Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról, avagy szeptemberben jön a 10. évfordulós új kiadás

Tíz éve, 2008 októberben jelent meg az Isten gépei.
Sok minden történt azóta a regénnyel: 2009-ben majdnem megjelent román nyelven (de aztán az érdeklődő kiadót bedöntötte a gazdasági válság), elektronikus könyv verziója hazai rekorderként az első e-könyv lett, amely elérte az akkor bűvös 100 eladott darabot, papíron és e-könyvben együtt a sci-fi zsánerkönyvekhez képest igen jól fogyott. Jelenleg még tudtommal ez a legtöbb példányban fogyott regényem, de Az időutazás napja hamarosan le fogja körözni. Vagy egyelőre mégsem, mert...

Szeptember 27-én érkezik az Agave kiadótól az új, javított, átdolgozott kiadás, a címe: Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról.
Itt a Moly.hu adatlap a fülszöveggel.
Ez nem csak egy újrakiadás, hanem annál sokkal több, egy 10. évfordulós kötet, amelynek tematikája az MI-k köré épül, és a  regényen túl négy, mesterséges intelligenciákkal kapcsolatos sci-fi novellámat is tartalmazza, továbbá Bécsi József esszéjének aktualizált változatát is. (A novellák közül kettő korábban már megjelent nyomtatásban, a másik kettőt idén írtam, és az egyik bekerült a Gabo Az év legjobb magyar science fiction és fantasy novellái 2018 válogatásba is.)
A regényt igyekeztem a lehetőségekhez képest még jobbá és izgalmasabbá tenni, ezért közel harmadában változott: több, felesleges részt kihúztam, egyes jelenetek kicsit megváltoztak, és a szövegen is rengeteget csiszoltam.

Íme a borító, én első látásra megszavaztam neki az írói pályafutásom eddigi legjobb borítója címet.
A borítófestő, mint a Xenónál, most is Stephan Martiniere.
Itt pedig az Agave kiadó Facebook bejelentése.

További infók hamarosan!



Gyilkos robot, gyilkos MI | Jövőjegyzetek 2.

Merre tart a világ, mi minden várhat ránk évtizedek, évszázadok múlva? A Jövőjegyzetekben egy-egy témát, gondolatot, ötletet, elméletet járok körül, elsősorban az ember és a technológia viszonya szempontjából.

Egyre terjednek az "önvezető" autók, a hírekbe azonban jelenleg főként az általuk okozott balesetek révén kerülnek be.
Márciusban meghalt egy sofőr a Teslája vezetéssegítő funkciójának használata közben. Nemrég pedig egy hasonló technológiával felszerelt Uber taxi az éjszaka közepén teljes sebességgel, fékezés nélkül halálra gázolt egy biciklijét az úton keresztben áttoló gyalogost, miközben a sofőr a telefonját nyomkodta.

Hamarosan nemcsak az autóiparban, hanem az élet számos pontján fognak megjelenni a gépi intelligenciák, a robotok, amelyek különféle komplex műveleteket fognak végezni (pl. majd műtéteket hajtanak végre, veszélyes eszközöket kezelnek), és mindez számtalan olyan kérdést vet fel, amelyeknek megválaszolására jelenleg nem vagyunk felkészülve.

Ez a Jövőjegyzet arról a nagyon súlyos dilemmáról szól, hogy a nem ember által okozott halálesetekkor ki a felelős, és vajon hogyan dönti majd el egy mesterséges intelligencia, hogy ki legyen az áldozat.

Hogyan változtak az olvasási szokásaim a technológia hatására? | Jövőjegyzetek 1.

A világ annyira felgyorsult körülöttünk, hogy ha nem vigyázunk, könnyen lemaradunk. Ez a veszély a kor előrehaladtával ráadásul egyre nő. "Sci-fiben élünk", mondja a borzasztó, de ugyanakkor egyre inkább igaz közhely.
Vajon merre tart a világ, mi várhat ránk évtizedek, évszázadok múlva? Többek közt azért is szeretem a science fictiont, mert erre a kérdésre számtalan fantasztikus választ ad azáltal, hogy különféle jövőképeket, veszélyeket, technológiai, társadalmi, gazdasági lehetőségeket ágyaz történetekbe. A sci-fi elválaszthatatlan a jövőn való gondolkodástól.
Ennek jegyében elindítok egy cikksorozatot, amelyen belül a technológia és az ember viszonyát szeretném boncolgatni, valamint azt, hogy merre halad a világ.

Kezdjük az olvasással.

Mesterséges istenek, avagy már megint egy novella

Még márciusban említettem, hogy év elején írtam két novellát. Ebből az egyik már megjelent a 2050 antológiában, a másik még vár a sorára.
Nemrég viszont elkészült egy harmadik is. Ez azért meglepő számomra is, mert előtte, az elmúlt tíz-tizenöt évben mindössze két novellát írtam, és sosem éreztem magaménak a rövidpróza műfajt. Úgy tűnik, ez megváltozott.
A novella címe Mesterséges istenek, egymással háborúzó MI-kről és bizarr humán civilizációkról szóló mikro-űropera űrcsatákkal, megabolygókkal, és egy prófétával, aki gyűlöli az elfajzott humánokat.
Minden sorát nagyon élveztem írni, mert teljesen elborult a világ, és a főszereplő Próféta viszonya a különböző emberi civilizációkhoz. Azt hiszem, szeretnék még ilyen hangulatú sztorikat írni.
Mint nemrég kiderült, ez a történet bekerült a Gabo kiadó Az év magyar science fiction és fantasy novellái - 2018 antológiaválogatásába is, amely a szerzőlista alapján nagyon izgalmas kötetnek ígérkezik.

Interjú az Ectopolis.hu-n

Az Ectopolis.hu nemrég interjút készített velem, némi infó az új regényről, a kezdetekről, a jövőről, az írásról, sőt, egy kevés még a készülő, következő regényről is kiderül.

Az Ectopolist pedig ajánlom egyúttal, más szemszögből nézi a világot, mint a többség.

Dedikálás és könyvbemutató a Könyvhéten

Korábban említettem, hogy felkérésre írtam egy novellát a Móra kiadó 2050 - Ifjúsági novellák a jövőről kötetébe, amelyhez kapcsolódóan két esemény is lesz a hétvégén, az egyik helyen dedikálok, a másik pedig a kötet interaktív bemutatója.

Gyertek, találkozzunk, beszélgessünk! (És még dedikálok is.:))

SZOMBAT:
18.00-19.00
Könyvhét, Vörösmarty tér, a Móra kiadó standja
A 2050 – Ifjúsági novellák a jövőről szerzői dedikálnak: Bégányi Dániel, Farkas Balázs, Garaczi Zoltán, Gáspár-Singer Anna, Brandon Hackett, Jassó Judit, Lackfi János, Lapis József, Makai Máté, Moskát Anita, Szöllősi Mátyás , Totth Benedek, Zelei Bori

VASÁRNAP:
16:00-18:00
Aranytíz Kultúrház
Arany János utca 10., Budapest, Hungary, 1051
A Móra Könyvkiadó és a JAK kortárs ifjúsági novellagyűjteményének interaktív bemutatója.

A felolvasószínházzal egybekötött est három tematikus blokkban járja körül a kötet legfontosabb kérdéseit.

Idegenség és elnyomás a kortárs SFF regényekben, avagy ViTa-est és közönségtalálkozó június 1-én

Június 1-én Világok Találkozása-est a Próza Nostra csapata szervezésében, kortárs sci-fi és fantasy kötetekről szóló kerekasztal-beszélgetésekkel és egy sokak által várt magyar szerző új könyvének bemutatójával.


Alább olvasható a részletes program, és az első beszélgetés témája az Idegenség és elnyomása kortárs SFF regényekben, amelybe engem is meginvitáltak a Xeno kapcsán.

Sorozatokról röviden

Végre újra felpörgött a sorozatnézési kedvünk, így az eddig is követetteken túl belenéztünk néhány új címbe  is. És egészen jó arányban futottunk minőségi sztorikba.

WACO
Befejezett, 6 részes minisorozat
Röviden: Hatrészes szektás minisorozat, megtörtént események alapján, és brutálisan jó!
Hosszabban: Michael Shannon és Taylor Kitsch a két főszereplő, utóbbi a John Carter és a Torpedo-mozifilm buktája után nagyon gyorsan eltűnt a nagy költségvetésű mozifilmek közeléből (nem igazán sikerült belőle akciósztárt faragni), és mint most számomra kiderült, pocsékul választott filmeket, mert itt viszont meglepően karizmatikusan hozta David Koresh szektavezér figuráját. A Waco ugyan némileg ugyan elrugaszkodott a valóságtól, pl. az igazi Koresh sokkal kellemetlenebb ember volt, de a sorozatban így sokkal inkább értettem, hogy miért követték ennyien (Az igazi Koreshről megnéztem pár felvételt, és nem igazán láttam benne semmilyen szektavezér jellemvonást).
A Waco végig feszült, végig nyomasztó, a vége pedig brutálisan megrázó. Így kell sorozatot készíteni...

Novellám a 2050 - Ifjúsági novellák a jövőről című Móra kiadós antológiában


Idén előreláthatólag két kötetben fogok valamilyen módon szerepelni. Íme az első. (A másik egészen júliusig még titok, és ez a kettő a jelenleg "már biztos" kategória.)

Szóval, a júniusi Könyvhéten jelenik meg a Móra kiadó ifjúsági antológiája, 2050 - Ifjúsági novellák a jövőről címmel, és többek közt engem is felkértek, hogy írjak bele egy novellát. (A címe Életjáték.)

A Móra kiadó a témában tavaly nyilvános pályázatot hirdetett, amelynek három győztese: Makai Máté, Bégányi Dániel, Lapis József lett, mellettük további öt szerző: Farkas Balázs, Garaczi Zoltán, Gáspár-Singer Anna, Jassó Judit, Zelei Bori novellája került a kötetbe.
Lackfi János, Moskát Anita, Szöllősi Mátyás, Totth Benedek és én pedig felkérésre írtunk egy-egy novellát. Számomra külön öröm, hogy a szépirodalmi részről és az SFF zsánerből is hívtak írókat, így még színesebb a kötet...

A kozmikus nyelvek (Xeno-jegyzetek 3.)


A 2017 végén megjelent Xeno című regényem kapcsán összeszedtem néhány háttérinfót a világról és a fő témákról.

Elsőként a Fermi-paradoxonról írtam, valamint arról, hogy mennyi esélye van, hogy létezik vagy valaha találkozunk egy másik, idegen civilizációval. A második bejegyzés a Xeno idegen fajaival foglalkozott.

Ez az utolsó, harmadik bejegyzés pedig a Xenóban szereplő idegen civilizációk kommunikációs formáiról és azok megértési lehetőségeiről szól.