A következő címkéjű bejegyzések mutatása: író-olvasó találkozó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: író-olvasó találkozó. Összes bejegyzés megjelenítése

Podkasztolások 2021-ben

Először is, BÚÉK mindenkinek!

Szokás szerint jön néhány évösszegző, előretekintő poszt, szám szerint három. Lesz egy írós-összegzős, egy TOP-listázós. 

Elsőként pedig egy 2021-es podkaszt szerepős linkgyűjtés.

A pandémia következménye ugyanis, hogy az élő események, találkozások többsége átvándorolt az internetre, plusz elindult, lendületet kapott egy sor podkaszt adás is, és nagyon sok helyen voltam beszélgetni (nem is tudtam mindent elvállalni sajnos). Mivel ezeknek a többségét a Facebookon osztottam csak meg, ezért most itt van a 2021. évi podkaszt gyűjtés, lehet közülük válogatni, ha lemaradtatok valamiről, ami érdekel benneteket (és csak remélem, hogy nem hagytam ki semmit).

Könyvhét, dedikálás - szeptember 4-én 15 órától

📕Újra Könyvhét a Vörösmarty téren szeptember első hetében.

🖋Szeptember 4-én, 15-16 óráig dedikálok az Agave kiadó standjánál - sőt, ezúttal rajzolni is fogok!), ahol pedig kedvezményesen lehet majd vásárolni a régi és új megjelenésekből.

📅Itt az esemény linkje is, hogy ne felejtsétek el!

https://www.facebook.com/events/1015833742502049/

Eldobható testek, Xeno, Isten gépei és bármely könyvet hozhattok, ami meg nincs meg, azok egy része pedig kapható lesz!

Szeretettel várok mindenkit.🙂