Technológia a mágia ellen, avagy fejtsük meg a bűvésztrükköket!

„Bármely kellően fejlett technológia megkülönböztethetetlen a mágiától.” - mondta Arthur C. Clarke.

A mai, modern bűvészek egyre elképesztőbb trükköket találnak ki, de a figyelemelterelésre és illúzióra alapuló trükkök egy jelentős része azért nyomon követhető, elég, ha nem a látványos mozdulatokra fókuszál az ember, hanem pl. a másik kézre, vagy a pillanatnyi kitakarásokra. Ha pedig másként nem megy, itt van a technológia, hiszen a felvétel leállítható, visszatekerhető, lelassítható, hogy kiderüljön a ravaszság, hova tűnt a kézben tartott kártyalap vagy érme.
Ez azonban semmit nem von le a fantasztikus mutatványok és hihetetlen ügyesség értékéből.

Egy biztos: egyre nehezebb bűvésznek lenni, mert a technológia miatt sokkal komolyabb munkát igényel az illúziót megteremtése, főleg ha nem élő előadásról van szó.

Hanem most belefutottam Eric Chien, a tavalyi bűvészvilágbajnok műsorába.
Először is, ezt tényleg érdemes többször megnézni, mert elképesztő, amit a kínai srác művel a győztes showjában. Néha egyszerűen olyan, mintha CGI-trükkökkel lenne tele az egész műsora, pedig nem.
Íme a világbajnoki címet érő előadása:


Megnéztétek?
Ugye, hogy olyan, mintha egy roxforti varázsló szórakozna az asztalon?

Van azonban a youtube-nak a beállítások menü alatt egy negyedére lassított lejátszási funkciója, mert rajtam aztán nem fog ki: újranéztem Chien produkcióját lassítva, időnként megállítottam, visszatekertem az egyes trükköket, hogy rájöjjek a titokra. Ez a legtöbb bűvészmutatványnál beválik, mert szinte mindegyik kártyatrükk visszakövethető.

Itt azonban más a helyzet.

Eric Chien keze ugyanis olyan gyors, hogy negyedére lassítva is követhetetlen, vagy csak sejthető, hogy mit hova tüntet éppen. A trükkök harmadát talán megértettem, viszont még így, lassítva is csak nagyon ritkán lehetett ténylegesen látni a cseréket, mert Chien félelmetesen gyorsra gyakorolt minden mozdulatot, és a feltételezett, asztalba épített mechanikus eszközei is nagyon gyorsan váltanak. Talán, ha tízszeres lassítással nézném, az már elég lenne? Nem tudom.
Ráadásul a trükkök kétharmadnál még lelassítva is csak tátottam a számat, annyira tisztán és szemtelenül csinálja, pl. amikor a szalaggal eltakarja a kártyát, felveszi a szétszakított lapot, lassan visszateszi, majd újra ott van a lap.
Sok esetben hiába egyértelmű, hogy most éppen a tenyere mögött van az eltűnt kártya, na de fel van tűrve az ingujja, így amikor közben nem jár a keze az asztal széle közelében, és nem kerül a másik kéz közelébe egy cseréhez, majd később megfordítja a tenyerét, fogalmam sincs, hogy eközben hova tünteti a kártyát.
Az asztalát is megvizsgálnám közelebbről.

Szeretem megfejteni a bűvésztrükköket, és zömében sikerül, de Chien bizony nagyon sokszor kifogott rajtam. Ő aztán tényleg egy igazi mágus.:) De azért még megnézem párszor, hátha elcsípek pár apróságot.
Persze, az is lehet, hogy csak nem vagyok elég éles szemű, és Ti látjátok, mikor mi a trükk.

Látjátok?:)

Egy kis adalék:
Eközben belefutottam pl. Steven Brundage Rubik kockás America's Got Talentes fellépéseibe, amelyek szintén zseniálisak.
Viszont alaposabban megnézve, az ő trükkjeit azért vissza lehet fejteni. Ő más miatt különleges, egyrészt félelmetesen profi kockamágus, másrészt iszonyatos agymunkát végez minden pillanatban a mosoly és a lazaság álcája mögött.
Pl. a második körös showjának közepén (2:43-tól) úgy csinál, mintha éppen letépné a közben kicserélt, és már letépett 6-os kártya sarkát, aztán pedig pontosan tudja, hogy melyik színű kockába rakta a preparált, kiválasztott 6-os lap másik részét. Az, ahogy ezt agyban összerakja, megvalósítja, az egyenesen ijesztő, mintha nem is ember lenne.:)

2 megjegyzés:

  1. Ezzel letöltheted:
    https://www.youtubnow.com/save-youtube-videos-online.html

    Ezzel pedig kikockázhatod:
    http://avidemux.sourceforge.net/

    Néha így sem látszik belőle több. Pl. az első felvétel 34. másodpercénél a két fehér keret egyetlen frame-en belül jelenik meg (valószínűleg az asztallapból ugranak elő, talán akkor, amikor a lábával megmozdít valamit) úgyhogy az ilyen trükkök megismeréséhez már szuperlassított felvétel kellene.

    VálaszTörlés
  2. Köszi!
    A fehér kereteknél én is arra gondolok, hogy az asztallapból ugranak elő, mintha középen lenne egy alig látható vonal, ami valamilyen résre utal. Csak az a durva, hogy olyan gyorsan történik a váltás, amit nem tudom, miféle mechanikát használhat.:)

    VálaszTörlés