Linn Ullmann és a skandináv irodalom

Mostanság az egyik legnagyobb olvasmányélményem Linn Ullmanntól a Stella zuhan című regény volt, amit kedvesem, Anita tolt az orrom alá pár hónapja, "muszáj elolvasni" felkiáltással.  (Igen, ez most nem scifi poszt, hanem egy kis kitérő más vizekre.) Nos, nehéz bármit is mondani erről a regényről, az írónőnek olyan sallangmentesen erős a stílusa, olyan könnyedén és tisztán ábrázol 1-1 mondattal, odavetett szóval sorsokat, életutakat, különös embereket, ami egyszerűen lenyűgöző.

Linn Ullmann, aki egyébként a világhírű Ingmar Bergman és a szintén világhíres Liv Ullmann lánya, tehát mondhatni előnyös genetikai alapokról indult, a napokban éppen itt van Magyarországon. Tegnapelőtt el is mentünk legújabb regénye bemutatójára, ahol kiderült, hogy pl. a legutóbbi regényét, amit 3 év alatt akart megírni, végül 5 évig írta: írt, kidobta a szöveget, írt, kidobta a szöveget (ez nekem is ismerős). Ebből is látszik, hogy az a látszólag "egyszerű" és preciz szöveg mennyi munkát, áldozatot, fegyelmet kíván, mire minden mondat, jelenet, rezdülés a helyére kerül. Szórakoztató volt hallgatni a szintén író férjével (Niels Fredrik Dahl) kialakított otthoni világukról, munkamegosztásról, határidőkről megfogalmazott gondolatokat is (főleg mivel ugyanez a helyzet áll fenn nálunk is).

A skandinávok szeretnek olvasni. És írni is, amit ráadásul nagyon tudnak, az országok lakosságához képest szerintem rengeteg jó és világszerte kedvelt szépíró él. Valahol olvastam, hogy nem véletlen ez, és nem is feltétlenül ügyes marketingfogás a skandináv irodalom címke (amit ráadásul ők nem is ismernek, használnak, kivéve a skandináv krimi esetében, de az más), mivel az év javarészében sötét van és borús az idő, és arrafelé nem szokás a tévé előtt bambulni esténként, szinte minden családban kultúrája van az olvasásnak, az irodalomnak. Szép, idilli világ ez, de tényleg, olvasó embereknek maga a kánaán. Egy drága kánaán.

Nyáron elutaztunk egy kis időre Norvégiába, körbejártuk az alsó harmadát az Oslo, Alesund, Bergen, Oslo útvonalon, és noha elég sok európai országban jártam, Norvégia eddig mindent lekörözött szépségben, hangulatban, nyugalomban. És gazdagságban. Háromszor akkora, mint Magyarország, de mindössze 5 millióan lakják, és az emberek tényleg olvasnak, ezt már a repülőtéren megállapítottuk, mert a váróban szinte minden ember kezében könyvvel várt a gépére, hihetetlen élmény volt ezzel szembesülni.

A könyvesboltokban szinte minden könyv megtalálható norvégul és angolul is (méregdrágák a könyvek is, egy papírfedeles átszámítva 6000HUF, keményfedelest nem is említem - persze, az ottani átlagkeresetbe simán belefér), a különböző nyelvű kötetek gyakran összekeverednek, merthogy szinte mindenki beszél angolul. (Nádas Péter már akkortájt ott szerepelt a bolti TOP10-ben, pedig akkor még nem került szóba szerintem a neve az irodalmi Nobel-díjnál.) Este, a szállodákban belelestünk a norvég tévék kínálatába, és mit mondjak, biztos, hogy ez is segít nekik abban, hogy könyvet vegyenek a kézbe, mert még a hazai agyhalált is sikerült az ottani tévéadásoknak a totális érdektelen műsorokkal alulmúlni.

Visszatérve még egy gondolat erejéig Linn Ullmannra, legújabb regénye a Szemem fénye még talán jobb, érettebb is (felénél járok), mint a Stella zuhan, úgy, hogy tulajdonképpen nincs benne semmi "különös", egy mai diszfunkcionális család története, tragédiákkal, riasztóan őszintén ábrázolt emberi viszonyokkal, társas magányokkal, sérült emberekkel nagyon erőteljes stílusban megírva. Nem feltétlenül lesz tőle vidám az ember, de gondolatokban, érzésekben mindenképpen gazdagodik.

Néhány randomkép Norvégiából:

3 megjegyzés: