Hogyan jósolnak a sci-fi írók? | Jövőjegyzetek 6.

A Jövőjegyzetek előző része arról szólt, hogy milyennek gondolta Isaac Asimov 2019-et 1983-ban.

A science fiction írókat sokszor állítják be titokzatos, rosszabb esetben botcsinálta jósoknak, akik meg akarják mondani, milyen lesz a jövő. Rengeteg cikkel találkozni, szerte az interneten, mint pl. "10 sci-fi, ami megjósolta a jövőt", vagy "11 sci-fi, amelynek fogalma sem volt, milyen lesz a jövő", nem beszélve az örök kérdésről, hogy hol vannak a repülő autók és a jetpackek, amiket a science fiction írók megígértek?

Bevallom, ezek a bagatellizáló, bulváros cikkek gyakorta felbosszantanak, és erre válaszul valószínűleg bármely sci-fi író azt tudja erre mondani az Arany János-féle anekdota után szabadon, hogy: Ígérte a fene.

Ezért most elmondom, valójában hogyan is jósolják meg a science fiction írók a jövőt.

Sehogy.

Lehet, hogy nem erre számítottál, és most azt gondolod: "Ez nem igaz, hiszen egy csomó kütyüt tényleg megjósoltak, itt vannak például a mobiletelefonok a Star Trekből, a VR a cyberpunkból, az önvezető autók, a holdutazás.

Nézzünk meg elsőként néhány ismert "jóslatot"!

- Jules Verne: Utazás a holdba (1865), benne a holdutazás több, mint száz évvel az első Holdraszállás előtt.

- A 2001. Űrodisszeia filmben a Discovery űrhajósai tableteken olvassák a híreket, és tartják a kapcsolatot a Földdel, és 2010-ben Steve Jobs bemutatja az iPadet.

- Isaac Asimov: Én, a robot című kötete és a robotika három törvénye, és maga a robot kifejezés is Karel Capek 1921-es R. U. R. című színművéből származik: ma a robotikát egyetemeken tanítják, világcégek foglalkoznak vele, és ugyan még nem vesznek körül bennünket értelmes robotok, de sok tekintetben egyre közelebb kerülünk ehhez a világhoz.

- Virtuális valóságok: számtalan cyberpunk történet fontos eleme, de valójában már 1935-ben egy Stanley G. Weinbaum novellában megjelent a koncepció.

- John Brunner 1975-ös, The Shockwave Rider című regényében már hekkerek előképe szerepel.

- Star Trek: Kirk kapitány, Spock és a többiek kommunikátorokon beszélgettek az Enterprise-al, ma pedig mindannyiunk zsebében ott lapul egy kezdetben hasonló, majd annál jóval okosabb mobiltelefon, amely egyre inkább kezd az univerzális trikorderré válni.

És ha még több hasonló "jóslatra" vagy kíváncsi, itt van a témáról egy tetszetős infografika, benne a radarral, napenergiával, bankkártyákkal, fülhallgatóval, stb.

Azonban ezek alapvetően nem jóslatok.

A sci-fi íróknak a regényeikben eszükben sincs bármit is megjósolni, maximum akkor jósolnak, ha fizetnek érte, mint ahogy Isaac Asimov is igen szép, szavankénti díjazásért vállalta 1983-ban, hogy egy cikkben megírja a gondolatait 2019-ről.
A science fiction egy irodalmi zsáner, az írók egy történetet mesélnek el, melyben szórakoztatni, elgondolkodtatni akarnak.

Egyszerűen csak feltesznek egy egyszerű kérdést:

"Mi lenne, ha...?"

Mi lenne, ha elutazhatnánk a Marsra?
Mi lenne, ha találkoznánk más, értelmes civilizációkkal? Mi lenne, ha létrehoznánk mesterséges szuperintelligenciákat?
Mi lenne, ha létezne időutazás?
Mi lenne, ha a globális felmelegedés legdurvább következményei valóra válnának?
Mi lenne, ha matematikai alapon előre lehetne jelezni az emberi társdalom működési folyamatait?

És ezekre a kérdésekre megpróbálnak lehetséges és logikus válaszokat adni a történeteiken keresztül, különféle lehetőségeket vázolnak fel, és veszélyekre figyelmeztetnek.
Azaz pont fordítva történik, a fenti példák egyike sem jóslat, mindössze azt mutatják, hogy a science fiction bizonyos mértékben képes befolyásolni, irányítani a jövőt, és formálni a jövőről való gondolkodást. Felkelteni az érdeklődést a jövő iránt.

A science fiction ugyanis nem más, mint az inspirációk irodalma.

Itt van például Herbert George Wells: Világok harca (1898) című regényében a marslakók rakétákon jutnak el a Földre, és a regény olvasásának hatására kezdett el rakétameghajtással foglalkozni a világ első rakétatudósa, Robert Goddard.

Neal Stephenson 1992-es Snow Crash című regénye többé-kevésbé a mai online világot írta le. A Google egyik alapítóját, Sergey Brint, aki jelentős befolyással van a jelenünkre, bevallottan erősen inspirálta a könyv, ahogy a Google számos kulcspozícióban lévő alkalmazottját is.
Ernest Cline 2011-es Ready Player One című  regénye több olyan szakemberre is hatással volt, akik aztán a 2014-ben alakult Oculus VR-nál kezdtek el dolgozni.

Elon Muskról köztudott, hogy imádja a science fictont. Tavaly, amikor a SpaceX rakétájával fellőtt egy Teslát az űrbe, az autó kormányán a Ne ess pánikba! felirat díszelgett, a kesztyűtartóban pedig Asimov: Alapítvány című regénye pihent. Musk kiskorában sokszor a helyi sci-fi/fantasy könyvesboltban töltötte a délutánjait, és sokszor egészen zárásig maradt olvasgatni. otthon sokszor napi tíz órán át csak olvasott.

Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere, annak az Amazon.comnak a tulajdonosa, amely félelmetes étvággyal falja fel az online kereskedelmet és lassan a világot, szintén sci-fin és fantasyn nőtt fel, és például egy nyári szünetben képes volt szülővárosa könyvtárának teljes sci-fi és fantasy kínálatát módszeresen végigolvasni.

Rengeteg fiatal nő fel science fiction könyvek és filmek rajongójaként, és sokuk fantáziáját megmozgatják az itt olvasott ötletek és gondolatok, többen közülük aztán olyan irányban tanulnak tovább, majd olyan kutatási-fejlesztési területeken dolgoznak, amelyek meghatározzák, hogy milyenek lesznek a következő évtizedeink.
Ezek a történetek egyúttal formálják a világ elvárásait, vágyait, félelmeit is a jövő iránt. Például a mesterséges intelligenciákról közel egy évszázada olvashatunk a különböző science fictionökben, tudjuk, hogy mik az előnyei, hátrányai, és most ezek a forgatókönyvek lassanként valós lehetőségekké kezdenek válni. Csak rajtunk múlik, milyen jövő felé fogunk tovább robogni.
A science fiction olvasók, de általában a fantasztikumot olvasók sokkal jobban el mernek rugaszkodni a valóságtól, fel merik tenni a "Mi lenne, ha" kérdést, és ha mindez kellő lelkesedéssel, ambíciókkal, tehetséggel, kitartással párosul ez a képzelőerő, abból bármi lehet.

Yuval Noah Harari, az ismert történész egy interjúban nemrég azt mondta: napjaink legfontosabb művészeti zsánere a science fiction, ugyanis olyan témákról tudja formálni az emberek gondolkodását, mint a mesterséges intelligenciák vagy a biotechnológia, amelyek hamarosan alapjaiban megváltoztathatják az életünket. Egy jó science fiction film többet ér, mint száz cikk a Nature vagy a Science magazinban, vagy a New York Timesban.

Nem léteznek jósok, nem tudjuk, mi fog történni, de gondolkodhatunk róla. Ha valamit el tudunk képzelni, idővel valószínűleg megvalósítható, és a science fiction írók pontosan ezt teszik, lehetőségeket képzelnek el, rengeteg lehetőséget, forgatókönyvet, jókat és rosszakat egyaránt.

És csakis az emberi civilizáción, csakis rajtunk múlik, hogy ebből mi valósul meg.



(A következő jövőjegyzet február elején érkezik.)

A cikk szerzője:
MARKOVICS Botond
közgazdász, science fiction író (Brandon Hackett álnéven) az Agave kiadó szerzője, az SFmag.hu alapítója. Legutóbbi regényei: Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról, Xeno, Az időutazás napja


Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon is!

2 megjegyzés: