2017. február 8., szerda

2016. évi cikkek és ismertetők

Az utolsó 2016-ra visszanézést is megejtem, aztán hamarosan jönnek majd az infók az idén őszre várható új regényemről is.
Azonban a regények mellett cikkeket is írok időnként néhány kulturális honlapra, jelenleg az SFmag.hu-ra és Ekultura.hu-ra, előbbinek egyben alapító szerkesztője is vagyok, úgyhogy egyfajta gyűjtésként az alábbi írásokat követtem el a tavalyi év folyamán:

God of War III, egy Playstation-exkluzív videojáték, annak is a remastered verziója, amelyben Kratos, a kitalált hadisten felmegy az Olümposzra, és rendbe teszi Zeuszt és a többi görög istent. Fergeteges játékmenet és lenyűgöző dizájn, nekem nagyon tetszett.

Hamilton: Júdás elszabadul, avagy egy 2500 oldalas, monumentális sci-fi, idegen civilizációkkal, egy szimpatikus jövőképpel, emlékezetes karakterekkel. Na, valahol itt kezdődik a modern űropera.

The Expanse: a Leviatán ébredése regénysorozat nem a kedvencem, én jobban szeretem Peter F. Hamilton, alastair Reynolds vagy Iain M. Banks űroperáit, szerintem sokkal jobbak, viszont a SyFy tévésorozata ennek ellenére egészen jól sikerült, amit hozzátettek az alapanyaghoz, az felfelé húzta a végeredményt.

A Playstation hírhedt kincskereső kalandoráról eddig csak hírből hallottam, de a klasszikus trilógia remastered editionjével, valamint a zseniális 4., lezáró résszel végre mindent bepótoltam. Korábban Tomb Raider rajongó voltam, de Drake egyértelműen szórakoztatóbb és komplexebb, izgalmasabb hős, és sokkal jobb kalandokba is keveredik. 

Talán mindenki hallotta már Elon Musk milliárdos technológiai befektető és különc zseni egyedi hangzású nevét – vagy egyik-másik, a nevéhez kötődő vállalata kapcsán, vagy azért, mert előszeretettel hasonlítják Tony Starkhoz/Vasemberhez (pedig emberi jellemvonások tekintetében semmi közös nincs bennük). Szokták Steve Jobs szellemi örököseként is emlegetni, csakhogy míg Jobs egy szűkebb területen alkotott maradandót, Elon Musk számtalan, egymástól gyökeresen eltérő iparágban is sikereket ért el. A róla szóló életrajzi könyv pedig nagyon érdekes portrét fest a gondolkodásáról.

Clean Room képregény, amelybe véletlenül olvastam bele a neten, és azonnal meg is rendeltem. Fordulatos sztori, misztikus-horror-sci-fi keverék, és nagyon jó.

Azért a Playstation 4-en sem minden arany, ami fénylik, itt van például ez a csodálatosnak ígért űrszimulátor a "végtelen" világegyetemmel, random generált bolygókkal, élővilággal, csak éppen közel sem olyan jó, mint amilyennek a készítők mutatni akarták.

Zórád Ernő: Salamon király kincse, amelyben gyerekkorom egyik kedvenc képregényrajzolójának, Zórád Ernőnek egy klasszikus képregényénak újrakiadásáról írtam.

Star Wars: Zsivány Egyes, amely révén az Új remény számomra egy négy órás gigafilmmé nőtt, és amely film megmutatta, hogy mennyire halvány is volt valójában a 2015-ös VII. rész, Az ébredő erő.

Jack Campbell: Rendíthetetlen: katonai sci-fit már rengeteget olvastam a Csillagközi inváziótól Scalzi Vének háborúja sorozatáig, és Campbell sorozatának első kötete is hasonló színvonalat képvisel, azonban ezúttal nem a ranglistán felfelé lépdelő közkatonák életébe nyerünk betekintést, hanem a flottairányítás és valósághű űrcsaták világába keveredünk. Ritkán látni ilyen okos taktikai csatákat és egyáltalán, okos űrbéli gondolkodást.

Assassin's Creed, avagy egy év végi videojáték adaptációs borzalom. Mit műveltek ezek, te jó ég!

Orson Scott Card: Ender száműzetésben, ami ugyan már január eleje, de kicsit csalok, mert nagyon tetszett.:) A történet a Végjáték és A holtak szószólója közti eseményeket, illetve azok egy szeletét mutatja meg, mégpedig Ender 12-16 éves koráig terjedő időszakot. Card újra Ender lelkének mélyére ás, közben gyönyörűen használja ki a relativisztikus időérzékelés miatt az időben eltávolodó szeretteivel való érzelmi feloldásokat. Szóval, ez újra egy nagyszerű Végjáték-történet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése