IDŐUTAZÁS – Logikus és nem logikus történetek beszélgetés a Port.hu sci-fi napon

November 15-én kerül megrendezésre a Port.hu sci-fi nap, rengeteg érdekes programmal, előadásokkal, beszélgetésekkel a sci-firől (ezekre külön csak 1000HUF a belépő - az első 1000 jegyvásárló egy Galaktika magazint kap ajándékba), valamint a legújabb sci-fi filmek, többek közt az Interstellar vetítésével egész nap.
15 órától, Kleinheincz Csillával (Gabo SFF sorozat) kettesben az időutazásról beszélgetünk Takács Gábor moderálásában, logikus és nem logikus időutazós regényekről, köztük az idén megjelent Az időutazás napjáról, A holnap határánról és a filmváltozatról.

Ezenfelül is rengeteg, érdekes program várható: az idén megjelent legjobb science fiction regényekről faggatja a hazai sci-fi kiadókat Kánai András az SFmag.hutól, de ott lesz például Sixx a comment.com blogról, aki az idei fantasztikus tévésorozatokról, és Rusznyák Csaba a Geekz blogról, aki pedig a 2014-2015-ös sci-fi filmekről fog beszélni,lesz szó az ifjúsági fantasztikus irodalom térhódításáról, a 10 éves Galaktikáról, és még sok egyéb más.


Sorok mögött: A velünk élő könyvszereplők

avagy a körblogolás folytatódik...

Fiatalabb korban szinte mindenki sokkal fogékonyabb a képzelt barátokra, társakra: fénykarddal vívunk, mint Luke Skywalker, vagy éppen együtt íjászkodunk Katniss Everdeennel.
Biztos volt már olyan érzésetek, hogy egy kedvenc könyv vagy film szereplője szinte valóságosnak tűnt, bekerült a baráti beszélgetések közé (még ha csak néhány nap erejéig is), vagy csak később is gondoltatok rá, mert az adott történet hatással volt rátok? Ez azért van, mert az adott történet működött, a karakter pedig jól volt felépítve.

Aki ír/történeteket talál ki, azoknál ez az érzés másként és hatványozottabban jelentkezik, hiszen egy könyv megírása átlagosan 1-2 évig is eltart, ha hosszabb könyvsorozatról van szó, akkor pedig még tovább, ezalatt pedig gyakorlatilag együtt kelünk és fekszünk a szereplőkkel, együtt élünk a gondolataikkal, dilemmáikkal, érzéseikkel, cselekedeteikkel.

Mint a legtöbb íróé, az én fejem is egy átjáróház, karakterek jönnek-mennek néhány éves váltásban, mint egy albérletben, először beköltöznek, aztán szép lassan megismerkedünk, megírom a történetüket, aztán fájó szívvel, de elköszönünk egymástól, de közben az ajtó előtt már ott toporognak az újabb, lakók, újabb, leendő ismerősök, mert ők is szeretnék elmondani a történetüket. Persze, nyilván mindegyik karaktert én teremtem, belőlem táplálkoznak, de bárki bármit mond, van valami furcsa abban, amikor igazán megismerem a saját karaktereimet, és nem csak eszközként tekintek rájuk. Ahogy szerintem a számunkra kedves könyvek karaktereiről is képesek vagyunk úgy beszélgetni, mintha egy közeli/távoli ismerősről lenne szó, ugyanez igaz sok író karakteréhez való viszonyára is.
Vannak aztán olyan regénykarakterek, akik nem csak egy könyv erejéig maradnak az íróval, nekem annyiból szerencsém van, de ez sokszor  írói csapda, ami abból ered, hogy az író nem meri, nem tudja elengedni a számára fontos szereplőket, ezért újabb és újabb történeteket ír nekik, pedig azt a történetet, amit valóban el kellett mesélnie, már régen elmondta.
Én most éppen Az időutazás tegnapjából Bálinttól és Rebecától búcsúzom - jövő tavasszal, majd megláthatjátok, hogy miként nőttek fel, és küzdöttek meg a mindent elnyelő idővel, de közben már a következő regény, az Inverzum szereplőivel ismerkedem, akik a távoli jövőből érkező, fura alakok, velük egyelőre még csak óvatosan kerülgetjük, méregetjük egymást, ők még nem tudják, mi minden vár rájuk - többek közt megtudják, milyen szembesülni egy teljesen más fizikán alapuló univerzummal -, és én sem tudom, mi mindent tartogatnak nekem.

Ugyan az aktuális regény szereplőit mindig megpróbálom az írás elkezdése előtt minél jobban megismerni, jegyzetelek, kitalálom a háttértörténetüket, és azt hiszem, látom is a motivációikat, de amikor már nyakig benne vagyok a regényben, akkor mindig kiderül, hogy ez nem igaz. Akkor kezdenek el igazán életre kelni, amikor átveszik az irányítást, amikor nem mindig arra mennek, amerre én szeretném, hanem arra, amerre valóban akarnak menni. Ez egy nagyon furcsa állapot, mert szeretem kézben tartani a cselekményt, de nálam mégis akkor kezd el működni egy történet, ha az írás átlép a tudatosságon, és a karakterek is kilépnek a jellemrajzok és jegyzetek közül.

A többiek gondolatai:
Bartos Zsuzsa
Buglyó Gergely
Gaura Ágnes
Kemese Fanni
Kleinheincz Csilla
Moskát Anita
On Sai

Sorok mögött: Az ihletről

Néhány írótárssal körblogolásba kezdünk, és ugyan nem igazán szoktam kedvelni a körblogolást, de egyszer ezt is el kell kezdeni.:)

Mi is az ihlet?
A "hivatalos" definíció valami ilyesmi:
A művészi alkotások létrehozását megindító sajátos lelkiállapot, melyet felfokozott érzékenység, lelkesült hangulat, alkotásra ösztönzöttség jellemez. E sajátos lelkiállapot magyarázatát a régebbi gondolkodók abban keresték, hogy a művészt ilyenkor valamilyen isteni, túlvilági hatalom szállja meg, s ez nyilatkozik általa..

Biztos vagyok benne, hogy ahány író, annyiféle válasz születik, mindenki másként éli meg az írást.
Számomra az ihletett állapot összefonódik az ötletekkel, azok születésével. Régen, kiskoromban vagy száz regényötletem is volt, és azt hittem, ez bármiféle büszkeségre ad okot, pedig a meg nem írt regényötlet addig nem létezik, amíg meg nem írják. Aztán amikor már komolyabbra fordult ez az írás-dolog (valahol 2004 körül, amikor kidobtam minden korábbi ötletemet, és elkezdtem írni A poszthumán döntést), az agyam is átállt egy másfajta működésre.
A fókuszált ötletkeresésre. Ez azt jelenti, hogy amikor elkezdek egy regényt, az ötletek mind ennek a regénynek rendelődnek alá, csak ez számít, minden más ötletkezdeményt elhessegetek, kivéve, ha valami nagyon jó, mert akkor azt azért megőrzöm, hogy később hátha kinő majd abból is valami.
Így folyamatosan egy adott témán tudok dolgozni, és nem csapong számtalan irányba a gondolkodásom. Viszont olyan nincs, hogy ne lennének gondolataim, ne tudnék két perc után az adott történethez, világhoz, a karakterekhez hozzátenni valami újat, ami előreviszi a regényt, vagy választ ad egy kérdésre, teljessé tesz egy eddig hiányos motivációt, jelenetet. Ez a hosszú évek során alakult ki, mert mint mindent, azt is lehet gyakorolni, hogy akkor legyen ihleted, ötleted, amikor csak akarod.

Interjúknál elő szokott fordulni a következő kérdés:

− Honnan jönnek az ötleteid?

− Hogyhogy honnan, hát a fejemből! − szoktam felelni szemöldökömet felhúzva, mert nem értem a kérdést. Aztán persze rájövök, hogy ami a számomra triviális, az másnak nem biztos, hogy az, és nem mindenki kel-fekszik kiskora óta fura sztorikkal, saját világokkal, képzelt barátokkal a fejében.

Elképzelhető, hogy azt a jelenet, amelyet éppen meg akarok írni, nem tudom befejezni, mert nincs hozzá kedvem, vagy még nem állt össze teljesen, de akkor megy helyette más: vagy egy másik jelentet írok meg, vagy egyszerűen csak eszembe jut egy csomó apróság a történet vagy a karakterek kapcsán, esetleg hirtelen világossá válik egy összefüggés. Hogy éppen mi jön, az kiszámíthatatlan, de nincs olyan, hogy csak ülök, és nem megy az írás, és nincs egyetlen gondolatom, ötletem sem. Valami mindig van, ami előre viszi a regényt.
Az írás agymunka, és nem csak akkor produktív az ember, ha gépel. Akkor az, amikor gondolkodik, mert a szöveg megszületése csak a folyamat vége.
Joe Abercrombie egy tipikus, írással töltött napja

Miért is érdekes mindez az ihlet szempontjából?
Azért, mert azt gondolom (persze, nem biztos, hogy igazam van), hogy azon írók többsége számára, akik életvitelszerűen írnak,  az ihlet nem más, mint az az idősáv, amikor van idő írni és foglalkozni az éppen aktuális történettel. Én ha végre odajutok, hogy kinyitom az írásra elkülönített laptopomat, azonnal belemélyedek az adott világomba, és töprengek rajta, jegyzetelek, ha pedig megérett rá, akkor írom tovább a történetet. Ha túlságosan fáradt vagyok, inkább ki sem nyitom a laptopot, mert tudom, hogy nincs értelme, nem fog menni, hiszen ez agymunka, amihez tiszta fej kell.

Az egyetlen, ami megnehezíti az írást, a gonosz tudatalatti, ami gyakorta gátat szab annak, hogy tényleg hozzákezdjünk az íráshoz. Ez egyfajta menekülési kényszer: az embernek lenne ugyan ideje írni, de helyette minden mást csinál,  pl. elnetezi az időt, vagy a története helyett saját magával foglalkozik, jó-e amit ír, van-e értelme ennek az egésznek. Jobbra példaként látható Joe Abercrombie facebook oldalára kitett grafikon egy átlagos, írással töltött napjáról.:)
Ha azonban sikerül elkezdeni írni, akkor nincs megállás.


Elkészült Az időutazás tegnapja

Kicsivel több, mint egy éve írtam le egy bejegyzésben, hogy elkészült Az időutazás napja (pontosan 2013. július 29-én), és azt terveztem, hogy egy év múlva ugyanez történik a folytatással is. Másfél hetet azért késtem, pedig idén is voltunk írótáborban, ahol ugyan végigdolgoztam öt napot, de ez nem volt elég, kellett még néhány nap hozzá.

A lényeg azonban annyi, hogy elkészült a folytatás, Az időutazás tegnapja nyers változata, amin azért még rengeteget fogok dolgozni, mire elnyeri végső formáját, de maga a történet most már kerek. És befejezett, azaz nem lesz több időutazás, minden szál elvarrásra kerül, az persze kérdés, hogy mi lesz az időutazás vége, meg lehet-e állítani az összeomlást.
A regényt november elején kell leadnom az Agavénak szerkesztésre, és a tervek szerint jövő év első felében fog megjelenni, kb. ugyanakkor, mint Az időutazás napja. Nagyjából 75.000 szó lett a vége, ami kicsivel több, mint Az időutazás napjáé.

Az első  mondat így hangzik...:

Képregénykalandok, avagy a Fear Agenttől a Preacherig

Kiskoromban masszív képregényfogyasztó voltam, a legtöbb képregényt, ami idehaza megjelent, elolvastam a Füles sorozataitól kezdve, Kockás, Alfa, Mozaik, és a számtalan önálló kiadványig bezárólag, nem beszélve a rendszerváltás előtt idehaza nyomtatott, és a nyomdából derék nyomdai dolgozók által kicsempészett "nyugati szennyirodalom" kategóriájába eső holland, dán, német szuperhős képregényekről.
Ezek nagy része inkább ifjúsági mű volt, és nagyjából azután szoktam le az olvasásukról, amikor a szuperhős képregények elkezdtek magyarul is megjelenni, és abból is megkaptam a rég áhított adagomat Fantomtól a Robotzsarun, X-meneken, Batmanon át a Pókemberig.

Amikor aztán pár éve megjelent a Watchmen, majd elkezdték kiadni a Sandmant, rögtön fellángolt a régi szenvedély, mert rájöttem, hogy ezek komoly és mély felnőtt történetek, így elsőként elfogyasztottam Warren Ellis Transmetropolitanját is, ráadásként digitálisan belepörgettem egy csomó képregénybe. Ez utóbbi nem volt jó ötlet, mert digitálisan semmilyen hatás nem ért, számomra a képregény papíron az igazi.

Na, de a lényeg, az utóbbi hetekben intenzíven fellángolt a képregény-olvashatnékom, és ennek mondatni súlyos következményei lettek...

Regényvég és regénykezdet, avagy Az időutazás tegnapja és mi lesz azután


Jelenleg amolyan köztes állapotban lebegek, egyidejűleg két regény világában vagyok benne, az egyikből éppen távozóban vagyok, a másikba pedig bekopogtatni készülök.

Heteken belül befejezem ugyanis Az időutazás tegnapját, Az időutazás napja folytatását, ami egyben le is zárja az időkorban tett kalandozásaimat. Ha már olvastátok Az időutazás napját, szerintem sejtitek, hogy készül egy folytatás, ha még nem olvastátok, tegyétek meg, mert önmagában is kerek történet. A felvázolt globális konfliktus viszont csak részben oldódik meg, és az összes kérdés maradéktalan lezárása Az időutazás tegnapja feladata lesz.

Könyvhét időutazással és időutazós pólóval

Bár holnap még tart a Könyvhét, de péntek-szombat-vasárnapi félnapos, láblejárós kószálással, na meg dedikálással számomra ma délután véget ért, és a rendezvényt az elmúlt évekkel szemben ezúttal még az eső sem mosta el.
Szombaton én is dedikáltam, örülök, hogy ennyien eljöttetek, és remélem, jövő ilyenkor újra találkozunk, Az időutazás tegnapja dedikálásán.:)
Meglepetésként a kiadóvezető, Velkei Zoli kedvese, Kati, pedig egy hard core időutazós pólóban érkezett, amelyen tucatnyi időutazó eszköz szerepelt (itt jobbra látható a kép), próbáltuk őket azonosítani, de hárman is csak részsikert értünk el.

Kíváncsi vagyok, Ti hányat ismertek fel közülük?:)
A megfejtéseket majd nemsokára beírom kommentként, de szerintem nagyon-nagyon geeknek kell lenni az összes, puskázás nélküli kitalálásához, nekem van egy pár, amiről nem is hallottam, vagy egyáltalán nem hagyott akkora nyomot, hogy emlékeztem volna rá.

Sikeres Turing-teszt és beszélgető chatrobotok

A minap találtam néhány youtube videót, amelyben chatrobotokat eresztenek össze, hogy
beszélgessenek egymással. Linkelek pár videót közülük, mert igen hátborzongató, amit művelnek, pl. lazán letagadják, hogy chatrobotok, vitatkoznak, érvelnek.
Persze, ez nem intelligencia, de azért elgondolkodtató.

Úgy pedig még inkább, hogy egy számítógépes program szombaton átment a Turing-teszten, 64 évvel azután, hogy Alan Turing bemutatta a teszt koncepcióját: http://hvg.hu/tudomany/20140608_mesterseges_intelligencia_turing_teszt
"A történelem során először a Readingi Egyetem szombati, Londonban tartott eseményén egy magát Eugene Goostmannak, egy 13 éves ukrán kisfiúnak kiadó program győzte meg sikeresen a szakemberek 33 százalékát arról, hogy emberrel beszélgetnek... Ugyanez a chatrobot 2012-ben már nagyon közel járt az áttöréshez, de akkor a szükséges 30 helyett csak a bírálók 29 százalékát sikerült “átvernie”."

Mi a Turing-teszt?
"A teszt lényegileg abból áll, hogy az ember pusztán billentyűzet és monitor közvetítésével kérdéseket tesz fel a két tesztalanynak, akiket így se nem láthat, se nem hallhat. A két alany egyike valóban ember, míg a másik egy gép – és mindketten megpróbálják meggyőzni a kérdezőt arról, hogy ők gondolkodó emberek. Ha a kérdező hosszadalmas faggatás után sem tudja teljesen egyértelműen megállapítani, hogy a két alany közül melyik az ember, akkor a gép sikerrel teljesítette a tesztet." (Wikipédia)

És akkor 3 videó chatrobotok beszélgetéseiről:
Az első 2013. szeptemberi:
A második, ez 2011-es:

Mutassuk meg az időgépet!

Az időutazás napjából létezik egy hivatalos promó jellegű részlet, konkrétan az első fejezet, amikor is a kétszázmilliárd időutazó megérkezik a Földre, és többek közt az egyik főhős, Beregi Ádám életét alaposan felforgatja a káosz.

A második fejezetben aztán egy pillanatra visszatekintünk az ezt megelőző néhány órára, az első időgép bekapcsolása előtti délelőttre, ahol Cambridge-ben Neil Jarrison, az időegyenletek atyja, az időgép-projekt tudományos vezetője csapatával a nagy áttörésre készül.
Kedvcsinálónak a "tovább" gomb után íme a rövidke, spoilermentes második fejezet (csak néhány oldal), amelyben megismerkedhetünk a Feltaláló sajátos gondolkodásmódjával, megtudjuk, miféle orrtípusok léteznek, és kik a Solisok, valamint az öltönyösök.

Az utolsó író novellám hangoskönyvben

2012-ben, a 266-os Galaktikában jelent meg Az utolsó író novellám, és most szabadon letölthető, hallgatható hangoskönyv született belőle a Galaktika projektje keretein belül, szerintem profi tolmácsolásban (nagyon ismerős a felolvasást prezentáló művész hangja, elsőre Scherer Péterre tippelnék, de ez messze nem biztos).

A novella az irodalom jövőjéről (is) szól, amiben az utolsó író és egy intelligens macska összefog, hogy legyőzzék az írószoftvereket.
Mert mint tudjuk, az írószoftverek nevei H-betűvel kezdődnek, és naponta százezer regényt ömlesztenek ki magukból... (Hemingway-fanatikusok számára néhány rejtett csemege is található a szövegben.)

A link:
"Az utolsó író öreg volt, és már tíz éve, hogy nem írt semmit..."

Ha van szabad fél órátok, hallgassátok meg!

További novellák hallgathatók meg írókollégáktól a Galaktika hangoskönyv antológiájában. Pl. Lőrinczy Judit, Varga Bea, László Zoltán, Antal József, és még sokan mások...

Dedikálás a Könyvhéten, június 14-én

Jövő héten máris itt a 85. Könyvhét, és természetesen dedikálok is, az Agave Kiadó standjánál (a Vörösmarty tér Váci utca felőli bejáratánál).

Időpont: 2014. június 14. 17:00-18:00 óráig
Hely: Vörösmarty tér, Agave stand


Van Facebook esemény is, jelentkezzetek rá!
Lehet hozni Az időutazás napját, Az ember könyvét, Isten gépeit és A poszthumán döntést, valamint bármit, ha én írtam.:D

Reméljük, az időjárás is kedvez, és idén nem lesz felhőszakadás sem.

Szeretettel várok mindenkit, poszthumánokat, transzhumánokat és időutazókat is, de utóbbiakat csak módjával!:)

Az időutazás napja e-könyvben is!

Ez csak egy rövid, informatív komment, mert ugyan a Facebookon volt már írtam, de mégis többen kérdeztétek, úgyhogy itt is kiírom a biztonság kedvéért.

Szóval van már e-könyv, itt a link is:
http://www.dibook.hu/konyv/Az_idutazas_napja

Temporális szingularitás

A legújabb, Az időutazás napja című regényemben felmerült a temporális szingularitás fogalma, és ebben az írásban megkísérlem megmagyarázni, mi is ez, mert talán önmagában, a regénytől függetlenül is érdekes lehet a téma.

AZ IDŐUTAZÁS NAPJA - kritikák és interjúk

Az időutazás napja az első terjesztői visszajelzések szerint igencsak jó startot vett a boltokban, pl. az Alexandra sci-fi toplista 3. helyén trónol már második hete, pedig még a hajdanán nagyon-nagyon jól fogyó Isten gépei is csak 4. helyig jutott, ha jól emlékszem (persze az még 2008-ban volt).
Úgyhogy egyelőre hurrá, meg ilyenek, és remélem, tetszeni is fog Nektek a történet.

Közben csordogálnak az első vélemények, plusz született néhány interjú is az elmúlt napokban, ezek a "tovább" gomb után találhatóak...

Az időutazás napja: borító és fülszöveg

Brandon Hackett: Az időutazás napja
Megjelenés: 2014. április 8.  

A Könyv adatlapja az Agave Kiadó webshopjában
E-könyv a Dibook.hu-n
Moly-adatlap
Részlet a regényből

Fülszöveg:
2021. november. Amikor az első időgép működésbe lép, kétszázmilliárd időutazó jelenik meg a Földön. Az időutazás napját ünneplik, az első pillanatot, ameddig vissza lehet utazni a jövőből.
Az esemény eltörli az ismert világot: megszűnik a pénz, működésképtelenné válnak a kormányok, bárki számára hozzáférhető lesz minden jövőbeli technológia, köztük az időutazás. Tetszőleges jövőbeli évbe utazhatunk, egészen az időfolyam végéig. Ennek azonban hatalmas ára van, ugyanis az idő veszélyes játékszer.
Beregi Ádám él-hal a családjáért, ám az időutazás napján valaki a jövőből elrabolja a kisfiát és a feleségét, Enikőt. Ádám a kaotikus és folyton változó időfolyamban, őrült technológiák, valamint mesterséges mikrouniverzumok birodalmában próbálja megtalálni őket.
Az időgép feltalálója, Neil Jarrison különös, magának való ember. Bár 2612-ben kivégzik, mégis sokan szeretnének a nyomára bukkanni, mert olyan tudás birtokosa, amely megmentheti a világot. Vagy el is pusztíthatja. Csakhogy a feltaláló mindig egy lépéssel üldözői előtt jár, és úgy tűnik, kizárólag egyvalaki érdekli: egy Rebeca nevű titokzatos nő, aki minden rejtély kulcsa lehet.

A Brandon Hackett néven író Markovics Botond sodró tempójú, eredeti ötletekkel teli regénye egészen újfajta megközelítése az időutazás témájának.