Oldalak

Ajánló: For All Mankind, avagy Houston, szovjetek a Holdon!

For All Mankind sorozat első évadát alig egy hete pótoltam, és bevallom, azóta rendkívül elfogult vagyok: ez valami csoda volt, és egyben a legjobb science fiction, amit mozgóképen láttam. Azt nem garantálom, hogy mindenkinek szintén ennyire tetszeni fog, mert sokfélék vagyunk, sokféle érdeklődéssel, de alább elmesélem, én miért tartom zseniálisnak.

Háromféle típusú sorozattípus szokott nálam betalálni.

Értelemszerűen a jó science fiction (amiből kevés van sajnos, de pl. a The Expanse, amiről nemrég írtam, vagy a Battlestar Galactica pl. ilyen - utóbbi pedig mindjárt mélyebb értelmet nyer). Emellett nagyon szeretem a karakterközpontú drámasorozatokat, ebből viszont egészen sok, kiváló cím létezik. Ezeken belül külön kiemelném az egy adott korra, hangulatra fókuszáló sorozatokat, amelyek több évet, évtizedet mutatnak be, mint mondjuk a Mad Men reklámügynöksége az 50-es, 60-as évekből, a Halt and Catch Fire, ami a 70-es-től a 90-es évekig az informatika hőskorával foglalkozik, az Elit Alakulat a második világháborúról, a Mrs. America, amely a 70-es évek női egyenjogúsági mozgalmáról szól, és ilyen a Csernobil minisorozat is. Ráadásként pedig imádom az űrutazások hőskorát feldolgozó filmeket, mint a The First Man vagy az Apollo 13, illetve az űrfelfedezős sci-fi filmeket, mint A marsi, az Interstellar. Ezek bármelyike olyan téma, ami ha igényesen van megcsinálva, jó karakterekkel és történettel, nagy eséllyel tetszeni fog.

Na, és itt van a For All Mankind, ami mindez egyszerre.

1969-ben járunk, éppen az első Holdra szállást közvetítik, csakhogy nem Neil Armstrong, hanem egy orosz asztronauta lép először a felszínre, megelőzve az amerikaiakat egy hónappal. És innen átlépünk az alternatív történelmi valóságba, mert ezzel nemhogy véget ér az amerikai-szovjet űrverseny, mint a valóságban, hanem most kezdődik csak igazán.


Az első évad 2019 végén indult a Holdra szállás 50. évfordulójának évében, az Apple tv+ streaming egyik nyitócímeként. Az Apple tv+ egyelőre még gyerekcipőben jár, emiatt szerintem ez a gyöngyszem érdemtelenül kevés figyelmet kapott (viszont ne feledjük, az Apple hozza el idén az Alapítvány-sorozatot is.)

A For All Mankind atyja az a Ronald D. Moore, aki benne volt a Star Trek: TNG-ben és a DS9-ban, és aki megalkotta az újkori Battlestar Galacticát. (Múlt héten írtam a The Expanse-ról, ami szintén nagyon tetszett, de ez a sorozat míg sok tekintetben hasonló élményt nyújtott, ugyanakkor egy csomó olyat is, amire nem is számítottam. És egyébként a The Expanse showrunnere, Naren Shankar íróként, producerként és rendezőként is benne van ebben a projektben is).

Az ismert színészarc Joel Kinnaman (Altered Carbon, Suicide Squad, Killing), aki a főszereplő Ed Baldwint játssza, viszont iszonyat jó szereplőgárdát válogattak össze mellé egy csomó profin megírt karakterhez, szóval, még véletlenül sem Kinnaman viszi el a hátán egyedül a showt.

Az orosz Holdraszállós koncepció engem már az első évad előzetese láttán azonnal megvett magának, de amikor az évadot 2019 végén bemutatták, teljesen elfeledkeztem róla.

Egészen addig, míg pár hete elém nem ugrott a második évad előzetese, és ezt az előzetest azóta is napi többször megnézem. Manapság kevés menőbb retró dolog van a 80-as éveknél, még akkor is, ha a világ nyakig ült éppen a hidegháborúban, és ez a trailer színtiszta 80-as évek. És mit jelent ez az alternatív űrverseny a Reagan-adminisztráció alatt? Amerikai és szovjet holdbázisokat, tucatnyi asztronautát a Holdon, dübörgő űrsikló programot, paranoiát és csillagháborús terveket.

Neki is ugrottam az első évadnak, de bevallom, fogalmam sem volt, mire számítsak. És mekkora marha voltam, hogy eddig nem néztem meg (és közben milyen jó, hogy most néztem meg egyben, két héttel a második évad előtt).

A sorozat ebben a tovább dübörgő űrversenyben résztvevő NASA-alkalmazottakról, asztronautákról és családtagokról szól: a középpontban két űrhajóscsalád áll, a két férj, Ed Baldwin és Gordo Stevens asztronauták, korábban már repültek is együtt az Apollo 10-ben, amely majdnem landolt a Holdon. A két feleség Karen és Tracy (és a gyerekek) szála eközben legalább ilyen izgalmas, és erősen kapcsolódik az Apollo-programhoz. Rajtuk kívül akad még egy sor, izgalmas főbb és mellékszereplő, létező és kitalált személyek egyaránt.

De nézzük öt pontban, számomra mitől zseniális a For All Mankind:

Pozitivista sci-fi jövőkép:

A NASA a megváltozott körülmények hatására továbbra is megkapja a maximális költségvetési támogatást, de ugyanakkor hatalmas nyomás is nehezedik rá az éppen aktuális elnökök részéről, hogy mielőbb és minél nagyobb eredményeket mutassanak fel. Ez pedig újabb és újabb vakmerő Hold-expedíciókat eredményez.

Eközben minden epizód okosan lavíroz a 70-es évek alternatív történelmében, rendkívül szórakoztató módon adagolva a változásokat, keveri a valóságot, létező embereket, és nagyon finom eszközökkel, jelenetekkel mutat be egy másféle jövőt, amiben a körülmények hatására egy kicsivel talán jobb, haladóbb az élet.

Persze ez a pozitivista jövő nem teljesen igaz, mert a szálakat valójában a hatalomról szóló űrverseny és a politika mozgatja, így pl. a kormány és a CIA folyamatosan ott settenkedik a NASA dolgozói nyomában, és olyan döntéseket próbál kikényszeríteni, amelyeket a szereplők nem akarnak megtenni. Nagyon érdekesen járják körül azt a gondolatot, hogy milyen kicsinyes dolgokon múlhatnak nagy események, akár jelentős történelmi fordulatok is.

Kőkemény karakterdrámák

A The First vagy az Away űrhajós sorozatok érdekesen vegyítik az elhivatott űrhajóslét és a család, szerettek közt feszülő személyes drámákat, azonban az előbbi inkább dráma volt, mint űrsorozat, utóbbiban pedig ez a törekvés szerintem átcsúszott melodrámába.

A For All Mankindban viszont remekül egyensúlyoznak a különböző Apollo-küldetések, űrbéli, holdi események és a főszereplők élete, valamint a földi személyzet személyes konfliktusai között. Ott van például Ed Baldwin (Joel Kinnaman) és felesége, Karen (Shantel VanSanten) kapcsolata, de gyakorlatilag bármely főbb vagy mellékszereplő élete, háttere, kapcsolati hálója, motivációja, élete akkor is érdekes lenne, ha nem kapcsolódna az űrprogramhoz. Ugyanis a sorozat nagy erénye, hogy nagyon közel tudja hozni a szereplőket, az álmaikat, a kötelesség, előítéletek és politika közötti vergődésüket.

Zseniális utalások és alternatív történelem

Ez egy olyan világ, ahol az Apollo-program költségvetési okokból nem áll le 17 repülés után, és ahol a 70-es években megépül Jamestown, az első holdbázis, ugyanakkor a szovjetek is holdbázist alapítanak, és mindkét csapat árgus szemmel figyeli a másik ténykedését.

Ez egy olyan világ, ahol a Watergate-botrányba korábban belebukó Nixon után a legkisebb Kennedy-testvér, Ted Kennedy lesz az elnök, (aki viszont nem bukik bele elnökjelöltként abba a botrányba, amikor autóbalesetet szenved egy fiatal lánnyal közös kocsiban haladva - de erre a viszonyra később lesz utalás.

Ez egy olyan világ, ahol Neil Armstrongék sem egészen úgy lépnek a Holdra, mint eredetileg. A sorozat rengeteg létező személyt is mozgat, mint pl. Wernher von Braun, Hitler rakétatudósa, a V-2 rakéták atyja, aki aztán az USA-ba emigrált, és évtizedekig dolgozott a NAS-nál, rendkívül nagy szerepe volt az USA űrprogramjának szárnyalásában.

Végig azt érezni, hogy teljesen valóságos az egész, és akár így is történhetett volna.


Nők a Holdon

A NASA és a kormány ebben az időben esélyt sem adott arra, hogy nők is feljussanak az űrbe, hiába végezte el számos űrhajósnő a kiképzést. Az első női űrhajós Sally Ride csak 1983-ban repülhetett először, és ezzel két orosz hölgy (Valentyina Tyereskova és Szvetlana Szavickaja) után ő volt a harmadik nő az űrben.

Ebben az alternatív űrversenyben azonban újra és újra villantani kell valami nagyot, ezért amikor a második szovjet Holdexpedícióban egy női asztronauta lép a felszínre, Nixon agya eldurran, ás azonnal megkezdődik az elmeszelt női asztronauta képzés, persze, főleg píár szempontokat figyelembe véve. Ez önmagában egy zseniális része az egész sorozatnak, nagyon jól megírt női szereplőkkel, akik még így is brutális ellenszélben küzdenek ebben a férfiközpontú világban. 

Ott van például a sorozatbeli Molly Cobb, akinek karakterét Jerrie Cobb ihlette, az első nő, aki a 60-as évek elején kiváló eredménnyel teljesítette az asztronauták kiképzési programját, mégis, a kor esélyt sem adott neki arra, hogy feljusson az űrbe, ráadásul egyes asztronauták, mint pl. John Glenn (az első amerikai űrhajós, aki megkerülte a Földet), félelmetesen lekezelően is beszéltek róla. Nos, a sorozatban ez is másképp alakul. Mert ha a politikai akarat úgy kívánja, akkor semmi más szempont nem számít, és ez az, ami nagyon működik a For All Mankindban, hogy nem akar semmit idealizálni, egyszerűen azt mutatja meg, hogy milyen képmutatóan és köpönyegforgatóan működik az állami apparátus, és még az alapvetően előremutató döntések mögött is számító politikai machinációk rejtőznek. 

Csaltam: ez a kép már a második évadból van:)

Az utolsó két epizód

Az első két rész a legtöbb sorozatnál vízválasztó tud lenni, a türelmetlenebb nézők mindig gyorsan elszivárognak, és ebben talán a For All Mankind sem feltétlenül remekel annyira (legalábbis többek szerint). Én ugyan már ekkor is nagyon élveztem, de pilotepizódok alapján írt kritikák még nem voltak mind elragadtatva. Azonban ahogy belemélyedünk az űrversenybe, megismerjük a szereplőket, egyre izgalmasabb lesz minden.

És a vége! Rég láttam ilyen minden téren erős finálét. Egy olyan űrkatasztrófa ás mentőakció-sorozat indul be, amely a hihetőség határán belül marad, de közben olyan elszállt minden eleme, hogy csak pislogtam. És mindezekkel párban nagyon erős személyes drámák zajlanak minden szereplő életében. A For All Mankind meg tudta csinálni azt, hogy amikor egy életveszélyes űrbéli helyzet közepén visszaváltunk a Földre, pl. Ed Bladwin feleségének nézőpontjára, ugyanolyan feszültség árad azokból a jelenetekből is, de ugyanez jelen van pl. az Apollo-24 fedélzetén is, amikor a semmi közepén Ellen Waverly  elárulja egy személyes titkát a parancsnokának. Az egy csodálatosan megírt jelenet a maga nemében.

Zárszó:

Ha nagyon kötekedni akarnék, esetleg hiányolhatnám az orosz nézőpontot, de valójában ez csak kíváncsiság, mert dramaturgiailag félrevitte volna a fókuszt. És így működött igazán a hidegháború, hogy az ellenségek egymás számára arctalan, démonizált fenyegetésként éltek az emberek fejében, és pont emiatt nem volt szükség a szovjet nézőpontra. (Ha már Ronald D. Moore és a Battlestar Galactica, abban is azért működött a folyamatos paranoia, mert nem láttunk bele a cylonok terveibe, életébe - illetve addig működött, amíg nem próbálták ezt megmutatni.)

Talán kicsit több információt elfogadtam volna a megváltozott világból, de egyébként ebből is rengeteg utalás potyog folyton a néző elé apró morzsák formájában, néha érdemes ezeknek néha utána is olvasni, hogy kicsoda is egy-egy valós szereplő valójában, és miben változott a sorsa.

Ez az a sorozat, amit azonnal újra akarok nézni. Gyönyörű fényképezés, profi rendezés, hihetetlenül jó karakterek, emlékezetes jelenetek, és egy olyan alternatív 70-es évek, ahol a helyzet nem sokkal jobb, de mégis egy csomó minden sokkal menőbb, és egy ici-picit reménykeltőbb, és ahol az űrfelfedezési álmok valóra válnak.

Azt nem garantálom, hogy másra is ilyen hatással lesz, de aki szereti a jó sci-fit, az űrprogramos, vagy az erős lélektani karakterdrámát felmutató, kicsit lassabb, de mélyebb sorozatokat, nem fog vele mellélőni.

És ami még fontos: február 19-én jön a második évad, amelyben dübörög a 80-as évek, az űrsikló-program, Reagan elnök és az elmérgesedő hidegháború, csak egészen másképp, mint a valóságban. És Holdutazásokkal, holdbázisokkal minden menőbb. Az első rész által lefektetett alapokra rengeteg  mindent lehet építkezni, szóval, nagyon rég vártam sorozatévadot ennyire. (Közben már berendelték a harmadik évadot is, szóval, garantáltan tovább durvul és vadul majd a helyzet.)

Ez pedig itt a második évad előzetese:

***

A bejegyzés szerzője:

MARKOVICS BOTOND science fiction író - BRANDON HACKETT írói néven - az Agave kiadó szerzője, közgazdász, az SFmag.hu alapítója. Legutóbbi regényei: Eldobható testek, Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákrólXenoAz időutazás napja.

Ha új vagy itt, és érdekelnek a sci-fi regényeim, akkor olvasd el a Melyik Hackett-regényt olvassam posztot, hátha nyújt némi támpontot.

Ha van kedved, kövess a Facebookon és az Instagramon!

3 megjegyzés:

  1. Nem John Glenn volt az első amerikai az űrben, hanem Alan Shepard

    VálaszTörlés
  2. Amúgy nagyon jól hangzik a sztori, ezek szerint olyan is van, hogy Apple+ TV, jó tudni... De hogy minden előfizetős szolgáltatóra előfizessek, hogy mindenhol megnézzek 1-1 filmet vagy sorozatot...

    VálaszTörlés
  3. Köszi, valóban, arra emlékeztem csak, hogy valamiben az első volt, de tényleg nem ebben, hanem ő volt az első amerikai, aki megkerülte a Földet. Javítottam.
    És egyetértek, kezd kicsit sok lenni már a sok streamingből, és pl. hiába van pár jó címe az Apple-nek, a tartalom még nagyon kevés folyamatos előfizetéshez. Lassan tényleg az éri meg, ha ide-oda szörfözik az ember, havonta váltogatja az előfizetéseket, de hát ez meg rengeteg plusz idő és energia.
    Az Apple-nek mindenesetre van egy ingyenhete, ami mondjuk nem sok.:)

    VálaszTörlés