Mi történik a Watchmen sorozatban?


Tegnap volt a Roboraptor Watchmen sorozat 2. epizódjának kibeszélője, az Őrzőfigyelő, amelynek én voltam az egyik meghívott vendége Holló-Vaskó Péter (A. M. Aranth/Fumax), Becságh Dániel és Zsótér Indi Dániellel próbáltunk megfejteni. (A felvétel a bejegyzés végén található.)

A Watchmen az a sorozat, amit nem lehet darálni, vagy csak úgy szimplán megnézni. Engem már az első résznél ugyanaz az érzés kapott el, mint hajdanán, a képregény első oldalainak elolvasása után, hogy álljunk meg, ez itt másképp működik, mint egy normál képregény, nézzük csak meg részletesen a paneleket. Mi is a fejezet címe, és miért az? Aha, a végén kiderül, hogy milyen idézetből származik, és összeáll az is, hogy mire akart utalni. És mik ezek a szimbólumok? Mi ez a szimmetrikus képelrendezés, mik ezek az utalások?


Na, a sorozat is pont ilyen: ahogy elkezdtem figyelni a részekre, lassan megnyílik egy másfajta történet, és ahogy összekattant néhány apró részlet, máris mélyebbre láttam. Ez azért jó, mert a mai világ annyira tolja a nyakunkba az információt, hogy sokszor pusztán felületes befogadásra készteti az embert - ami ráadásul sok tartalomnál elég is, viszont a Watchmen ennél jóval többet vár el.
A kibeszélőben megpróbáltuk kicsit felfejteni, hogy mi történik, de két epizód alapján inkább csak a tudatlanok nyugalmával tettük, hiszen főleg kérdéseink voltak, mint válaszaink.

Előkerültek teóriák a 105 éves Will kiléte kapcsán, fejtegettük a 2. rész címének jelentését a címadó adó festmény indián lovasai alapján, szóba került a Rorschach-maszkos 7. Lovasezred, akik egyébként Custer tábornok lovasezredéről vették a nevüket, és akiket az indián törzsek mind egy szálig lemészároltak a Little Big Horn-i csatában, vagy mi akar lenni az American Hero Story sorozat a sorozatban, és miért fontos? Szóba kerültek olyan apróságok, mint hogy Adrian Veidt, alias Ozymandias ugyan mit is csinál már megint, és a kastélyát ugyan miért építette Dr. Manhattan korábban a Marson (egy tévébejátszásban), kicsoda és miért lehet fontos az Angela által örökbe fogadott Topher, aki mágneses lebegő játékelemekből szintén az előbb említett kastélyt építi, és így tovább. Rengeteg nyom, de nagyon érdekes, ahogy egyes elemei összeállnak, mások félrevezetnek, vagy újabb kérdések feltételére kényszerítenek.

Úgyhogy nagyon várom már a következő részt, az újabb kulcsokat, rejtélyeket, és azt, hogy a sorozat megdolgoztassa az agyamat.

Itt pedig az adás felvétele:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése