ISTEN GÉPEI (2008)


Ez a kötet már  nem kapható, de 2018-ban megjelent az új, átdolgozott kiadás kiegészítve négy, mesterséges intelligenciákról szóló science fiction novellával.

Kattints ide a részletekért.

ISTEN GÉPEI (2008)

Egyik pillanatról a másikra történt: 2027-ben a Nap eltűnt az égről. Helyén egy vörös törpecsillag ontja rőt fényét a Föld világos oldalára, míg a halott és fagyott sötét oldal fölött sosem látott csillagképek ragyognak. Az Ugrásnak nevezett jelenség oka ismeretlen, az emberi civilizáció beleremeg a sokkba: a napos oldali országokat menekültek milliói árasztják el, a világgazdaság összeomlik, az emberiség a túlélésért küzd. 

A pusztulásból azonban lassan új világ születik. Húsz év múlva a technikai fejlődés soha nem látott ütemre gyorsul, az élet friss és modern, a fiatal generációk számára a régi Föld már csak a legendákban létezik. Kerti Szófia, a genetikailag módosított budapesti lány és társai inkább a jövőbe tekintenek, ahol újabb fordulópont, a technológiai szingularitás várja az emberiséget. Egy esemény, ahol a fejlődés görbéje függőlegessé válik, amely mögé semmilyen előrejelzés nem láthat be, és ahol tudása az embert saját istenévé avathatja. De vajon valóban független-e egymástól a 2027-es Ugrás és a technikai fejlődés szédítő felgyorsulása, vagy a kozmikus színfalak mögött egy végletekig precíz kísérlet zajlik, melynek alanya maga az emberiség?
(Kiadó: Metropolis Media – Galaktika fantasztikus könyvek, oldalszám : 312)
Kritikák, vélemények a regényről:

Ekultura.hu: „…Brandon Hackett még ennél is nagyobbat gondolt, hiszen mindezen kérdéseket kiegészítette az emberiség evolúciójával is. A végeredmény olyan szellemi kaland, ami egyszerre szórakoztat és elgondolkodtat, az emberen túli ember víziója pedig egyszerre ígéretes és ijesztő…”

index.hu: „…Az erősen technikai cselekmény ugyanakkor rendkívül sodró lendületű, szórakoztató, olvastatja magát, és még szerelmi szál és személyes drámák is helyet kaptak benne. Különösen érdekes a jövőbeli, az Ugrásnak köszönhetően mediterrán éghajlatú Budapest leírása, pálmafákkal, és negyven fokos hőséggel…”
http://index.hu/kultur/scifi/hackett/

Szubjektív kultnapló: “…Úgy összességében az utóbbi idők egyik legjobb regénye, amit olvastam. Magyar vonatkozásban és világszerte is, remélem még sok hasonló színvonalú könyv fog kikerülni a szerző kezei alól…”
http://kultnaplo.blogspot.hu/2009/05/brandon-hackett-isten-gepei.html

Horváth Gyula blogja: „…Brandon Hackett két legújabb könyve, a “Poszthumán döntés” és az “Isten gépei” igencsak meglepetés volt számomra a hazai sci-fi piacon. Végre olyan művek, amelyek elgondolkodtatóak és egy teljesen új – lehetséges – fejlődési irányt világítanak meg, illetve általánosságban egy teljesen új műfaji irányzatot képviselnek idehaza…”
http://lawrence.sfblogs.net/2008/12/08/transzhuman-poszthuman-jovokep/

Oroszlány Balázs blogja: „…Félelmetes látni, ahogy a magyar scifi az ötlet-szingularitás felé hajt, László Zoltán és Brandon Hackett fej-fej mellett vágtatva tör előre, könyveikben egyre sűrűbb az oldal/ötlet arány. Ha így folytatják, tíz éven belül a többieknek nem jut új gondolat, ötletsovány scifi-írók túrják majd csak az ugart…”
http://hondana.freeblog.hu/archives/2009/03/24/Isten_gepei/

Szökrönyös László blogja: „Az alapötlet és a prezentálás is nagyon-nagyon jó; a lehetőségek, amik kibomlanak előttünk ugyanolyan görbét követnek, mint a regénybeli szingularitás felé tartó társadalmak fejlődési üteme. Nekem a technológiai szingularitás koncepciója teljesen új volt, így ez külön élvezeti értéket adott a könyvnek…”
http://creideiki.sfblogs.net/2008/11/19/hova-juttat-egy-poszthuman-dontes/

Bala Péter blogja: „…Fordulatos, folyamatosan adagolva az apró információ morzsákat fogja meg az olvasó figyelmét, ahogy kell…”
http://balamondja.blogspot.com/2009/05/brandon-hackett-isten-gepei.html

intergalaktika.hu – Bernátzki Lajos: „…Mint mondtam a fenti nagy írókkal való összevetésben remekül helytáll az Isten gépei. Olyan, mint a jó évjáratú újbor. Kicsit nyers még, de remek a zamata, az illata és egyáltalán nagyon jól élvezhető…”

Kikötőonline.hu – Tóth György: „…az Isten Gépei egy nagyon jól megírt könyv. Választ keres az emberiség sorsának alakulására a közeli és a távoli jövőben. Képes-e fennmaradni az emberi faj egy ilyen feldrótozott világban? Egy biztos: elindultunk egy lejtőn és az, hogy a végén nagyot esünk-e, vagy folytatjuk utunkat, csak rajtunk múlik…”

Scifikönyvek blog: „…Be kell vallanom, engem már a könyv alapfelvetése is nagyon érdekelt. Ahogy pedig olvastam a könyvet, egyre inkább magával ragadott a történet. Mindig is izgatott az, hogy az ember mit tenne, ha isteni erő szakadna a nyakába? Képesek lennénk kezelni azt, vagy pedig tönkretennénk vele egész bolygónkat?…”

Hegedűs Ilona blogja: „…Az Isten gépeiben lenyűgöző eszmefuttatásokat találunk a technikai fejlődés lehetséges irányairől, s ezáltal az emberiség jövőjéről is. Olyan mértékű felgyorsult fejlődésről van benne szó, amihez az ember és a társadalom már nem képes alkalmazkodni, s amely így végül elhozhatja az egész planéta számára a végét.”

Ódor Ákos blogja: „…Brandon Hackett stílusa, technoblablája összemosva a hétköznapiság és hősiesség határán egyensúlyozó karaktereivel gyakorlatilag képes lenne még a semmit is olvashatóvá tenni!…”

exit.hu: „…a scifi ma – legalábbis az asimovi, lemi válfaja – maga a virtigli bölcselet. Hogy ne mondjam, a tudományos-fantasztikus irodalom elitje egyfajta globális filozófiai szabadakadémiát alkot…”

Sümegi Attila blogja: „…A könyv szórakoztató, de legfőképpen elgondolkodtató. Legjobban a főhős tetszett (aki nő! és az író felé dicséret, hogy ezt el is hittem), aki egyrészt folyton hangoztatja, hogy ő már nem ember, ugyanakkor teljesen emberi módon gyarló. Szóval ez mindent elmondott számomra a technológiai szingularitásról és az emberi szociális viselkedés kapcsolatáról…”

Kánai András blogja: „…A Hackett álnév mögé rejtőző Markovics Botond A poszthumán döntés után ismét egy új tematikát hozott be a magyar SF-regények világába: a szingularitást. A téma kint már divatos egy ideje, elég csak Charless Stross-ra – vagy az újabbak közül – Paul Melko-ra gondolnunk. A regény telistele van kitűnő ötletekkel: Chopra-elv, fekete doboz gazdaság,Bárka, epigonrészecskék, Baran Bloggernaplója a könyvespolcon…”

Takács Gábor blogja: „…szó szerint faltam a könyvet. Nem is emlékszem, utoljára melyik volt az a regény, amit ilyen könnyen sikerült kiolvasnom. Persze az is hozzá tartozik, hogy rövid, és amolyan clarke-i szokás szerint eléggé szét van tagolva, ami nem baj…”

Kollárik Péter blogja: „…A cselekmény magabiztos vezetése előtt meg kell emelnem a kalapomat, mint ahogyan elismerésre méltó a regény „tudományos” megalapozottsága is…”

Asterdroid blogja: „…Összességében jó könyv, az alapszituáció, az alapötlet kiváló kiindulási pont.  Kidolgozott, ha helyenként a tudományosnak hangzó elnevezések (pl. kvantumugrás) inkább a vad képzelet szüleményei is – de hát az SF az nemcsak tudományos, hanem fantasztikus is.  Olyan kérdéseket feszeget, melyek mindannyiunkat érintenek, mint például a technikai fejlődés hatása a társadalomra, a földi erőforrások kihasználása, és az, hogy az emberiség hajlamos saját magát felemészteni. ..”

Mentolosmacska blogja:„…a gondolatébresztésen kívül is tetszett a könyv. Mindig újabb és újabb tetszetős meglepetéssel szolgált. Bár könnyednek nem nevezném, mégis annak tűnt néhány pillanatra, amikor fontos kérdésekés problémák merültek fel, mélyen beleágyazva a történetbe…”

A Romániai Science-Fiction es Fantasy Társaság honlapján, az első nem magyar vélemény.

SFportal.hu: “Hackett ismét nehéz témákhoz nyúlt a könyvében, ami már önmagában is becsülendő, mert a technológiai szingularitás és anyagmanipuláció témaköre nem egyszerűen megfogható, befogadható valami, viszont – és ez az, ami a könyv igazi értékét adja -, nagyon is létező problémákat, kérdéseket vet fel…”

Új Galaxis 14. – Vásárhelyi Lajos kritikája. (Nyomtatásban.)

Ortutay Csaba blogja: “…A történet hangulata egyébiránt eléggé furcsa. Se nem egyértelműen optimista, mint a klasszikus sci-fi, se nem végletesen pesszimista, mint a cyberpunk. Miután számtalan kérdést szándékosan nyitva hagyott a szerző, így olvasás után még hosszú ideig gondolkodtam az érintett témákon, ilyen értelemben ez a könyv nagyon jó. Összességében az Isten gépei-t (újra)olvasásra érdemesnek jelöltem meg a képzeletbeli könyvlistámon, a szerzőt pedig figyelni fogom, ha új könyvvel jelentkezik, akkor megfontolom majd annak beszerzését.”

Sfszakosztaly.hu, Bárdos Dávid: “Markovics Botond Isten gépei című könyve az ellentétek tára. Olvasása közben olyan érzésem volt, hogy egyfelől a clarki hard science-fiction valóságelemző szigora elevenedik meg a lapokon, másfelől a hihetetlen tájékozottságát csak háttértudásként, ugródeszkának használó Asimov könnyedsége az, amellyel megkísérli magával ragadni az olvasót, még ha nem mindig sikeresen is…”

Mitolvasol.freeblog.hu: “Nagyon jó, elgondolkodtató sci-fi, amely a technika és a társadalom egymásra hatását elemzi – mindjárt többféle eredményt is bemutatva. A tudományos rész mellett a szereplők is jók, lehet azonosulni velük, és életük van – vagyis próbálják élni az életüket a történések közepette – van múltuk, jelenük, és szeretnének jövőt is…”

Élet és Tudomány 2010/31. szám (nyomtatott) – Bóc István: “A tudományos-fantasztikus regénybeninkább a fantasztikus elemek dominálnak, de az olvasók számára mindvégig izgalmas marad a történet. Markovics igyekszik az emberiség jövőjéről elmélkedni. Mi történik, ha a technika veszi át a hatalmat, ha már minden lehetséges? A megváltozott körülmények között mivé válhat az ember, a társadalom?”

Rootshaper blogja: “Brandon Hackett írása minden tekintetben vérbeli sciience fictionnek mondható, bővelkedik az emberi képzeleten túlmutató technológiákban, űrutazásban, és egy „idegen fajt” is felvonultat, melyek céljai a könyv végéig ismeretlenek maradnak, csak kilétükre kapunk egy igen megdöbbentő választ. Ha értékelnem kellene az élmény faktort és a végén átélt katarzist, azt kellene mondanom, hogy a könyv egy tízes skálán tizenegy pontot is megérne.”

P. Laci alias Daermon írása a regényről: “…egy nagyon jól megírt, magával ragadó történet, mely alaposan körbejárja azt, hogy hova fejlődhet az ember. Meddig tud eljutni önmaga erejéből, fennmarad-e külső segítség nélkül, tovább tud-e lépni, vagy megáll, esetleg elpusztul?”

Mellonta Tauta, azaz Szergely blogja: “…A könyv elgondolkodtató és jó volt olvasni, remélem, hogy a kötetnek hamarosan lesz közvetlen, vagy közvetett folytatása, mert a felvetett ötleteket illene kellő alapossággal kivesézni…”

Neveletlen blog: “…Le a kalappal Botond előtt, hogy ilyen komplex témába is nyugodt szívvel belevágja a fejszéjét, és évezredeket és galaxisokat is átívelő történetet vet papírra, számos technikai és társadalmi kérdést feszegetve, nem beszélve a morális vonulatról… Jó a stílus, jók a karakterek, fordulatos a történet, nincsenek üresjáratok: az Isten gépeiben minden megvan egy jó sci-fihez.”
http://neveletlen.blog.hu/2012/11/02/brandon_hackett_isten_gepei_556

SF.blog.hu: "...Hackett olyan témákat dolgoz fel, amik egyre aktuálisabbak a mai világunkban is: meddig lehet elmenni az ember módosításában, mennyi szabadság és hatalom adható egy gépnek, képes-e egy gép alkotója ellen törni, és miért tenné, vagy miért ne tenné... és végül, a legfontosabb kérdés: ki vagy mi az ember, mitől ember, és jó-e neki, ha több lesz önmagánál... Az író  transzhumanista képe rettenetes és csodálatos: az ember isteni hatalmat nyer, de pontosan a saját lényegét veszíti el, az emberségét - és ki tudja, megéri-e a csere..."
http://sf.blog.hu/2013/02/20/homo_homini_deus_avagy_egy_rendkivuli_konyv_ismertetoje

Shanara blogja: "Végtelen ötletek tárháza ez a könyv és tényleg elgondolkoztató, színvonalas sci-fi. Külön öröm számomra, hogy ez a történet egy magyar szerző fejéből pattant ki."


http://shanarablog.blogspot.hu/2013/11/brandon-hackett-isten-gepei.html

Profundus Librum: "Fajsúlyos témák ragyogó kombinációja a könyv, teli szenzációs ötletekkel és fordulatokkal"

Spacebarcast: online podcast műsora egy teljes adást szentelt az Isten gépei kibeszélésének
http://spacebarcast.com/archives/947

http://profunduslibrum.blogspot.hu/2013/11/brandon-hackett-isten-gepei.html

Jud Lorin, a regény által ihletett “fan-art” festménye Isten gépei címmel:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése