2016. december 17., szombat

A Star Wars: Zsivány Egyesről


Megnéztem végre a Zsivány Egyest.
Kicsit kalandosra sikerült azért a szervezés, mert még a keddi sajtóvetítésen terveztem elmenni, de aztán oda nem tudtam elmenni, mert közbejött valami, pénteken meg végül éppen odaértem a moziba, mert előtte az egyik macskát kellett gyorsan megmutatni állatorvosnak (végül, nem volt komoly baja), csak kapott pár injekciót, meg gyógyszert, én meg 20 óra előtt egy perccel odaértem a moziba.

Egy biztos: 1983 óta nem láttam ehhez fogható Star Wars mozit.

Ennyi idő kellett, hogy valaki (Gareth Edwards és az egész stábja) újra eltalálja azt, amikor nyolc-kilenc évesen a ráckevei moziban bámultam a Tantive IV-et üldöző csillagrombolót az Új remény nyitó jelenetében, a hothi csatát a Birodalomban, kicsit később pedig a II. Halálcsillag ostromát a Jediben.
Számomra a Zsivány Egyes révén az Új remény egy négy órás megafilmmé nőtt (vagy az eredeti trilógia tetralógiává vált). Ez a film többek közt azt is megmutatja, hogy mennyire gyengére sikerült sok tekintetben Az ébredő erő, ugyanis ilyen nagyszabásúnak, ehhez hasonló hangulatúnak kellett volna lennie a VII. résznek is. Mintha az lett volna az "egy Star Wars történet", ez pedig az, amit léptékeivel, monumentalitásával, komolyságával is a fősodorba számító történetnek szántak.

Bővebben az SFmag.hu-ra írtam egy lelkendező, de a hibákra is kitérő ismertetőt. A lényeg, hogy lehettek volna benne karakterek, az első fele lehetett volna összeszedettebb, de ennek ellenére is végre egy Star Wars film, ami az én személyes listámon lazán odafér a 4-5-6. rész mellé. És egy biztos, a Zsivány Egyes után egészen más szemmel fog mindenki az Új reményre tekinteni, új, mélyebb értelmet kap egy csomó jelenet, kibomlanak elejtett utalások, sorsok.
Hétfőn megyek is újrázni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése