Science fiction regény mindenkinek, avagy Orson Scott Card: Végjáték

Ha valaki éppen ismerkedik a science ficionnel, akad néhány kortalan alapregény, amelyekkel érdemes kezdeni. Itt most nem a klasszikusokra gondolok, mert nem biztos, hogy pl. Asimov, Clarke, Herbert mai szemmel is bárki számára élvezetes tud lenni, hiszen ezek a regények 60-80 évvel ezelőtt íródtak, szinte egy másik korban, másfajta olvasási igények közepette, és ugyan szuper könyvek, de nem feltétlenül kortalanok.

Meg lehetne említeni Andy Weirtől A marsit, Ernest Cline-tól A Ready Player One-t, vagy John Scalzitól a Vének háborúját, mint a 21. század legsikeresebb sci-fi regényeit, de én mégsem ezeket szoktam kezdésnek javasolni, hanem Orson Scott Card 1985-ben írt regénye, a Végjátékot.

A Végjáték úgy tud ízig-vérig keményvonalas és mély science fiction lenni, hogy közben minimálisan használja a sci-fi, sokszor bizonyos mértékű háttér tudásra építő, sajátos nyelvét, és megmarad egy univerzális befogadható szinten, emellett fiatal szereplőket mozgat, remek jellemábrázolással, izgalmas történettel, és rendkívül erős befejezéssel.

Ráckevén, egy Pest megyei városkában nőttem fel, 40 km-e Pestről, és kamasz koromban ahányszor csak feljutottam a fővárosba, mindig tettem egy hosszú kitérőt az Üllői út 107 alatti Galaktika könyvesboltba, ahol 1-2 órán át is ellapozgattam a sok sci-fi könyvet, és megvettem a legújabbakat.
A Végjáték magyarul 1991-ben jelent meg, 16 éves voltam, és láttam a plakátokat, elcsíptem a róla szóló, izgatott beszélgetéseket a Galaktika boltban, de valamiért mégsem vettem meg. Fogalmam sincs, mi lehetett az oka.
Azt nem tudom, hogyan hatott volna rám akkor, mindenesetre csak valamikor az ezredforduló környékén szereztem be egy antikvár példányt, és akkor kutattam fel a két kötetben megjelent A holtak szószólója című folytatást is, és mindkét kötet letaglózott.

A Végjáték néhány kiemelkedő képességű gyerek története, köztük a főszereplő, Ender Wigginé, akiket a Föld kormánya tudtukon kívül manipulatív eszközökkel katonai stratégákká képez egy idegen faj inváziója ellen. A Végjáték azóta több mint egy tucatnyi regényből álló, terebélyes világgá nőtt (és van egy halvány filmadaptációja is Harrison Forddal és Asa Butterfielddel), amelyek közül a fontosabbak magyarul is megjelentek, köztük a Végjáték közvetlen folytatásai, A holtak szószólója, a Fajirtás és Az elme gyermekei, vagy az Árnyék-sorozat néhány kötete, amelyek Ender barátjának, Beannek a történetét mesélik el.
Card hihetetlen érzékenységgel képes írni az emberi fajról, az esendőségünkről, a hibáinkról, úgy, hogy az Ender-történetekben ugyanekkor végig jelen van az emberi fajba, az egymás elfogadásába, megértésébe vetett hit.

Nagyon szeretem a Végjátékot, viszont a sorozatból mégsem a klasszikus első kötet a kedvencem, hanem a folytatása, A holtak szószólója, a felnőtt Ender és a malackák nevű idegen civilizáció története, amely Ender az első kötet eseményei miatti bűntudatára épül, emellett a malackák képében egy nagyon különleges idegen faj életébe és gondolkodásába enged betekintést.
Ráadásul ennek a könyvnek íróként is rengeteget köszönhetek, legfőképp a fantasztikus előszavának, melyben Card a regény megszületéséről, valamint az írásról mesél. Többek közt ezt a gondolatot, amelyet nem felejtek el egyetlen regényem írása közben sem:
„A veszély, ami miatt minden könyvem írása közben félek egy kicsit, éppen az, hogy talán túl gyakran vállalkozom erőm feletti dolgokra, túl sokszor foglalkozom olyan történetekkel, amelyek megírásához egyszerűen nincs elég tehetségem vagy szakmai tudásom. Ez a dilemma, amivel minden mesélőnek szembe kell néznie. A bukás fájdalmas, de még ennél is szomorúbb, amikor egy író többé már nem akarja próbára tenni magát.”

(A Végjáték eddig három kiadásban jelent meg magyarul, utoljára 2013-ban, a filmváltozattal egy időben, filmes borítóval, és szerintem még bőven kapható a boltokban. Ha még nem olvastátok, ne hagyjátok ki, és mindenképpen a könyvet ajánlom a filmváltozat helyett.)

***

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon is!

Eldobható testek - részlet

Az Eldobható testek az eredeti tervek szerint jelenleg már kapható lenne a könyvesboltokban, de pár hónap csúszással, szeptember 17-én most már tényleg megjelenik.


Addig is, íme egy rövid részlet ízelítőként. Ez egy visszatekintés a főszereplőnő, Vireni Orlando gyerekkorába egy jegyzőkönyv formájában.

Ez volt az a rész, ami talán legelőször összeállt, és sokat segített a későbbi, felnőtt Vireni karakterének kidolgozásában, így önállóan, mindenféle egyéb információ nélkül is önmagában is érthető jelenet.
(Annyit azért talán érdemes megemlíteni, hogy a jelenet másik szereplője, a főügyésznő egy Libra nevű, az egész Naprendszerre kiterjedő igazságügyi szervezet képviselője.)
(A kép hangulati illusztráció, copyright: Luis Royo).

A Star Trek: Picard első évadáról

Érleltem egy kicsit a Star Trek: Picardról a teljes első évad alapján született benyomásaimat, úgyhogy némileg spoileres vélemény következik.

Az első részek után nagyon lelkes lettem, és ez tulajdonképpen kitartott a zseniális 7. részig, ahol Picard, Riker és Troi együtt szerepelt (már ezért az egy epizódért megérte egyébként megnézni az egész évadot), utána azonban sajnos rettentően nagyot csalódtam.
Innen ugyanis szerintem hatalmas mélyrepülésbe fordult az évad, még annak ellenére is, hogy a 8. részben a Borg kocka életre keltése egy elemi erejű, noha kicsit rövid jelenet volt.

Egy ilyen hatalmas, szerteágazó franchise-hoz készült új sorozatot nem szabad úgy nézni, hogy ugyanazt várjuk tőle, amit 30-50 éve nyújtott.
Ami régen működött, ma már nem fog. Nem, tényleg nem fog, a televíziózás, a sorozatkészítés és fogyasztás, eleve a világ dinamikája, de még a közhangulat, a jövőbe vetett hit is alapjaiban megváltozott.
Ezek miatt ez a Star Trek óhatatlanul sötétebb, mint a régiek, de csak a felszínen. Mert eközben egyáltalán nem felejti el Star Trek pozitivista üzenetét, és aki végignézte az évadot, erre maga is rájöhetett, mert szerintem ez az egész évad lényege, hogy a kezdeti traumákat követően végül visszatérjünk az eredeti pozitivizmushoz.

A konfliktus alapja a szintetikus életformák lázadása, majd kizárása a Föderációból, egy a világot alapjaiban felforgató esemény, ami egyúttal Jean-Luc Picard személyes drámájává is válik, de egyben a tökéletes és utópisztikus berendezkedésű Föderáció drámája is lesz.
Picard pedig, mint a "Föderáció lelkiismerete" megpróbálja helyrehozni ezt a hibát, és ez a premissza abszolút Trek-kompatibilis.
Nemrég visszanéztem egy halom TNG epizódot. Régebben nem tűnt fel, hogy a Föderáció ideái nem a flottában, hanem sokkal inkább az egyes kapitányokban testesültek meg, és ez gyakran a saját feletteseikkel, a legkevésbé sem humánus döntésekkel való szembeszállást jelentette.
És készítők pontosan erre építették fel Picard és a Csillagflotta viszonyát.

De akkor mi a bajom vele?

Ingyenes e-könyv akció

Sziasztok!

Remélem, a begyűrűző vírushelyzet ellenére jól vagytok. Ez most egy olyan időszak, amire nem voltunk felkészülve, amikor muszáj előre gondolkodni, és átszervezni rengeteg, megszokott rutint és kényelmi tevékenységet, valamint a korábbinál sokkal jobban oda kell figyelnünk egymásra.

De hogy legyen valami apró öröm is a jelen helyzetben, az Agave Könyvek és a magyar szerzői a következő két hétben (március 31-ig) ingyenesen letölthetővé tesszük több e-könyvünket a Dibook.hu-n.
Tőlem 'Az időutazás napja', az 'Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról', valamint 'Az ember könyve' érhető el 0 Ft-os "áron":

Itt az összes magyar kötet, ami most ingyenessé vált, válogassatok közülük kedvetekre, van köztük fantasy, sci-fi, weird/horror és krimi egyaránt - Csurgó Csabától, László Zoltántól, a Pacskovszky-fivérektől, Pék Zoltántól és Veres Attilától:

Ez pedig itt az Agave posztja, amiből megtudhatjátok, mire lehet számítani a vírushelyzet miatt a következő időszakban:

Ha tehetitek, maradjatok otthon, és vigyázzatok magatokra, valamint egymásra!

Látjuk-e életünkben a Betelgeuse óriáscsillag felrobbanását? | Jövőjegyzetek 8.

Szupernóva: a nagy tömegű csillagok élete végén bekövetkező hatalmas erejű robbanás.
A galaxisunkban 30-40 évente történik egy ilyen esemény, de vajon lesz-e alkalmunk megfigyelni ilyen szupernóva-robbanást a közeljövőben, és ha igen, mit fogunk látni, lesz-e bármilyen hatása a földi életre?

Az egyik legesélyesebb szupernóva-jelölt a Betelgeuse  nevű vörös szuperóriás csillag, a Nap után az éjszakai égbolt tizedik legfényesebb csillaga, tőlünk 548 fényévnyire található, átmérője a Nap 764-szerese, a tömege 16-19-szerese. A csillag 8-9 millió évnyire becsült életciklusa végén jár, és hatalmas tömegénél fogva szupernóvaként fog megsemmisülni.

Elhunyt Freeman Dyson, a Dyson-gömb atyja

Elsőként elnézést, amiért kicsit bulvárosan ezt a Dyson-gömbös címet választottam, de talán így a legegyszerűbb elhelyezni a február 28-án, 96 éves korában elhunyt Freeman Dysont, aki azonban ennél sokkal-sokkal fontosabb gondolkodója volt korunknak.

Freeman Dyson fizikus, matematikus, író, ismeretterjesztő, eszkatológus volt, egy briliáns elme, aki a jelen és a közeljövő problémáinál, lehetőségeinél mert jóval távolabbra kitekinteni. Elsősorban a kvantum-elektrodinamika, a fizika, a csillagászat és a nukleáris technika területén végzett munkájáról ismert, de foglalkozott klímaváltozással, az űrkutatással, nukleáris hadviseléssel is.
Kiskora óta imádta az űrutazást, amikor is találkozott kora híres sci-fi regényeivel, mint például Olaf Stapledon Star Makerével 1937-ből. (Ne feledjük, hogy Dyson 1923-ban született, ez akkor egy kortárs sci-fi regény volt).
Hosszú életes során számos díjat, elismerést kapott, de a Nobel-díj nincs köztük, saját megfogalmazása szerint ahhoz minimum tíz évet kellett volna eltöltenie egy adott, mély és fontos problémával, de ez sosem volt az ő stílusa. Nem is tudott volna ennyi mindennel foglalkozni másképp.

Gondolatok éjszakája | kerekasztal beszélgetés január 30-án

Idei évi első, hivatalos programom a Budapesti Francia Intézetben lesz (Fő utca 17, Budapest, 1011), január 30-án a Gondolatok Éjszakája "Genetika, forradalom a robotika terén és mesterséges intelligencia: az élő határai" című rendezvény keretein belül, ahol robotika workshop, előadások, kerekasztal beszélgetések, kiállítás megnyitó is megrendezésre kerül.

A 18 órától kezdődő kerekasztal beszélgetésen Philippe Huneman (biológiai kérdésekre, az élőlényekre és különösen az evolúcióra szakosodott filozófus), Indira Béraud (kurátor és művészetkritikus), Sylvain Argentiéri (az Intelligens Rendszerek és Robotika Intézetének kutatója), valamint Brandon Hackett (Markovics Botond) (magyar sci-fi író), azaz én fogok részt venni.

Ha van kedvetek, időtök, gyertek, szerintem nagyon érdekes ez a koncepció, nem beszélve a témáról. A belépés ingyenes.

A facebook esemény

Mit néztem, olvastam, mivel játszottam 2019-ben, avagy Best of listák!

2019 volt az az év, amikor véget ért a Trónok harca, véget ért Star Wars, legalábbis eljutottunk a IX. epizódig, és lezárult a Marvel filmes univerzum egy korszaka Thanossal, az Endgame-ben.

Most azonban ezek egyikéről sem lesz szó, ellenben egy halom, általam kedvelt ismertebb vagy ismeretlen filmet, sorozatot, könyvet ajánlok 2019-ből.

Avagy ezek voltak a kedvenceim tavaly.:)

2020, a science fiction éve, avagy idén 100 éve született Isaac Asimov, Frank Herbert és Ray Bradbury

Science fiction éve: ezt a fellengzős kijelentést egy-egy ígéretes science fiction filmekkel teli évkezdetekkor gyakran ellövik, de általában csalódás lesz a vége, mert csak töredékük lesz tényleg jó, emlékezetes film.
Kérdés, miért lenne más 2020, és miért lenne pont ez a science fiction éve?

Nos, szerintem azért, mert idén 100 éve, azaz 1920-ban született egyrészt Isaac Asimov (január 2.), valamint Frank Herbert (október 8), a két legnagyobb hatású science fiction író, és Ray Bradbury (augusztus 22) is, aki pedig másfajta utat járt be, mint kortársai, a fantasztikumhoz szépirodalmi oldalról közelített.
Három SF-író ikon lesz idén 100 éves, sőt, Asimov pont ma töltené a százat.

Eldobható testek - avagy 2020. júniusban jön az új regény

A tavalyi, 2018-as év egész jól alakult publikációs szempontból, főleg novellák kapcsán. 2018 elején megírtam az MI-teremtőt, tavasszal az Életjátékot, utóbbi a Móra kiadó 2050 című ifjúsági antológiájában jelent meg, végül júniusban a Mesterséges Isteneket, ami bekerült a Gabo kiadó Az év science fiction és fantasy antológiája 2018 válogatásba, valamint az Isten gépei és más történetek MI-kről kötetbe a felújított, átdolgozott címadó regénnyel és az MI-teremtővel (plusz két, régebbi novellával együtt).
Összességében három új novella és egy alapjaiban újraszerkesztett regény (plusz a két régebbi novella) került kiadásra.

Idén azonban egyetlen betűt sem fogok publikálni.

Ennek ellenére nagyon sokat írtam, és ennek eredményeképpen elkészült az új regény, az ELDOBHATÓ TESTEK, ami most már hivatalosan is érkezik jövőre.

(UPDATE: a koronavírus eléggé szétzilálta a könyvpiacot is, úgyhogy egyelőre el kellett tolnunk a megjelenést. amint lesz pontos időpont, közölni fogom)

Mi történik a Watchmen sorozatban?


Tegnap volt a Roboraptor Watchmen sorozat 2. epizódjának kibeszélője, az Őrzőfigyelő, amelynek én voltam az egyik meghívott vendége Holló-Vaskó Péter (A. M. Aranth/Fumax), Becságh Dániel és Zsótér Indi Dániellel próbáltunk megfejteni. (A felvétel a bejegyzés végén található.)

A Watchmen az a sorozat, amit nem lehet darálni, vagy csak úgy szimplán megnézni. Engem már az első résznél ugyanaz az érzés kapott el, mint hajdanán, a képregény első oldalainak elolvasása után, hogy álljunk meg, ez itt másképp működik, mint egy normál képregény, nézzük csak meg részletesen a paneleket. Mi is a fejezet címe, és miért az? Aha, a végén kiderül, hogy milyen idézetből származik, és összeáll az is, hogy mire akart utalni. És mik ezek a szimbólumok? Mi ez a szimmetrikus képelrendezés, mik ezek az utalások?

30 éves Dan Simmons: Hyperion című sci-fi regénye

A Hyperion az egyik legjobb science fiction regény, amit olvastam.

Az egyik olyan science fiction regény, ami óriási hatással volt rám olvasóként és íróként is. Sőt, a Hyperion nélkül valószínűleg nem az az író lennék, aki ma vagyok.
Ez talán túlzásnak tűnhet, de egyáltalán nem az.

Dan Simmons űroperája pont harminc éve, 1989 május végén jelent meg először angol nyelven (az Amazon.com szerint).

A Hyperion első magyar kiadása (Cherubion, 2001) egyben a magyar SF-könyvkiadás rendszerváltást követő ponyva káoszából kivezető út első alapkövének is tekinthető. Ugyan anyagilag kezdetben bukásnak tűnt, de azért lassan felfedezték a kevésbé nívós scifi-től megcsömörlött olvasók, és ezután kezdtek el lassanként egyre jobb SF-regények is megjelenni idehaza.
Aztán 2010-ben az Agave kiadó gondolt egyet, és újrafordítást követően újra kiadta, és ekkor terjedt el itthon is végre a regény, amely azóta szép csendben három újranyomást is megélt.
Számomra azért ez az egyik legfontosabb könyv, mert alapjaiban formálta át a science fictionnel kapcsolatos szemléletmódomat, gondolkodásomat, és megmutatta, milyen friss és fantasztikusan színes és ötletgazdag, emellett irodalmi, tudományos és karakterközpontú is lehet egyszerre egy sci-fi regény.
De miről is szól?

