2020: Mit olvastam, mit néztem, mivel játszottam, avagy Best of listák

Érdekes visszanézni, hogy a 2020. év eleji blogbejegyzésemben feltettem azt a kérdést, hogy vajon a 2020 a science fiction éve lesz-e? Mert itt volt Asimov, Bradbury, Herbert 100. születésnapja, vártuk a Dűne filmet, a Tenetet, az Alapítvány-sorozatot, a videojátékos téren a két talán legkörülrajongottabb cég új játékát, a Cyberpunk 2077-et és a The Last of Us Part II-t, amelyek mind a könyveken túl jókora figyelemre számítottak. (És nekem itt volt még az Eldobható testek megjelenése is, ráadásként.)

Az azóta történtek fényében ez egy kacagtatóan naiv bejegyzés volt. Mert aztán jött a Covid, és minden nagyon furcsa irányba kanyarodott. A Dűne mozit majd idén ősszel megnézzük, az Alapítvány-sorozat elkészültének esélye sem volt, a Tenet a vírushelyzet közepette megpróbált árral szemben úszni, de ez kevésbé sikerült, ráadásul Nolan egyik legambiciózusabb, de egyben legridegebb filmje is lett szerintem. A Cybperpunk 2077 és a The Last of Us part II pedig két brutális botrányba keveredett - bár, utóbbi azért ennek ellenére lazán az év játéka lett több száz és azóta is növekvő számú Game of the Year díjjal.

És akkor nézzük a kedvenc listákat, szokás szerint kategóriánként!

Kedvenc könyvek és képregény:

Az év elejét Naoki Urasawa 20th Century Boys újabb köteteinek olvasásával töltöttem. Urasawa az elmúlt két évben gyakorlatilag a kedvenc képregény írómmá, rajzolómmá vált, ez a sci-fi képregénye pedig még az előző két általam olvasott műve, a Plutónál és a Monsternél is izgalmasabb és szövevényesebb. Most a felénél járok, viszont várom, hogy idén végre az összes kötet megjelenjen angolul, és egyben végigolvashassam a második felét (az egész 5000 oldalnyi feszes, izgalmas, karakterközpontú történet).

Urasawa egy zseni. Ha tehetitek, ugorjatok neki valamelyik művének. Sci-fi rajongóknak kezdésnek a Pluto című mangasorozatot ajánlom, ez "csak" 1600 oldal, és 2018 év végén írtam róla, hogy miért tetszett.

Cixin Liu: A háromtest-trilógia. Nem gondoltam volna, hogy Liu trilógiája fel fog kerülni a listámra, ugyanis az első kötetet még jó pár éve olvastam, és ezután én ezt a sorozatot feladtam, mert nem tetszett. A prózája csikorgott, a karakterei papírmasék voltak, a szöveg brutálisan túlírt, és a legvége kivételével rettenetesen untam.
Aztán valahogy mégis megszereztem a brutálisan vaskos második és harmadik kötetet is. És 2. könyv, A sötét erdő elkezdett működni. A prózája továbbra is csikorgott, a karakterei továbbra is papírmasék, sokkal jobban, mint akár a klasszikus sci-fik, továbbra is nagyon túlírt, de ez a kötet még ennek ellenére is nagyon működött, végig megvolt benne a nyomasztó feszültség, a Falképzők és a Sötét erdő elmélet folyamatosan fenntartotta a feszültséget, és megvolt benne az egyediség, és valahol Luo Ji fura, öntörvényű karaktere is egészen jól működött.
Ehhez képest A halál vége szerintem jóval halványabbra sikerült, hiába nyitott hatalmas távlatokat a végére, de Cheng Xin, akin keresztül átéljük az eseményeket, a regény 95%-ában nem csinált semmit. Ettől függetlenül remek, okos részek akadtak bőven a könyvben, és sajnálom, hogy ez a kötet közel sem érte el a szöveg azt a feszültséget, mint az előző. De azért így sem volt rossz.

A Dűne után újraolvastam a Dűne messiását és a Dűne gyermekeit. Meglepő módon nagyjából ugyanazt gondoltam most is a két kötetről, mint hajdanán, nagyon szerettem a messiását, Paul Atreides személyes drámáját, ahogy küzd a jövővíziói által kijelölt sorsával. A Dűne gyermekei elejével most sem voltam kibékülve, ellenben a második fele, Leto kiteljesedése megint csak brutálisan erőteljesen hatott rám, főleg, tudva, hogy mi lesz mindennek a következménye a 4. regényben.
Idén haladok tovább.

És itt van végül Walter Tevis: A vezércsel, ami ugyan nem sci-fi, de egy fantasztikusan jó regény a tehetségről, a szenvedélyről és a sakkról. 
Imádom, ahogy mesél a sakkról és Bethről, a különleges, furcsa, ám különleges árva kislányról. Beth nem egyszerű személyiség, mégis önhibáján kívül folyton csak sodródik az emberi kapcsolatok között, de mindig úgy alakul, hogy újra és újra egyedül marad. Az egyetlen igazi kapcsolata így a sakkhoz és a sakkversenyek világához fűzi, ez az, ami igazán életet ad az életének.
És igen, a Netflixes sorozatadaptáció is ott lesz a sorozatos kedvencek között. Párhuzamosan néztem, olvastam a kettőt, hol az egyikben jártam előbb, hol a másikban. Szuper adaptáció, kivéve az utolsó részt, ahol a regény sokkal-sokkal mélyebb, mert képes megmutatni a moszkvai versenyt mélyen, Beth szemszögéből, és így izgalmassá válnak a partik a legnagyobb sakkozókkal, míg a sorozatnak ez nem sikerült sajnos.

Filmek:


Nagyon gondolkodnom kell, hogy egyáltalán milyen, igazán kiemelkedő filmet láttam, és rájöttem, hogy kevés filmet néztem, és sajnos semmi, igazán említésre méltó nem volt köztük. Azt reméltem, a Tenet azért felfér, de sajnos az sem igazán.
Ez nem azt jelenti, hogy nem készült jó film az idén, mert nyilván így is rengeteg akadt, van is egy csomó, amiről nagyon jókat mondanak, és fent van a listámon, csak még nem láttam.
De reméljük, majd 2021-ben más lesz a helyzet.

Kedvenc sorozatok:


Ez viszont egy hosszabb lista, ráadásul nagyon meg is kellett húznom, és csak kisebb hányadban fantasztikus. A sorrend nem számít, úgy következnek, ahogy eszembe jutottak a címek.:)
A vezércsel - The Queen's Gambit (Netflix)
Remek adaptációja a fent említett Walter Tevis regénynek, egészen az utolsó epizódig ámulva néztem, mennyire pontos, szöveg és cselekményhű. Aztán mint fent is írtam, az utolsó részben sajnos már nem tudott felnőni a könyvhöz, mert nem volt képes a moszkvai sakkdöntő játszmáit és Beth-t közel hozni úgy, ahogy a könyv. A szövegben ott voltam Beth fejében, a gondolatai között végig, a sorozatban sajnos mindezt csak elkenve kívülről élhettem át. Kár ezért, de ettől függetlenül egy szuper sorozat volt, és Anya-Taylor Joy pedig sokadszor csodálatos, izgalmas, érdekes, fantasztikus.

Unbelievable (Netflix)
Én erről a Netflixes 8 részes minisorozatról semmit nem tudtam előtte, de mégis talán az egyik legjobb minisorozat a kínálatból a Vezércsel mellett.
A történet megtörtént eseményeken alapul, és két szálon fut: a korábbiban egy szülők nélküli tinilány kálváriája zajlik, akit megerőszakolnak, majd a rendőrségi kihallgatáson összezavarodik, és végül megváltoztatja a vallomását, ami miatt az iskolában, munkahelyén megbélyegzik.
A másik szálon évekkel később két nyomozónő egy USA államain átívelő sorozat-nemi erőszakoló nyomába ered, és egyre inkább személyes ügyükké válik az eset.
Nagyon erős történet, érdekes szereplőkkel, nagyon erős alakításokkal.

Sex Education (Netflix)
Na most mi nem igazán szeretjük a vígjátékokat.:) Nem is nézünk ilyen típusú filmeket, mert általában fárasztanak a poénok, és jobban élvezzük, ha agyontaposnak, kifacsarnak.:) Ettől függetlenül szoktunk kísérletezni, de mindig gyorsan elkaszálunk mindent. A Sex Education viszont más, ez a sorozat pont az, ami nekünk is működött, főleg mert mélyen azért okosan mesél sok egyébről is, és azért a felszín alatt rengeteg sérült, szerethető karakter próbál a kisvárosban boldogulni. Az jutott eszembe, hogy olyan a sorozat, mint az Euphoria, csak kicsivel több fényt és mosolyt enged meg magának.:)

Succession (HBO)
Az HBO sorozata az USA egy kitalált, hatalmas médiavállalatát irányító családról szól. Logan Roy, a 80 éves cégtulajdonos, családfő, milliárdos a vállalatcsoport öröklésén gondolkodik, ami egy infarktus után még égeteőbb problémává válik. Négy gyermeke mindegyike az apa egója és a hatalom, ismertség által tönkretett, sérült ember, akik a maguk módján próbálnak boldogulni a kegyetlen családi hierarchiában, küzdeni, behódolni, megsemmisülni, vagy elmenekülni Logan hatása alól. Kemény történet, ha a családi viszonyok mélyére ásunk, feszes, stílusos, egyedi. És "Boar on the Floar!"

Unorthodox (Netflix)
Újabb Netflix minisorozat, ez négy részes, és egy fiatal lány története, aki Németországba szökik a New York-i ultraortodox zsidó közösségből. Megkapóan emberi történet egy különös, zárt világról, a szabadságról és a szabad akaratról, és arról, hogy mennyire károsak tudnak lenni a szokások, ha kényszeresen ragaszkodunk hozzájuk.

Elit alakulat (HBO)
20 éves sorozat, ezer éve meg akartam nézni, végre sikerült, szerintem nem érdemes részletezni, miért zseniális az egész, ahogy van, mert biztos már mindenki látta rajtam kívül. Érdekes, hogy mennyi olyan fiatal, néha tejfelesszájú kölyök szerepel benne, akik azóta ismert színészek, mint pl. James McAvoy, Damian Lewis, sőt, még Michael Fassbander is.

És akkor van itt még egy csomó más sorozat, amelyek szintén nagyon tetszettek, de mégis a fentiek után említem csak őket, mert kicsivel azért kevésbé:

The Knick (HBO)
Ez egy régebbi HBO cucc, 1900-as évek eleji kórház életébe tekint betekintést Clive Owen főszereplésével. Még csak az első évadot láttuk, de imádni való és egyben borzongató is, ahogy a sebészek új módszerekkel kísérleteznek egy olyan korban, ahol a műtéteket nézőközönség előtt végezték, és a túlélései esély nem volt túl magas. Vacsora közben még véletlenül se nézd, mert a készítők perverz módon képesek a legváratlanabb pillanatokban is bevágni egy feltárt gyomrot, vagy megmutatni olyan műtéteket, amelyekben majdhogynem térdig gázolnak a vérben.

Criminal (Netflix):
Ez egy rettentően jó alapötletre épülő sorozat, két évad, 6 rész mindössze, legalábbis az angol verzió, de van belőle német, francia, spanyol is, más-más történetekkel. Minden rész egy üvegfalú kihallgató-szobában, illetve az üvegfal túloldalán játszódik, és kihallgató tisztek próbálnak információkat kicsikarni tanukból, vádlottakból. Szóval, ülnek és beszélgetnek, viszont ahogy az egyes epizódok felépülnek, az zseniális. John Snow / Kit Harrington rajongóknak jó hír, hogy az egyik legjobb részben ő is benne van, és elég jó benne.

Star Wars: The Mandalorian (Disney)
Sokkal jobb volt, mint az első évad, pedig két töltelékepizóddal indult, még ha azok is szórakoztatóak voltak. Aztán szépen kinőtte magát, álleejtős akciójelenetekkel, drámával, és egy rajongók számára könnycseppmorzsolós fináléval - amire azt gondolom, nagy szüksége volt a Star Warsnak, Mark Hamillnak és a Star Warst szeretőknek egyaránt, legyen az a világ legnagyobb fanservice-e is egyben. Csak az számít, hogy reményt adott a minden elemében elrontott új trilógia után, és egyre egyértelműbb, hogy ezt már a Disney is tudja, hiába mentegették eddig az új filmeket.
És most élvezzük ki, hogy most még csak egy Star Wars sorozat van, mert hamarosan nyakunkba ömlik vagy öt-tíz.:)

Star Trek: Discovery (Netflix):
A felemás első évad után a második jóval klasszikusabb irányt vett Pike kapitány megjelenésével, aki elvileg saját sorozatot is kap - nem véletlenül.
Viszont a második évad végén a készítők olyat léptek, amit évtizedek óta senki nem mert meglépni a Star Trek univerzumban - és SPOILER lesz innen: kilőtték a Discoveryt a 900 évvel későbbi jövőbe. Végre kikerültünk a csontig lerágott Kirk-Spock-klingon-Enterprise érából, az ide-oda toldozott alternatív idővonalak káoszából, és egy új évezredben egy alapjaiban megváltozott galaxis, történelem sokkal több izgalmat rejtett magában. És ez nagyon jött tett a sorozatnak, mert ugyan a nyitó epizód nagyon rossz volt, de utána egy-két halványabb rész kivételével kifejezetten szuper, igazi Star Trek élmény az egész, fejlettebb technológiákkal, egy kaotikus galaxissal, ahol a Föderáció évszázadokkal ezelőtt megbukott.

A The Boys második évadot látatlanban felrakom ide, mert még nem jutottam el oda, de mivel az első is hatalmas élmény volt, biztos, hogy a második is az lesz.

Kedvenc videojátékok:


The Last of Us Part II.:
Messze nem tökéletes játék, rengeteg hibáját tudom hosszasan sorolni, és ezzel együtt is számomra az utóbbi tíz év legjobb videojátéka. (Az SFmagra írt ismertetőmben hosszabban kifejtettem, hogy miért gondolom ezt.) Kétszer játszottam már végig, ez eddig egyetlen játékkal fordult csak elő, a The Last of us első részével, igaz, ott 5 év telt el a kettő közt, itt meg azonnal újráztam.
Mitől olyan jó? Számomra azért, mert hatott rám. Semmilyen másik játék nem tudott eddig ilyen közel hozni karaktereket és világot, ez pedig az elképesztő animációknak, lemodellezett arckifejezéseknek, a kiemelkedő színészi játéknak, kitalált játékmechanikáknak és a rendezésnek köszönhető. Hatását tekintve zsigeri és egyben minden részletében megkomponált játékélmény, tele gyomorfacsaró és torokszorító pillanatokkal.

Cyberpunk 2077:
Nemrég írtam róla ide, a blogra. Nem lett kedvenc, de ettől még egy nagyon jó játék, az ez évi egyik legjobb számomra, még úgy is, hogy botrányosan rossz és irritáló bugokkal teli állapotban jelent meg, ami sokszor elvesz az élményből.
A Cyberpunk 2077 lelke azonban a története és a karakterek, valamint az azokat szép lassan elemésztő Night City kapcsolata. Mert csilloghat egy videojáték bárhogy, ha nincs lelke, és arra a kérdésre, hogy miért is töltsem vele az időt, nem tud választ adni. Sok játékkal ellentétben a CP 2077 viszont tud erre felelni. Emiatt volt a Witcher 3 is kiemelkedő, és ebben igazán jó a Cyberpunk 2077, még ha talán nem is annyira, mint a Witcher 3. A küldetések változatosak, sokszor különleges helyekre vezetnek, vagy válnak drámaivá, abszurddá, érzelmessé, eközben bemutatják a várost lakó fura emberi lényeket, kiborgokat, bandákat. A Cyberpunk világ és maga Night City pedig még gyengébb hardvereken, félkészen is elképesztően csillog és nyomaszt egyúttal.

Itt lehetett volna még a Control, ami tavalyról csúszott 2020-ra, eleinte nagyon tetszett, szuper az atmoszférája, de a felétől valahogy unni kezdtem, és tavasz óta nem sikerült befejeznem sajnos. A Ghost of Tsushima pedig egyelőre még várat magára, de majd idén.

Részemről ennyi volt 2020, bízzunk egy nyugisabb, vidámabb 2021-ben, és ha van kedvetek, írjátok meg ti is, ha láttatok, olvastatok valami érdekeset! 

Nemsokára pedig jön a személyes vissza- és előretekintő: miket írtam 2020-ban, miket fogok írni 2021-ben témával.
(Ez meg itt a tavalyi best of poszt.)

***

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon is!

6 megjegyzés:

  1. Nagyon keveset olvastam sajnos idén, annak is nagy része újraolvasás volt.
    Ami újdonság volt:
    - Tan Twan Eng: Esőcsináló. Ezzel indítottam az évet, gyönyörű prózával megírt történelmi regény és (vissza?)fejlődésregény. Csodálatosan beránt a 40-es évek Malájföldjére, ahol egy brit-kínai fiú és az ő japán harcművész mestere sorsa fonódik össze, aztán az idillt összetöri a háború. Pont emiatt nem lett nálam 10/10 pontos, ugyanis a végére az addig törtfehér jellemek is kifejezetten szürkévé, néha sötétszürkévé válnak (ahogy egy firka mondaná :D). Ami persze reális, csak valahogy hiányérzetet hagyott bennem.
    - Jane Harper: Az elveszett férfi. Nem tudom, szeretitek-e a krimit, de Harper olyan krimit ír, hogy egyben szét is feszíti a zsáner kereteit. Ez a harmadik könyve, és mindegyik másért jó, de közös bennünk a nagyon erős, már-már szociográfiának beillő háttér, a lélektani motívumok, illetve az, hogy igen aktuális témákkal foglalkozik. Eng és Harper könyve között nem tudtam dönteni, melyik volt nálam az év olvasmánya. A mondanivaló miatt picit Harper felé billen a mérleg (aztán visszahúzza Eng fantasztikus írástehetsége).
    - Greg Egan: Karantén. Stílszerűen. Még nem vagyok benne biztos, hogy igazából regényt olvastam-e vagy egy hosszú esszét a kvantummechanikáról. Még anno a Pörgés idején került a radaromra, és azóta akartam beszerezni, emiatt valószínűleg kicsit mást is vártam, mint amit kaptam. Szóval fogalmam sincs, hogy igazából jó volt-e a regény.
    - A Gardner Dozois-féle válogatás. Sajnos Strahan nagyon nem az én ízlésemnek megfelelően válogat, ebben a kötetben szerencsére számomra sokkal élvezetesebb novellák voltak.
    - Az Eldobható testeket még emésztem, újra kellene olvasnom, mert elsőre nem igazán jöttek át a dolgok, másodikra viszont elkezdett kinyílni a sztori, észrevettem a rétegeket, a gondolatiságot, mit hogyan építettél fel. Egyelőre annyit mondanék, hogy jóval sűrűbb, mint a Xeno. Egy harmadik olvasás után már remélhetőleg lesz értelmes véleményem is. :)

