindenkinek, és hajrá, valósítsátok meg az idei terveiteket!