Kész az új regény!

Vasárnap délután lecsuktam a laptopot, ami azt jelenti, hogy elkészült az új regény!

Hú, nagyon furcsa érzés ez újra, amikor az évek alatt formálódó történet egyszerre csak véget ér, a karakterek megpihennek, már aki ugye túlélte a történetet, én pedig szintén ülök, és nézek, mert egyelőre még nem jöttem ki a regény 2338-ban játszódó világából, és azon tűnődöm, élnék-e ott, ha lehetne választani, de valószínűleg igen.

Mint általában, most is totál üresnek érzem magam, mert nincs már igazán min gondolkodni, és ugyan áthaladtam a célvonalon, de még futnék tovább, csak már nincs hova.
Készen van, de azt sem tudom, milyen lett egyáltalán, hiszen jelenleg teljességében még nem olvasta senki (az író nem számít), így tulajdonképpen ez most egy Schrödinger-regény állapot. Van is, meg nincs is. Persze, a majdani végeredmény ez esetben azért elég egyértelmű.


Ez persze nem azt jelenti, hogy ennyi volt, és megy a nyomdába, mindjárt meg is jelenik, hiszen ez a kéziratnak csak első változata. Kis pihenés után kezdetét veszi az önszerkesztés, átírások, a részletek helyretétele, a szöveg csiszolása, majd végül a tényleges szerkesztés, ami még sok-sok hónapnyi munkát jelent, mire véglegessé válik a szöveg.
A megjelenés valamikor 2020 első felében várható. (Közben azért már javában írni fogom a következő regényt is).
Nagyon szerettem volna elmondani a regény címét is, de erre még várni kell, mert egyelőre nem találtam meg a megfelelőt. Van már, ami nekem tetszik, de nem biztos, hogy működik is címként.

Hamarosan úgyis megosztok majd több mindent is a történetről, a karakterekről és arról az egyre bizarrabb világról, ahol majd játszódik - és remélem, már a címet is.


Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon is!


John Scalzival dübörgök

Először 2009-ben volt alkalmam ismert, híres, díjazott science fiction íróval találkozni, akkor a Hugo-díjas Robert Charles Wilson járt nálunk a Galaktika meghívására. Sajnos az akkori élményeket elnyelte a régi blogom.

A tavalyi Pierce Brown-interjú után, idén John Scalzit is sikerült elcsípni legalább egy interjú erejéig, amelyet hamarosan olvashattok majd az SFmag.hu-n.

Addig is, íme egy közös fotó, amelyen én inkognitóban vagyok, Markovics Botond álnéven.:)

5 éve jelent meg Az időutazás napja

"Abban a pillanatban, amikor az első időgép működésbe lép, kétszázmilliárd időutazó jelenik meg a Földön."
Az idő relatív, de nagyon gyorsan telik: 
ugyanis ma 5 éve, 2014. április 8-án jelent meg 'Az időutazás napja' című regényem (és egy évre rá a folytatása/befejezése, Az időutazás tegnapja.

A regény röpke öt év alatt megélt két kiadást, ráadásul a második kiadás is már majdnem elfogyott, emiatt már csak itt-ott kapható, és nagyon sokan szerettétek a Beregi-család korokon és az időn kívül átívelő történetét.
A könyv révén lett egyik pillanatról a másikra irodalmi ügynököm az USA-ban, és már majdnem készen van belőle egy angol nyelvű filmforgatókönyv is, úgyhogy meglepően sok minden történt vele ez alatt az öt év alatt.


Pedig korábban úgy voltam vele, hogy engem aztán nem érdekel az időutazás, de aztán a kétszázmilliárd időutazó ötlete annyira intenzíven támadott le, hogy ha jól emlékszem, három napnyi lázas jegyzetelés után neki is ugrottam a regény első változata írásának. Emiatt az első változat elkészülte után újra kellett írni az egész regényt, és csak ekkor került bele az időutazás feltalálójának nézőpontja. Pont olyan furcsán, kaotikusan történt az egész, mint maga az időutazás.