Az első kiborgok | Jövőjegyzetek 4.

Kiborg: kibernetikus organizmus, ember és gépi eszközök összekapcsolása, élő és nem élő együttműködése. Igazi sci-fi téma, de mi a helyzet a valósággal? Hol vannak a kibogok? 
Néhányan már körülöttünk járnak.

A legismertebb kiborgok a mozifilmekből szivárogtak be a köztudatba: ilyen Darth Vader, a Robotzsaru, a Terminator T800-as modell, a Star Trek borgjai vagy szintén a Star Warsból Grievous tábornok. A science fiction regények közül ott van Dan Simmons Hyperionjában a Shrike, William Gibson Neurománcában Chase és Molly, és a sci-fi mangák közül a Ghost in the Shellben vagy a Battle Angel: Alitában is számos kiborg található, hogy csak néhány példát említsek.
Jelenleg még odébb van a cyberpunk/science fiction történetekből ismert világ, amikor tucatnyi implantátumot és chipeket hordunk a testünkben, vagy akár a szerveinket, végtagjainkat cseréljük sokkal hatékonyabb mesterséges végtagokra, szervekre akár praktikus okokból vagy csak divatból.
Viszont az első kiborgok már köztünk élnek.
Némelyikük csodabogárnak vagy pózernek tűnik, mások komoly tudósok, kutatómérnökök, és a legtöbben közülük kényszerből váltak kiborggá.
Nézzük, kik a legérdekesebb figurák (a teljesség igénye nélkül, természetesen)!


Kevin Warwick, az első kiborg:
Az első kiborg a 64 éves brit kutatómérnök, a kibernetika professzora, aki 1998-ban egy RFID chipet ültetett a karjába, a bőre alá, amely révén fotocellás ajtókat, lámpákat, lifteket tudott vezérelni az egyetem erre kialakított részlegében.
Ha végigment a folyosón, csak neki automatikusan felkapcsoltak a lámpák, kinyíltak az ajtók (nem csak a fotocellásak).
Ezt később továbbfejlesztették, és egy 100 elektródával rendelkező implantátumot helyeztek Warwick bal karjának középidegébe. Ezzel az eszközzel jeleket tudott fogadni az agyába, robotkart és kerekesszéket tudott mozgatni távirányítással. (Több idegsebész szerint Warwick komoly kockázatot vállalt azzal, hogy elektromos áramot küldtek közvetlenül az agyába az idegrendszerén keresztül. Az eszközt a kísérletek végén el is távolították.)



(Warwick emellett többek közt mesterséges intelligenciákkal és robotikával is aktívan foglalkozik, és fun fact: emiatt a 2007-es A poszthumán döntés című regényemben szereplő robotokat warwicknak neveztem el - persze, ő erről nem tud.:))

Neil Harbisson, avagy az "antennás ember"
Az ír Harbisson igazán fura fickó, talán az egyik legfurább a társaságból.
Teljes színvaksággal született, csak a szürke árnyalataiban képes látni a világot. Kiskorától foglalkozik zenével, zeneszerzéssel, és 20 évesen egy speciális antennát ültetett be a koponyájába, amely az antenna végén lévő érzékelő által azonosított színeket egy-egy adott hangrezgéssé alakítja a koponyájában, így képes érzékelni az alapvető színeket.
Azóta számos, ehhez kötődő performansz és előadás fűződik a nevéhez, az eszköze pedig újabban már képes az internethez is csatlakozni, akár telefonhívásokat fogadni. Harbisson számára a színek egyfajta "zeneként" jelennek meg, pl. a festményeket is egyfajta zeneként érzékeli.
Itt van egy 2012-es TedTalks előadása, magyar felirattal, amelyben élőben is demonstrálja, hogyan él és érzékeli, hallja a színeket:


Hugh Herr, a bionikus ember
A '80-as években a 18 éves Hugh Herr mindkét lába térd alatt elfagyott egy hegymászóbaleset következtében. Az orvosok azt mondták neki, hogy soha többé nem fog tudni hegyet mászni, de ő túl fanatikus volt ahhoz, hogy feladja ezt a szenvedélyét, ezért hegymászásra alkalmas, speciális műlábakat eszkábált magának, amellyel idővel ugyanolyan magabiztos hegymászó lett, mint előtte.

Ráadásul ez a gondolkodás őt is megváltoztatta, az MIT-n, majd a Harvardon diplomát szerzett, és az MIT biomechatronikai csoportjának vezetője lett, később pedig bionikus művégtagokat tervező céget alapított, amely cég többek közt az ő későbbi művégtagjait is tervezte.
A Time magazin a bionikus kor vezérének nevezte.
Íme szintén egy TedTalks előadás, amit érdemes megnézni, magyar felirattal:


Rob Spence, a Terminator
A kanadai dokumentumfilm rendező egy fegyveres balesetben kiskorában elvesztette a jobb szemét. Később aztán gondolt egyet, és a műszemét egy spéci kamerára cserélte, amely drót nélkül csatlakozik az internetre, és ezáltal bárki láthatja azt, amit ő lát.
A kameraszeme pont olyan vörösen világít, mint Arnold Schwarzeneggeré a Terminatorban.
Ezzel állítása szerint például eléggé sikeres lett a női  nem körében, legalábbis az alábbi interjúban ezt fontosnak tartotta kiemelni.



Jens Naumann és az elektronikus látórendszer
Biztosan mindenki emlékszik a Star Trek: The Next Generationsből Geordi La Forge-ra.
Jens Naumann kiskorában vesztette el a látását, de soha nem adta fel a reményt, hogy valamilyen módon újra lásson. 20 éven át kutatta a lehetőségeket, végül vállalta, hogy elektródákat ültessenek az agyába, amelyek egy szemüvegre szerelt videokamerából kapják a jeleket, és így képessé vált vonalakat és formákat látni a világból, amelyek révén nagyon jól elboldogul a világban.
Ő lett az első ember, akibe működő, mesterséges látórendszert ültettek. 


Moon Ribas, az első kiborg nő
Ő egy spanyol avantgard művész és kiborg aktivista (és jóbarátja Neil Harbissonnak, gyakran lépnek fel együtt), aki fanatikusan érdeklődik a szenzoros érzékszervi kiterjesztések iránt.
2013 óta egy szeizmikus érzékelőt visel a könyökében, amely különböző erősségű vibrálással reagál a földrengésre, és egyúttal vezeték nélküli összeköttetésben áll online szeizmográfokkal, így bárhol mérnek földrengést, ő érzékeli. Waiting for Earthquakes címmel pedig szóló táncelőadásokat tart, amelynek lényege, hogy a táncos akkor mozdul, ha valahol a világon földrengés van, és olyan intenzitással táncol, amekkora erősségű az (ugye ezt ő a könyökében érzékeli). Ha nincs földrengés, akkor az előadás "unalmasan" telik, mert nem mozdul.
Na, de csinált ő mást is, az első szenzoros kísérlete során, 2007-ben pl. 3 hónapig egy kaleidoszkópikus szemüvegben élt, amelyben csak színeket látott, formákat nem.
Ismét egy Ted-előadás:


Stan Larkin, avagy 555 nap szív nélkül:
Larkin története kicsit más, mint a többieké.
A 25 éves michigani férfi szívátültetésre várt, és ebben az időszakban, 17 hónapon keresztül egy hátizsákban hordott elektronikus műszív működtette a vérkeringését.
Az orvosok úgy ítélték meg, hogy kicsi a kórházon kívüli élet kockázata, ezért ő lett az első páciens, aki műszívvel élt, és hazaengedték. Larkin ezt az időt is úgy élte meg, mintha valódi szíve lett volna, még kosárlabdázott is. Az eszköz a bordái alatt két csővel kapcsolódott a testéhez, és azon túl, hogy folyton egy táskát hordott magánál, szinte semmiben nem korlátozta, és állítása szerint pont olyan érzés volt, mint egy igazi szív.
Pszichológiailag biztosan egészen rémisztő élmény lehet maga a tudat, hogy a szívét egy táskában hordott gép helyettesíti. És bár, Larkint nem szokták a kiborgok kapcsán emlegetni, mégis szerintem ő talán erről a listáról az, akiben a legdurvább beavatkozás történt ezen hónapok alatt.



Jesse Sullivan - élet bionikus karral
Sullivan ausztrál villanyszerelő, akinek egy áramütéses baleset után mindkét karját amputálni kellett.
Eleinte hagyományos művégtagokat kapott, majd az egyik kart idegi impulzusokkal vezért, mikrochipekkel teli, a vállában lévő idegvégződésekhez kapcsolódó, precíziós bionikus végtagra cserélték, amellyel még nyomásérzékelésre is képessé vált.
Gyakorlatilag úgy tudja mozgatni a bionikus karját, mintha a saját karja lenne.



Hasonló története van Johnny Mathenynek, aki szintén egy bionikus kart kapott az elveszített bal karja helyett, és a technológia egyre fejlődik.

Végül  itt egy "őrült" a technológiamániás, Tim Cannon, aki egy jókora számítógépes chipet ültetett a bőre alá, amely biometrikus adatokat továbbít a testéből a mobiltelefonjára.
Nem meglepő módon Cannon nem talált olyan orvost, aki elvégezte volna ezt a műtétet, így Cannon egy piercing beültetővel végeztette el a műveletet.
Az eredmény magáért beszél:



A technológia rohamosan fejlődik, és hamarosan már nem csodaborágként fogunk tekinteni ezekre az emberekre, sőt, míg jelenleg főleg életmentés, életkörülmény javítás - és természetesen katonai célokból - folynak a kutatások, ez idővel akár meg is változhat, hiszen egy fejlett kibernetikus eszköz, szerv számos előnyt is nyújthat a viselője számára.
Számtalan kutatás foglalkozik például az emberi szemnél hatékonyabb és jobb műszemek kifejlesztésével, agyi implantátumokkal, amelyek révén az emberi agy összeköthető számítógépekkel, nem beszélve az olyan katonai kutatásokról, amelyeknek célja, hogy a katonák telepatikusan tudjanak kommunikálni egymással.
A határoknak csak a képzelet szabhat gátat.
Ugyanis a technológia nem fog.

(A következő Jövőjegyzet témája: Szexelnél-e androiddal?)

A cikk szerzője:
MARKOVICS Botond
közgazdász, science fiction író (Brandon Hackett álnéven) az Agave kiadó szerzője, az SFmag.hu alapítója. Legutóbbi regényei:  XenoIsten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról, Az időutazás napja

Ha másfajta "jegyzetekre" vágysz, itt egy három részes cikksorozat az idegen civilizációkról, részben a Xeno című science fiction regényemhez kötődve.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése