Hol vagytok, idegenek? (Xeno-jegyzetek 1.)

A tavaly év végén megjelent Xeno című regényem kapcsán összeszedtem néhány, talán érdekes háttérinfót a regény világáról, témáiról. Valójában mónapok óta tervezgetem ezt a néhány blogbejegyzést, de csak most jutottam el odáig, hogy végre meg is szülessenek. Jobb későn, mint soha.:) 

Xeno 2117-ben játszódik, egy olyan jövőben, ahol 2058-ban egy magasan fejlett idegen civilizáció vonta irányítása alá a Földet. Az emberiségnek esélye sem volt az ellenállásra: minden informatikai rendszer leállt, irányított roboteszközök lepték el a bolygót, miközben magukról a hódítókról semmit sem lehetett tudni. A hódítók három másik idegen fajjal kezdik el összekeverni a Föld lakosságát: a világot ellepő féregjáratain keresztül fokozatosan embereket telepítettek át más bolygókra, és idegen lényeket költöztettek ide. Ennek eredményeképpen 2117-ben a Föld lakossága 15 milliárd főre nőtt: ebből hatmilliárd ember, kilencmilliárd pedig más fajú, úgynevezett xeno.

Na, de a tudomány oldaláról nézve mennyi esélye van annak, hogy egyszer majd idegen civilizációkkal találkozzunk?

Fermi-paradoxont leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy ha léteznének idegenek, már itt lennének.
És a legtöbb felelős kutató sem fog szakmai alapon nagyon mást mondani, mint, hogy jelenlegi ismereteink szerint nem sok.

De akkor hol vannak?

Ha az életet nem tekintjük, csak a Földön kialakult, egyedi szerencsének vagy csodának vagy isteni beavatkozásnak, akkor az univerzum ismert mérete alapján nem zárható ki, hogy máshol is létrejött. Négyszázmilliárd csillag és sokszor ennyi bolygó áll rendelkezésre - csak ebben az egyetlen galaxisban.
És hány galaxis van az univerzumban? 1999 tájékán még úgy hittük, kb. 125 milliárd lehet, 45 milliárddal több, mint előtte gondolták. Aztán ez a szám felkúszott 200 milliárdra, míg néhány éve bebizonyosodott, hogy az eddigi módszerekkel csak egy töredékét becsültük a tényleges számnak. Jelenlegi tudásunk szerint kb. 2 billió galaxis lehet az univerzumban. Ezek akkora számok, amelyeket szinte már felfogni is képtelenség.

Tudományosan még ennek ellenére sem túl nagy a valószínűsége, hogy az élet máshol is kialakult. De ha ez mégis megtörtént, és létrejöttek más, idegen civilizációk, akkor sem valószínű, hogy még mindig léteznek. Nagy eséllyel már régen kihaltak.
Ha pedig mégis létrejött valahol, egy (vagy több) másik értelmes civilizáció, kérdés, hogy eljuthat-e a csillagközivé válás szintjére? Robin Hanson "Nagy Szűrő" elmélete szerint nem. Ez egy olyan természetes mechanizmus, amely meggátolja az élet hosszútávú fennmaradását, és csillagközivé válását.
Ha azonban egy faj mégis eljut a csillagokig, akkor óvatos becslések szerint is néhány tízmillió év alatt kolonizálnia kellett volna az egész galaxist. Azaz, ha léteznének értelmes civilizációk, azok már évmilliárdok óta létezhetnek, és így mindenképpen észlelnünk kellett volna a nyomaikat, akár, itt a galaxisban  is.

Vagy mégsem?

Számos elmélet létezik, amely tovább árnyalja mindezt:

- A kommunikáció és a felfedezés a hatalmas távolságok miatt lehetetlen. 1937-től, a rádióteleszkóp feltalálásától foglalkozunk az idegen civilizációk utáni kutatással. Galaktikus méretekben ez nem túl hosszú idő. Sőt, emberi léptékkel mérve sem az. Rádiójeleket keresünk a kozmoszban, de ki tudja, hogy egy értelmes civilizáció mennyi ideig sugároz egyáltalán rádiójeleket.

- Lehet, hogy az idegenek túlságosan idegenek ahhoz, hogy legyen esély a kapcsolatfelvételre. Mi van, ha teljesen más módon kommunikálnak, nem pedig rádiójelekkel?

- Lehet, hogy régóta léteznek más civilizációk, de nem terjeszkednek, nem hódítják meg a galaxisokat, mert a gyarmatosítás nincs kódolva a legtöbb civilizáció fejlődésében. Erről találtam egy érdekes és alapos blogbejegyzést is, érdemes elolvasni - van egy első része is a Fermi-paradoxonról.)

- Lehet, hogy szándékosan kerülik a kapcsolatot. Számos sci-fi regény ekapcsán odáig merészkedik, hogy az idegen civilizációk direkt elkerülik a Föld környékét - vagy, mint egy állatkerti civilizációt, megfigyelnek bennünket.

- Ahogy az is könnyen lehet, hogy nem megfelelően figyelünk. Hiszen valójában azt sem tudjuk, mit kellene figyelnünk.

- De az is lehet, hogy mi vagyunk az elsők, a legfejlettebbek, és majd egyszer mi fogunk mások nyomára bukkanni, bekopogtatni hozzájuk.

- Sőt, lehet, hogy mások jobbnak látják, nem reklámozni, hogy léteznek - ki tudja, mi van odakint -, és ezért nem találunk jeleket. Ráadásul ha valóban van mitől félni, mi vagyunk nagyon óvatlanok, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet.

Sőt, számtalan, további elméletei lehetőség létezik, és egyiket sem tudjuk sem cáfolni, sem bizonyítani.

Neil deGrasse Tyson, a híres asztrofizikus és ismeretterjesztő fogalmazott: A parkban sétálva mi sem foglalkozunk a gilisztákkal, akkor miért foglalkozna velünk egy jóval fejlettebb civilizáció?

Az emberi civilizáció sok évezredes létezése konkrétan semmi az univerzum jelenlegi ismereteink szerint 13,8 milliárd éves korához képest. A legkorábbi ismert emberi civilizáció a suméreké, i.e. 4000 környékén. Ha az emberi civilizációt ez alapján 6 ezer évesnek becsüljük, és az univerzum életkorát egy napra zsugorítjuk, akkor mi ebből mindössze négy század másodperce létezünk. És valószínűleg sokkal kevesebbet tudunk a világról, mint hisszük.

Szerintem mindössze egyet tehetünk: folytatjuk a keresést.

Ezen felül szerencsére itt van nekünk a science fiction is, ahol aztán tényleg szabadjára ereszthetjük a képzeletet, elméleteket, ötleteket találhatunk ki, filozofálhatunk, és a tényeken túlra is elutazhatunk.

Én nagyjából azt gondolom a témáról, amit a Xeno, alább szereplő, fejezet előtti fiktív tudományos cikkében egy csillagász kifejtett: vigyáznunk kell arra, hogy ne csapjuk be magunkat túlságosan. Az élet kapcsán nincsen más tapasztalatunk, mint amivel a Földön találkoztunk, de ha csak és kizárólag második Földeket és második emberi civilizációt keresünk, lehet, hogy elsiklunk a lényeg felett.

STEVEN RAMCHANDANI: A FERMI-PARADOXON BUKÁSA, AVAGY 50 ÉV A XENÓK KÖZÖTT
(22nd Century Science magazin, 2108. július)
Ha az élet szerte az univerzumban elterjedt, gyakori jelenség, akkor miért nem találtunk eddig egyetlen bizonyítékot sem földön kívüli civilizációk létezésére? Körülbelül ez volt az egykori Fermi-paradoxon lényege dióhéjban.
A paradoxon talapzata már a 21. század első felében inogni kezdett, a teleszkóptechnológiák fejlődésével egyre több exobolygót és megmagyarázhatatlan jelenségeket fedeztünk fel. A csillagászok többsége ennek ellenére továbbra is ragaszkodott a régi dogmákhoz, mivel konkrét bizonyítékok hiányában felelőtlenség lett volna kijelenteni, hogy létezhetnek rajtunk kívül más, értelmes civilizációk. Még George Arad – a SETI (Földönkívüli értelem keresése) Alapítvány elnöke 2048-tól a migrátorok érkezéséig – is azt nyilatkozta, hogy valószínűleg mi vagyunk jelenleg az egyetlen értelmes faj az univerzumban.
Valójában egy intergalaktikus szénakazalban keresgéltünk, amelyet ráadásul csak távolról tudtunk vizsgálni, és ehhez képest nagyon hamar kimondtuk az ítéletet, hogy itt bizony nincsen egyetlen tű sem. Frank Tipler fizikus már a 20. században amellett érvelt, hogy az idegen eredetű Neumann-gépezetek hiánya a Naprendszerünkben lényegében önmagában bizonyítja, hogy egyedül vagyunk, ugyanis ezen önsokszorosító gépek révén egy fejlett civilizáció félmillió év alatt az egész galaxisunkat feltérképezhetné, márpedig ha léteznek más civilizációk, minden bizonnyal akadt köztük olyan, amely már elérte ezt a fejlettségi szintet.
Tipler és később sokan mások azt feltételezték, hogy az ilyen gépezeteket (pl. Neumann- vagy Bracewell-szondákat) egyrészt észre kellett volna vennünk, továbbá azoknak már kapcsolatba kellett volna lépniük velünk. Úgy gondolták, képesek lennénk észlelni őket, és abból indultak ki, hogy a helyükben mi kapcsolatot teremtettünk volna.
Valójában a Fermi-paradoxon mellett szóló összes érv egytől egyig azt feltételezte, hogy bármely értelmes civilizáció az emberiség által értelmezhető logikával, antropomorf módon gondolkodik.
És mint a migrátorok 2058-as érkezésekor kiderült, ez a feltételezés vált a felfedezés legnagyobb csapdájává.

Az eddigieket felvezetőnek szántam a Xeno idegen civilizációiról szóló bejegyzéshez, azonban ez a felvezetés még úgy is túl hosszúra nyúlt, hogy nem akartam belemélyedni a témába.

Ezért folytatása következik.

Itt a következő, második bejegyzés, amelyben már tényleg a Xeno idegenjeinek keletkezéséről írok.

Moly-adatlap és értékelések a Xenóról

Dedikálás április 21-én a Könyvfesztiválon

A Xeno az Agave kiadó webshopjában

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése