2015. április 23., csütörtök

Fizikusok a múltból (és Az időutazás tegnapjából)

Az időutazás tegnapja számomra egyik legérdekesebb, legizgalmasabb részlete talán az volt, hogy szerepel benne több fizikus és matematikus a 20. századból, gondolok itt például Albert Einsteinre, Neumann Jánosra, Richard Feynmanra, John Wheelerre.
Ne gondoljatok valami hatalmas szerepre, többségük csak néhány mondatot kap, Einstein és Neumann János kicsit többet, de mindannyian megmaradnak a háttérben, mellékszereplőként, még akkor is, ha fontos a jelenlétük...

Korábban is már csináltam ilyet, még az Isten gépeiben, ott többek közt Sergey Brin és Larry Page, a Google alapítói, valamint Bill Gates beszélgetett a gyorsuló technológiai fejlődésről az egyik fejezetben, 2030 környékén. Ők is csak mellékszereplők voltak, ráadásul a jelenbeli személyek jövőbe kivetített képzeletbeli változatai, de így is rengeteg videót néztem meg róluk, cikket, interjút olvastam el velük, hogy azt a pár oldalt, amiben szerepelnek, legalább kicsit is hihetővé tegyem.

Most sem történt ez másként, ezúttal is megpróbáltam néha akár csak egyetlen mondatban megragadni egy-egy híres fizikus karakterét, például felvillantani Richard Feynman eleven tekintetét, szórakoztató és életvidám személyiségét, Einstein gondolkodását, Neumann precizitását és félelmetes problémamegoldó és fejszámoló képességét, vagy beszélni egy kicsit arról, hogy a köztudatban talán kevésbé ismert John Wheeler volt az, aki először használta a féregjárat és a fekete lyuk fogalmakat.
Persze, mindez valójában lehetetlen vállalkozás volt, mert nem ismertem őket, és hiába néztem meg rengeteg videót, és hiába próbáltam néha olyan gondolatokat a szájukba adni, amelyeket ők mondtak korábban, valójában nem lehet elég információt felszívni róluk, lehetetlen megismerni, pláne mélyebben ábrázolni őket néhány mondatban, de ahhoz a néhány mozzanathoz is, ami végül a történetben szerepel, rengeteget ismerkedtem velük.

A kedvencem Richard Feynman lett, aki előtte számomra csak egy név volt a tudományos ismeretterjesztő könyvek címlapján, gondolataival az írásaiban találkoztam, de a személyisége ezekben a könyvekben csak közvetetten van benne, az írott ismeretterjesztő szövegben kevéssé látszik az ember, mint például a videofelvételeken megörökített előadásaiból, vagy interjúkból, amelyekből egy humoros, fantasztikus előadói képességekkel megáldott fickó képe tűnik elő, aki komoly tudós és örök, kíváncsi gyerek is volt egyszerre.
Valamiért megmagyarázhatatlanul felemelő érzést jelentett a regény keretein belül képletesen feltámasztani őket, még akkor is, ha valószínűleg mindez csak számomra volt igazán élmény, és az érzéseknek, benyomásoknak csak a töredéke fért bele a történetbe.

Mert hiszen a regény nem róluk szól, ők tényleg csak színesítésként szolgálnak, és mert nélkülük az én fizikusaim az első kötet Bálintja (egy fiatal és egy idősebb példányban), valamint Rebeca apja, a titokzatos Heizo Szatosi és a többiek sem tudnának mihez kezdeni az idővel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése