2012. április 24., kedd

Regényevolúció

A minap kíváncsiságképpen rákattintottam Az ember könyve tagre, és szórakoztatóan vicces blogbejegyzéseket találtam saját magamtól, örök tanulságul arra nézve, hogy teljesen felesleges előre blogolgatni az aktuális regényről, mert a vége úgyis valami teljesen más lesz. Például 2009 januárban azt írtam, hogy örülnék, ha még idén (2009-ben) lenne nyersváltozat. Hát LOL. Ez konkrétan csak majdnem két év múlva valósult meg, igaz, akadt a kétharmadánál egy majdnem teljes újrakezdés is, amikor muszáj volt kezembe venni a hentesbárdot, és feldarabolni az egész történetet. Estek ki jó és rossz részek egyaránt, némelyiket sajnáltam is, de ettől még teljesen félrevitték a cselekményt.

Aztán rájöttem arra is, hogy végül nem is azt a regényt írtam meg, amit akartam.

Az egész akkor kezdődött (mert ennek a regénynek kivételesen van egy története is), amikor 2001. május elsején valamiért bekapcsoltam a tévét (akkor még gyakrabban előfordult velem), és egy dokumentumfilmbe futottam bele kora délután, mégpedig a Bikini szigetek őslakóiról, akiket a világháború után az USA szépen arrébb költöztetett pár szigettel, hogy a környéken nukleáris kísérleteket folytasson. (Elvileg a helyiek beleegyezésével.) A környék aztán a radioaktivitás miatt lakhatatlanná vált, a bikini-szigetieket új otthonukban pedig az amerikaiak látták el élelemmel és a túléléshez szükséges eszközökkel. Az őslakók pedig elkezdtek egyre inkább amerikanizálódni. Ennek hatására körvonalazódott bennem egy idegen környezetben a túlélésért és a jövőjéért küzdő emberi faj története. Rögtön elkezdtem jegyzetelni valami korai regénykezdeményt, szereplőket (semmi nem maradt meg belőlük), még talán egy próba első fejezetet is megírtam, de aztán elillant a lelkesedés, az ötlet pedig elsüllyedt az egyik ötletkönyvtár mélyére.

Amikor 2009-ben valóban elkezdtem írni a regényt csak ez az ötletmag maradt meg belőle. Eleinte azt akartam, hogy az emberi fajből csak néhány ezren maradjanak életben, azt gondolván, hogy ez így kiélezi a konfliktusokat, de aztán erről végül lemondtam, mert feleslegesnek éreztem ezt a fajta végletes megoldást, és helyette inkább a Földtől távolra került kis közösség és az idegen faj kapcsolatára fókuszáltam, és akkor születtek meg a regény igazi karakterei, Attila, Jurij, Aurora és a többiek.

Amit most érzek az az, hogy elképesztő meló volt, mire megszületett a történet, és minden részlet a helyére került. A kétharmadánál gyakorlatilag majdnem teljesen újra kellett kezdenem, részben új karakterekkel, másodszor pedig, amikor úgy tánt, készen van, néhány próbaolvasó megerősített pár dolgot bennem, aminek a hatására egy újabb meglepő fordulattal kiemeltem 300 ezer karakternyi felesleges és tévútra vivő részt, és hozzáirtam ennek a terjedelemnek nagyjából a harmadát.

Így aztán viszont meglepően kerek lett a történet, nem is értem, miért nem találtam meg ezt az irányt elsőre. Na de azt persze nem szabad elfelejteni, hogy a hosszú küzdelem is nagyjából nulla garanciát jelent arra vonatkozóan, hogy milyen a végtermék.:D Azt, hogy csillog, fénylik vagy netán szaga van, nem az író fogja eldönteni, hanem az olvasó.;)

Ugyan már egy éve leadtam a Galaktikának a kéziratot, de addig csúszott ez a megjelenés is, amíg ez oda vezetett, hogy karácsonykor a bőség zavarával küzdöttem kiadói lehetőségek kapcsán. Hosszasan törtem a fejem, és végül az lett mindebből a nagy okosságból, hogy az Agave kiadónál fog megjelenni a regény, olyan nagy kedvenceim mözött, mint John Scalzi vagy Dan Simmons, meg a többiek.:)

Most ott tartunk, hogy a szerkesztés már lezárult, a borítót gyűrjük egy ideje, aztán május végén, június elején már kézbe is foghatjátok a könyvet. És aki szeretné, remélhetőleg e-be is. Hamarosan most már tényleg lesz majd mindenféle részlet, borítókép, linkek, stb.

2012. április 18., szerda

Ismertetünk

Régen linkelgettem már.

Egy ismertető A poszthumán döntésről, Shanarától: http://shanarablog.blogspot.com/2012/04/brandon-hackett-poszthuman-dontes.html

A regényt egyébként éppen átdolgozom kicsit, ráfért egy ráncfelvarrás, meg egy kis pofozgatás. Fura, hogy 5 éve már, hogy megjelent, és mennyit változtam én azóta, ma már egészen más stílusban írnám meg (persze, a sztori ettől még ugyanaz lenne). De hogy miért vacakolok egy régi regény csinosítgatásával, most már nemsokára tényleg kiderül. (Nem olyan nagy titok azért.)

És itt egy másik ismertető az Isten gépeiről Szergelytől: http://szergely.sfblogs.net/2012/02/29/brandon-hackett-%E2%80%93-isten-gepei/

Aztán most már tényleg írok villámsebesen Az ember könyvéről is pár posztot, mert megállíthatatlanul közeledik a megjelenés, a borító is kezd összeállni, és a szöveg szerkesztése is lezárult.