Oldalak

Üdv, 2021!

És rohadj meg, 2020 - akartam még írni a címben, de bármilyen jól hangzott volna, nem érezném igaznak, mert akadt ugyan egy csomó nem annyira kellemes dolog, kezdve azzal, hogy kiesett az életemből a szociális interakciók jelentős hányada, viszont eközben ért egy csomó pozitív élmény is, amelyekre szívesen emlékszem vissza.

2020 eleje még az Eldobható testekkel telt, javítások, újabb javítások, szerkesztés, véglegesítés, korrektúra átnézés, ráadásul feszített határidőkkel, mert a kiadói tervek is meglehetősen feszítettek voltak. Aztán megjött a covid, és minden összekuszálódott.

A munkahelyen eközben nyakamba zúdult életem legdurvább stresszidőszaka: a vírushelyzet kezdetén cégszinten lecsöppentünk a kézfertőtlenítő-üzlet közepébe, és amit ez magával hozott, az nagyon nem volt kellemes.

Nem szeretem a stresszt. Eleve meglehetősen nyugodt természetem van, és az évek folyamán profin kifejlesztettem azt a létezési módot, amiben megmaradok ebben a kedélyes, szórakoztató állapotban. Ez alól a regény megjelenések utáni egy-két hónap a kivétel, ami mindig egy nagyon nyugtalanító időszak, mert hiszen ott van az új regény, ti olvassátok, én meg feszengek, hogy tetszik-e, mi van, ha nem lett elég jó, ha nem jön át, amit el akartam mondani. Tavaly, az Eldobható testek kapcsán erre tudatosan készültem, és ősszel egészen sokat tanultam magamról, sőt, úgy tűnik, jobban is kezelem már ezeket a kezdeti heteket. Talán. A tavaszi munkastressz viszont más volt. Azt nem én generáltam, az ott volt minden nap, minden órában, vég nélkül ömlött rám követhetetlen mennyiségben, és azt éreztem, hogy bármennyire is gyorsan dolgozom, az sem elég, telefon, meeting, email, egy kipipálva, de jön közben három új. Előfordult, hogy lenémítottam a telefonomat, és 10 percet csak ültem, és relaxáltam, amíg le nem nyugodtam.

Szerencsére végül megtaláltam a megfelelő túlélési stratégiát: este és hétvégenként a zombiállapotban fekvés és a plafonbámulás helyett írtam és futottam.

A futás jelentette a kikapcsolódást és a pihenést, ami alatt végre saját gondolatokra is jutott idő, és amit főleg regényen való gondolkodásra fordítottam - és milyen jó volt elmenekülni egy másik világba, a Vénuszra, a Marsra utazni. Ebből lett aztán egy 2019 ősz óta előkészítés, jegyzetelés alatt álló, nyers félregény megírása. ami egyben stresszkezelési terápiaként is működött, mert végül egész jól átvészeltem ezt az időszakot. De újra nem kívánom.

Azt egyelőre még nem tudom, hogyan és miként lesz ebből a fura módon született regényből olvasható verzió, mert vannak benne részek, amelyeket át akarok dolgozni, plusz be is kellene fejezni. Eközben ősszel részleteiben összeállt egy másik történet (egy korábbi ötlet, aminek már többször nekifutottam, de csak most értettem meg, hogyan tud működni igazán), ami egyre jobban a részemmé kezdett válni.

Úgyhogy most ott tartok, hogy melyikkel mi legyen.

Az Eldobható testek júniusi megjelenése eközben először júniusról 2021-re, majd végül szerencsés módon 2020 szeptemberre módosult. Először a szeptemberre tolt Könyvhétre, ami persze, végül elmaradt, de a megjelenés már nem. Ebből a káoszból viszont a regény Könyvhét nélkül is jól jött ki, rekord előrendelésekkel, impozáns első heti fogyásokkal, egy csomó ismertetővel, kritikával. Mindenesetre nagyon hálás vagyok, hogy ebben a helyzetben is bizalmat szavaztatok a Vireni Orlandónak és a többieknek, na meg a levetett testeknek.

Ősszel ráadásként olvashatóvá vált az immár másfél éve tervezgetett egyperces novellaprojektem, amit szintén a karantén alatt véglegesítettem: Jövőszilánkok, avagy Brandon Hackett egypercesek. A hat novella a 24.hu-n jelent meg, aminek azért örültem, mert mégis csak az ország egyik legolvasottabb portálján, a címoldalon lehetett őket olvasni. A Facebookon meg is szavaztátok, hogy kinek melyik tetszett a legjobban (A Húsevő faj nyert, a Relatív fizika lett a második). Elképzelhetőnek tartom, hogy idővel ezeknek a mini sztoriknak lesz majd folytatása. Az egyik egypercest, a Mikor hal már meg címűt pedig év végén kibővítettem egy hosszabb novellává Sosem hal már meg címmel. Ha minden jól megy, 2021 első felében olvasható is lesz majd.

És végül év végén váratóan meglepetésként a Xeno című sci-fi regényem is újranyomásra került, aminek nagyon örültem, ez mindig nagy boldogság.

És mi a terv 2021-re?

Most még nem igazán tudom. Egy persze biztos, az év első felében be szeretnék fejezni egy regényt, és lassan már kezdem sejteni, melyiket. És inkább azt mondom, hogy majd kész lesz, amikor kész lesz. Minden más még képlékeny, most csak ez érdekel, egyéb dolgokon csak utána fogok gondolkodni.

Ehhez kapcsolódóan 2020 egyik nagy személyes tanulsága számomra az volt, hogy észrevettem: elfolyik körülem az idő. Mostanában rengeteget pörög az agyam, sokkal jobban, mint  korábban bármikor, viszont a kidolgozott regényeket sokkal lassabban írom meg, mint szeretném, hiába látom át sokkal jobban manapság az egész történetíveket, karaktereket, mint régebben, amikor óvatosan tapogatózva haladtam előre. A tavaszi stresszírás viszont rádöbbentett arra, hogy valamit rosszul csináltam, mert egészen másfajta élmény volt hatékonyan írni, nem pepecselve, és úgy, hogy mindvégig benne vagyok a történetben, a karakterekben. Úgyhogy most újra ez a célom, hogy ne zökkenjek ki.

Persze, jó lenne legalább egy könyves nagyrendezvény, meg élő könyves beszélgetések, találkozások, talán az év második felében ezek is felélednek, addig is maradnak az online események.

Ezek közül az elsőnek épp tegnap volt a felvétele, és jövő héten már meg is nézhetitek: Kánai Andrással és Németh Attilával a KULTopik: Jövővíziók című online eseményén a science fictionről beszélgettünk, múltról, jövőről, lehetőségekről, irányokról, és mivel régóta ismerjük egymást, közvetlen, és remélhetőleg informatív stílusban.

Na, de kicsit még vissza 2020-hoz, mert nincs évértékelés egy kis linkcunamis számvetés nélkül.

2020-ban nagyjából dupla annyi blogbejegyzést írtam, mint 2019-ben, nagyobb kedvem is volt hozzá, több mondanivalóm, mesélnivalóm is volt annak ellenére, hogy rengeteg minden elmaradt a koronavírus miatt, rádiós beszélgetés reggeli műsorban, tévés szereplések, rendezvények.

Viszont szerencsére így is akadt, ami azért összejött:

- Az M5-ben Bán Jánossal beszélgettünk a Fülszöveg című műsorban az írói pályámról és a science fictionről

- A Jövő tévében szintén, kicsit rövidebben ugyanerről

- Az őszi Világok Találkozásán Gaborják Ádámmal és Takács Gáborral az Eldobható testek témáit jártuk körül online beszélgetés formájában

- A PIM felkérésére Pék Zoltán és Takács Gábor mellett én is felmondtam pár gondolatot az idén 100 éves Isaac Asimov, Ray Bradbury és Frank Herbert írói nagyságáról.

- A Booktár podcastban Bukta Bencével szintén az új regényről beszélgettünk

- A Parallaxis podcastban a transzhumanizmusról és Star Trekről beszélgettünk - sőt, hamarosan megint lesz egy adás, ahol a Star Trek: Discoveryt fogjuk kibeszélni

Az index.hu-n és a Csak egy percre blogon pedig írásban adtam interjút, és biztos vagyok benne, hogy van, ami kimaradt, mert rövid az agyam.

És végezetül egy kis blogposzt értékelő, ezekre blogbejegyzésekre kattintottatok a legtöbben 2020-ban:

Elképesztő utazás az univerzum és az idő legvégéhez: ez a Jövőjegyzetek című posztsorozatom része, egy fantasztikus videó, amiben véget ér az univerzum.

Melyik Hackett-regényt olvassam: ez a poszt már 2018-as, de folyamatosan olvasgatjátok, néha linkelem is a Facebookra, plusz új olvasóknak is szoktam ajánlani, ha el akarnak igazodni, hogy szerintem melyik regényemmel érdemes kezdeniük.

Eldobható testek - részlet: az első részlet még nyár közepéről az eldobható testekből.

2021 a science fiction szerint: ez egy friss, 2020 év végi poszt, amiben összegyűktöttem, hogy melyik filmek, könyvek játszódtak 2021-ben, és hogyan képzelték el ezt az évet.

100 éve született Frank Herbert, avagy a Dűne és én: 2020. október 8-án 100 éve született Frank Herbert, ez alkalomból írtam egy személyes posztot az íróval és a Dűne világával való kapcsolatomról

Eldobható testek: Olvass bele és a Naprendszer 2338-ban: ez egy kronológia és hivatalos beleolvasó a regénybe, még megjelenés előttről

Elhunyt Freeman Dyson, a Dyson-gömb atyja: szintén a Jövőjegyzetek posztsorozat része, amiben Freeman Dysonról, a kiváló fizikusról, gondolkodóról írtam, ami többek közt a Dyson-gömb névadója is, ami számos science fictionben is megjelent.

Még egyszer, üdv 2021-ben mindenkinek.:)

***

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi segítséget.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése