A következő címkéjű bejegyzések mutatása: regény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: regény. Összes bejegyzés megjelenítése

Elkészült Az időutazás napja

Kétszázmilliárd időutazó az első napon, avagy Az időutazás napjáról - a megjelenésről - a következő regényről

No, hát készen van az új regény, Az időutazás napja címmel.
Legalábbis a nyersváltozat, ami annyira már nem is nyers, mert rengetegszer újraolvastam közben is, de azért még csiszolgatom, és reménykedem, hogy nem bukik ki már semmi koncepcionális probléma.
Nem máshol sikerült befejezni, mint az Írókör éves és egyre jobban sikerülő hagyományos írótáborában, ezúttal Zalában, ami mindig hihetetlenül inspiráló közeg, mindannyian rengeteget írtunk, kikapcsolva magunkat a nagyvilágból (még Vavyen Fable is meglátogatott bennünket egy vendégelőadás erejéig).
Mint még márciusban írtam, egy nagyon kezdeti verziónak ugyan a végére értem már korábban, de az inkább csak vázlatnak volt jó, nagyjából a felét kidobtam, és újraírtam, plusz a régiek is alapos változáson mentek keresztül. Tulajdonképpen ez kellett ahhoz, hogy a részletek összeálljanak és a helyükre kerüljenek...

A Libri Aranykönyv szavazás TOP10-ben Az ember könyve

Az ember könyve a listákon szereplő, amúgy is kevés számú komolyabb hangvételű science fiction regény közül gyakorlatilag egyetlenként jutott be a Libri Aranykönyv szavazás TOP 10 mezőnyébe, a magyar szórakoztató irodalom kategóriában.* (Sőt, a leginkább rétegkönyv is egyben.)

Ha tetszett Az ember könyve vagy bármely korábbi regényem, szavazzatok rá, hogy minél jobb helyezést érjen el 2012 legjobb könyvei között.

Itt lehet szavazni: www.libri.hu/aranykonyv, mégpedig április 30-ig.
Végtelenül egyszerű, nincs regisztráció, csak emailcím/jelszót kell megadni, és a szórakoztató irodalom/magyar kategóriában rányomni az arany négyzetre, ami az ajánlom kategória. Nagyon örülni fogok minden szavazatnak.:)

Reménykedtem Scalzi idehaza is nagyon sikeres Vének háborúja és Bacigalupi Felhúzhatós lányának továbbjutásában is, de végül egyedül csak a Neil Gaiman, Joe Hill és más nagy nevek által jegyzett Ray Bradbury fantasztikus emlékkötet (főleg fantasztikus, misztikus és horror jellegű írásokkal), az Árnyak és rémek került csak be a TOP10-be a külföldi szépirodalom kategóriában. Ha van kedvetek, szavazzatok erre a könyvre is!
* Nézőpont kérdése, hogy pl. a Felhőatlasz sci-fi-e.

Hogy áll az új regény?

Úgy áll, hogy kapott ugyan egy komoly rakétatalálatot a közepébe, ami darabokra robbantotta, de mivel önszerveződő nanotikus elemekből áll, a magja már újra összeállt, és most új, friss részek épülnek hozzá.:)

Komolyra fordítva, nemrég az alkotói folyamat nálam szokásos pontjához értem, és nem sokkal a februári lelkes "kész a regény nyersváltozata" bejelentésem után gyorsan rájöttem, hogy ez még csak egy nagyon első verzió. Hemingway megmondta, hogy bárminek az első változata szar ("The first draft of anything is shit."), és még ha ez talán kicsit túlzás is, nálam sokadszor tűnik úgy, hogy elég jól alkalmazható szabály.
Az első verzió és az első próbaolvasók viszont segítettek átlátni a teljes sztorit.
Mi volt vele a baj? Nem a történet nem működött, hanem a tálalás. Az ugyanis túl könnyedre sikerült, és egyúttal sajnos kicsit felszínes is lett a megközelítés. Hiányzott egy csomó minden, plusz a finálé elsőre eléggé gyengére sikerült.
Mindenesetre nem akarom kismillió időbeli kavarással követhetetlenné tenni az eseményeket, ezt már megtették sokan mások. Amióta Robert Heinlein megírta az "All you zombies" című novelláját, amúgy sincs értelme ezt túlragozni.:D
Nálam nem az ide-oda időtrükközéseken lesz a hangsúly (persze, sztoricsavar lesz bőven), hanem az időutazás hatásain, különféle ideológiai megközelítések ütköztetésén a karaktereken keresztül, plusz, hogy mi is történik valójában az idővel.
Belekerült a történetbe továbbá egy második narrátor karakter. Már javában átírom a regényt, és viszonylag jól haladok vele.
A fő kérdés így az, hogy mikorra lesz akkor kész, mikor jelenhet meg?

Két opció van.
Ha június elejére összeáll minden, akkor nyár végén, ősz elején meg tud jelenni a regény. Ez kizárólag rajtam múlik, eddig jól haladok, az önszerkesztés/újraírás gyorsabban megy, mint a szimpla írás, de a legfontosabb, hogy minden apróság a helyére kerüljön.
Ha nem sikerül ekkorra leadnom, akkor ez esetben 2014 elejére csúszik a megjelenés.
Az, hogy melyik változat játszik, az 1-2 hónapon belül kiderül.

Lakható bolygó Tau Ceti csillag körül?

Emlékeztek még A Poszthumán döntésben a Tau bolygóra? Amikor 2004-2006 között a regényt írtam, a rendelkezésre álló csillagászati adatok alapján kidolgoztam a csillag bolygórendszerét és a lakható Tau bolygó életfeltételeit.
A Tau Ceti a naphoz nagyon hasonló csillag, egy gond van vele, hogy a mi Kuiper-ővünknél egy jóval kiterjedtebb kisbolygóövezettel rendelkezik, ami megnöveli a potenciális bolygóin a becsapódások esélyét, ezért is lett a Tau tele kráterekkel.
Én hajdanán három bolygót helyeztem a rendszerbe, a Taut, a Földnél valamivel kisebb első bolygót, valamint a Szirén nevű gázóriást és egy Mavors nevű bolygót. A Tau 0,63 csillagászati egységre keringett a csillagtól, benne a lakhatósági zóna közepében, 226 napos keringési idővel.

Nos, a minap egy nemzetközi tudóscsoport egy új zajmodellezési eljárás tesztelése során öt bolygót detektált a Tau Ceti körül, amelyek 2 és 6 Földnyi tömegűek, és az egyik bolygó a lakhatósági zónán belül kering (nagyobb ugyan, mint a Föld, de nem zárható ki, hogy lakható akár).


Ez a bolygó az "e" jelű planéta, és jelenleg ennyi tudható róla:

"Az 'e' jelű planéta 0,55 csillagászati egység sugarú pályán 168 nap alatt kerüli meg a Napnál kicsit kisebb és halványabb csillagát, így vélhetőleg annak lakhatósági zónájában kering. Érdekes, hogy a felfedezést eredményező, új zajmodellezési eljárást Hugh Jones (University of Hertfordshire) szerint azért a τ Ceti-n próbálták ki, mert az gondolták róla, hogy a radiálissebesség-adataiban egyáltalában nincs periodikus jel.

Az eddig azonosított körülbelül 850 exobolygó közül különösen "értékesek" azok, melyek a Naphoz nagyon hasonlító, közeli, azaz fényes csillagok körül keringenek: James Jenkins (Universidad de Chile, University of Hertfordshire) véleménye az, hogy a τ Ceti planétái esetében már a nem túl távoli jövőben lehetséges lesz például a légkörük részletes analízise. Steve Vogt (University of California, Santa Cruz) szerint az új felfedezés is megerősíti azt az egyre inkább terjedő nézetet, hogy gyakorlatilag minden csillag rendelkezik bolygókkal, és a Tejútrendszerben sok-sok földméretű, lakhatósági zónában keringő planéta van, melyek bárhol előfordulhatnak, akár még a közvetlen szomszédunkban is."

A teljes tanulmány itt olvasható: http://star-www.herts.ac.uk/~hraj/tauceti/paper.pdf

Az időutazás napja - avagy az új regény

Szóval:
1. Az új regény címe: AZ IDŐUTAZÁS NAPJA
2. Ha minden a tervek szerint alakul, ősz tájékán talán meg is jelenhet.
3. A történet többek közt az időutazás következő ezer évre tett társadalmi-gazdasági hatásaival és következményeivel foglalkozik. A főhős, Beregi Ádám az időutazás napján eltűnt feleségét és fiát keresi, és az időutazás elterjedése okozta káosz közepette belekeveredik az időn kívül, mesterséges mikrouniverzumokban rejtőző hatalmak manipulációiba.
Sok egyebet a történetről még nem mondhatok, de egészen csavaros és nagyszabású regény várható, mindenesetre az első mondat a következő lesz (vagy valami hasonló):

"Abban a pillanatban, amikor az első időgép működésbe lép, kétszázmilliárd időutazó jelenik meg a világon."

Best-of listákban

Kicsit megkésve, és egy időre talán az utolsó, de hát ugye kötelező self-promo Az ember könyve kapcsán, mielőtt rátérek az új regényinfók csepegtetésére.;)

Komolyra fordítva a szót, több könyves blogon is "megemlékeztek" az év végi összegzésekben Az ember könyvéről, amit ezúton is köszönök.

Link izék:






Az új regény pedig már a célegyenesben vágtat a cél felé.:)

Kritikák a nagyvilágból

Néhány ismertető a közelmúltból:


"Szeretem, és büszke is vagyok az anyanyelvemre, de ilyen esetekben nagyon tudom sajnálni, hogy nem egy elterjedtebb nyelv a magyar. Ugyanis, ha Brandon Hackett nem Markovics Botond lenne írói állnéven, és mondjuk ha amerikainak született volna, akkor ezért a regényért már filmproducerek ölnék egymást, és olyan szenzációs mozit csinálhatnának belőle, ami mérföldekkel verné a versenytársakat a kategóriájában."


"...Le a kalappal Botond előtt, hogy ilyen komplex témába is nyugodt szívvel belevágja a fejszéjét, és évezredeket és galaxisokat is átívelő történetet vet papírra, számos technikai és társadalmi kérdést feszegetve, nem beszélve a morális vonulatról... Jó a stílus, jók a karakterek, fordulatos a történet, nincsenek üresjáratok: az Isten gépeiben minden megvan egy jó sci-fihez."


"Hm, lássuk csak, az élvezhető magyar sci-fi kifejezés lassan kezd értelmet nyerni... ezt meg hogy csináltad, Marty?"

Utóbbi alatt egy közepes flém is olvasható a magyar scifi megítéléséről.


Az ember könyve ismertetők 5., interjúk és ez+az

1. Mondocon

Hétvégén a Mondoconon jártam, nagyon különleges élmény volt, többezer, többségében beöltözött látogató között nézelődni, ezt egyszer legalább mindenkinek látnia kell, még akkor is, ha nem érdeklik az animék, mangák, japán kultúra. Volt itt minden egyébként, a sushi evéstől a cosplay bemutatókig, amit csak el lehet képzelni, na meg akadt egy Az ember könyvés író-olvasó találkozó is. 

2. Interjúk, beszélgetések

A júniusi SFportal meetupon Csurgó Csabával, a könyv szerkesztőjével mutattuk be Az ember könyvét, íme a videó, ami a terem megvilágítása miatt néha kicsit sötét, de a lényeg úgyis a szavakban rejlik, az meg tökéletesen hallható. Azt hiszem, már az első kérdés megadta a beszélgetéshez az alaphangulatot.:)

Megjelent egy másik beszélgetés, ezúttal írott formában is, Mr. WeG blogján található:

http://mrweg.blog.hu/2012/07/16/brandon_hackett_interju

3. Az ember könyve ismertetők

Újabb ismertetők a regényről. (Az eddigi összes megtekinthető itt:)

Bookworm Katica blogja: http://bookwormkatacita.blogspot.hu/2012/07/brandon-hackett-az-ember-konyve.html

Könyvvizsgálók blog: http://konyvvizsgalok.blogspot.hu/2012/07/brandon-hackett-az-ember-konyve.html

Byblosbookz blog: http://byblosbookz.wordpress.com/2012/07/22/az-ember-konyve/
Közben azért írok is, és hogy időnként legyen önálló tartalom is, hamarosan megpróbálom összefoglalni, hogy min is dolgozom éppen, mert ez sem egy egyszerű eset. A beharangozó: izgalom és dráma, rengeteg kidobott karakter, és végül a megtalált cél és lelkesedés.:))

Az ember könyve ismertetők 4.

Újabb ismertetők gyűltek össze a regényről. (A folyamatosan bővülő ismertetőgyűjtemény itt érhető el.)




És, ha már linkelgetünk, íme még egy link, ilyen volt a KÖRF fesztivál irodalmi sátra, köztük a korábban emlegetett, múlt hét pénteki sci-fis, fantasys beszélgetés: http://barkaonline.hu/helyszini-tudositasok/2857-irodalom-a-hataron

Jubilál

Most jöttem rá, hogy május elején volt 10 éve, hogy nyomtatásban megjelent az első hosszabb írásom, mégpedig az Én, a halhatatlan, az azonos című Cherubion antológiában négy összefüggő novella formájában.

Rengeteg minden történt velem írásügyileg (is) az elmúlt 10 évben, amik közül a szerintem legfontosabb esemény valamikor 2004 őszén történt, amikor egy számámra emlékezetes és tanulságos könyves-kéziratos beszélgetés után hazamentem, és elkezdtem írni A poszthumán döntést. Ez a beszélgetés egyfajta vízválasztó pont lett aztán régi írásaim és a mostaniak között. 

Nem sokkal korábban ugyanis az akkor frissen elindult Agave kiadóhoz kopogtattam be ugyanis kéretlenül és ismeretlenül az aktuális regényem félkész kéziratával, és Csurgó Csaba, valamint Varga Bálint, tulajdonos/szerkesztők meglepő módon leültek velem beszélgetni a regényről (ez a régi, Halhatatlanos-Erdőholdas sorozatom félbemaradt kézirata), amit azóta sem értek, mert tudták ők is (én akkor még nem), hogy nagyon távol volt az a szöveg attól a minőségtől, ami mindezt indokolná. Talán jó időben voltam jó helyen, amikor még mindenki nyitottabb volt az ismeretlen kéziratokra. Azon a beszélgetésen aztán feltették nekem a nagybetűs kérdést, hogy mitől más ez a regény, mint a piacon lévő összes többi.

A kérdésre nem tudtam válaszolni, és ez sok mindent megváltoztatott bennem. Félredobtam minden korábbi regényötletemet, mondhatni kiléptem a komfortzónámból, (ami az író legnagyobb ellensége az önhittség és az olvasók tiszteletének hiánya mellett,) és elindultam egy másik, meglehetősen ingoványos úton, ami felettébb veszélyesnek tűnt, de még inkább izgalmasnak. És azóta is ugyanilyen ez az út.:)

Ami pedig a fenti kérdésből következett, azt már ismeritek: az azóta eltelt 8 évet három regény A poszthumán döntés, az Isten gépei és Az ember könyve írásával töltöttem. Számomra mindegyik hatalmas munka volt, és egyikkel sem vagyok maradéktalanul elégedett, de legalább azt érzem, hogy mindegyik egy újabb kicsi lépés előre, egy jövőbeli, még jobb regény felé.

Pár hete, a Könyvhéten elmeséltem Csurgó Csabának ezt a történetet 2004-ből, de nem is emlékezett arra, hogy egyáltalán találkoztunk akkor.:D

(Akad itt aztán még egy másik jubileum is, ami ehhez kapcsolódik, ugyanis 2007. július közepén, azaz nagyjából 5 éve, hogy megjelent A poszthumán döntés. Félelmetes, hogy öt év telt el azóta.)

Megjelent Az ember könyve

Bár, én kézbe majd csak holnap kapom, de ettől már a Könyvhéten, a Vörösmarty téren, a mai naptól, az Agave kiadó standjánál már lehet kapni a regényt, de a netről is megrendelhető, és talán már a nagy könyvesboltokban is fellelhető.

A mai naptól pedig az e-könyv verzió is elérhető, ami ugye egyben két regényt jelent a bónusz A poszthumán döntés jóvoltából.

Szombaton 17 órától pedig dedikálás.

E-könyv megjelenés: Az ember könyve és A poszthumán döntés egyben

Az ember könyve a papírmegjelenéssel együtt elektronikus, prc és epub változatban is kapható lesz az Agave kiadó webboltjának e-könyv részlegében.

Korábban már szó volt róla, hogy lesz mellé valami meglepetés, nos, ez pedig nem más, mint egy korábbi regényem, a A poszthumán döntés ingyenes és átdolgozott e-verziója, ami Az ember könyve e-könyv mellé jár majd ajándékba.

Azaz ez egy "két regény egy kötetben" jellegű kiadás lesz.

Egy ideje már gondolkodom, hogy mit kéne kezdenem A poszthumán döntéssel, szerettem volna ingyenessé tenni, csak erre akkor még nem volt lehetőségem. A könyv 5 éve jelent meg, és most arra gondoltam, hogy ha már megjelenik Az ember könyve, ajándéként mellétehetnénk ezt a regényt is (az Agavénél voltak olyan jófejek, hogy a javított verziót újrakorrektúrázták és megcsinálták a konverziókat), ami két könyvre nézve szerintem az e-kiadás árát is nagyon-nagyon barátságossá teszi, ráadásul dupla olvasnivalót is ad.

(És egy kis update: lett új borítója is a regénynek, lásd oldalt. Az elektronikus kötet borítójának elkészítéséhez a z-design (www.zanimation.com), a Mithgariel (mithgariel-stock.deviantart.com) illetve Sirius-sdz (sirius-sdz.deviantart.com) ingyenesen közzétett forrásanyagai kerültek felhasználásra. Köszönet értük a készítőknek. Na és elsődlegesen Csigás Gábornak, aki a borítót varázsolta.)

Azt nem bírtam ki, hogy ne piszkáljak bele a szövegbe, végtére is 5 év nagy idő, rengeteg mindent másképpen látok, gondolok azóta, így igyekeztem kiszűrni a stiláris hibákat, itt-ott belejavítani, vagy húzni a szövegből. A végeredményt nevezhetnénk 2.0-ás verziónak is, de feleslegesen, mert csak apróbb ráncfelvarrások történtek, semmilyen érdemleges részlet nem változott benne.
E-olvasók, remélem, örülni fogtok neki, még akkor is, ha A poszthumán döntés esetleg már olvastátok papírkiadásban (vagy nem legálisan e-ben - ez esetben inkább ezt a hivatalos verziót ajánlom.:))

(Hackett a Facebookon)

Író-olvasó találkozó a Tündérgyárban, június 14-én

Író-olvasó találkozó:

Az ember könyve megjelenése után a júniusi SFportal Meetup vendége leszek, mégpedig a Tündérgyárban (térkép a link alatt), június 14-én, 19 órai kezdettel.

(A helyszín azért is dicséretes, mert így nekem sem kell sokat utaznom, hiszen viszonylag közel lakom.:))

Az eseménynek van Facebook event oldala is, lehet jelezni rajta a státuszt.

"A kétszeres Zsoldos Péter-díjas Brandon Hackett lesz a júniusi SFportal Meetup vendége. Az eseményt író-olvasó találkozó jelleggel szervezzük, szó lesz természetesen Hackett új, Az ember könyve című regényéről, de lehet a szerzővel majd kötetlenül beszélgetni is, mindenkinek a kérdésére válaszol (sőt, biztosan örömmel dedikál is). Viszünk könyveket is az eseményre, ismét lehet majd kedvezményesen vásárolni!"


Könyvheti dedikálás

A Könyvhéten június 9-én, szombaton 17 órától 18:30-ig fogok dedikálni az Agave könyvek standnál, ami feltételezem, a szokásos helyen lesz (kb. Váci utca-Vörösmarthy tér találkozása), természetesen Az ember könyve is kapható lesz egyúttal.:)

Íme a Facebook esemény meghívó is hozzá: http://www.facebook.com/events/386435421407236/