    Megvettem KSR-től a Vörös holdat is, de ez nyerte el az év csalódása citromdíjat. Bánatomban újraolvastam Andy Weir könyveit, nagyon várom már a Project Hail Mary-t, hátha íróilag is fejlődött kedvenc űrkockám.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Esőcsinálónak utánanézek, mert érdekesen hangzik. És hát igen, a Karantén, sok éve olvastam, hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennem is. Mai napig nem tudom megmondani, hogy regény volt-e, és tetszett-e.:)
      Az Eldobható testek egy dagályos trilógiakoncepcióból lett önálló regény, és eközben a Xeno tempóját kicsit lassabbnak éreztem, ezért kísérleteztem itt a gyorsabb cselekmény, sűrűbb világépítés kombinációval. A következő regény megint más lesz, ott nagyobb idősávot próbálok éppen átfogni úgy, hogy az időugrásokkal is feszes maradjon a történet.:)
      KSR-től én az idei Ministry of the Future-t várom, amiket eddig olvastam róla, azok nagyon érdekelnek, plusz én is éppen kapitalizmus és demokrácia utáni rendszerekkel kísérletezem.:)

      Törlés
  2. A Controlról addig ne mondj le, amíg el nem értél az Ashtray Maze küldetéshez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazság szerint fogalmam sincs, hol hagyhattam félbe. Viszonylag sokat haladtam vele, valamelyik mini boss-nál fáradtam meg kicsit, valahol a 2/3-a környékén. Labirintusos rész már volt, de most megnéztem, mi ez az Ashtray Maze, és hú, ahogy belenéztem, azt hiszem, meggyőztél pár felvillanó képsorral. Egy kicsit a Dishonored 2 ugrott be, és a Clockwork maze.:) Azt nem tudom, ismered-e?

      Törlés
  3. Dmitry Glukhovskytól a Posztot olvastam és a Metro trilógiát megint (Nekem örök kedvenc). Bruce Dickinson élterajzi könyvét, az Eldobható testeket (ha ez lenne a jövő, remélem az Isten megsegít és a pezsgésben maradok örökre :D)
    És ami még újdonság volta a múlt évben, hogy megpróbáltam írni, fejben megvannak a történetek, de a papírra már nem érnek oda.
    Az Alapítvány sorozat megvolt a szüleimnek, de kisgyerekként az a szó, hogy alapítvány és azzal a borítóval irgalmatlanul félelmetes volt. Ha rettegni szerettem volna csak elővettem az egyik könyvet elolvastam a címét, megnéztem a képet és már végem is volt. :D Ezért biztos, hogy most elolvasom, valamint Orson Scott Card-tól a A Teremtő Alvin sorozatot.
    Ha nem hallottad még a Zizi labortól a Zizi bolygó titkát, tedd meg, nagyon durva!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Alapítványos Kozmosz-borítók kiskoromban nekem is nagyon komolynak, ijesztőnek tűntek. Korga György fura festményei voltak, és szerintem nagyon passzoltak, legalábbis előlegezték azt az idegen, nagyon távoli jövős hangulatot.:)
      Hú, a Zizi bolygót én kiskoromban hallottam, de azóta nem került elém. Most belehallgattam újra, azért elég szürreális élmény mai fejjel.
      Én próbálom megfejteni, hogy Glukhovskyval való viszonyomat. Mondjuk még csak a Futu.re-t olvastam tőle, de az nagyon nem az én könyvem volt sajnos. Lehet, hogy nekikezdek majd egyszer a Metronak, hátha azzal egymásra találunk.
      Fejben írni a legjobb, akkor még minden olyan jónak, tökéletesnek tűnik. Nálam ott kezdődnek a gondok, amikor a ködös dolgokat megpróbálom leírni, akkor kezdődik az igazi küzdelem.:D

      Törlés