Ha ma mutatnák be a Vissza a jövőbent, Marty McFly 1994-be utazna vissza

Hogy mi? 1994-be? A Vissza a jövőbe 1955-je egy egészen más, régi világnak tűnt 1985-ből, míg 1994 csak nemrég volt! Alig néhány... három évtizede.

Lehet, hogy 1994 is egy teljesen másik világ volt mai szemmel?


Hiszen ez volt az az év, amikor gyakorlatilag létrejött a világháló, és megjelentek az első honlapok. Ha képet is tartalmaztak, gyakran percekig töltögette a gép az oldalt.

Én 1995-ben láttam először internetet, amikor egy osztálytársam faterja meginvitált egy kormányzati épületbe, ahol netezhettem pár órát. Star Warsos képeket keresgéltem, meg valami random oldalon a Central Parkban sétáltam, de ezt úgy kell elképzelni, hogy betöltött lassan egy pixeles kép, leírással, hogy hol járok a parkban, és lehetett választani, hogy balra vagy jobbra megyek, és akkor újabb percekig töltött be a következő kép/helyszín.

Google még sehol nem létezett, az akkori népszerű kereső ha jól emlékszem, az altavista volt. Mondjuk, sok mindent nem nagyon lehetett még találni.

1994-ben Windows 3.1 volt a legnépszerűbb operációs rendszer, amit floppy diskről lehetett telepíteni. Meg úgy minden floppyról települt fel. Az adattárolás is floppyn történt. Az első néhány regényemet is ilyeneken tároltam hajdanán, legalábbis biztonsági másolatban a gép merevlemez meghajtója mellett.

Jeff Bezos ebben az évben hozta létre az Amazont, kezdetben kis garázscégként próbáltak túlélni.

Léteztek már kezdetleges mobiltelefonok, volt is olyan ismerősöm (egyetlen srác), akinek volt ilyenje. Már nem kellett egy külön akku táskát cipelni hozzá, mint pár évvel korábban, bár az aksi így is féltégla súlyú volt. A kijelző apró, fekete-fehér, a készülék gombos. Ebben az évben jelent meg a sokáig ikonikus Nokia 2110-es típus is.

Mindeközben, szüleimnél, Ráckevén, ami Budapesttől alig 40 km-re van, csak 1995-ben vezették be a vezetékes telefont. Így 1994-ben ha pl. pesti haverokkal beszélni akartam, akkor kiballagtam a közeli HÉV-állomásra, és egy telefonfülkéből, telefonkártyával telefonáltam. Mint az őskorban.

Nemhogy Netflix vagy egyéb streaming csatornák nem léteztek, de a DVD is csak 1995-ben jelent meg, szóval, ez még bőven a videokazetta korszak.

Az emailezés még szintén sehol nem volt (max. a kiváltságosoknak), ezért az adattovábbítás egyik kedvelt eszköze a faxgép. Én még amikor a diplomám után elkezdtem dolgozni, 1997-98 környékén, a faxolást még javában használták a cégek. Fogtál egy papírt, írtál rá valamit kézzel, vagy kinyomtattál egy excel táblázatot (az már azért volt.:), bedugtad a papírt a faxgépbe, ami beolvasta, és telefonvonalon továbbította a képanyagot, a fogadó fax pedig kinyomtatta a túloldalon. Szóval, szerkeszteni max. kézírással tudtad. A faxpapír egy hőpapír volt (lásd mai pénztárszalagok), kunkorodott össze-vissza, és idővel elhomályosodott rajta minden. "Csodás" technológia volt, így visszagondolva.

1993 év végén jelent meg a Doom, ami széles körben népszerűvé tette az FPS (first person shooter) műfajt, és 1994-ben rögtön folytatást is kapott. És novemberben piacra dobták az első PlayStation konzolokat.

Na de mi történt pl. a mozikban ebben az évben?

A teljesség igénye nélkül többek közt az alábbi filmeket mutatták be: Forest Gump, A remény rabjai, Ponyvaregény, Az oroszlánkirály, Született gyilkosok, True Lies, Interjú a vámpírral, The Mask és az Ace Ventura (mindkettő Jim Carreyvel), Négy esküvő, egy temetés, Beverly Hills-i zsaru III.

Szóval, moziszempontból ez egy kiemelkedő év volt. És mennyire sok az önálló történet a futószalagon gyártott franchise mozik helyett.

A science fiction némileg szerényebb listát tud felmutatni, de azért jutott egy Star Trek VII. - Generations, Csillagkapu - a mozifilm és egy Időzsaru (Jean Claude van Damme-mal), amit én akkor valamiért nagyon szerettem.

Az Oscar díjkiosztón Steven Spielberg Schindler listája tarolt. 

1994-ben jelentették be, hogy Pierce Brosnan lesz az 5. James Bond, és Val Kilmer pedig a következő Batman. 

1994 őszén mutatták be a Jóbarátok (Friends) első epizódjait.

Ebben az évben lett öngyilkos Kurt Cobain, és szenvedett halálos balesetet a Formula-1-ben Ayrton Senna, ekkor kezdődött O. J. Simpson pere, választották meg Dél-Afrikában Nelson Mandelát elnöknek, és ha még emlékszik valaki a Tonya Harding - Nancy Kerrigan műkorcsolyázós sztorira, ahol Harding eltörette a vetélytársa térdét, hogy ő indulhasson az olimpián, na, az is 1994-es történet.

Májusban Bill Clinton és Borisz Jelcin aláírják az egyezményt, ami szerint többé nem irányítják egymásra a nukleáris arzenáljukat. A magyarországi minimálbér 11.500 Ft (!). Magyarország benyújtja a csatlakozási kérelmét az európai Unióhoz. Megnyílik Anglia és Franciaország között a 7 éven át épített Csalagút, és valószínűleg még sokáig lehetne sorolni az eseményeket...

Szóval, a mai Marty McFly is tudna meghökkentő dolgokat mesélni a jövőről 1994-ben, hogy miféle technológiák vesznek körül bennünket, mi meg jól szórakoznánk a 90-es évekbeli öltözködésen, frizurákon, zenéken.

És most már azt hiszem, értem, hogy 1955 talán azért tűnt jóval távolibbnak, mert akkor nem éltem, így egy fura, nagyon távoli múltnak tűnt. Most viszont hiába nem olyan régi emléknek tűnik 1994. 

Közben viszont sokkal-sokkal durvábban változott körülöttünk minden.

***

MARKOVICS BOTOND Zsoldos Péter- és Monolit-díjas science fiction író - korábban Brandon Hackett írói néven - az Agave kiadó szerzője, közgazdász.

Legutóbbi regényei: Felfalt kozmoszEldobható testek, a Xeno és az Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról, valamint Az időutazás napja.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon, vagy a Threadsen is!

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Itt pedig egy kávéra is meghívhatsz, ha szereted a könyveimet.;)

6 megjegyzés:

  1. Az első FPS játék az nem Wolfeinstein volt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogynem, teljesen igazad van, csak mivel nekem a Doom volt az első, a Wolfenstein 3D-ről elfeledkeztem. A Doom inkább az, ami után népszerűvé kezdett válni. Át is írtam a szöveget. Köszi a korrekciót.

      Törlés
  2. Windows 3.1 lesz az ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Volt valami fura érzésem, hogy ez a 93 nem oké valamiért, de nem ugrott be, hogy mi, pedig tényleg! Olyan baromi régen volt már.:D

      Törlés
    2. IT értelemben nagyon oregek vagyunk :D

      Törlés
  3. Köszi, ez jó volt. Mi akkor még javában MAGUSoztunk a középiskolába, és MonoVGA monitorom volt.

    VálaszTörlés