Képregényekről a Képregénybörzén

Múlt héten a képregénybörzén jártam, ahol az Ekultura rengeteg videóinterjú készített a magyar képregénykiadókkal, és kakukktojásként elcsíptek engem is néhány kérdés erejéig, annak ismeretében, hogy az elmúlt háromnegyed évben masszívan feléledt a képregények iránti szenvedélyem. 
Így visszagondolva, tényleg hatalmas mennyiségű képregényt szereztem be a MArvel és DC szuperhősökön kívüli, független világból, részben az elmúlt tizenöt év kiemelkedő címeiből próbáltam behozni a lemaradásomat, részben pedig friss sorozatokba vágtam bele.
Utóbbiakról nemsokára fogok írni egy kis összefoglalót, hátha lesz, akit érdekel.

Íme a videóinterjú:

Sorok mögött: az olvasói elvárások

Biztos előfordult már veletek is, hogy egy könyv annyira tetszett, hogy ezt az élményt szerettétek volna újra átélni, és ezért az író újabb regényeibe is belevágtatok.
De mi van akkor, ha az író nem hajlandó kétszer ugyanolyan regényt írni, helyette kísérletezik, új utakat keres? Csalódunk, vagy dühösek leszünk az íróra, amiért másfajta témával foglalkozik, másfajta élményt akar átadni?

Egy új regény kezdete

 Az időutazás tegnapja a célegyenesbe fordult, a szerkesztés már régen befejeződött, készül a borító, fogalmazódik a fülszöveg, a regény várja a május eleji megjelenést.

Tegnap pedig végre elkezdtem az új regényt, Inverzum munkacímmel.
Belegondolva, már négy éve foglalkozom ezzel az ötlettel, különböző változatokban létezett a fejemben, kerestem-kutattam a lényegét, a karaktereit, többször neki is ugrottam, de az alapötlethez nem találtam meg még a megfelelő történetet és karaktereket.
Mostanra gyakorlatilag egy fél regénnyi, rendszerezett jegyzethalmom gyűlt össze, ennek oka, hogy az Inverzum a negyedik évezred elején játszódik, posztemberi fajok és különös idegen civilizációk világában, valamint egy eltérő fizikájú univerzumban, és ehhez meg kellett ismernem mindegyik civilizációt mélységében, hosszú időre visszamenőleg, nem beszélve a karakterektől, akikről szólni fog az egész.
Szeretek jegyzetelni, előkészülni a tényleges íráshoz (amely szintén folyamatos jegyzetelést, ötletelést igényel), ez mindig egy nagyon intenzív és kreatív időszak, amikor szabadon és kontrollálatlanul áramlik rengeteg ötlet, gondolat, amelyeket próbálok rendszerbe foglalni, és értelmezni.
A lényeg, hogy az első fejezetecskét tegnap sikerült megírnom. Sok mindent szeretnék elmesélni, és csak remélem, valóban sikerül majd.

Nektek viszont addig hamarosan elkezdenek érkezni a konkrétumok Az időutazás tegnapjáról, hiszen már csak két hónap van a megjelenésig!

Csillagköd animáció


Ugyanaz egyben, kicsit gyengébb minőségben.



2015, a science fiction szerint

Itt van 2015, kíváncsiságból feltúrtam az internetet, hogy kigyűjtsek néhány sci-fi regény- és filmcímet, amelyek 2015-ben játszódnak, hogy miként képzelték el ezt az évet.

Íme néhány, a teljesség igénye nélkül, de ha még eszetekbe jut valami, akkor írjátok meg, biztos akad még néhány, érdekesebb cím:

A legismertebb talán a Vissza a jövőbe II. része (1985), amelyben Doc és Marty a DeLoreanon előreutaznak 2015-be. És ha Cápa 19 nem is várható 2015-ben, de ezzel a geggel a készítők alaposan beletrafáltak a mozifranchise-ok jelenlegi uralmába.

Isaac Asimov: Én, a robot (1950) novelláskötetében szerepel a Körbe-körbe című novella (1941), amely a Merkúron játszódik, 2015-ben. Donovan és Powell űrhajósoknak a SEBI (SB-13) nevű robot látszólagos üzemzavarával kell megküzdeniük, amelyet a Robotika II. és III. törvényének ütközése okoz.

A hatodik napon (2000) című sci-fi filmben Arnold Schwarzenegger 2015-ben szembesül azzal, hogy a helyét a családban átvette egy klónja.

Neon Genesis Evangelion japán manga/anime franchise, amelyből régen láttam pár részt, de sokra nem emlékszem azon túl, hogy mechák harcolnak az Angel nevű idegenekkel, de a sorozat szintén 2015-ben játszódik.

Wolverine/Farkas 2015-ben megy Japánba, és küzd meg az Ezüst szamurájjal.

Az eredeti Robotzsaru (1987) egyes források szerint 2015-ben játszódik, bár, ez azért nem 100%.

2015-ben szétterjed a világban a majominfluenza, a Majmok bolygója: Forradalom (2014) idővonala szerint.

És végezetül, íme a 2015-ös divat a Vissza a jövőbe II.-ből!

Boldog Új Évet kívánok!


Hogyan válasszunk sci-fi könyvet?

Közeleg a karácsony, a könyvesboltokban egyre több ember bukkan fel, köztük rengeteg nem tudatos vásárlóval.
A minap találkoztam egy számomra furcsa sci-fi olvasóval, nem gondoltam, hogy létezik ilyen is, de belegondolva, aki nem tájékozódik az interneten az aktuális megjelenésekről, az bajba kerülhet a boltokból kiömlő könyvkínálattal szembesülve.
Nem is a találkozás a megfelelő szó, mert valójában csak megfigyeltem, ahogy a huszonéves srác megáll az egyik nagy könyveslánc boltjának sci-fi polca előtt, és megpróbálja feldolgozni a végeláthatatlan borítóáradat információs dömpingjét.
Nem tudatos vásárló, láthatóan se szerzőket, se a címeket nem ismeri, sőt, valószínűleg az interneten sem tájékozódik, így bizonytalanul feszeng, mert mindenképpen választani szeretne.
Nézzük, hogyan válogatott!

Ismertetők Az időutazás napjáról

Néhány ismertető, cikk született az elmúlt hónapokban Az időutazás napjáról, némelyiket ugyan talán a Facebookra kilinkeltem, de innen kimaradtak, úgyhogy íme (a linkek alatt lehet elolvasni a teljes cikkeket.)

Geekz.blog
"Az, hogy Markovics fékezhetetlen agyvelejű szerző, már eddigi munkásságából is kiderült. Alaposan átgondolt, high concept regényeit valahová a klasszikus hard sci-fi és a súlyosan elborult, szürreális mind fuck határvidékére lövi be... Az időutazás napja már nem csak mint sci-fi thriller izgalmas, de a történetet mozgató drámai konfliktusok is érdekesek, a dramaturgiai felépítése pedig még egy jó hollywoodi filmnek is dicséretére válna. Ha Markovics írói evolúciója így folytatódik, akkor előbb-utóbb nem csak a kortárs magyar sci-fi közegéből fog kiemelkedni, de a nemzetközi sikert is kiérdemli."

Profundus Librum
Az időutazás napja olyan regény, amiben az időfolyam egy korlátlanul ömlő folyó, amiben semmi nem állandó, minden megváltoztatható úgy, hogy a benne élők észre sem veszik. (Igazán vicces volt figyelni a fejezetek elején és közben elhelyezett időjelzéseket. Egy-egy fejezetrész közt néha egy egész másodperc is eltelt… :) ) Olvasása közben ne végy semmit készpénznek, itt semmi nincs kőbe vésve, talán csak egyetlen dolog. Az időutazás módszerének feltalálása előttre semmiképpen nem lehet utazni…

kilencedik.hu
"A karakterek kerekre, élőre sikeredtek, a történet pedig csordultig tele fordulatokkal, így a cselekményről mesélni nem is lehet komoly spoilerezés nélkül, emellett minden oldalra jut vagy tíz ötlet... Az időutazás napja olvasása során nem győzünk bólogatni, hogy igen, ha az emberiségnek kezébe kerülne az időgép, akkor a leírtaknak megfelelően viselkedne, és ennek megfelelően alakulnának a kapcsolataik is. Sci-fi rajongóknak kötelező."

Könyvvizsgálók blog:
"...ennyire pöpecül végiggondolt időutazó-kalandot még nem olvastam, pedig ez egy hallatlanul gazdag zsáner, tele jobbnál jobb, átgondoltság és fantáziatrükk vegyülékét különböző mértékig keverő szabály-rendszerekkel, tudomány és filozófia időfogalmától az olyan népszerű hurkokig, mint amikor valaki kineveli a saját apját...
...Így kell elkezdeni egy könyvet: a „minden borul” őrületével; így kell fűzni a cselekményt: ennyire barokkos bonyolultsággal – kétségtelen, hogy a honi SF legerősebb hangja mondja itt a magáét."

A Sci-fi nap után

Tegnap került megrendezésre a Port.hu által szervezett sci-fi nap, és egy roppant érdekes, de még tanulságosabb fantasztikus rendezvény volt...

Egyrészt rengeteg mindenre rámutatott, hogy mit hogyan érdemes csinálni ahhoz, hogy a szervezőkön túl ne csak néhány tucat ember üljön be az előadásokra.
Merthogy az előadásokon, legyen az könyves vagy filmes, telt ház volt, sőt, ez nem is a megfelelő szó, merthogy több előadásra rengeteg érdeklődő be sem fért.

A szervezők abból indultak ki, hogy a korábbi évek sci-fi rendezvényeinek megszokott gyakorlata szerint harminc-negyven embernél többet nem mozgat meg egyetlen előadás sem, hacsak nem valami sztár vendégszerepel éppen.
Így egy kb. 60-70 fős előadó elégnek tűnt erre a célra.
Csakhogy nem volt az.

És ez egy elég nagy probléma, mert ilyennek nem szabadott volna előfordulnia. A Kleinheincz Csillával és Takács Gáborral tartott időutazós beszélgetésünkön legalább 100 ember zsúfolódott be a moziterembe, és ahogy sajnos hallottam, legalább 30-an még minimum szerettek volna bejutni. Konkrétan mi is alig tudtunk lejutni a színpadig, ami azért eléggé frusztráló volt.
Arra láthatóan senki nem gondolt, hogy ilyen kapacitásproblémák lesznek, főleg azért, mert az elmúlt évek sci-firendezvényei láthatóan sosem tudtak olyan programokkal szolgálni, amelyre ilyen mérvű érdeklődés lett volna.
Ez egy óriási tanulság szerintem, viszont talán előremutató a jövőre nézve. Ugyanis az utóbbi években elterjedt az a vélemény, amelyet én is hajlamos voltam már elhinni, hogy a sci-fi kedvelőket nem lehet előadásokkal elérni, de ez a nézet most látványosan megbukott, érdekes témákra van kereslet.
Sokkal több könyves pultra, több vásárlási lehetőségre, több kiírásra, helyszíni árusra lenne szükség, sőt, szerintem több programra is, akár párhuzamos előadásokra.
Abban sem vagyok biztos, hogy erre az Uránia mozi a legalkalmasabb helyszín, kevésnek éreztem a termek számát és a méretet is, és például az Isaac Asimov novellájából készült háromnegyed órás színdarabon is százan nyomorogtunk a kényszerűségből a lezárt előtérben berendezett helyszínen, miközben alattunk időnként feldübörgött A majmok bolygója.
Mindenesetre jövőre ezek a gyengeségek remélhetőleg megszűnnek, mert érdeklődő láthatóan lenne az ilyen eseményekre.

Ha voltatok a Sci-fi napon, és van kedvetek, írjátok meg kommentben, Ti mit tapasztaltatok, mit kellene legközelebb másképp csinálni, mi tetszett, mi nem tetszett, esetleg mire lenne igényetek legközelebb? (Az infókat szívesen eljuttatom a szervezőkhöz.)
Engem például az is érdekelne, hogy az engem érintő időutazós előadás mennyire sikerült a rövidsége ellenére informatívnak? Jobb lett volna-e, ha mélyebben fejest ugrunk a témában vagy pont elég volt, esetleg talán túl sok is az információ?
Milyennek találtátok a kiadós beszélgetéseket, tetszett-e, ajánlottak-e olyan könyveket, amelyekről nem hallottatok, vagy semmi új nem hangzott el? Hogy tetszett a filmes, YA, sorozatos és a többi előadás, amelyre bejutottatok?

Stephen Hawking partija időutazóknak...


Régebbi történet, de ha már éppen két időutazással foglalkozó regény megjelenése között vagyok, talán érdemes feleleveníteni.

2009 júniusában járunk, éppen Az ember könyvét írom, és még fogalmam sincs róla, hogy 4-5 év múlva két időutazós regényt fogok írni. Eközben Stephen Hawking professzor egy különös partit rendezett kizárólag időutazóknak
Volt pezsgő, sütemény, lufik.

Jó kis buli ígérkezett...

Jövőre egy mesterséges intelligencia írja a legjobb sci-fit?

Ma jelent meg a Könyvesblogon egy cikk: Lehet, hogy jövőre már egy robot írja a legjobb sci-fit címmel (linkre kattintva elolvasható), amelyben "japán tudósok azt ígérik, hogy jövőre elkészülhet az első mesterséges intelligencia által írt sci-fi történet."

Azon túl, hogy a mesterséges intelligencia nem egyenlő a robottal, és nem vagyunk a közelében sem egy MI létrehozásának, már, ha ez lehetséges egyáltalán, köztudott, a legjobb sci-fit a macskák írják.:)
Viszont a viccet félretéve, a 266-os Galaktikában megjelent, Az utolsó író című novellám (a létező kettőből a jobban sikerült) pont ezzel a témával foglalkozik (plusz a macskákkal). (A novella hangoskönyvként ingyen letölthető/meghallgatható a Galaktika hangoskönyvtárából, de úgy néz ki, hamarosan online is olvasható lesz az SFmag.hu-n.)

Ideillő részlet a novellából:
"Amikor az első írószoftver hatvan évvel ezelőtt működésbe lépett, egyes becslések szerint ötszázmillió, ember által írt könyv létezett a világon. A szoftverregények száma tíz évvel később elérte ezt a számot, azóta pedig tízszeresére nőtt. Az írószoftverek másodpercenként gyártottak egy új regényt, amelyek az átlagolvasó számára semmiben sem különböztek egy átlagos humánregénytől."

Azt nem tartom valószínűnek, hogy bármilyen szoftver képes lenne mostanában élvezhető, értékelhető prózát összehozni, de középtávon szinte biztos, hogy meg tudják valósítani, és ehhez egyáltalán nincs szükség mesterséges intellektusra, sem kreativitásra, pusztán nagyfokú adatfeldolgozásra és ezek újrahasznosítására.

Ismét egy ideillő részlet a novellából:
"A szoftverek ugyanis nem írnak. Algoritmusaik segítségével feldolgozzák a valaha írt összes regényt, elemzik azok stílusát, a karakteralkotást, a fordulatokat, a ritmust. Matematikai modelleket készítenek, korreláció számításokat végeznek és statisztikákat generálnak az olvasói véleményekről, kritikákról, közben figyelik a világ változásait, naprakészen követik a legújabb trendeket, és mindezekből pillanatok alatt állítanak elő egy látszólag friss alkotást.
Új történetet azonban nem tudtak kitalálni. Sokan azt mondják, nem is kell, hiszen minden történetet megírtak már, és az irodalom évszázadok óta önmagát ismétli, ezeréves témákat modernizál és igazít az adott korhoz, Johannes azonban sosem hitt ebben, mindig azt mondogatta, hogy léteznie kell olyan történeteknek, amiket még senki nem mesélt el."

Úgyhogy, humánírók, addig írjatok, amíg még tehetitek, és nem pipálnak le az MI-k!
Vagy a macskák.:)

IDŐUTAZÁS – Logikus és nem logikus történetek beszélgetés a Port.hu sci-fi napon

November 15-én kerül megrendezésre a Port.hu sci-fi nap, rengeteg érdekes programmal, előadásokkal, beszélgetésekkel a sci-firől (ezekre külön csak 1000HUF a belépő - az első 1000 jegyvásárló egy Galaktika magazint kap ajándékba), valamint a legújabb sci-fi filmek, többek közt az Interstellar vetítésével egész nap.
15 órától, Kleinheincz Csillával (Gabo SFF sorozat) kettesben az időutazásról beszélgetünk Takács Gábor moderálásában, logikus és nem logikus időutazós regényekről, köztük az idén megjelent Az időutazás napjáról, A holnap határánról és a filmváltozatról.

Ezenfelül is rengeteg, érdekes program várható: az idén megjelent legjobb science fiction regényekről faggatja a hazai sci-fi kiadókat Kánai András az SFmag.hutól, de ott lesz például Sixx a comment.com blogról, aki az idei fantasztikus tévésorozatokról, és Rusznyák Csaba a Geekz blogról, aki pedig a 2014-2015-ös sci-fi filmekről fog beszélni,lesz szó az ifjúsági fantasztikus irodalom térhódításáról, a 10 éves Galaktikáról, és még sok egyéb más.


Sorok mögött: A velünk élő könyvszereplők

avagy a körblogolás folytatódik...

Fiatalabb korban szinte mindenki sokkal fogékonyabb a képzelt barátokra, társakra: fénykarddal vívunk, mint Luke Skywalker, vagy éppen együtt íjászkodunk Katniss Everdeennel.
Biztos volt már olyan érzésetek, hogy egy kedvenc könyv vagy film szereplője szinte valóságosnak tűnt, bekerült a baráti beszélgetések közé (még ha csak néhány nap erejéig is), vagy csak később is gondoltatok rá, mert az adott történet hatással volt rátok? Ez azért van, mert az adott történet működött, a karakter pedig jól volt felépítve.

Aki ír/történeteket talál ki, azoknál ez az érzés másként és hatványozottabban jelentkezik, hiszen egy könyv megírása átlagosan 1-2 évig is eltart, ha hosszabb könyvsorozatról van szó, akkor pedig még tovább, ezalatt pedig gyakorlatilag együtt kelünk és fekszünk a szereplőkkel, együtt élünk a gondolataikkal, dilemmáikkal, érzéseikkel, cselekedeteikkel.

Mint a legtöbb íróé, az én fejem is egy átjáróház, karakterek jönnek-mennek néhány éves váltásban, mint egy albérletben, először beköltöznek, aztán szép lassan megismerkedünk, megírom a történetüket, aztán fájó szívvel, de elköszönünk egymástól, de közben az ajtó előtt már ott toporognak az újabb, lakók, újabb, leendő ismerősök, mert ők is szeretnék elmondani a történetüket. Persze, nyilván mindegyik karaktert én teremtem, belőlem táplálkoznak, de bárki bármit mond, van valami furcsa abban, amikor igazán megismerem a saját karaktereimet, és nem csak eszközként tekintek rájuk. Ahogy szerintem a számunkra kedves könyvek karaktereiről is képesek vagyunk úgy beszélgetni, mintha egy közeli/távoli ismerősről lenne szó, ugyanez igaz sok író karakteréhez való viszonyára is.
Vannak aztán olyan regénykarakterek, akik nem csak egy könyv erejéig maradnak az íróval, nekem annyiból szerencsém van, de ez sokszor  írói csapda, ami abból ered, hogy az író nem meri, nem tudja elengedni a számára fontos szereplőket, ezért újabb és újabb történeteket ír nekik, pedig azt a történetet, amit valóban el kellett mesélnie, már régen elmondta.
Én most éppen Az időutazás tegnapjából Bálinttól és Rebecától búcsúzom - jövő tavasszal, majd megláthatjátok, hogy miként nőttek fel, és küzdöttek meg a mindent elnyelő idővel, de közben már a következő regény, az Inverzum szereplőivel ismerkedem, akik a távoli jövőből érkező, fura alakok, velük egyelőre még csak óvatosan kerülgetjük, méregetjük egymást, ők még nem tudják, mi minden vár rájuk - többek közt megtudják, milyen szembesülni egy teljesen más fizikán alapuló univerzummal -, és én sem tudom, mi mindent tartogatnak nekem.

Ugyan az aktuális regény szereplőit mindig megpróbálom az írás elkezdése előtt minél jobban megismerni, jegyzetelek, kitalálom a háttértörténetüket, és azt hiszem, látom is a motivációikat, de amikor már nyakig benne vagyok a regényben, akkor mindig kiderül, hogy ez nem igaz. Akkor kezdenek el igazán életre kelni, amikor átveszik az irányítást, amikor nem mindig arra mennek, amerre én szeretném, hanem arra, amerre valóban akarnak menni. Ez egy nagyon furcsa állapot, mert szeretem kézben tartani a cselekményt, de nálam mégis akkor kezd el működni egy történet, ha az írás átlép a tudatosságon, és a karakterek is kilépnek a jellemrajzok és jegyzetek közül.

A többiek gondolatai:
Bartos Zsuzsa
Buglyó Gergely
Gaura Ágnes
Kemese Fanni
Kleinheincz Csilla
Moskát Anita
On Sai

Sorok mögött: Az ihletről

Néhány írótárssal körblogolásba kezdünk, és ugyan nem igazán szoktam kedvelni a körblogolást, de egyszer ezt is el kell kezdeni.:)

Mi is az ihlet?
A "hivatalos" definíció valami ilyesmi:
A művészi alkotások létrehozását megindító sajátos lelkiállapot, melyet felfokozott érzékenység, lelkesült hangulat, alkotásra ösztönzöttség jellemez. E sajátos lelkiállapot magyarázatát a régebbi gondolkodók abban keresték, hogy a művészt ilyenkor valamilyen isteni, túlvilági hatalom szállja meg, s ez nyilatkozik általa..

Biztos vagyok benne, hogy ahány író, annyiféle válasz születik, mindenki másként éli meg az írást.
Számomra az ihletett állapot összefonódik az ötletekkel, azok születésével. Régen, kiskoromban vagy száz regényötletem is volt, és azt hittem, ez bármiféle büszkeségre ad okot, pedig a meg nem írt regényötlet addig nem létezik, amíg meg nem írják. Aztán amikor már komolyabbra fordult ez az írás-dolog (valahol 2004 körül, amikor kidobtam minden korábbi ötletemet, és elkezdtem írni A poszthumán döntést), az agyam is átállt egy másfajta működésre.
A fókuszált ötletkeresésre. Ez azt jelenti, hogy amikor elkezdek egy regényt, az ötletek mind ennek a regénynek rendelődnek alá, csak ez számít, minden más ötletkezdeményt elhessegetek, kivéve, ha valami nagyon jó, mert akkor azt azért megőrzöm, hogy később hátha kinő majd abból is valami.
Így folyamatosan egy adott témán tudok dolgozni, és nem csapong számtalan irányba a gondolkodásom. Viszont olyan nincs, hogy ne lennének gondolataim, ne tudnék két perc után az adott történethez, világhoz, a karakterekhez hozzátenni valami újat, ami előreviszi a regényt, vagy választ ad egy kérdésre, teljessé tesz egy eddig hiányos motivációt, jelenetet. Ez a hosszú évek során alakult ki, mert mint mindent, azt is lehet gyakorolni, hogy akkor legyen ihleted, ötleted, amikor csak akarod.

Interjúknál elő szokott fordulni a következő kérdés:

− Honnan jönnek az ötleteid?

− Hogyhogy honnan, hát a fejemből! − szoktam felelni szemöldökömet felhúzva, mert nem értem a kérdést. Aztán persze rájövök, hogy ami a számomra triviális, az másnak nem biztos, hogy az, és nem mindenki kel-fekszik kiskora óta fura sztorikkal, saját világokkal, képzelt barátokkal a fejében.

Elképzelhető, hogy azt a jelenet, amelyet éppen meg akarok írni, nem tudom befejezni, mert nincs hozzá kedvem, vagy még nem állt össze teljesen, de akkor megy helyette más: vagy egy másik jelentet írok meg, vagy egyszerűen csak eszembe jut egy csomó apróság a történet vagy a karakterek kapcsán, esetleg hirtelen világossá válik egy összefüggés. Hogy éppen mi jön, az kiszámíthatatlan, de nincs olyan, hogy csak ülök, és nem megy az írás, és nincs egyetlen gondolatom, ötletem sem. Valami mindig van, ami előre viszi a regényt.
Az írás agymunka, és nem csak akkor produktív az ember, ha gépel. Akkor az, amikor gondolkodik, mert a szöveg megszületése csak a folyamat vége.
Joe Abercrombie egy tipikus, írással töltött napja

Miért is érdekes mindez az ihlet szempontjából?
Azért, mert azt gondolom (persze, nem biztos, hogy igazam van), hogy azon írók többsége számára, akik életvitelszerűen írnak,  az ihlet nem más, mint az az idősáv, amikor van idő írni és foglalkozni az éppen aktuális történettel. Én ha végre odajutok, hogy kinyitom az írásra elkülönített laptopomat, azonnal belemélyedek az adott világomba, és töprengek rajta, jegyzetelek, ha pedig megérett rá, akkor írom tovább a történetet. Ha túlságosan fáradt vagyok, inkább ki sem nyitom a laptopot, mert tudom, hogy nincs értelme, nem fog menni, hiszen ez agymunka, amihez tiszta fej kell.

Az egyetlen, ami megnehezíti az írást, a gonosz tudatalatti, ami gyakorta gátat szab annak, hogy tényleg hozzákezdjünk az íráshoz. Ez egyfajta menekülési kényszer: az embernek lenne ugyan ideje írni, de helyette minden mást csinál,  pl. elnetezi az időt, vagy a története helyett saját magával foglalkozik, jó-e amit ír, van-e értelme ennek az egésznek. Jobbra példaként látható Joe Abercrombie facebook oldalára kitett grafikon egy átlagos, írással töltött napjáról.:)
Ha azonban sikerül elkezdeni írni, akkor nincs megállás.


Elkészült Az időutazás tegnapja

Kicsivel több, mint egy éve írtam le egy bejegyzésben, hogy elkészült Az időutazás napja (pontosan 2013. július 29-én), és azt terveztem, hogy egy év múlva ugyanez történik a folytatással is. Másfél hetet azért késtem, pedig idén is voltunk írótáborban, ahol ugyan végigdolgoztam öt napot, de ez nem volt elég, kellett még néhány nap hozzá.

A lényeg azonban annyi, hogy elkészült a folytatás, Az időutazás tegnapja nyers változata, amin azért még rengeteget fogok dolgozni, mire elnyeri végső formáját, de maga a történet most már kerek. És befejezett, azaz nem lesz több időutazás, minden szál elvarrásra kerül, az persze kérdés, hogy mi lesz az időutazás vége, meg lehet-e állítani az összeomlást.
A regényt november elején kell leadnom az Agavénak szerkesztésre, és a tervek szerint jövő év első felében fog megjelenni, kb. ugyanakkor, mint Az időutazás napja. Nagyjából 75.000 szó lett a vége, ami kicsivel több, mint Az időutazás napjáé.

Az első  mondat így hangzik...:

Képregénykalandok, avagy a Fear Agenttől a Preacherig

Kiskoromban masszív képregényfogyasztó voltam, a legtöbb képregényt, ami idehaza megjelent, elolvastam a Füles sorozataitól kezdve, Kockás, Alfa, Mozaik, és a számtalan önálló kiadványig bezárólag, nem beszélve a rendszerváltás előtt idehaza nyomtatott, és a nyomdából derék nyomdai dolgozók által kicsempészett "nyugati szennyirodalom" kategóriájába eső holland, dán, német szuperhős képregényekről.
Ezek nagy része inkább ifjúsági mű volt, és nagyjából azután szoktam le az olvasásukról, amikor a szuperhős képregények elkezdtek magyarul is megjelenni, és abból is megkaptam a rég áhított adagomat Fantomtól a Robotzsarun, X-meneken, Batmanon át a Pókemberig.

Amikor aztán pár éve megjelent a Watchmen, majd elkezdték kiadni a Sandmant, rögtön fellángolt a régi szenvedély, mert rájöttem, hogy ezek komoly és mély felnőtt történetek, így elsőként elfogyasztottam Warren Ellis Transmetropolitanját is, ráadásként digitálisan belepörgettem egy csomó képregénybe. Ez utóbbi nem volt jó ötlet, mert digitálisan semmilyen hatás nem ért, számomra a képregény papíron az igazi.

Na, de a lényeg, az utóbbi hetekben intenzíven fellángolt a képregény-olvashatnékom, és ennek mondatni súlyos következményei lettek...