Az idei (2018-as) Oscar-díjról, avagy hogyan szólítsalak?

Hétvégén jön az Oscar-díj, és mivel a napokban megnéztük A víz érintését, a fő kategória kilenc jelöltből jelenleg hat filmet láttam (hátra van még az Én, Tonya, meg A négyzet a közeljövőben). Szóval, ez most nem esélylatolgatás lesz, csak arról néhány gondolat, hogy számomra a látottak közül melyik film mit adott. 
+ a Testről és lélekrőlt még tavaly, az év első felében láttam, és nagyon drukkolok Enyedi Ildikóéknak.

5+1 regény, ami fontos volt a számomra

A Spekulatív Zóna sci-fi, fantasy oldalon új cikksorozat indul, várhatóan kétheti rendszerességgel egy-egy, a fantasztikum hazai világában ismert szerző, szerkesztő, fordító, blogger, stb. mesél mesél öt, számára fontos fantasztikus regényről vagy képregényről, illetve egy, számára szintén fontos nem fantasztikus regényről.
Én voltam az első megkérdezett, íme azok a könyvek, amelyek fontosak nekem, hatottak rám valamilyen módon Frank Herberttől Orson Scott Cardon és Dan Simmonson át egészen E. L. Doctorowig...

A Space Bar podcastban jártam

A Spacebar online podcast a leghallgatottabb sci-fi podcast, immár 146 adással a háta mögött. Nem is tudom már, mikor találtam rájuk, a második felismerésem az volt, hogy a srácok pedig olvassák az én regényeimet, sőt, néha teljes adásokat szenteltek egy-egy könyv kitárgyalására (Pl. A poszthumán döntésről és az Isten gépeiről is volt külön adás).

Na de most szintet léptünk:), és a legutóbbi adásban vendégszerepeltem másfél óra erejéig. Kicsit azért aggódtam, de nagyon jól éreztem magam, olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást, és csak éppen 5 perce kezdtünk volna el dumálni. Rengeteg minden jutott eszembe a beszélgetés közben, amit aztán később el is felejtettem elmondani.

Itt meghallgatható, mit hoztunk össze:

Érdemes figyelni az oldalt, meg az egyéb helyeket, pl. a Facebook oldalukat az újabb adásokért, mert rendkívül szórakoztató, szerteágazó sci-fi témák kerülnek elő.

2017. évi összegzés

Újabb évkezdet, újabb évösszegző, évindító poszt következik, avagy mit csináltam 2017-ben, és mit fogok csinálni 2018-ban. Mármint főleg az SFF-téren. Nézzük!
(A 2017. toplistázós bejegyzést itt találjátok.)

2017 és az írás:

A legfontosabb, hogy  2017. novemberben megjelent az új regényem, a Xeno (a link alatt megtalálsz mindent, amit tudni érdemes róla, kritikákkal, miegymással együtt.)
Valójában már 2016. augusztusában befejeztem a nyers szöveget, de ettől még rengeteg munka volt vele 2017-ben is, 4-5 újraírás, a megfelelő arányok megtalálása, a jelenetek finomítása, majd a szerkesztési körök, stb.
De megjelent, és remélem, Ti is szeretitek. A Xeno hozzám a többi könyvemnél kicsit közelebb áll, de hogy miért, azt nem igazán tudom pontosan megragadni. Talán, ha elolvasod, vagy már olvastad, megérted. Talán nem, ki tudja.
Ugyan önálló történet, de pár év múlva majd mindenképpen szeretnék visszatérni Olga Ballardhoz, Markhoz és a többiekhez, a firkákhoz, hidrákhoz, az ostorosokhoz egy 8 évvel később játszódó gyarmatrendszerbe, mert nagyon érdekel, hogy mihez tudtak kezdeni a Xeno-ban történtek után. Ehhez persze nyilván sok minden kell, például, hogy jól fogyjon, és a kiadó is lásson fantáziát a folytatásban, valamint, hogy lépten-nyomon megkérdezze valaki, hogy mikor jön a folytatás. Előbbiről még nincs információ, utóbbi kapcsán viszont már most, egyre több kíváncsi kérdést kapok, pedig még éppen csak megjelent a regény.

Új regény?
Emellett azért haladtam a következő regényprojekttel is az év első felében, úgyhogy van egy új, 3/4 regényem is, amit 2018. év elején szeretnék befejezni végre. Ez ebben az évben még nem fog megjelenni, majd csak 2019-ben, mert egyrészt rengeteg munka van még vele, másrészt 2018-ra is készül valami más.
A regény Transzhumán háború címen fut jelenleg (és a végleges címe még bármi lehet), avagy egy kicsit megint fejest ugrom kedvenc témáim egyikébe, közben pedig felforgatom a 23.-24. századi emberi civilizáció amúgy sem nyugodt életét. Nagyon várom már, hogy újra belemélyedjek a sztoriba.

Futottam is sokat...
Nem én vagyok, loptam a netről:)
Néhány éve visszatértem a futáshoz.
A 2017. ebből a szempontból is egészen jó év volt, 800 feletti lefutott km-el, úgy, hogy év elején kicsit kiestem a ritmusból, és tavasszal vissza kellett szoknom a heti kétszer 10 km-es távra, de azt azóta sikerült tartanom, sőt, még szilveszter kora délután is belefért egy utolsó.
Bár nem tervezem, hogy 10 km fölé megyek, annyi bőven elég (igaz, néha van kísértés), de idén azért valószínűleg így is bőven meglesz az 1000 km is.
A futásban azt szeretem, hogy teljesen jól kitisztítja a fejet, elég jól tudok gondolkodni közben az íráson, ötleteken, plusz a közepe táján elszabaduló endorfinlöket sem elhanyagolható. Biztos, hogy valamilyen szinten futásfüggő is lettem, de ez nem zavar.:)
Lassan húzom is a cipőmet, mert ma megint szuper az idő.

És a 2018:
Először is be szeretném végre fejezni a regényt.
Előtte azonban még meg fogok írni két sci-fi novellát. Hogy mit? Novellát! Jól olvastad.:) Az érdemi novelláim száma jelen pillanatban kettő (2!), úgyhogy január/februárban meg fogom duplázni a számukat. Az egyik egy friss felkérés, a másik, amely Az MI-építő munkacímen fut pedig saját indíttatás, és mindkettő még idén olvashatóvá válik, de erről majd év közben.

A minap John Scalzi blogjára tévedtem, éppen egy újévi fogadalmazás közepébe, amit én általában kerülök, mert nem kell nekem újév, ha valamin változtatni szeretnék. Azon viszont elgondolkodtam, hogy mennyi időt is töltök felesleges információk befogadásával, aztán azzal, hogy megpróbálom őket elfelejteni, és mennyi olvasással és írással, egyéb hasznos dolgokkal tölthetném az időmet helyette.
RENGETEG időt töltök értelmetlenséggel, és ezen mindenképpen szeretnék változtatni. Még nem tudom, hogyan, mert fogadkozni könnyű, de amikor csak egy percre ülök le a net elé, akkor is könnyen elsurran egy teljes óra kattintgatással és görgetéssel érdemi tartalom nélkül, úgyhogy veszélyes egy hely ez, én mondom.

BÚÉK mindenkinek, és hajrá, valósítsátok meg az idei terveiteket!


Toplistázzuk 2017-et! (könyv, film, képregény, videójáték témában)

És itt az elmaradhatatlan 2017-es privát toplista, avagy miket olvastam, láttam és milyen videojátékokkal játszottam tavaly, illetve ezek közül is melyeket szerettem. (Volt már ilyen 2016-ban, sőt 2015-ben is.)
Természetesen minden szubjektív, ami azt jelenti, hogy nekem ezek tetszettek, ráadásul egy csomó minden még hátravan a 2017-es megjelenésekből. (Az egyes címek helyenként linkeket rejtenek, mert a fantasztikumhoz köthető alkotások közül többről írtam az SFmag.hu-n ismertetőt, ezek a linkek ezekhez az ismertetőkhöz vezetnek.)

KEDVENC SCI-FI KÖNYVEK:

Dan Simmons: Olümposz
Simmonsnak sok tekintetben fontos helye van az életemben. Egyrészt hajdanán a Hyperion adott egy jókora lökést az írói pályámnak, amikor hajdanán a Hyperion-ciklusát olvastam olvastam, rávilágított arra, hogy merre menjek tovább, és hogy hova lenne jó majd egyszer eljutni. A Hyperion miatt olvastam el aztán angolul a megjelenéskor az Ilion-Olümposz duológiát, és ez a két könyv bebizonyítja, hogy nincs lehetetlen, megférnek egymás mellett a trójai háború görög és trójai hősei Akhielleusztól Hektórig, valamint az őket nanotechnológiával manipuláló, kvantumteleportáló istenek Zeusz vezetésével, a háborút Homérosz Íliászával összevető 20. századi történészprofesszor, a Jupiter közelében űrcivilizációként élő, Shakespeare-t olvasó, moravec nevű robotok, Prospero, Caliban, egy kis Nabokov, és rengeteg további irodalmi utalás. A lezárással továbbra sem vagyok kibékülve, de ettől még ez egy hihetetlen irodalmi alkotás minden tekintetben.
Hahó, Dan, nem akarsz végre megint sci-fit írni?

Patrick Ness: Szólít a szörny
Ez nem friss könyv, 2012-ben jelent meg magyarul, de csak most olvastam el, alig pár nappal a filmváltozat bemutatása előtt. A tizenhárom éves Conor édesanyja hosszú ideje rákkal küzd, és a kisfiú tehetetlenül nézi, ahogy kezelésről kezelésre jár, a kezelések után legyengül, de utána újra erőre kap, majd visszaesik, és újabb kezelések kezdődnek. Conor fájdalmát és félelmeit elnyomva reménykedik a gyógyulásban. Conorhoz ekkor ellátogat a szörny, a kert végéből látható, megelevenedő, rémisztő, ősöreg tiszafa-lény, aki alkut köt a fiúval: elmesél neki három történetet, és amikor ezt megtette, akkor Conornak is el kell mondania egy történetet, a sajátját…
Rendkívül súlyos történet, de ha közel engeded magadhoz, amit mondani akar, egy olyan könyvélménnyé válhat, amire sok-sok év múlva is emlékezni fogsz. Nekem legalábbis ilyen.

McDonald aprólékosságát, irodalmiságát és ötletességét régóta csodálom, de eddig valahogy mégsem tudott megtalálni a regényeivel. A Luna: Új Holddal azonban sikerült. Fantasztikus világépítés, lassan építkező, érdekes karakterekkel teli történet, ami 300 oldalon át hömpölyög, majd egyszer csak felrobban: ritkán olvasni ilyen utolsó 100 oldalt SF-regényben, a folyamatosan növekvő feszültség a végjátékban úgy robbantja szét a regény kereteit, hogy folyamatosan csak pislogtam: te jó ég, mi történik itt?

Időutazó doboz

Egy kedves olvasó ismerős ezzel az ajándékkal lepett meg karácsony alkalmával. Ez itt egy kézzel festett dobozka, rajta Az időutazás napja borítómotívumával.
Köszönöm Abigélnek ezt a nagyon szuper ajándékot!

Xeno: az első kritikadömping


Egy új regény megjelenése kicsit mindig stresszes és egyben izgalmas amiatt, hogy az első olvasók milyennek találják a történetet, de azt hiszem, ennyi nagyon pozitív véleményt rögtön az elején egyetlen korábbi regényemre sem kaptam.

Viszont rájöttem, hogy linkelgetem ki a Facebookra az ismertetőket, kritikákat, de itt meg nyoma sincs. Úgyhogy íme néhány link, plusz két, időközben készült interjú, amelyben megpróbáltam okosakat mondani a regényről, meg a nagyvilágról.

Ekultura.hu
"Egyszerre egy migráció kérdésével foglalkozó, ötletes társadalmi sci-fi és egy bitang erős, érzelmileg nagyon is megterhelő családregény: mindkét komponens önmagában is érdemes lehetne olvasásra, de így együtt szerintem az elmúlt évtized legjobb magyar science fiction regényét adják ki."

Szubjektív Kultnapló:
"A Xeno az év (sőt, az utóbbi évek) legjobb magyar sci-fije, és nemzetközi viszonylatban is simán a legjobbak között van. Érdemes feldobni a karácsonyi kívánságlistára, vagy beszerezni sci-fi kedvelő ismerősöknek, ritka az ennyire elgondolkodtató és sokáig emlékezetes regény."

SFmag.hu
"Aki ismeri Brandon Hackett korábbi regényeit, az a Xenóban sem fog csalódni. Egyrészt visszaköszön több jól ismert elem (a pörgős cselekmény és a családi „dráma” Az időutazás napjából és tegnapjából, az elképesztő fantáziával megalkotott idegen fajok Az ember könyvéből, az olyan finomságok pedig, mint a bolygómozgatás, az Isten gépeiből lehet ismerős), ugyanakkor az írói repertoár újabb elemekkel bővül. Kifejezetten hangsúlyosnak éreztem a regény intelligens humorát, amely hol finom utalásokban (Olga járműve egy Tesla Elon, a rocksztár Gary Ezra egyik legnagyobb slágere a Hey, Xeno! stb.), hol pedig a szereplők jellemében, beszédében és viselkedésében öltött formát (Áramlati Kék ebből a szempontból mindent visz, de Nyikau sem sokkal marad el mögötte). Hackett Xenója az űropera legjobb – David Brin-i, Alastair Reynolds-i stb. – hagyományát követi, és legalább olyan emlékezetes és szórakoztató olvasmány, mint angolszász rokonai."

Lendület magazin.hu
(Vigyázat, a teljes cikk szerintem spoileres!:))
"Sok mondanivalója van a regénynek. Eleinte azt hittem, hogy ez a hőseposz lesz, de a regény vége felé kiderült, hogy ez egy családi dráma nagy és kis kivitelben is...
A sci-fi történetek általában férfiaknak íródnak, de remélem, sok női olvasóhoz is eljut ez a regény, mert ez nekünk is szól."

Spekulatív Zóna:
"A Xeno is bizonyítja, hogy Brandon Hackett a kortárs hazai fantasztikum egyik legjobb fantáziával megáldott írója, aki a vízióját könnyedén, de könyörtelenül és logikusan végig tudja és végig is fogja vezetni. Az események pörögnek, Olga xeno és ember társaival együtt helyzetből helyzetbe, expedícióból expedícióba kerül egészen a meghökkentő végkifejletig - nem mondom, nehezen tudtam letenni a könyvet, annyira szerettem volna tudni végre, hogy mi, merre és hány méter."

Moly.hu olvasói vélemények:
https://moly.hu/konyvek/brandon-hackett-xeno/ertekelesek

Interjúk:

SFmag.hu interjú

Lendület magazin

Oumuamua, a csillagközi aszteroida, avagy amikor a Xeno találkozik a valósággal?

Aki esetleg már olvasta, vagy elkezdte olvasni a Xenót...
Furcsa, szilánk vagy szivar alakú, egyértelműen a naprendszeren kívülről származó aszteroida halad át a naprendszeren. 2017 októberében fedezték fel Mauin lévő csillagvizsgálóban. Az Oumuamua nevet kapta, amely egy hawaii szó, jelentése elsőként érkező, távoli üzenet.
Bővebben itt és itt lehet pl. olvasni róla.

És egy részlet a Xeno elejéből, egy hírblokkból, a migrátorok és az úgynevezett Lándzsa érkezéséről:

"ISMERETLEN ŰRHAJÓ A JUPITER KÖZELÉBEN? / CNN / 2058. 02. 02.
Pedro Oliveira, perui csillagász ismeretlen eredetű űrobjektumot észlelt a Jupiter pályája közelében. A NASA, a ROSCOSMOS és a CNSA is megerősítették az észlelést. [A felvételen jégcsap alakú, kilométeres test látszik, felületét mikrometeorok tízezrei pettyezik.] A csillagászok nem zárják ki a lehetőségét, hogy a lándzsaszerű objektum mesterséges eredetű…"
(Xeno, 2017)

Szóval, úgy tűnik, ez a migrátor objektum most még csak átutazik, de 2058-ban majd Lándzsának nevezik egy társát, és a kutatók elkezdenek gyanakodni, hogy talán nem természetes eredetű.:)


Világok találkozása - sci-fi fantasy irodalmi rendezvény

Próza NostraEgy szuper rendezvényt ajánlok Nektek, amelyen én is ott leszek egy science fiction beszélgetésben:
November 25-én kerül sor a Világok Találkozása (ViTa) című egész napos fantasztikus zsánerirodalmi rendezvényre a Bem Moziban a Próza Nostra kulturális magazin szervezésében.

Délután fél négytől kezdődő "A sci-fi útja" című beszélgetésben Kleinheincz Csillával, Kánai Andrással és Takács Gáborral, Nyerges András moderálásában megvitatjuk, hogy merre tart a science fiction, válságban van-e, milyen új utak nyílnak előtte.
Ha valaki esetleg Xenóval jönne, lesz nálam toll is.:)

Helyszín: Bem MoziMargit körút 5., Budapest, 1027

A rendezvényt a Proza Nostra kulturális portál szervezi. Az elmúlt években sokszor sokféleképpen és sok helyen felmerült a zsánerirodalom hazai helyzete, problémái, kérdései, lehetőségei, ezért úgy döntöttünk a Próza Nostra szerkesztőségében, hogy folytassuk a beszélgetéseket élőben is egy szakmai rendezvény keretében. Egy olyan térben, ahol az olvasók, a szerzők és a szakma képviselői találkozhatnak közösen gondolkodhatnak, beszélgethetnek, vitatkozhatnak a hazai állapotokról.

10:00 Érkezés, helyfoglalás


10:15 Megnyitó: Szabó István Zoltán és Gaborják Ádám

10.30–12.00 Kiadó és olvasó között: közvetítők a zsánerirodalomban
Az elmúlt években a zsánerirodalom erősödését láthatjuk mind az olvasók körében, mind a kritikai és felsőoktatási figyelem részéről. Mindeközben egyre többször merül fel a zsánerirodalomról való beszéd szakmai elhelyezésének igénye, ami mindig egy (szakmai) közösség fejlődését jelzi. Hogyan gondolkodjuk tehát a zsánerirodalomról mint a kritika tárgyáról? Vajon a kritika és a katedra szerepe az olvasók felé közvetítésben rejlik, hogy támpontokat adjanak a könyvek bővülő kínálatban? Vagy a szövegek elemzése, értelmezése, irodalomtörténetté alakítása a cél? Hogyan gondolkodnak erről a hazai folyóiratok és egyetemi műhelyek képviselői? És mit tud nyújtani a magas irodalomra szakosodott felsőoktatás? Hogy fér meg egymással ebben a komfortos irodalmi "albérletben" Dante, Goethe, Sherlock Holmes, Amerika Kapitány és az ork hadsereg?
Résztvevők: Bárány Tibor, Keserű József, L. Varga Péter, Pintér Bence és Szabó István Zoltán, moderál Sepsi László

12.00–13.30 Kézirattól a könyvig, avagy hogyan lesz a jó ötletből sikerkönyv
A tízmillió regényíró országa vagyunk, de hogyan lesz egy kéziratból könyv? Milyen úton kerülhet a kiadó elé egy szöveg, milyen a “jó” szöveg, és mennyit kell még dolgozni rajta, amíg valóban kiadható lesz? Hogyan működik egy írói műhely, és mi az, amit a legkevésbé szeretnek a szerkesztők? Irodalmi pályázatokról, tehetséggondozásról, műhelymunkáról és szerkesztői folyamatokról szóló beszélgetés, ami még más kérdésekre is választ adhat.
Résztvevők: Erdélyi István (Raon), Velkei Zoltán, Farkas Balázs és Gaborják Ádám, moderál Pintér Bence

13:30–14:00 Szünet

14.00–15.30 Új irányzatok a modern fantasy-ben
Milyen új témák jelentek meg és kaptak nagyobb reflektorfényt az elmúlt években? Milyen kérdések mentén kísérleteznek a szerzők, hogyan próbálnak elfordulni a fantasy hagyományosabb, epikus ágától? Ugyan mostanság már a magyar olvasók is kezdik felfedezni az angolszász fantasy innovatívabb címeit, úgy tűnik, mintha még mindig az epic fantasy lenne a leginkább eladható. Mi okozhatja ezt a kettősséget? Lehet-e, és egyáltalán, kell-e ezen változtatni? Barangolás a fantasy térképén.
Résztvevők: Berke Szilárd (Eric Muldoom), Juhász Viktor és Moskát Anita, moderál Szabó Dominik

15.30–17.00 A sci-fi útja: válság vagy kiteljesedés?
Merre tart a science fiction irodalom? Tényleg kiüresedett, és nem képes követni a gyorsuló világot, reflektálni napjaink problémáira, vagy épp ellenkezőleg, egyre több témát dolgoz fel és egyre színesebb, egyre izgalmasabb? A kortárs könyvek eszképisták, menekülnek a valóra vált disztópiából, vagy pont a jelen és a jövő veszélyeire hívják fel a figyelmet? Vannak-e új utak és irányzatok a sci-fiben, vagy végleg az ismert ötletek ismétlése vár az olvasókra? 
Résztvevők: Kánai András, Kleinheincz Csilla, Markovics Botond (Brandon Hackett) és Takács Gábor, moderál Nyerges Csaba

17:00–17:30 Szünet

17.30–19:00 A rettegés kora, avagy a horrorirodalom helyzete itthon és külföldön
Itthon fellendülőben van a horrorirodalom, több kiadó is komolyan foglalkozni kezdett a témával, és az olvasói oldalról is egyre nagyobb az aktivitás. Hogy állunk most, mik a jelenlegi trendek a hazai és a nemzetközi piacon, és mire lehet számítani a zsánerben az elkövetkező években? Kik a sztárszerzők, kiktől várhatunk még sokat, és milyen a hazai felhozatal a horror területén? 
Résztvevők: Fekete I. Alfonz, Molnár András, Németh Vladimir, Sepsi László és Veres Attila, moderál Szabó István Zoltán

20.00 A Bem Mozi filmvetítése

Gyertek, mert érdekes lesz!

Megjelent a Xeno...

Megjöttek a tiszteletpéldányok is.

Fülszöveg:

2117-ben ​a Föld lakossága tizenötmilliárd fő: ebből hatmilliárd ember, kilencmilliárd idegen fajú, más néven xeno.

A gazdasági, környezeti és politikai káoszba süllyedt bolygót vízhiány, nyomor és helyi háborúk tépázzák. A lakosság a migrátorok, egy magasan fejlett idegen civilizáció uralma alatt szenved, akik féreglyukak ezrei révén három másik xenovilággal kapcsolták össze, és kényszerítették egymásra a különböző kultúrákat.

A túlnépesedett Spektrum bolygón ötvenmilliárd, alkotási kényszerben élő firka nyomorog, az energiazabáló hidrák a fagyott holdjuk jégrétege alatti óceánban élnek, amelyet azonban a mélybe süllyesztett, sugárzó atomhulladék-temetők egyre forróbbá tesznek, míg az egykor fejlett, mára azonban haldokló ostoros faj utolsó képviselői lassan elfelejtik, kik ők valójában, és az ősi bolygójuk maradványaiból épített aszteroidalánc mélyén múltjuk emlékeit kutatják.

Dr. Olga Ballard, az idegen kultúrákat tanulmányozó xenológusnő egy olyan összeesküvés közepébe csöppen, amely során nagy szükség van a szakértelmére és tudására. Xenókkal kell együttműködnie, és a legapróbb félreértések is katasztrófához vezethetnek. Idegen civilizációkon és különleges világokon átívelő csillagközi utazásra indul, melynek végén súlyos válaszok és kegyetlen döntések várnak rá.

Megrendelhető 25% kedvezménnyel az Agave kiadó webboltjában, és kapható bármely könyvesboltban.

Beleolvasó
:

Olvass bele! Brandon Hackett: Xeno - az első négy fejezet

November 7-ig előrendelhető 35% kedvezménnyel (3580 Ft helyett 2327 Ft-ért) az Agave kiadó webboltjában!

Itt a beleolvasó, amely az első 4 fejezetet tartalmazza az 50-ből.

A regény 416 oldal lesz, és 2117 őszén kezdődik, amikor dr. Olga Ballard xenológus hazalátogat a Földre, a csonka családjához. 2117-ben a Föld lakossága pedig elég furcsa összetételű, a tizenötmilliárd főből hatmilliárd ember, kilencmilliárd földönkívüli, más néven xeno...


Xeno-felolvasás október 19-én a Margó fesztiválon - Vj Unflyable / DJ Lee’n’gum audiovizuális túravezetésével.

Egy izgalmas programot ajánlok figyelmetekbe, mégpedig a jövő heti október 19-22 közötti Margó-fesztivál keretein belül.

Egy exkluzív részletet fogok felolvasni a Xenóból, méghozzá Vj Unflyable / DJ Lee’n’gum audiovizuális effektjei közepette. Hogy ez milyen lesz pontosan, azt még nem tudom, mert jelenleg még csak alakulóban van még, de nagyon izgalmasnak ígérkezik, és sokkal közelebb hozza a részlet hangulatát is.

Időpont Október 19, csütörtök: 21:30-22:00
A helyszín: 1075 Budapest, Kazinczy u. 21. Tesla Budapest
FACEBOOK esemény

A rendezvényen sok más, érdekes program is lesz, sőt, könyvsásár is (persze, e Xenót még nem lehet kapni, majd csak november 7-én.)


2117-ben ​a Föld lakossága tizenötmilliárd fő: ebből hatmilliárd ember, kilencmilliárd idegen fajú, más néven xeno.

A gazdasági, környezeti és politikai káoszba süllyedt bolygót vízhiány, nyomor és helyi háborúk tépázzák. A lakosság a migrátorok, egy magasan fejlett idegen civilizáció uralma alatt szenved, akik féreglyukak ezrei révén három másik xenovilággal kapcsolták össze, és kényszerítették egymásra a különböző kultúrákat.

A túlnépesedett Spektrum bolygón ötvenmilliárd, alkotási kényszerben élő firka nyomorog, az energiazabáló hidrák a fagyott holdjuk jégrétege alatti óceánban élnek, amelyet azonban a mélybe süllyesztett, sugárzó atomhulladék-temetők egyre forróbbá tesznek, míg az egykor fejlett, mára azonban haldokló ostoros faj utolsó képviselői lassan elfelejtik, kik ők valójában, és az ősi bolygójuk maradványaiból épített aszteroidalánc mélyén múltjuk emlékeit kutatják.

Dr. Olga Ballard, az idegen kultúrákat tanulmányozó xenológusnő egy olyan összeesküvés közepébe csöppen, amely során nagy szükség van a szakértelmére és tudására. Xenókkal kell együttműködnie, és a legapróbb félreértések is katasztrófához vezethetnek. Idegen civilizációkon és különleges világokon átívelő csillagközi utazásra indul, melynek végén súlyos válaszok és kegyetlen döntések várnak rá.

Szeptember

Te jó ég, máris eltelt egy hónap, úgyhogy újabb mi történt mostanában bejegyzés következik. És úgy tűnik, ez a kísérlet egyelőre még nem halt el.:)

Írás:
Ez a javítgatások, szerkesztések hónapja volt. A Xeno első változata ugyan már tavaly augusztusban elkészült, de egy könyvnél innen azért még rengeteg munka vezet a végleges szövegig, nálam is jópár átírás, javítás, finomítás történt, míg végül nyár elején leadtam a kéziratot. Most visszakaptam a szerkesztett változatot, úgyhogy még egyszer alaposan végigmentem rajta, tudva, hogy több ilyen lehetőségem nem lesz.
Ilyenkor mindig furcsa érzés leadni a végleges szöveget, mert ezt követően már tényleg nincs visszaút, mert a korrektúra körök után már megy a nyomdába.
És mindjárt itt a november 7-ei megjelenés. Ehhez kapcsolódóan két hét múlva (október 19-én) lesz egy exkluzív, audiovizális élménnyel megtámogatott felolvasás is az őszi Margó Fesztiválon, ami még formálódik, de fogok írni róla részletesebben nemsokára...

Stephan Martiniere, avagy a Xeno borítófestőjéről

Befejeződött a Xeno szerkesztése, úgyhogy lassan megy a regény a nyomdába. Ennek örömére még egy pár szó a borítójának festőjéről, Stephan Martiniere-ről, mert egyrészt többen kérdeztétek, hogy kinek a munkája, másrészt már régebb óta ismerem a festményeit.

Martiniere munkáival valamikor a kézezres legelején találkoztam először, és már akkor lenyűgöztek a részletgazdag és modern képei, borítói, mondhatni, az egyik kedvenc SF-festőművészemmé vált, akinek időnként átpörgetem a honlapját, hogy megnézzem a legújabb munkáit.

Azt viszont sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd valamelyik festménye szolgál az egyik regényem borítójául.

Martiniere francia származású, és számtalan díjat nyert már, köztük a Chesley-díjat legjobb borító kategóriájában, a Hugo-díjat legjobb művész kategóriában, Rengeteg videojátékon és mozifilmen dolgozott concept artistként, pl. a Star Wars II. és III. epizódján, A galaxis őrzőin, a Bosszúállók: Ultron korán, az Én, a roboton, vagy éppen a 2018 tavaszán érkező Ready Player One filmadaptáción, ami valószínűleg az év egyik leglátványosabb SF-je lesz.

Magyarul is több könyv borítója használta fel a festményeit, ő készítette többek közt pl. Brandon Sandersontól az Elantris, a Ian McDonald A dervisház és a Brazil, Greg Egan: Diaszpóra, újabban Jack Campbell regényei, legutóbb pedig Kim Stanley Robinson New York 2140 című regényének borítófestményét. Összesen több, mint 150 könyvborítót készített, valamint számos illusztrációt többek között a National Geographicsnak vagy a Popular Science-nek.

A Xeno borítójának alapjául szolgáló festmény eredetileg Ben Bova egyik regényéhez készült, de szerintem a Xeno címfelirat sokkal jobban sikerült, mint Bováé.

Martiniere honlapja további festményekkel: www.martiniere.com




XENO borító!

Brandon Hackett: Xeno

További részletek az Agave kiadó Facebook oldalán.
Moly.hu adatlap

A borító egyébként egyik kedvenc SFF-festőművészem, Stephan Martiniere munkája alapján készült, aki számtalan szuper könyborítót készített, plusz egy sor sci-fi filmnél dolgozott concept artistként, mint pl. az Avengers 2, a Galaxis őrzői vagy a jövőre érkező Ready Player One filmadaptáció.

Fülszöveg:
2117-ben ​a Föld lakossága tizenötmilliárd fő: ebből hatmilliárd ember, kilencmilliárd idegen fajú, más néven xeno.

A gazdasági, környezeti és politikai káoszba süllyedt bolygót vízhiány, nyomor és helyi háborúk tépázzák. A lakosság a migrátorok, egy magasan fejlett idegen civilizáció uralma alatt szenved, akik féreglyukak ezrei révén három másik xenovilággal kapcsolták össze, és kényszerítették egymásra a különböző kultúrákat.

A túlnépesedett Spektrum bolygón ötvenmilliárd, alkotási kényszerben élő firka nyomorog, az energiazabáló hidrák a fagyott holdjuk jégrétege alatti óceánban élnek, amelyet azonban a mélybe süllyesztett, sugárzó atomhulladék-temetők egyre forróbbá tesznek, míg az egykor fejlett, mára azonban haldokló ostoros faj utolsó képviselői lassan elfelejtik, kik ők valójában, és az ősi bolygójuk maradványaiból épített aszteroidalánc mélyén múltjuk emlékeit kutatják.

Dr. Olga Ballard, az idegen kultúrákat tanulmányozó xenológusnő egy olyan összeesküvés közepébe csöppen, amely során nagy szükség van a szakértelmére és tudására. Xenókkal kell együttműködnie, és a legapróbb félreértések is katasztrófához vezethetnek. Idegen civilizációkon és különleges világokon átívelő csillagközi utazásra indul, melynek végén súlyos válaszok és kegyetlen döntések várnak rá.